avagy ami volt, ami van és MI LESZ???

Hol is kezdjem? Mint korábban már írtam, a munkámban jelentős változás van. Átalakult az egész rendszer és nem úgy látom, hogy jó irányba. A döntéshozók íróasztal mögül, nem feltétlen a szakmai szempontokat figyelembe véve változtattak, sőt úgy is mondhatnám, hogy jól szétbarmolták az amúgy sem (jól) működő rendszert. Ez végtelenül elszomorít, hiszen elég sötét jövőt látok a szakterületen, ahol nem a szakmaiság a döntő szempont. Még mielőtt valaki félre értené, nem a kollégákról mondok ezáltal véleményt, hanem az esztelen átalakításról, melyet néhány hónap alatt a szakma valós meghallgatása nélkül hajtottak végre, és bár már január óta működni kell(ene) a dolognak, a végrehajtási rendelet még mindig hiányzik, ezért városonként másképp értelmezik a dolgokat. 

Teljesen elszomorít a dolog, ráadásul olyan plusz terheket fognak ránk rakni helyi szinten, amit nem biztos hogy vállalni tudok, vagy vállalni akarok. Vagyis helyesebben NEM AKAROM! De erre a problémára már megkaptuk a választ: ha utasítanak, akkor meg kell csinálni...

Közben persze van jó is a mindennapjaimban, de az a család, a gyerekek, a vezetés és hasonló dolgok. A vezetésnek lassan a végére érek, néhány hét és vizsga. Nem tudom... Olyan bizonytalan vagyok! Félek a kudarctól! Igen, be kell vallanom, kudarckerülő vagyok! Már ez volt az érettségimen is, ahol a vizsga előtt előre bocsánatot kértem a tanároktól, hogy ha mégsem úgy sikerülne a dolog, ahogy elvárják tőlem. De végül is jól sikerült. No jó, lett egy négyesem is az ötösök mellett. De ennyi belefért :) Aztán kb. ugyanígy paráztam az államvizsga előtt is, de az is simán meglett csont nélkül. És most megint parázok, hiszen kiszámíthatatlan a dolog. Elég ha egy elmebeteg éppen arra jár akkor amikor vizsgázok, és valami olyat tesz, amit hirtelen nem tudok megoldani. Jó lenne elsőre megcsinálni... Bár elég kevés embert ismerek, akinek ez rögtön sikerült. Szóval ez is para...

Ami van, tehát az, hogy szeretnék valami mást csinálni. Teljesen mást. Semmi szociális, semmi hátrányos helyzet vagy szegénység vagy nyomor...

De mit???

Semmi ötletem.

Ezért maradok, és várom a csodát!

Aztán a kondi... Ma is voltam, és őszintén mondom, ha a lányom nem jött volna elém és nem vár a busznál munka után, hát bizonyára egyből hazafelé vettem volna az irányt. (Ez katasztrófa...)

Ma ez volt az öltözőszekrényem bölcs gondolata:

Pfffffff

Ja, és volt a múlt hónapban egy konferenciánk is, ahol előadó voltam. UTÁLOM. Utálok előadni, utálom, hogy mindig nekem kell odatennem magam... Szeretnék már végre egyszer én is csak úgy, mint mások odaülni és csak nézni ki a fejemből, nem diagramokkal és prezentációval bajlódni a nagy semmiért. Hiszen én sem kapok egy forinttal sem többet, mint az, aki nem csinál semmi extrát, csak ül és néz... 

Azt hiszem nagyon negatív vagyok... 

A kolléganőm egyébként nagy dicséretet érdemel, hiszen riportokat készített amit az előadásomba beépítettem. Nagyon hatásos volt. Mindenki dermedt csendben ült és teljesen az előadás (film, prezentáció) hatása alá került. 

Szóval az említett konferenciáról a helyi tv is készített felvételt, és mivel valószínűleg évek múlva már nehéz lenne visszakeresni, itt megosztom. Elsősorban magamnak, hiszen másnak ez nem érdekes :)

http://kecskemetitv.hu/s_!musorok/i_varoson_kivul_22/i_20160302_varoson_kivulmov_20556/t_20160302%20V%C3%A1roson%20k%C3%ADv%C3%BCl.mov/index.html

 

 

Megosztás a facebookon