Újra itt...

avagy a blog helyreállt, így újra írok magamnak....

Múlt hónapban eléggé megijedtem, mert nem volt elérhető a blog. Pedig én ezt elsősorban magamnak írom, hogy majd segítsen visszaemlékezni, nosztalgiázni. Szóval mikor nem volt elérhető, hát eléggé megijedtem... Néha már most is visszaolvasom (nemrégen pl. a balesetet, vagy a munkaügyis apáca show-t, vagy épp Norbi 33. szülinapját), annyira sajnáltam, hogy mindez odalesz. De nem így lett, csak kb. 1 hónapig nem volt elérhető.

Aztán a héten hogy, hogynem, de helyreállt a dolog.

A sok kihagyás azért nem jó, mert az épp aktuális napi érzéseket így utólag már nem ugyanaz megírni.

De nagyvonalakba a főbb történések:

SOK A MUNKA - ez egyrészt jó, mert én szeretem ha munkával telik a munkaidő és így gyorsan vége is a napnak, másrészről meg elég nagy felelőtlenségnek tartom, hiszen "beteg emberek" jönnek hozzánk, így most a tomboló 4. hullámba, eléggé elszomorít, hogy sok beteg embert még össze is zsúfolnak a váróba, ami azért felerősíti a fertőzés lehetőségét. A kolléganőm is ideges ettől, főleg azért mert fél, hogy a napi sok kontakt miatt nagyobb a mi megfertőződésünk lehetősége is. Neki az egyetlen örömet most az adja, ha az unokájával találkozhat, de így nem biztos hogy szívesen megy vagy szívesen látják, hogy odaviheti ezt a fránya vírust. 

Aztán a másik fontos történés, hogy a lányom a fejébe vette, hogy katonának áll.

Aki nem ismeri, meg aki igen, abban is joggal merül fel a kérdés, hogy MIÉRT?

Nos ez egy véletlen következménye. A barátját hívták a honvédséghez, de ő nem vállalta, ekkor viszont valami bekattant a lányomnál és a párja se beszélte le, sőt támogatta. Talán azért, mert a jelenlegi munkahelyén ugyan jól keres és meg is becsülik, de nagyon sokat dolgozik. Jelenleg heti négy nap 12 órázik, és még túlórát is kell(ene) néha. A 12 órázás egymás utáni napon van, hétfőtől csütörtökig, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon hajnal 4 körül kel, este fél 7 körül ér haza és szinte csak arra van energiája, hogy egyen, fürödjön és aludjon, hogy másnap hajnalba ismét fel tudjon kelni. Ez egy fiatal párnál azért nem épp a legideálisabb. Szóval jelentkezett, beszerezte a szükséges orvosi papírokat, ami ebben a helyzetben azért nem a legegyszerűbb, mikor szinte leáll az egész egészségügy, nincs szűrővizsgálat és a háziorvossal is leginkább csak virtuálsan lehet kapcsolatot teremteni. De mindent megoldottunk és talán hétfőn derül ki,  hogy felveszik-e? Az egyetlen akadály a pajzsmirigy betegsége lehet, mert az benne van a jogszabályba, hogy egyedi elbírálás alapján döntik el az alkalmasságot. Na majd kiderül. Ha felveszik, akkor az oltás neki kötelező lesz. Eddig nem vette fel, és bár próbáltam rábeszélni, de ragaszkodik hozzá, hogy csak akkor, ha már felvették. A pszichológiai vizsálat és a fizikai felmérés se gond, bár ez utóbbi úgy tűnik, hogy lehet halasztásra kerül, a vírushelyzet miatt. 

Itthon semmi extra. A férjem és én is köhécselünk, de ki tudja, hogy ez most megfázás vagy más?

Egyéb tünetünk nincs, és mivel felvettük már az oltásokat és nincs láz, ízlés- vagy szagvesztés, így természetesen nem tesztelnek minket. Én meg már csak azért se fizetek megint a tesztért, elég volt egyszer. Főleg most, hogy pár napja olvastam, hogy 5 milliárd forint értékű pcr tesztet semmisítünk meg, mert lejártak. Hát hurrá! Ez a járványkezelés... Ha a halandónak szüksége lenne tesztre, akkor közel 20ezer forintért juthat hozzá, külföldön ingyen adják, itt meg nem hogy drága, de inkább megsemmisítik, minthogy szétosztották volna, még a lejárat előtt.

Az öcsém is elkapta a vírust, anyukám mondta, hogy vasárnap már olyan súlyos volt a helyzet, hogy kórházba kellett vinni. Már otthon van, de azt hiszem eléggé megszenvedte.

Anyukám továbbra is ellenáll, nem tudom semmivel rávenni, hogy felvegye az oltást. Így folyamatos az aggódás. Próbáltam az öcsémre hivatkozva, meg hogy az unokája se akarja, de felveszi a honvédség miatt, elkísérhetné, de nem! Nem hajlandó!

Félek, féltem, de mit tehetek?

Halottak napjára elmentünk Abádszalókra is, és mielőtt útra keltünk, leműszakiztattam a kocsit. Már márciusba lejárt, de ugye a veszélyhelyzet miatt annak végéig minden meghosszabodik, így a műszaki érvényessége is. Csakhogy pl. a casco nem biztos, hogy fizetne, ha mégis történne valami bibi, hiszen a biztosítónak az első kifogása vélhetően az lenne. Jobban mondva nem én, hanem természetesen az öcsém intézte. Volt éves nagyszervíz, kerékcsere, alkatrészcsere, olajcsere és műszaki. Mindez 50.000. Ft., hiszen munkadíjat nem kellett fizetnem. Annyira hálás vagyok az öcsémnek, de nem tudom miként hálálhatnám meg, semmi olyanba nem vagyok jó, ami neki jól jönne :)

Ja a cascót is újraköttem, és nagyon büszke voltam magamra, mert 16000 Ft-al olcsóbban sikerült. Bár marhára nem értem a lényegét, mert maradt minden ugyanaz, a biztosító, az autó, a tulaj, stb., de mivel felmondtam a biztosítást és újrakötettem, ezért ennyivel olcsóbb. Ki érti ezt? Az én logikám szerint azt kellene jutalmazni, aki "régi" ügyfél. Ehhez képest itt azt jutalmazták, hogy felmondtam és újrakötöttem. 

Az elmúlt időszakba is jártam piacra természetesen. Vettem pl. egy eredeti kétoldalt is használható Tommy Hilfiger férfi kabátot. Gondoltam odaadom a lányom barátjának, vagy ha nem jó rá, vagy nem tetszik neki, akkor eladja a lányom. A Marketplacén úgyis olyan ügyes. Nemrégen két kabátot és más ruhákat tett fel, egy nap alatt eladta. Pl. egy Michael Kors piros női kabátot, amit kb. 1200 Ft-ért vett a turiba, kimosta, rendbe rakta és 12.000. Ft-ért adta el. De visszatérve a piacon vett férfi kabátra, a férjem azt mondta, hogy ez kell neki! 800 Ft-ért vettem, a neten olyan 50.000. Ft körül találtam hasonlót. Aztán azt követő héten meg egy Retro Jeans kabátot vettem,

azt is 800 Ft-ért, de arra még költeni kellett, mert a zsebénél ki volt szakadva, így a varrónő 1300 Ft-ért varta meg. Azt is magának akarta a férjem. Több kabátja van, mint nekem. Van neki vagy 6-8. Aztán vettem neki egy férfi pénztárcát is, nagyon klassz, bőr, Peterson márkájú és csak 200 Ft volt.

De nem cseréli le a régi kopott tárcáját. Viszont azt mondta, hogy rákeresett a neten és ez több, mint tízezer forintos pénztárca, ha nem bánom, akkor ötezerért el tudja adni. Eladta. Nem bántam. Az ötezer jól jött a következő hétvégén a piacon.

A múlt héten pedig egy kávégépet vettem. 

Imádok kávézni és szeretem a kapszulás kávét, DE... Mára kissé elszálltak a kapszulás kávé árak. Majd 2000 Ft egy doboz. A fiam is rászokott (legalábbis amikor hajnalba megy), így hárman kávézunk, ami azt jelenti, hogy ha csak napi egyet iszunk, akkor se elég egy hétig egy dobozzal. Ezt már a férjemnek is mondogattam, hog venni kellene egy kávégépet. Persze őt ez nem igazán érdekli, ha venni akarok, hát vegyek. A lényeg, hogy legyen cappucino neki. 

Persze van itthon tök jó kávéfőző, de ez a két velem egy háztartásba lévő férfiember azzal nem szeret kávét főzni, nekik az macerás, hogy nem egy gombot kell megnyomni, hanem széttekerni, vizet és kávét bele, aztán alágyújtani a gázon és várni... És az íze se olyan szerintük. És ez a a pont, ahol én is meggyőzhető vagyok. Mert bárki bármit mond, a kapszulás kávé igenis finom, krémes. 

Visszatérve a kávéfőzőre, sétáltam a szokásos kört a piacon, mikor megláttam a fenti gépet. Egyből rákerestem a telefonomon a neten (milyen hasznos ez), és ezt láttam: Klarstein BellaVita kávéfőző ára: 61.990 Ft-20%, akciós ár: 49.090 Ft. Vagyis 50 ezer forint. Pfff. Azért ennyire nem gondoltam...

A dobozából ki volt véve, de egyértelműen látszott, hogy új, vagyis nem használt. Ismertem akiktől vettem, ezért bátran kérdeztem, hogy mennyiért válnának meg tőle? Vettem már tőlük máskor is dolgokat. Szeretek tőlük vásárolni, mert nagyon olcsón adják a termékeket. Szóval a kávégépre 5000 Ft-ot mondott az eladó. Persze még elbeszélgettem vele, hogy hol a család többi tagja, mert többen szoktak jönni, stb. és mellesleg megemlítettem, hogy én 3000 Ft-ra gondoltam. Az öreg annyit mondott: sejtettem :) Adjon 3500-at és vigye!

Nagyon boldog voltam, de az öröm nem tartott sokáig itthon. Kicsomagoltam, átmostam, bedugtam az áramba, villogot, bekapcsolt, de amint kávét akartam főzni, egyfolytában azt a hibaüzenetet jelezte, hogy "kevés a víz a tartályba". Nem értettem, hiszen tele volt. Szóval nem főzte le a kávét. Elszomorodtam. De nem az vagyok, aki feladja. Letöltöttem a használati utasítást a netről, elvileg minden OK volt, de a kávé csak nem akart lefőni. Aztán mikor darabjaira szedtem, akkor jöttünk rá a férjemmel, hogy azért vadi új, mert a kávétartó szűrője hibás. 

Szóval ezért nem tudták eddig se használni... Ezért vadi új! Megnéztem a neten, de külön szűrőt nem adtak, csak szűrőtartóval együtt, majd 13.000. Ft-ért. Próbáltam hát üzletekbe keresni, de pont ehhez valót nem találtam. Volt kisebb, nagyobb, szélesebb, de ekkora nem. Anyukámnál is van két kávéfőző, megnéztem az ahhoz való szűrők egyike se passzolt. 

De nem én vagyok az, aki feladja. Gondoltam majd vasárnap a piacon, hátha találok. Nos nem. Nem találtam ott se...

Ittuk hát a héten a kapszulás kávét.

Aztán valamelyik nap a táskámba tettem a szűrőtartót,  hogy ha bármerre is járok a városba és olyan üzletbe megyek ahol lehet rá esély, hát ott meg tudjam nézni. Nem jártam sikerrel.

Ma amint jártam a piacot, egyszer csak látok egy szűrőt... Egy kávéfőző mellett volt, nem tudom hogy ahhoz tartozott-e, de egyből előkaptam a táskából a szűrőtartót és tádámmm, pont passzolt bele. Az már csak hab a tortán, hogy mindössze 300 Ft. volt.

 

Hazajöttem és azon gondolkodtam, hogy erre vajon mennyi volt az esély? Ez aztán tényleg a tű a szénakazalban. Egy hatalmas piacon a sok bazár között meglátni és megtalálni a szűrőt, ami még pont jó is. A lottón is lehetne ilyen szerencsém :)

Persze nyilván végigpróbáltam, hogy milyen pressó, cappucino és latte macchiato-t főz. De nagyon jó.

És ami nagyon-nagyon fontos, hogy isteni krémes kávét főz. Ez FONTOS!! 

Van itthon egy csomó darát kávé, még nyáron vettem elég jutányos áron, három féle Starbucks és koffeincsökkentett Dallmayr kávékat. És van itthon Monin szirup is, úgyhogy alig várom, hogy kitapasztaljam, melyik kávét és miképp elkészítve szeretem a legjobban. Ma ezeket alkottam: 

 

Az már csak extra, hogy a férjem elővette a akkus fúrót és kifúrta a ki nem lyukasztott kétkanalas szűrőt, így már az is működik és használható, szóval egyszerre két adagot is lehet már főzni. Hiába na, bolodnak bolond a szerencséje :)

 

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én