Mivel ez elmaradt, most pótolom, de cserébe rövid leszek és tömör.

Az elmúlt év azt hiszem nem volt életem legjobb éve.

Nézzük csak:

- Év elején még nagyon lelkesen jártam a volt kollégákkal edzeni (már hosszú hónapok óta), január elsején délután is a teremben voltunk.

- Január: teljesen véletlenül kiderült, hogy a lányom pajzsmirígy problémával küzd.

Már az első lelet is durva volt, a normális max. 4 helyett 27 volt a TSH-ja, majd egyik hétről a másikra 55-re emelkedett, ami extrém magas. De szerencsére sikerült orvosolni a dolgot és már a normál tartományba van, igaz gyógyszeres segítséggel, de legalább kiderült és kezelve lett.

Aztán januárban történt az is, hogy nem csak béremelést, hanem még több helyettesítési díjamat is kaptam, miközben sokkal kevesebbet dolgoztam, mint korábban,

bár ezt csak márciusig járt.

- Márciusba döntenem kellett, hogy melyik munkát szeretném (a könnyűt, ahol SZAKÉRTŐKÉNT kb. napi 3, max. 4 óra alatt végzek az egész napi feladatommal, de nem olyan szuper jó fejek a kollégák, vagy azt ahol ÜGYINTÉZŐKÉNT a munkaidő sem elég arra, hogy elvégezzem a rám bízott munkát, viszont a kormányhivatal legjobb kollégái között lehetek? Volt egy kis dilemma, de végül (a jó fej volt kollégák is azt mondták, hogy nagyon szeretnek, de legyen eszem) azt válasszam, ahol sokkal kevesebb munkával ugyanannyi pénzt kereshetek... Azt választottam, bár a mai napig is rendszeresen találkozunk, mert tényleg szeretnek és én is szívesen vagyok velük.

A volt főnököm is a mai napig körbecsókol ha az utcán vagy valamelyik üzletbe összetalálkozunk. Ő is kedvelt és tényleg sajnálta (bár megértette) hogy máshol folytatom a pályafutásom.

- A fiam márciusban indult élete első Spartan Race versenyén. Én vittem Kazincbarcikára, és nagyon büszke voltam rá. Akkor a sprint távon indult, de azóta már teljesítete a super és a beast távot is. 

- Alig egy héttel később, április 6-án a férjemmel kettesbe Karcagra igyekeztünk a kórházba anyósomhoz, amikor  Cegléd után az "abonyi halálkanyarba" egy vízátfolyáson megcsúsztunk, és az út túloldalán lévő árokba csapódtunk, majd pörögtünk jónéhányat, de saját lábon szálltunk ki a kocsiból, ami totálkáros lett.

A balesetben a férjem is megsérült. Fél évig volt itthon, addig nem tudott dolgozni... Én csak könyebb sérüléseket szenvedtem, zúzódások, arcsérülés, és némi lelki trauma, viszont ettől kezdve már nem jártam kondiba (bár nem gondolom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz), de sajnos a rendszeres testmozgásról lemondtam. A baleset utáni pár hónapba segítettem a férjemnek öltözni, fürdeni, stb. Mára már jól van...

- A nyarat a férjem otthon töltötte, én meg dolgoztam, mert valakinek azt is kellett, de sok említésre méltó nem történt.

- Októberben ünnepeltük anyukám 70. szülinapját.

Remélem sikerült emlékezetessé tenni számára. Az okostelefon kezelését azóta is tanulja.

- Decemberben megtalálta az öcsém az új autómat.

Sajnos az év végét eléggé beárnyékolta a fiam rossz lelkiállapota. Egy párkapcsolati krízis miatt eléggé maga alá került, és elég nehéz neki is és nekünk is. Még most sincs teljesen jól, de már jobb a helyzet.

Összegezve tehát a 2019. nem az eddigi legjobb évem volt, de megtanította, hogy: 

Megosztás a facebookon