Lassan telik, nagyon lassan.

Így van az, ha nincs mit csinálni. Ma már nincs beteg berendelés, nincs vizsgálat, nincs szakértés. Tegnap lezártam az iratokat, aláírtam az összes határozatot, megcsináltam a statisztikát, tehát ma már csak az a dolgom, hogy kivárjam, végre mikor mehetünk haza.

Tegnap egy kicsit húzós volt, de csak annyira ami még bírható. Délelőtt pont befejeztem a 10 beteg szakértését, mire jött értem az autó és mentem Kiskunhalasra, hogy az ottani szakértői határozatokat is aláírjam.

Közben végre oda is sikerült felvenni valakit, elvileg december 31-től dolgozik. Ez persze megütötte a fülemet, hogy dec. 31.-től? De hát akkor nem is tud semmit sem csinálni, hiszen mindenki szabadságon lesz a szakértői bizottság tagjai közül. Aztán kapcsoltam, Jaaaaaa! Valószínűleg megint létszámstop lesz január 1-től... Így már értem.

Mi is van még? Ja, hát hazaért a lányom Ausztriából. Amikor már elindultak hazafelé és először beszéltünk, akkor úgy volt, hogy fél 6 körül érkeznek. Aztán írt, hogy bemennek Bécsbe a karácsonyi vásárba, kb. fél 8 lesz mire hazaérnek, de végül fél 10 lett belőle. A lényeg, hogy épen, egészségesen megérkeztek. Most tanul ezerrel, mert megint vizsgája lesz. Neki jó hosszúra sikerült az év végi pihenő, mert már múlt hét óta nem dolgozik.

A fiam tegnap reggel ment utoljára (vagyis én vittem hajnalba, mert elkéste a buszt), a férjem ma is dolgozik, délután valami céges ebédjük lesz, és még nekem is be kellett jönnöm ma. Elvileg 11-kor fel kell menni a főnökhöz, biztos lesz karácsonyi köszöntő, kölyökpezsgő meg pogácsa, aztán meghallgatjuk Szabó Gyula előadásában a YouTube-ról Ady versét, majd kínosan, poénkodva, erőltetett mosollyal várjuk, hogy el lehessen szivárogni.

Én ezt a pillanatot várom már nagyon:

 

 

Megosztás a facebookon