avagy tökéletesen "szőkére" sikerült a kocsi elhozatala

 

Az öcsém vagy őrült, vagy nagyon bátor, vagy nagyon jó életbiztosítása van. 

Miért?

Mert bevállalta, hogy beül mellém és megyünk egy jó pár kilométert együtt, mielőtt egyedül belevágok a forgalomba.

Már a kezdet nagyon jóra sikerült. Komolyan mondom, fel kellett volna venni videóra. De kár, hogy ez nem így történt. Én annyira nevettem és annyira tudtam, éreztem, hogy így lesz. A kereskedésbe előre hozta nekem a kocsit, mondván ne rendezzem át a parkoló eladásra váró autókat... Ha-ha-ha

Szóval előhozta és a szalon előtt (ahol persze azért állt néhány kollégája) sikerült egyből lefullasztani a kocsit elindulás helyett. Komolyan mondom, őszintén és vidáman röhögtem magamon. Aztán másodszorra is sikerült, ráadásul úgy, hogy közben minden indok nélkül az ablaktörlőt is elindítottam. Ezen már annyira röhögtem, hogy a bakim mellett már az én hangos röhögésemen is vigyorogtak. A "közönségemnek" kimutattam egy ilyet:

 

Azért nem éreztem gáznak, mert tudták (hiszen elmondtam az öcsém kollégáinak is, hogy fogalmam sincs hogy viszem haza a kocsit, mert jogsim ugyan lett júniusba, de azóta még csak autóba sem ültem...) Szóval sejthették, de most szembesítettem is őket, hogy nem vicceltem. Komolyan mondom a mai napig nem értem, hogy hogyan sikerült elsőre a vizsgám, és hogy akkor mi történt, hogy mindent jól csináltam???

Kimentünk a forgalomba, teletankoltuk a kocsit és irány Hetényegyháza. Már sötét volt, ami azért első útra nem éppen ideális, főleg, hogy az éjszakai vezetés azt hiszem eddig mindössze két óra volt, talán még valamikor év elején, januárban. Amint haladtunk a célunk felé, tudtam, éreztem, hogy amint piros lámpához érünk, sanszos az ismételt lefullasztás. Bár nem az első lámpánál, de azért csak sikerült! (Ezt nevezik önbeteljesítő jóslatnak.) Szóval a második piros lámpánál (persze ahol én voltam az első a sorba...) sikerült lefullasztani a kocsit. Nyugtatni próbált drága testvérkém, de az a helyzet, biztos voltam benne, hogy így lesz, mert már le is játszottam a fejembe előre, hogy akkor fulladok le, ha első vagyok, hiszen gyorsan akarok elindulni, hogy ne tartsam fel a forgalmat, amiből persze az lesz, hogy túl gyorsan engedem fel a kuplungot és persze lefulladok, amivel persze feltartom a forgalmat...

Több galibát már nem csináltam, kivezettem Heténybe, hazavittem az öcsémet, felvettük a gyerekülést náluk és visszamentünk a szalonba, hiszen Ő otthagyta a kocsiját, mert onnan ment a gyerkőceiért anyuhoz, nekem meg megvolt a "bemelegítő kör". Persze visszafelé szintén lefullasztottam egyszer az autót, megint akkor, amikor első voltam az egyik piros lámpánál. De meglepetésemre, nem villogtak rám, nem dudáltak és nem is anyáztak hangosan. 

Aztán kitettem az öcsémet a munkahelyénél és a nagy sötét éjszakába elindultam hazafelé egyedül.

Végig a Mindszenti körúton, majd jobbra a felüljáró felé, ahol 30-as tábla van kirakva ugye... Szerintem rajtam kívül senki sem tartotta be, de én kő keményen a külső sávba húzódva az előírt sebességgel "hasítottam". Aztán a Mömax előtt sikerült megint elsőként odaérnem a piros lámpához. A belső sávban nagy fekete terepjáróban kigyúrt kopasz fiúk ültek és az ablakon kinyúlva szinte lehamuzták a kicsi kocsimat a szivarjukkal. Arra gondoltam, most nem engedhetem meg magamnak, hogy lefullasszam a kocsit, az már milyen ciki lenne... És nem is fullasztottam le, valamint a legkülső sávból is sikeresen bejutottam a belsőbe, hogy balra tudjak kanyarodni a körútra. Ez is megvan. Aztán megint a fiúk mellé érkeztem a körút és a Petőfi S. utca kereszteződésében a lámpánál. Nyilván ők észre sem vettek, hiszen olyan magasról, ahol az ülésük volt, meg sem láttak, de már mókásnak találtam ezt a dolgot, hogy folyamatosan melléjük kerülök a lámpáknál. És bár megint első voltam a külső sávban, ismét sikerült szépen elindulnom. Aztán a körútról szépen besoroltam, hogy le tudja fordulni a Nyíri útra. Itt sem volt gond. Aztán még egy piros lámpa, ott sem volt gond. Végre hazaértem. Sikerült elsőre tökéletesen beállnom a parkolóba. Leállítottam a kocsit, kiszálltam és ekkor úgy elkezdtem remegni, mint a kocsonya. Egyből hívtam az öcsémet, aki anyunál volt még és örömmel újságoltam, hogy csont nélkül értem haza, egyszer sem fullasztottam le a járgányt és TÖKJÓVOLT! Ő meg bölcsen megállapította, hogy jót tesz nekem, ha egyedül vezetek. Egyébként lehet hogy igaza van, hiszen megfelelési kényszerem van. Viszont ha nincs mellettem senki és csak magamnak kell megfelelni, azzal nincs gond. Ezt még tanulnom kell!

Megosztás a facebookon