Bár egyelőre még nem szó szerint.

Most, hogy rápillantottam a blogomra, most szembesültem vele, hogy nem írtam már egy ideje. Pedig minden nap van valami történés, csak éppen időm nincs.

Hol is kezdjem. 

Visszafelé haladva: 

Ma fogászaton voltam és stresszeltem is e miatt egész nap. Legfőképpen azért, mert úgy beszéltük meg a fogorvossal, hogy mielőtt megyek felhívom. Hívtam, hívtam egész nap, volt, hogy már félóránként, de nem vette fel. Hiába próbáltam a mobilján, semmi. Aztán próbáltam a vezetékesen, semmi. Végül úgy döntöttem, hogy akkor is elmegyek, ha nem tudom utolérni, hiszen este 7 óráig rendel és munka után a kis Silver Hunteremmel odaérek gyorsan. De azért a biztonság kedvéért felhívtam az egyik kedvenc volt kolléganőmet és segítséget kértem tőle. És Ő bizony segített is. (Annyira sajnálom, hogy már nem találkozunk naponta, hiányzik. Ő is...) 5 órára volt megbeszélve és én a lányommal 5 előtt kicsivel már ott is voltam. Aztán egy másik volt kolléga hangját is meghallottam a fogászati rendelővel szemközti helyiségből, így néhány perc trécseléssel ment el az idő, amíg pontosan 5 órakor be nem hívtak. Először a lányom fogszabályzóján állítottak, de ez ugye 1 perc. Aztán következtem én. Nem volt miért félni.

A doki nagyon jó fej, egyáltalán nem fellengzős, nagyon emberi, gyors és szakszerű. Azt gondoltam, hogy legalább másfél-két órát ott fogok tölteni, tekintve, hogy mi mindent csinál a szájberendezésemmel. De gyors volt. 45 perc múlva már végeztünk is. Jövő szerdán mehetek, hiszen addigra készül el a valamelyest esztétikusabb mosolyom. Nem, nem műfogsorom lesz, hanem koronákat kapok (egyrészt ugye, mert király vagyok), másrészt, mert sajnos korábban amíg nem volt (jól) kezelve az alapbetegségem kihullott pár fogam és a hiány miatt a többi egyre inkább kezdett elmozdulni. Tökéletes most sem lesz, de azt ígérte, hogy igyekszik "természetes" hatást kelteni. Szóval 7 fogam lett lecsiszolva, ezekre kerül majd szerdán a korona. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az ára is királyi...)

Aztán mi is volt még? 

Hétvégén voltam pályaválasztási kiállításon. Nem mint látogató, hanem a szervezés oldalán. Imádtam.

Imádtam a gyerekeket, imádtam, hogy jöttek, segítséget kértek, beszélgettek, érdeklődtek, stb. És rádöbbentem, hogy hiányzik a gyerekekkel való foglalkozás. Nem, nem az ami a gyerekjólétbe volt, hanem úgy egyáltalán a gyerekek, a kamaszok... De el nem cserélném a munkámat a korábbira. Olyan jó, hogy itt nyugi van. Jó, néha van stressz is, de az csak azért, mert mindig van valami ami új, és nem tudom, hogyan kell megoldani. (Erről annyit, hogy a több tíz éve itt dolgozó kolléganőm is segítséget kért, mert Ő is belefutott olyanba, amivel még ennyi idő alatt sem találkozott.) Ezek alapján lesz még pár stresszes évem :)

Aztán ami még említést érdemel, hogy autóval járok dolgozni. Nem szeretem. Nem is mennék azzal, de a férjem már nagyon rá van izgulva a témára, hogy kocsival menjünk anyósomhoz, aki ugye azért mégiscsak 120 km-re lakik. Én pedig azt gondolom, hogy mielőtt nekivágnék kellene egy kis gyakorlás. Így most én viszem-hozom néha a lányom kondiba, kocsival megyünk rokonlátogatóba, bevásárolni, stb. Az autót imádom, de a reggeli és a délutáni csúcsforgalmat nem annyira. A körút és a belváros be van dugulva, araszolva lehet menni, miközben az jár a fejembe, hogy biciklivel már mennyivel előrébb lennék... Aztán ott van a parkolási anomália is. Reggel még csak találok helyet, de hazafelé már bajos a kiállás, hiszen némely nem túl intelligens sofőr akár a parkoló bejáratába is képes leállítani az autóját. Ilyenkor indul a merre is tudnák kimenni "játék". Eddig még sikerült, de úgy kell kicentizni néha, és lássuk be őszintén ez mégse egy kezdő szintje. Bár eddig még sikerrel vettem az akadályt. 

Erről jut eszembe, hogy szegény kisautómat majdnem összetörték amikor még csak 1, azaz egyetlen napja volt nálam. És bárki bármit is gondol, nem, nem én voltam a hibás. Sokan azzal vigasztaltak, (mert egyébként teljesen összezuhantam ettől és rossz érzéssel ültem autóba pár napig), hogy nem te voltál a hibás.... De bakker! Attól még majdnem összetörték. Akkor is, ha nem én voltam a hibás. Ráadásul az egész család a kocsiba ült. Ez pedig úgy történt, hogy az Auchan parkolóba haladtam szépen az előttem lévő után, amikor egy "öregúr" úgy gondolta, hogy a parkolóból fogja magát és a nélkül, hogy hátranézne rám tolat. Azt hiszem az lehetett a szerencse, hogy talán volt a kocsijába tolatóradar, ami miatt az utolsó pillanatban mégis lefékezett és megállt. Én  meg csak ott ültem és azon gondolkodtam, hogy miért van ilyen barmoknak jogsija??? Szóval a nagy magabiztosságom addig tartott. Azóta tartok tőle, hogy sok ilyen elmebeteg van az utakon. 

 

Ja, egyébként holnaptól szabadságon leszek. Egyrészt, mert a lecsiszolt fogaimmal nem igazán vagyok "szalonképes" a munkahelyen, másrészt meg azért, mert itt mindenkinek ki kell venni az éves szabiját. És mivel nem vagyok túl esztétikus (már ha ki kellene nyitnom a számat) így még az is meglehet, hogy pihenéssel fogom itthon tölteni a szabadságomat. Mert megérdemlem.

No jó, azért tanulni is kell, mert elvileg egy hónap múlva vizsgáznunk kell a törvényekből, eljárásrendekből. És nagyon nem szeretnék sikertelen vizsgát tenni. 

Egyelőre ennyi.

Megosztás a facebookon