vagyis egyedül nem lehet jól csinálni.

Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam arról, hogy hívtak vissza az előző munkahelyemre vezetőnek, de nem mentem, ugyanakkor felajánlottam, hogy ha tudok, akkor segítek. A "segítés" megvalósult. Gondolkodtam, hogy leírjam-e amit tapasztaltam, de mivel elsősorban magamnak írok, ezért igenis leírom. Persze light verzióban, hiszen ha pár év vagy évtized múlva majd visszaolvasom, akkor nyilván a leírt szavak úgyis érzéseket, gondolatokat fognak előhívni. Tehát nem kell mindent megosztanom, mert úgyis emlékezni fogok.

Szóval a segítés megítélésem szerint egyáltalán nem sikerült, de azt is gondolom, hogy egyáltalán nem rajtam múlt. Én tényleg nyitott voltam, bármiben segítettem volna, de úgy érzem, hogy nem volt igazán befogadó a közeg. Ugyanakkor a jelenleg ott dolgozó három "új és utolsó napjait töltő régi kollégát" is megértem, mert mit is gondolhattak? Valószínűleg azt, hogy idejön ez a "nagyokos" és majd meg akarja mondani a tutit, miközben már rég nem itt dolgozik? Pedig én aztán egyáltalán nem így álltam a dologhoz. Azt hiszem erre rá is jöttek igen hamar, de mégsem láttam az igyekezet kis szikráját sem, hogy szeretnének változtatni. Vagyis ez így nem teljesen igaz, hiszen van olyan új kolléga akin láttam az igyekezetet, sőt talán túlontúl is igyekszik, de közben meg marhára bizonytalan magában, mindenben. Nincs szociális végzettsége, ami abból is látszik, hogy nagyon akar segíteni, túlontúl, és bizony a laikus segítőhöz hasonlítanám. A tanult tehetetlenséget erősíti az ügyfelekben, hiszen annyira akar segíteni, hogy azt is megcsinálja az ügyfél helyett, amire a kliens is képes lenne. Nem hibáztatom, hiszen nem tudja, nem tanulta, de én azért elmondtam neki. A másik baj pedig az, hogy minden nap bizonygatni kell(ene) neki, hogy alkalmas lesz/lehet erre a munkára. Pedig ez nem az a munka ahol megengedhető ez a luxus, mármint a bizonytalanság. Aztán a másik kolléga is igyekszik, csakhogy borzalmasan szétszórt és a munkatempójára sem mondható, hogy egy kapkodó idegbeteg. A harmadik kollégán láttam leginkább, hogy talán van valami fogalma a dologról, csak vele kapcsolatban meg az a meglátásom, hogy megítélése szerint Ő mindent tud, de közben meg az alapok nincsenek meg. 

Csak pár példát említek.

Az intézményvezető 4 dolgot kért, mely szerintem elég gyorsan megoldható lett volna, ha a kollégák motiváltak, csinálják a dolgukat vagy egyáltalán tisztába vannak vele, hogy mi a dolguk.

Az első dolgot kérni sem kellett volna, ezt kérés nélkül is tudnia kellene a családgondozóknak. Ez nem más, mint hogy legyen összeírva családgondozónként, hogy kiket gondoznak. Ezt normál esetben kérni sem kell. De itt nem volt elég fél nap, hogy összeírják és bizony még így is voltak gondok. Csak költői kérdésként: ha még azt sem tudják, kiket kell gondozni, vajon milyen segítő munka folyhat ott? Milyen gondozási tervek készültek? Már ha egyáltalán készültek? Milyen megállapodások? Miként dokumentálják mindezt??? Nem folytatom...

A másik kérés, hogy a lezárt aktákat tegyék az irattárba, az élő anyagokat pedig iktassák be az idei évre.... ????? MICSODA??? Ezt kérni kell?

A harmadik, hogy a szakmai protokollt vegyük át, a negyedik, hogy a szükséges dokumentáció legyen átbeszélve.

Nos feléig sem jutottak a kért dolgoknak két nap alatt. Még úgy sem, hogy egyáltalán nem fogadtak ügyfeleket, mondván ezeket a dolgokat ügyfélfogadás mellett nem tudják megcsinálni. Szerintem ez is nonszensz. 

Ha én így végezném a munkámat a jelenlegi munkahelyen, már rég nem lenne munkám. Így nem kell dolgozni. A szociális munka egy szakma, amit bizony nem véletlenül tanítanak több évig a főiskolán és az egyetemen. A legfőbb bajnak azonban azt látom, hogy azok akik szerették, tudták, csinálták ezt a munkát mára már nincsenek (vagy csak nagyon kevesen) ezen a területen. És ennek bizony a legfőbb oka a politika. De ebbe most nem akarok belemenni.

Visszatérve a feladatokra. Nem igazán sikerült összeírniuk, hogy akkor ki-melyik családot gondozza. Amikor összeírták, akkor megkértem őket, hogy a védelembe vetteknél nézzék át a GYSZ-5 adatlapot. Akkor derült ki számukra, hogy bizony van olyan család, ahol a központ nem is vonta be őket a segítő munkába (tehát nem is kellene kijárni a családokhoz), miközben más családoknál meg már tavaly nyár vége óta nem is volt senki, miközben a havi három kontakt elő van írva. Pffffffffff

És ez csak a jéghegy csúcsa. Nem is írnék erről többet. Azt hiszem ha ellenőrzést kapnak, akkor összekarmolja magát az ellenőr.

Hogyan lehetne itt segíteni??? Mondjuk szerintem az első és legfontosabb az lenne, hogy érdekelje őket a dolog. Mert lehet bűnbakot keresni, hogy miért van ez így, de a saját felelősségét senki sem vitathatja. Mondjuk egyikőjükben sem láttam, hogy magát felelősnek érezné. Bármit mondtam, mindenre az volt a válasz, hogy azért van ez így mert az előző vezető nem engedte, nem mondta, nem adta át, nem beszélték meg, stb. Szóval mindenért az előző vezetőt okolták. NO! Én meg erről azt gondolom, hogy az előző vezető már pár hónapja nincs ott, ezért ezt az indokot még meddig akarják mondogatni, mint egy mantrát??? Ez már nem mentesíti őket, mert ha valóban ez volt az igazi indok, akkor ez már nem áll fent, tehát csinálhatnák jól is a dolgot, vagy legalább törekedhetnének rá, megpróbálhatnák. De mégse! 

A legbosszantóbb azonban az volt, hogy még egy "régi kolléga" ebben a két napban töltötte utolsó munkanapjait, mert munkahelyet vált, de annak ellenére, hogy régi dolgozó, az Ő aktái sem voltak egyáltalán rendben, SŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐT! Ő is "gondozott" olyan családokat akiket nem kellett volna (a napló alapján főleg telefonon, hiszen tavaly november óta!!!! egyáltalán nem is volt családlátogatni). És nem tett semmit pl. olyan ügynél, ahol januárban érkezett a jelzés (melyre annyi intézkedést tett, hogy felhívta telefonon az anyát, de mivel az nem ment be a szolgálathoz, annyiba is hagyta a dolgot). Nem kereste fel a családot, nem írt behívó levelet, nem írt választ a megkeresésre, nem tett semmit. Miközben Ő is azt mantrázza, hogy mindez a régi vezető miatt van. Ja! Csakhogy a régi vezető már nem is volt ott akkor. A legszívesebben fizikai agressziót alkalmaztam volna vele szemben (bele vertem volna a falba a fejét), mert mit is várunk az új kollégáktól, mikor a régi így "dolgozik"??? A gyerekeknél is fontos a minta, és azt hiszem itt is. Itt azt látták az újak, hogy a régi kolléga a főnökre hivatkozva sajnálva, ajnározva van, ebből azt tanulták, hogy ha a régi főnökre fogják a hiányosságokat, akkor az el lesz nekik nézve. Nekem meg az jutott eszembe, ha ez a kolléga az új munkahelyen is így fogja végezni a munkáját, akkor a próbaidő végéig sem fogja kihúzni. Remélem az a munka érdekelni fogja, mert ez nem érdekelte és nem is neki való volt. Ezt csupán arra használta, hogy elvégezze a jogi egyetemet úgy, hogy közben fizetést kap. Mondjuk ezt jól csinálta. Ráadásul az intézményvezetőnek belopta magát a szívébe. A szakmaiatlanságát pedig ügyesen elfedte bizonyos dolgokkal. Ami még említést érdemel vele kapcsolatban, az a fura érzés, hogy pont úgy viselkedett velem, mint a korábbi vezetővel, miközben lehet észre sem vette, de az is lehet, hogy nagyon is tudatosan csinálta. Pl. amikor megérkeztem és köszöntem, Ő elfelejtett köszönni. Amikor bementem az irodába, Ő fogta magát és kiment. Amikor az igazgató asszony behívott, hogy beszéljük meg a dolgokat amit tapasztaltam, akkor meg alig bírta kivárni, hogy kijöjjek az igazgatóságról és már ment is befelé. 

Visszatérve a szolgálatra: az igazgató asszonynak azért jeleztem, hogy borzalmasan állnak a dolgok és talán a facebook és egyéb internetes oldalak letiltása jó hatással lenne a munkamorálra. És azt is elmondtam, hogy szerintem a régi vezetőre való hivatkozás gyerekes, hiszen mindenkinek fel kellene ismerni a saját felelősségét a jelenlegi helyzetben. És bizony amikor azt kérdezte, hogy két nap után mit mondanék, melyik kolléga alkalmas vezetőnek, azt mondtam, hogy egyik sem! Szóval ilyen alapon bármelyiket kinevezheti! Vezető nélkül nem lehetnek, hiszen kellene valaki aki összefogja őket, példát mutat, segít, követi a törvényi változásokat, tanácsot ad és számon kér. Ja, és az sem ártana, ha ismerné és alkalmazná a módszertant. Tudok erre a posztra alkalmas embert, de sajnos Ő sem vállalja. Pedig próbáltam én is rávenni és a főnöknek is beajánlottam, de lojális a jelenlegi munkahelyével. 

Konklúzió: Nem volt kétségem eddig sem, hogy nem szeretnék visszamenni, de most már biztos vagyok benne. Felelős lennék olyan emberek munkájáért, akik saját magukért sem vállalnak felelősséget. Pedig ez a munka olyan, mint a szinkronúszás... 

Megosztás a facebookon