avagy csajos tali, szakítás és szülinap

Annyi minden történt az elmúlt két hétben, de mivel a munkahelyen nem működik ez az oldal, így hiába fogtam neki írni, nem tudtam elmenteni.

Először is sikerült végre összehozni egy talit a régi munkatársakkal. Nagyon jó volt, ezek az alkalmak mindig feltöltenek. Előtte való héten a munkaügyis csajokkal taliztunk ugyanott. Imádom ezeket a péntekeket.

Aztán történt szomorúbb dolog is, a fiam és a barátnője szakítottak.

Fura volt a dolog, mert még két hete lángolt a szerelem, aztán a múlt hétre ez jelentősen és úgy tűnik, hogy helyrehozhatatlanul megváltozott. A vége az lett a történetnek, hogy a fiam múlt szerdán könnyes szemmel elpanaszolta, hogy úgy érzi van egy harmadik fél is a kapcsolatukba. Csütörtökön munkaidőbe rám írt, hogy ha hazaérek szeretné átbeszélni velem a dolgot (mégiscsak nő vagyok, hátha másképp látom a dolgot...). Mire hazaértem, már a barátaival is beszélt a dologról. A konklúzió az lett, hogy a bizalom elveszett, még ha helyre is próbálnák hozni a dolgot, az már akkor sem lenne a régi. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a kislány egyáltalán nem volt hajlandó beszélni a fiammal a problémákról, így a megoldást se lehetett megtalálni. Aznap egyébként szabadnapos volt, de már nem nálunk töltötte az idejét. A fiamat nagyon megviselte a dolog, féltem tőle, hogy ismét összeomlik, mint az előző szakításakor, amikor is végül táppénzre kellett mennie. Ehhez képest nem így történt. Két nap volt, amikor teljesen összetört, azóta bár még nem a régi, mégis úgy tűnik, hogy talán túllép a dolgon.

Tehát szerda volt az utolsó csepp a pohárba, mikor könnyes szemekkel velem is megbeszélte a dolgot, csütörtökön a barátoktól is tanácsot kért, miként lehetne még megmenteni a dolgot? Majd még aznap este, miután hiába próbált a kislánnyal sokadszorra beszélni, úgy döntött, hogy összepakolja a cuccait és megkéri, hogy költözzön el. Ez vasárnap végül meg is történt.

Érdekes volt látni a dolgot. Először is azt, hogy a fiam mennyire próbálta megérteni és megbeszélni a dolgokat, és tényleg nagyon érdekelte, hogy miért??? Miért jutottak idáig, mi a probléma? Min kellene változtatni? Stb. De sajnos nem kapott válaszokat és leginkább ez zavarta. Aztán mikor meghozta a végső döntést, hogy ennek így semmi értelme, akkor legnagyobb meglepetésemre csak annyit kért tőlem, hogy segítsek összepakolni a kislány holmiját. Hmm. Érdekes volt. Azt hiszem a kislány utolsó heti viselkedése teljesen kiábrándította, még akkor is, ha nem tudott egy hét alatt teljesen "kiszeretni" belőle.

A legbölcsebb dolgot az egyik barátja mondta a fiamnak: azt mondta, hogy ő már volt ilyen párkapcsolatba. A lényeg röviden: nem túl szerető, talán még úgy is mondhatnám, hogy elhanyagoló családból érkezett a lány, aki korán elhagyta vagy el kellett hagynia a családi házat és önmagát eltartani. Fiatalon olyan kapcsolatokba menekült, ahol nem feltétlen becsülték meg, vagy talán még bántalmazó kapcsolatokba is élt. Márpedig akinek ilyen az előélete, ott bizony egy harmonikus kapcsolat, szerető és támogató környezet bizonytalanságot okoz. Az ilyen emberek csak egy ideig tudják ezt kezelni, mert nem érzik komfortosan a kapcsolatba magukat, mert nem ehhez vannak szokva, ezért ők maguk generálnak feszültséget, mert akkor már ismerős terepre jutnak.

Mindegy is, én kedveltem a kislányt, soha egy szóval se bántottam, de már az elején látszott, hogy nem egymáshoz valók. Teljes ellentétei voltak egymásnak, bár ugye az ellentétek vonzzák egymást.

Jó hozadéka is lett a dolognak, hiszen mégiscsak ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy a  fiam elkezdett spórolni és a fizetése jelentős részét félretenni. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy elkezdett gondoskodni, és elkezdett megtanulni főzni. És ennek köszönhető az is, hogy elkezdett abba gondolkodni, hogy a nem túl távoli jövőben miként tudna önálló életet kezdeni. Szóval azért jó hozadéka is volt a dolognak.

Szombaton pedig szülinapba mentünk, ahová a fiam fenti okok miatt nem jött velünk, hiszen még nem volt túl happy. Ráadásul az egyik barátja rábeszélte, hogy ne szomorkodjon otthon egyedül. A péntek esti sörözésük után fogták magukat és leruccantak szombat reggel Siófokra.

Mi a férjemmel a lányom barátjának a szülinapjára készültünk, aki egyébként megfeledkezett a saját szülinapjáról (illetve elnézte a dátumot, és úgy gondolta, hogy egy héttel később lesz).

Mi természetesen vittük a sültes tálakat, az anyukája gyümölcstortát és sósat, a tesója epres mascarponés tortát, stb.

Így néztünk ki indulás előtt:

 

Ajándékot nem igazán szoktunk adni egymásnak, vagyis tavaly pl. ugye a kőműves munkára beváltható kupont kapta. Ami elvileg semmi, de valójában csak a kerítés több százezer Ft. lett volna, és akkor még hol van a nyílászáró csere, meg a többi?

Idén valamivel viccesebb ajándékot gondoltunk. Mindig is probléma volt, hogy egy kertes házba sok mindenhez szükséges egy talicska. De nem volt nekik... Mi meg vettünk, feldíszítettük ahogy kell, hiszen mégiscsak szülinapi ajándék...

 

A héliumos lufikkal a fiúk nagyon jól szórakoztak, és persze ahogy beszéltek vékony hangon, azon mi is.

Hétvégén lesz a fiam és a férjem szülinapja, de a gyerek még elég apátiás, nem akar semmi bulit, ajándékot meg egyáltalán semmit. Igyekszem tiszteletbe tartani. De azért majd valamit csak kitalálok...

Megosztás a facebookon