Egy pihentető, klassz nap

Semmi hasznos, de mégis...

Sok mindent terveztem a hétvégére. A kolléganőm amikor pénteken megkérdezte, hogy mit fogok csinálni hétvégén, akkor egy csomó hasznos, de kevésbé élvezetes dolgot soroltam fel. Pl. tűzhely és sütő takarítás, konyhaszekrény kipakolás, és ruhás szekrények szelektálás utáni rendbe tétele... Ilyesmi.

Nos, ehhez képest egyáltalán nem így alakult a dolog.

Először is kiderült mikor pénteken hazaértem, hogy a fiam Pestre megy a barátaival bulizni. Nos ez látszólag mellékes, de így pénteken sem főztem. Ezt a "henyélést" folytattam szombaton is. Nem keltem korán, pedig mindig úgy szoktam, még hétvégén is. Reggel felhívtam a fiam, aki még akkor ébredezett a buli után, és úgy tűnt, hogy csak délután fog hazaérni. Eleinte az járt az eszembe, hogy ki kellene menni az uszodába, de aztán eszembe jutott, hogy valami verseny van megint, ezért csak az élményfürdő részre tudnék kimenni a férjemmel, de már reggel olyan meleg volt, hogy lemondtunk róla. Aztán 9 körül fogtam magam és elindultam "kedvenc" helyeim egyikére, az ún. "lengyelpiacra". Ez még valami múltbéli elnevezése a helynek, hiszen nincsenek ott lengyelek. Cél nélkül mentem, igazából csak nézelődni. Sok értelmes dolgot nem találtam, de megvolt a napi bicikli- és séta túra. Aztán fogtam magam, és beültem egy fodrászhoz, majd parfümöket nézegettem (és vettem is). 

Mire hazaértem a párom már megfőzött. Zöldbab leves, friss zöldbabból (hidegen isteni lesz ebbe a kánikulába), és mindenféle rántott dolog (hal, mellfilé, stb.) kétféle körettel és ubi salival. Ez se a fogyókúra elősegítéséről szól, de mindenből csak kicsit ettem. Viszont utána még egy cidert is megittam jéghidegre behűtve és aztán olyat tettem, amit nem szoktam. Lefeküdtem ebéd után. Húúúúúú, olyan jól esett. Ebbe a döglesztő melegbe leengedtük az összes redőnyt, besötétítettük a lakást és sziesztáztunk. Rájöttem, hogy ezek a déli népek tudják hogyan kell élni. Nem véletlen bevett szokás náluk a szieszta. 

A hajam egyébként semmi extra, nem nagyon mertem szabad kezet engedni a fodrásznak, hiszen nem ismerem. Csak annyit kértem, hogy a fazont vágja rövidebbre.

Ezt elég jól meg is csinálta, de azért keresem a fodrászom utódát, hiszen Ő nagyon-nagyon ügyes volt. Jól és gyorsan dolgozott, és a legfőbb erénye, hogy olyan jól tudott vágni, hogy nem kellett bajlódnom a hajszárítással, mert hajmosás után egyszerűen csak hagytam megszáradni, és a vágásnak (a nagyon jó vágásnak) köszönhetően a haj felvette a formáját, nem kellett szárítani kefével, vagy hajvasalóval bajlódni, lakk és más sem kellett rá.

Szóval keresem a fodrászom utódját, mert Ő egy ideig otthon lesz a pici babájával. És ki tudja, lehet úgy dönt, hogy szül még egyet vagy kettőt... Addig pedig nem tudok várni. Kellene valaki aki jól tud melírozni, vágni, stb. Ja! És emberi időn belül lehet hozzá időpontot kapni. Mert a volt fodrászom kolléganőjénél bepróbálkoztam, de sajnos olyan várólistája van, hogy 3 hét múlva tudott volna fogadni...

Most tehát nem változtattam a fazonon, de már kinéztem milyen hajat szeretnék. A melír marad, hiszen azt az őszülő hajszálak elrejtése miatt csináltattam és nagyon megszerettem, de a fazonon egy kicsit szeretnék változtatni a nyári meleg miatt is, kissé rövidebbre vágatnám. Ilyenre tervezem, már csak fodrász kéne, aki jól le tudná vágni.

A mai napon egyébként 3 parfümöt is beújítottam. Mind a három más és más. 

Az egyik DKNY Pure 50 ml. - Illatösszetevői: frézia, orchidea, borostyán, lótuszvirág, rózsa, jázmin, szantál.

A másik egy avon parfüm, Mesmerize Black. Főbb illatjegyei: mandarin, jázmin, fás jegyek, virágos-orientális-fás illatkategória.

A harmadik szintén avon parfüm, Christian Lacroix Ambre. Azt írják róla: egyszerre modern és fényűző illat, melyben kibontakozik az élénk mandarin és a damaszkuszi rózsa aromája, valamint az édes ámbra lágysága.

Mind a három más és más, de mind tetszik. Az egyik édes, a másik tiszta friss illat, a harmadik pedig olyan nőcis.

 

Hát mára ennyi. Vagyis jön még egy kis mézes-citromos olajos masszázs (is). 

Ajánló
Kommentek
  1. Én