Tegnap volt egy hete, hogy új területen dolgozok. Hivatalosan továbbra is a korábbi helyemen vagyok státuszba, de a létszámstop miatt teljesen más területre helyeztek. Nem utasítottak, hanem felkértek, én meg igent mondtam.

Jelenleg itt dolgozom a városközpontban:

 

Szakértőként nincs olyan sok dolgom, mint a korábbi feladatkörömbe.

 

Az új szobám elég puritán, és bár felajánlották, hogy szóljak ha bármire szükségem van, vagy nyugodtan átvariálhatom a mostani elrendezést, egyelőre még nem érzem a sajátomnak, és amíg nem tudom, hogy itt maradok-e, addig nem gondolom, hogy bútorokat akarok tologatni, meg szobát szépítgetni, stb.

Jelenleg így néz ki, tipikus hivatali szoba:

 

Az ablakból ha kinézek pedig ez tárul a szemem elé:

 

A munkára visszatérve messzemenő következtetést persze még nem vonnék le, hiszen egy hét tapasztalatom van csupán. De ez alatt az egy hét alatt azt tapasztaltam, hogy itt sírnak-rínak (főleg a szobatársam), hogy milyen sok a munka, miközben fogalma sincs arról, hogy bizony máshol tényleg nem elég a munkaidő a munka elvégzésére. Még úgy se, hogy esetleg nincs ebédidő, vagy kávézás. Itt ezekre is jut idő.

A csapat sajnos nem olyan jó, mint a korábbi helyemen. 

A jelenlegi szobatársam kicsit se hasonlít a korábbi szobatársaimra. Ők nagyon közvetlenek voltak, mindent megbeszéltünk, segítettünk egymásnak akár magánéleti dolgokba, akár munkaügybe. A jelenlegi kollégám teljesen más. Én egyelőre tudom kezelni, (kaptam hozzá kezelési utasítást). Sőt, még egy kissé szórakoztat is a viselkedése, és ez a helyzet. Még azon is jót mosolyogtam tegnap, mikor kissé agresszívvá vált, mert több volt a dolga, mint szerette volna, hiszen "csak" fél 2-kor végeztünk. No de bakker! 4-ig tart a munkaidő... Teljesen ki volt borulva, és azt hajtogatta, ha ez így megy tovább, akkor valami más munka után néz... Én egy szót se szóltam, hiszen nekem pihenés az itteni munka. Sőt! Tegnap amikor az új főnököm félrehívott, hogy megkérdezze hogy érzem magam, van-e valamire szükségem, stb.? Akkor én őszintén megmondtam neki, (persze diplomatikusan) hogy igazából nekem nagy változás, hogy itt nem kell munkaidő után bent maradnom, 4 órakor "eldobhatom a tollat", mert a munka belefér a munkaidőbe. Azt már nem mondtam neki, csak gondoltam, hogy kissé furán érzem magam a miatt, hogy még plusz pénzt is kapok azért, hogy sokkal kevesebb munkát végzek. Arról viszont beszéltünk, hogy ez a munka sokkal közelebb áll hozzám, hiszen sok évet eltöltöttem szociális területen, és mégis csak ezt tanultam. Szociális anamnézist felvenni, nekem gyerekjáték, és abból következtetéseket levonni se nehéz. Erre alapozva szakvéleményt írni pedig elég egyszerűnek tűnik számomra. Azt hiszem tetszett neki, amit hallott. 

A munkával kapcsolatba egyre többen kérdezik, hogy miként fogok dönteni, ha feloldják a létszámstopot? Vissza megyek a munkaügyibe, vagy itt maradok? A (volt?) főnököm már hétfőn hívott a magán telefonszámáról, hogy hogy érzem magam? És biztosított róla, hogy várnak vissza, ha innen majd "engednek". :)

 

Őszintén mondom, hogy még nem tudom, hogyan fogok dönteni. Azt se tudom, hogy mennyire lesz/lehet majd az én döntésem?

Itt kevés a munka (ma pl. egyetlen beteg került hozzám), és bármennyire is alapos voltam, még így is fél óra alatt végeztem. Aztán egész nap semmi más hivatalos dolgom nem volt. Ez ugye elvileg jó, de nekem egyelőre  frusztráló. Nem ehhez vagyok szokva... De ki tudja, lehet megszokom. Itt valójában nem tervezhető a nap, hiszen nem tudhatom, hogy az orvosszakértők hány beteget fognak átküldeni? Lehet egyet, de az is lehet, hogy akár tizenötöt vagy többet. A tegnapi tíz beteg nekem pont megfelelőnek tűnt, hiszen amint végeztem fél 2-kor, kimentem a városba ebédelni, aztán megkávéztam, majd átnéztem a következő napra behívott betegek anyagait és már mehettem is haza. Csak ugye a szobatársam rinyált...

Ha visszamennék, ott meg ugye ennek pont az ellenkezője van, mert ott egy percet se unatkoznék, hiszen a munkaidő se elég a munka elvégzésére. Ott azért voltam frusztrált, mert sok volt a munka és nagy volt a felelősség. 

Jó lenne valami középút. 

Megosztás a facebookon