Heti beszámoló

Nos amivel először kezdeném az még a tavalyi évről elmaradt névnapi köszöntésem a munkahelyen. Decemberben ugyanis olyan sok névnapos volt, hogy úgy döntöttünk két turnusba ünneplünk. Így került sor ma az elmaradt bulira. Szerintem én kaptam a legjobb ajándéko(ka)t, pedig most is sokan voltunk ünnepeltek (11-en). A többiek általában virágot kaptak vagy éppen körömlakkot szempillaspirállal, stb., a férfiak valami itókát.  De én.... Sokkal jobbat! Nálunk az a szokás, hogy általában a szobatársak veszik meg az ünnepelt ajándékát, ezért hát az én szobatársaim is igyekeztek megtudakolni tőlem, hogy mégis kb. mit szeretnék??? Én meg nem azt mondtam, hogy mit szeretnék, hanem azt, hogy mit nem. Virágot semmi esetre sem, mert nálam kipusztul mind, ha a lányom nem gondozza őket... És mivel Ő hamarosan elköltözik... Szóval virágot ne! De azt is mondtam, hogy bármilyen "hülyeségnek" tudok örülni.

És ez így is van! Ők meg figyeltek arra amit mondtam, ezért ezt kaptam tőlük:

Ebből mindenki láthatja, milyen "jó fejek"! Nem??? De!!!

De persze nem csak ezt kaptam, kaptam még ezt is: 

Ez egy úgynevezett "vicces rendszámtábla". Ma már fel is helyeztem a hátsó ablakra. És rájöttem, ezáltal nem csak nekem szereztek örömet, hanem vélhetően azoknak is, akik mögöttem közlekednek majd :) Ugye milyen jófejek??? Nem??? De!!! :D

És ezzel még nem ért véget a dolog... Kaptam még egy nagy csomag bio kuszkuszt is a diétámhoz, de a legtutibb ajándéknak azt tartom, amit saját kezűleg készítettek. Ezt irigyelték tőlem a legtöbben. Sőt volt olyan kolléganő aki ki is mondta, hogy úgy szeretne Ő is ilyet kapni. S lám-lám, nekem kérnem se kellett... Mert megérdemlem!!!

Kell ehhez még bármit is hozzátenni??? Imádom őket! Szeretek velük dolgozni és általában örömmel indulok munkába, mert ilyenek! Ha esetleg nyűgös is vagyok néha napján, ők mindig felvidítanak, segítenek, biztatnak vagy megnevetettnek, épp mikor mire van szükségem. Ilyen kollégákat kívánok mindenkinek.

A másik dolog melyről mindenképp írni szeretnék, az életmódváltásom.

Hétfőtől komolyan veszem a dolgot, nagyon-nagyon komolyan. Minden este megtervezem és elkészítem a következő napi ennivalóimat. Ez azzal kezdődik, hogy a meghatározott alapanyagokból (ami egyébként nem túl sok) kilogikázom, hogy mit kellene ennem másnap, hogy a megadott fehérje, szénhidrát, cukor és zsír mennyiségnek megfeleljek. Naponta 6 alkalommal eszek. Ez nagy kihívás! Tényleg! Talán ez a legnehezebb nekem. Az edzésnél minden esetre nehezebb. Még most is sokszor nehezemre esik, vagy nem is sikerül teljes mértékben elfogyasztani az adott adagokat. De még így sem sikerül annyi szénhidrátot és fehérjét ennem, mint kellene. Erre azt mondta a személyi edzőm, hogy fel kell fejlődni és el kell érni, hogy tudjak annyit enni, mint ami elő van írva. Elmagyarázta, hogy azért nem volt jó, hogy ilyen keveset ettem, mert a szervezetem folyamatosan "tartalékolt" e miatt, hiszen nem tudta mikor kap újra üzemanyagot. De ha rendszeresen (3 óránként) megeszem ami elő van írva, akkor a szervezet át fog állni arra, hogy nem kell tartalékolni, mert jönni fog a következő adag. Na, majd meglátom... Remélem valóban meglátom majd, vagyis szemmel látható lesz az eredmény. Nyilván egy hét után még nem várható ez el, és nem is akarom siettetni a dolgot. De azért a 12. hét végére már szeretném, ha szemmel látható is lenne. 

Az étrendről annyit, hogy elég kevés alapanyagból lehet összerakni. Vagyis ez így nem teljesen igaz, de mondjuk fehérjét annyi mennyiségben ami elő van írva, csak sok csirkemellel vagy hallal lehet elérni. Az első pár napban annyi csirkemellet ettem, hogy már undorodni kezdtem tőle. Most áttértem a halra, egyelőre ezt szeretem. A csirkemell undorról az oktatáson is szó volt, ahol megtanították miként rakjuk össze az étrendünket. Ott nagyon viccesen azt tanácsolták, hogy egyik nap kockára vágjuk, a másik nap meg csíkokra :)

Ha-ha-ha

Ez a mai napi ebédem: fűszeres tőkehalfilé, bulgur és jégsaláta paradicsommal

A héten eddig háromszor voltam edzeni, hétfőn, szerdán és tegnap. Legszívesebben ma is mentem volna, de vissza kell fognom magam, hiszen kell pihenőnap is.

A személyi edzőm: Tomi.

Nagyon bírom! Nem hajt túl, segít, de igyekszik, hogy a határaimat feszegessem. Ha úgy látja, hogy szerinte "könnyen" megy valamelyik gyakorlat, rögtön emel a súlyon. De egyébként tényleg nagyon kedvelem. A fiammal egyidős, a lányom ismeri is, korábban egy társaságba jártak. Van sok közös témánk, sok közös ismerős, stb. tehát nem néma csendbe zajlik az edzés. 

A gépek és az edzőm is szuper, tehát minden adott a sikerhez. Csak ne kellene ennyit ennem... De hátha megszokom :) 

Ajánló
Kommentek
  1. Én