avagy komplex ügyfél elégedettségi mérés

Már több, mint egy hete írtam ide utoljára. Nem azért, mert nem történt semmi...

Sőőőőőőt!

Történés az volt bőven. Végre-valahára találkoztam a lányom barátjával. Nagyon jó kisugárzása van, már most kedvelem, pedig még nem is igazán ismerem.

Aztán beültünk pletyizni volt munkatársakkal a Frei-be, egyik pénteken az egyik "csapattal", aztán a következő héten meg a másikkal.

Közben végre tudtam egy kis időt szakítani és találkoztam a Németországból hazatért ismerősömmel is.

Van új munkatárs is, akivel nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Annyira jó, hogy pont ugyanolyan "beteges" a humora, mint az enyém.

Megvolt a szokásos havi "buli" a munkahelyen, továbbá kaptam a szolgálati gépkocsihoz hivatalos engedélyt (bár nem hiszem, hogy valaha is fogom használni). És még sok-sok ilyen és hasonló dolog történt az elmúlt nem dokumentált időszakban. 

Ezekre már nem térek vissza, bár mind kellemes és pozitív élmény. 

Amit ma viszont gondoltam megosztani, az friss esemény, egy kis szösszenet!

Mai naptól elégedettségi kérdőíveket kell kitöltetni az ügyfelekkel.

Az aktuális kliens ott ül előttem, intézem a nyilvántartásba vételét, közben adok neki közvetítői lapot, hogy a 6 osztályával is lehetőleg el tudjon helyezkedni, mert "nagyon kell neki a pénz", ezért még a közmunka is jó, (mondja) csak ne az utcára küldjem takarítani! Na jó, nem az utcára küldöm, hanem a vasúthoz. Ettől végtelenül boldog, így még arra is hajlandó, hogy kitölti a több oldalas kérdőívet (bár szemlátomást nem igazán érti amit olvas, arról nem is beszélve, hogy ezek alapján meg még jobban nem érti, hogy a sok választási lehetőség közül akkor mit is kéne bejelölni)?

Segítségkérően néz rám, miközben intézem az ügyét.

Rápillantok a kérdőívre és már sorolom is neki, hogy mi a kérdés, és milyen lehetőségek közül jelölheti be a választ.

Azon már túljutottunk hogy hány éves, férfi vagy nő, stb.

Jön a kérdés: mennyit kellet várakoznia? - erre Ő értetlenül néz.

Mondom neki érthetőbben: mennyit ült a váróban?

Ebből úgy tűnik, hogy csak az elejét értette meg a kérdésnek, hogy mennyit ült? - mert egyből rávágta: 5 évet!

A munkatársaim meg majd megpukkadtak a nevetéstől.

De én nem! Én tisztelettudóan, nagyon udvariasan elmondtam neki, hogy nem igazán jó válasz, hogy 5 évet... Ezért még egyszer megkérdeztem: úgy értem, amikor ideért és kikérte a sorszámot, utána kb. hány perc múlva hívtam be?

Ja! Hogy úgy érti??? - Nos ezen már Ő is nevetett :)

Azt hiszem, a kérdőív kiértékelője nem igazán nevetett volna, ha beírja az ügyfél az 5 évet :)

Aztán azon gondolkodtam, hogy ezzel még a híradóba is bekerülhettünk volna ilyen főcím alatt: 5 évet várt a hivatalba, pedig csak regisztráltatni akarta magát ...

Mit is fűzhetnék ehhez hozzá? Talán csak ennyit:

Megosztás a facebookon