Két hét szabadság után tértünk vissza dolgozni. Az egész bizottságnak egyszerre kellett elmennie, mert ilyenkor nincs beteg berendelés. A helyettesítést nehéz lenne megoldani, mert kevés az orvos és kevés az asszisztens is. A saját feladatukat is alig tudják ellátni, nem hogy még helyettesítsenek valakit.

A szabadság után pár dolog miatt szükséges volt értekezletet tartani, pl. vírusveszély fokozódása, szabályok betartása és betartatása, külföldre utazás előtt bejelentési kötelezettség a munkáltató felé, stb.

A munkával kapcsolatosan szóba került, hogy van olyan kolléga (orvos és asszisztens is) aki munkaidő végén nem tudott hazamenni, mert még annyi dolga volt...

Erre a főnök: " megbeszéltük, hogy szó se lehet arról, hogy bárki is munkaidő után még itt maradjon! Ha itt maradtok, akkor az később elvárás lesz..."

És milyen igaza van!

A munkaügyibe pont ez volt. És van ma is. Ott nem lehetett általában munkaidő végén "eldobni a tollat". Emlékszem, egyszer pont nekem panaszkodott az akkori osztályvezetőm, hogy "egyesek úgy dobják el a tollat a munkaidő végén, mintha tűzriadó lenne". Ő bizony "elvárta (volna)" mindenkitől, hogy addig nem menjen haza, amíg nem végzett a dolgával. Persze túlórát ott sem fizettek... Az ellátás-nyilvántartás részen még talán haza tudtunk menni ha lejárt a munkaidő, bár ott pénteken kellett minden hét közbe megmaradó dolgot pótolni, hiszen péntekenként nem volt ügyfélfogadás. De a támogatásoknál, ott bizony sokszor előfordult, hogy akkor mentem haza, amikor a takarítónő már ott állt az ajtóba, hogy már ő is végzett és zárná az épületet. Szóval igen, ha valaki belecsúszik abba, hogy ott marad munkaidő után, az egy idő múlva már elvárás lesz.

Bár azt hiszem, hogy elég kevés olyan főnök van, aki így gondolkodik, mint a miénk. 

De szerintem ez a jó hozzáállás.

 

 

Megosztás a facebookon