és én se vagyok mindig kedves és bájos :)

Pénteken még boldogan mentem haza, örültem a hétvégének, de nem mindig minden úgy történik, ahogy azt én elképzelem.

A mostani hétvége nem volt éppen olyan, ami feltölt. Valahogy elcsúsztak a dolgok. De van ez így, nem mindig minden szép és jó. 

Szombaton volt a lányom névnapja, de most nem tudtuk úgy megünnepelni, mint tavaly. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a férjem dolgozott. Én meg morogtam, csapkodtam, hogy tudja, hogy a kedvenc lánya névnapja van, és akkor is elmegy dolgozni? De ha ez még nem lenne elég, nem volt otthon még délután 4-kor se, így nélküle indultunk el és így lett felköszöntve a leányzó, az apja nélkül, amitől olyan más volt ez, mint szokott lenni. Ez eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra.

Tavaly még így ünnepeltük: 

 

Most meg ez elmaradt. Tök ideg voltam!

Vasárnap is folytatódott ez a széria. Az előző napról hozott feszültség se múlt még el, de a férjem, bár jót akart, engem sikerült még inkább felhergelnie.

Nekifogott kocsonyát főzni. Ezzel alapjában semmi gond, csak azzal, hogy nem tud semmiből kis adagot. Már ehhez is hozzászoktam valamelyest, de most még inkább elvetette a sulykot. A legnagyobb edénybe főzte (amibe karácsonykor az 5 kiló darált húsból szoktuk a káposztát), de annyi kocsonyahúst rakott bele, hogy szinte alig volt leve. Ekkor elszállt az agyam. A kocsonya nálunk ugyanis a kocsonya levéről szól. A fiam, a lányom és én is inkább csak a levet esszük, és nem túl hagyományosan csirkemell filét és egy kis darab füstölt kolbászt szoktunk a tányérba tenni. Semmi köröm, meg farok, stb. Nyilván tudom, hogy a kocsonya, attól kocsonya, de nálunk ez van.

Persze nem szépen mondtam, hogy már megint minek vásárolt annyit, és így nem lesz jó! Megértette és kiszedett a hozzávalókból és egy másik edénye körömpörköltet főzött a kiszedett dolgokból. Ezzel még nem is lett volna baj, kivéve, hogy mivel csak Ő eszi, egy hét alatt se fogyott volna el. De  megoldotta, viszont én ettől még idegesebb lettem, és nem vagyok rá büszke, de elkezdtem kiabálni. - Nem is értem magam, hogy minek csinálom ezt, de akkor abban a helyzetben ki kell, hogy adjam magamból amit gondolok... - Szóval telefonált pár barátjának és vitt nekik a körömpörköltből. Én meg kiakadtam (és kiabáltam vele), hogy miért mi etetünk más embereket? Persze nyilván az se lett volna jó, ha nem fogy el, és ki kell dobni. De valahogy ez a sokat főz és szétosztja dolog, nálam kiveri a biztosítékot. 

Pedig már hozzászokhattam volna, mert mindig így főz, csak általában anyukámnak, nagybátyámnak és a lányoméknak osztogatjuk el... Azt nem sajnálom, de ezt pénzkidobásnak tartom. 

Az is könnyen belátható, hogy az óbégatásom miatt nem is sietett haza, mikor elvitte a barátainak a "kóstolót". Megértem. Én se siettem volna, ha a helyébe vagyok. 

Végül is elkészült a kocsonya, de ugye azt szokták monani, hogy "szegény embert még az ág is húzza..." szerencsétlen ahogy az első három tányérral ki akarta vinni, az egyik tányér pont a nappali ajtóba lecsúszott és kiborult. Na ekkor megint rázendítettem... Így utólag már gáz, de akkor nem bírtam visszafogni magam. 

22 tányérral lett, majd viszek anyukámnak, meg a lányoméknak és ki  tudja kinek jut majd még belőle :) ? 

Most még a piaci nézelődés se töltött fel igazán. Szombaton olyan hideg volt, hogy alig akadt árus. Egyetlen dolgot vettem csak, mondjuk annak örültem. Egy drága, az interntes árukereső szerint 36.000. Ft-os vízforralót sikerült 1000 Ft-ért megvenni. A lányom már régóta ilyet szeretett volna, hát most lett neki. Üvegborítású, a talp része is és maga a készülék is, magas fényű rozsdamentes acél felülettel, érintő  panellel, kék fényű digitális LCD kijelzővel, hőmérséklet beállítási lehetőség: 60C° / 70C° / 80C° / 90C° / 95C° / 100C°.

Vasárnap meg semmit se találtam, már 9 órakor anyukámnál voltam, hogy a karácsony előtti nagybevásárlást segítsem neki megvalósítani.

Ja, és ez a hét ráadásul még 6 munkanapból is áll. Szabadságra nem lehet menni. Még jó, hogy legalább a fodrász meglesz talán szombat délután. 

Megosztás a facebookon

Nos amivel először kezdeném az még a tavalyi évről elmaradt névnapi köszöntésem a munkahelyen. Decemberben ugyanis olyan sok névnapos volt, hogy úgy döntöttünk két turnusba ünneplünk. Így került sor ma az elmaradt bulira. Szerintem én kaptam a legjobb ajándéko(ka)t, pedig most is sokan voltunk ünnepeltek (11-en). A többiek általában virágot kaptak vagy éppen körömlakkot szempillaspirállal, stb., a férfiak valami itókát.  De én.... Sokkal jobbat! Nálunk az a szokás, hogy általában a szobatársak veszik meg az ünnepelt ajándékát, ezért hát az én szobatársaim is igyekeztek megtudakolni tőlem, hogy mégis kb. mit szeretnék??? Én meg nem azt mondtam, hogy mit szeretnék, hanem azt, hogy mit nem. Virágot semmi esetre sem, mert nálam kipusztul mind, ha a lányom nem gondozza őket... És mivel Ő hamarosan elköltözik... Szóval virágot ne! De azt is mondtam, hogy bármilyen "hülyeségnek" tudok örülni.

És ez így is van! Ők meg figyeltek arra amit mondtam, ezért ezt kaptam tőlük:

Ebből mindenki láthatja, milyen "jó fejek"! Nem??? De!!!

De persze nem csak ezt kaptam, kaptam még ezt is: 

Ez egy úgynevezett "vicces rendszámtábla". Ma már fel is helyeztem a hátsó ablakra. És rájöttem, ezáltal nem csak nekem szereztek örömet, hanem vélhetően azoknak is, akik mögöttem közlekednek majd :) Ugye milyen jófejek??? Nem??? De!!! :D

És ezzel még nem ért véget a dolog... Kaptam még egy nagy csomag bio kuszkuszt is a diétámhoz, de a legtutibb ajándéknak azt tartom, amit saját kezűleg készítettek. Ezt irigyelték tőlem a legtöbben. Sőt volt olyan kolléganő aki ki is mondta, hogy úgy szeretne Ő is ilyet kapni. S lám-lám, nekem kérnem se kellett... Mert megérdemlem!!!

Kell ehhez még bármit is hozzátenni??? Imádom őket! Szeretek velük dolgozni és általában örömmel indulok munkába, mert ilyenek! Ha esetleg nyűgös is vagyok néha napján, ők mindig felvidítanak, segítenek, biztatnak vagy megnevetettnek, épp mikor mire van szükségem. Ilyen kollégákat kívánok mindenkinek.

A másik dolog melyről mindenképp írni szeretnék, az életmódváltásom.

Hétfőtől komolyan veszem a dolgot, nagyon-nagyon komolyan. Minden este megtervezem és elkészítem a következő napi ennivalóimat. Ez azzal kezdődik, hogy a meghatározott alapanyagokból (ami egyébként nem túl sok) kilogikázom, hogy mit kellene ennem másnap, hogy a megadott fehérje, szénhidrát, cukor és zsír mennyiségnek megfeleljek. Naponta 6 alkalommal eszek. Ez nagy kihívás! Tényleg! Talán ez a legnehezebb nekem. Az edzésnél minden esetre nehezebb. Még most is sokszor nehezemre esik, vagy nem is sikerül teljes mértékben elfogyasztani az adott adagokat. De még így sem sikerül annyi szénhidrátot és fehérjét ennem, mint kellene. Erre azt mondta a személyi edzőm, hogy fel kell fejlődni és el kell érni, hogy tudjak annyit enni, mint ami elő van írva. Elmagyarázta, hogy azért nem volt jó, hogy ilyen keveset ettem, mert a szervezetem folyamatosan "tartalékolt" e miatt, hiszen nem tudta mikor kap újra üzemanyagot. De ha rendszeresen (3 óránként) megeszem ami elő van írva, akkor a szervezet át fog állni arra, hogy nem kell tartalékolni, mert jönni fog a következő adag. Na, majd meglátom... Remélem valóban meglátom majd, vagyis szemmel látható lesz az eredmény. Nyilván egy hét után még nem várható ez el, és nem is akarom siettetni a dolgot. De azért a 12. hét végére már szeretném, ha szemmel látható is lenne. 

Az étrendről annyit, hogy elég kevés alapanyagból lehet összerakni. Vagyis ez így nem teljesen igaz, de mondjuk fehérjét annyi mennyiségben ami elő van írva, csak sok csirkemellel vagy hallal lehet elérni. Az első pár napban annyi csirkemellet ettem, hogy már undorodni kezdtem tőle. Most áttértem a halra, egyelőre ezt szeretem. A csirkemell undorról az oktatáson is szó volt, ahol megtanították miként rakjuk össze az étrendünket. Ott nagyon viccesen azt tanácsolták, hogy egyik nap kockára vágjuk, a másik nap meg csíkokra :)

Ha-ha-ha

Ez a mai napi ebédem: fűszeres tőkehalfilé, bulgur és jégsaláta paradicsommal

A héten eddig háromszor voltam edzeni, hétfőn, szerdán és tegnap. Legszívesebben ma is mentem volna, de vissza kell fognom magam, hiszen kell pihenőnap is.

A személyi edzőm: Tomi.

Nagyon bírom! Nem hajt túl, segít, de igyekszik, hogy a határaimat feszegessem. Ha úgy látja, hogy szerinte "könnyen" megy valamelyik gyakorlat, rögtön emel a súlyon. De egyébként tényleg nagyon kedvelem. A fiammal egyidős, a lányom ismeri is, korábban egy társaságba jártak. Van sok közös témánk, sok közös ismerős, stb. tehát nem néma csendbe zajlik az edzés. 

A gépek és az edzőm is szuper, tehát minden adott a sikerhez. Csak ne kellene ennyit ennem... De hátha megszokom :) 

Megosztás a facebookon

Megosztás a facebookon