Az úgy történt, hogy elterveztem tanulni fogok a hétvégén. Már csak azért is, mert ismét vizsgázni fogunk a munkahelyen, de most nem csak az újak, hanem mindenki, osztály szinten a közigazgatási hatósági eljárásokból. Egyszerre és írásban, tehát nincs lehetőség arra, hogy segíteni tudjunk egymásnak. Mindenki a saját tudásáról fog számot adni. Nem úgy, mint pénteken. Akkor is vizsgáztunk, vagyis khm, khm, az igazából egyéni vizsga lett volna, de amint a képen is látszik, igazi csapatmunka volt :)

 

Már a címe is "izgalmasan hangzott": Az államigazgatás területi és helyi szervei... stb. Nem annyira csigázta fel az érdeklődésemet és még annyira sem nyerte el a tetszésemet, de mivel kötelező továbbképzés, hát legyen. Azzal könnyítettük meg ezt a végtelen izgalmas vizsgát (ami e-learning), hogy az egész anyagot felosztottuk, mindenki a saját részéért felelt, és segített az éppen vizsgázónak. Tehát valójában úgy történt, hogy egy valaki ült a gépnél az éppen aktuálisan "vizsgázó" belépési adataival, mondta a kérdéseket, aki meg éppen tudta a választ az mondta. Így vizsgázott le mindenki sikeresen és elsőre :)

De sajnos nem így lesz ez jövő pénteken. Ezért terveztem úgy,  hogy szombat-vasárnap átrágom magam a törvényen, kijegyzetelem, memorizálom, stb. De ugye nem így történt. 

Szombaton anyukám kért meg, hogy segítsek neki elintézni a "nagy bevásárlást". Szegény kicsi kocsim csomagtartóját valóban fullra tele is raktuk, csakhogy ezzel elment az egész délelőtt. Mert azért ugye a beszélgetésre is kell szánni egy kis időt. Délután meg arra eszméltem, hogy bizony lomtalanítás van és gyorsan ki kellene szanálni a dolgokat. Egy 160 literes zsákot sikerült is teleraknom kidobásra ítélt dolgokkal, ruhákkal (szakadt, foltos, kinyúlt, stb.) valamint még 4 ekkora zsákot raktam tele olyan ruhákkal, amik igazából nem szemétbe valók. Néztem a szobába felhalmozott zsákokat és bizony úgy döntöttem, hogy ezeket ruhagyűjtő konténerbe fogom rakni, de előtte kiviszem a "zsibpiacra". Amit elvisznek az a haszon, ami meg megmarad, az mehet adományba. A férjem furcsán nézett és rá is kérdezett: biztos ki akarod vinni a piacra? Én meg: NANÁ! Már csak azért is! 

 

Vasárnap korán keltem (egyébként is így szoktam) és már 7 órakor mentem is árulni. Nagyon bizonytalan voltam, de a sorompónál ahol beengedtek eligazítottak, hogy mégis merre találok még szabad helyet. Annyit azonban hozzáfűzött a közterületes, hogy a biztonság kedvéért, mielőtt leállok valahová, kérdezzem meg a "szomszédokat", nehogy valamely kisebbségi eladó helyét bitoroljam. A hatalmas hömpölygő tömeg ellenére könnyen és gyorsan találtam magamnak helyet a kicsi kocsimmal, és bizony nem bitoroltam el senki helyét. Kipakoltam és kiírtam, hogy minden db 100 Ft. Nem kellett sokat várni, hamar megérkeztek az első vevők, és csak úgy vonzották a többi nőt is. Meg kellett ismét állapítanom, hogy a nők imádnak turkálni. De ezzel el is ment a délelőttöm. Mire észbe kaptam, már dél volt. Nem sok ruha maradt, kb. a 3/4-ét elvitték. Aztán volt olyan is, aki vissza-vissza jött, hogy hátha talál még valamit. Így keveredtem beszélgetésbe egy hölggyel, aki elmondta,  hogy amikor ilyen olcsón vásárol, akkor mindig vesz pár dolgot a faluja végén lakó szegény család tagjainak is. Én meg kapva kaptam az alkalmon és felajánlottam neki, hogy mivel már úgyis pakolnék össze, ha elviszi a maradék ruhát annak a családnak, akkor ingyen odaadom az egészet. Először nem is akarta elhinni, hogy csak úgy odaadom ingyen??? De csak erősködtem, hogy úgyis ruhagyűjtő konténerbe tenném, így meg legalább biztosan jó helyre kerül. Csodálkozott, hálálkodott, adni akart valamit (paradicsomot, meg epret cserébe, de nem fogadtam el). Ő meg boldogan elvitte! Én is boldog voltam, mert így legalább nem kellett bajlódnom a konténerrel.

Egyébként az is tök jó volt, hogy kerestem egy kis pénzt, de a legjobb mégis az volt, hogy sokan örültek és el is mondták, szerintük mennyire nehéz nagy méretű jó minőségű női ruhát venni, főleg ilyen olcsón. Panaszkodtak, hogy a turiba is "egyszálbélű" nőkre árulnak jó ruhákat... :)

Jó volt látni a boldogságunkat, jó volt szóba elegyedni vadidegen molett nőkkel és jó volt hallani, hogy hány szettet szedtek össze pár száz forintból.

(A kép illusztráció :)

Tényleg boldogok voltak. Nem igazán volt köztük "úrinő", hanem csak egyszerű, boldog vevő. Aki sokat vásárolt, annak persze még olcsóbban is adtam a dolgokat, és "grátisz" is vihettek, ha még fizetés után megláttak valamit. Nem akarták elhinni, hogy ilyen is van. Én meg azt nem akartam elhinni, hogy még így is kerestem 17.000. Ft-ot. Volt aki visszajött és kérdezgette, hogy máskor is fogok-e még hozni ruhát? :) Sajnos el kellett szomorítanom, hogy egyelőre nagyméretű női ruhát nem hiszem, de annyira élveztem ezt a délelőttöt, hogy lehet felkerekedek valamikor és a lányom, fiam, férjem leselejtezett ruháit, cipőit is ki fogom vinni. És tényleg nem elsősorban a pénz miatt, hanem azért, mert csak a helyet foglalják és nem használjuk, mások meg örömüket lelik benne! Este és még ma reggel is azt hittem, hogy tök ciki lesz árulni, és még át is villant az agyamon, hogy biztos ezt akarom? De nem volt ciki!!! Nagyon klassz volt! 

Mindez persze a tanulás rovására ment. Mert így délelőtt esélytelen volt a dolog, most délután meg próbálom az egész hétvégi háztartási munkát bepótolni. Mosás, főzés, takarítás, stb. 

Azért majd igyekszem a jövő héten esténként tanulni, mert bennem van a megfelelési kényszer és nem szeretnék leszerepelni a vizsgán.

 

 

 

 

Megosztás a facebookon