Nem túl régen egy beszélgetés alkalmával megemlítette az egyik ismerősöm, hogy a fia "sóher" és bár már elég régi és nem túl jó a telefonja, nem vesz magának másikat, kénytelen lesz ő venni majd a nagykorú, dolgozó gyermekének, hiszen őt zavarja, hogy alig hallja amikor telefonon beszélnek.

Én megértettem mindkét fél hozzáállását, mert ugye a fiának megfelel a régi telefon, őt nem zavarja, hogy régi és kissé problémás. Azért értettem meg, hiszen az enyém is régi, alapdolgokat tud, néha már egy napot se bír ki töltés nélkül. De megértettem azt is, akinek ez problémát okoz, hogy alig hallja a gyereke beszédét.

Ez rávilágított arra, hogy bizony én is sóher vagyok!? 

 

Szóval a hétvégén az történt, hogy szombat délután beállított a lányom és átadott egy új telefont. A szívbaj jött rám. Egyből fogtam a telefont a számlával együtt, és fél órán belül a vásárlástól számítva, már az üzletbe voltam, hogy nekem nincs szükségem erre a készülékre, szeretném, ha visszaadnák neki az árát. De persze nem adták. Maximum levásárolhattuk volna... Pénzt vissza nem adnak. A levásárlás nem volt pálya, hiszen előző nap vettünk anyukámnak szülinapjára egy automata mosógépet, az enyém már tökéletesen működik, a lányomé új, a hűtőink pedig idei szerzemények. Nem jutott semmi eszembe, amire nagyobb szükségem lenne. 

Olyan ideges voltam! Ráébredtem, hogy ezek szerint én is sóher vagyok, és ez a sóherságom vezetett oda, hogy a lányom nem kevés pénzt költött azért, hogy nekem új telefonom legyen. 

Őt zavarta, hogy lemerül és folyton tölteni kell. Engem nem zavart, ezért is nem vettem újat, pedig megengedhetném magamnak, csak nekem jó volt még így is a régi. Azért se gondoltam magam sóhernak, mert mikor elköltöztek otthonról, akkor is úgy gondoltam, hogy besegítek, és vettünk nekik egy kombinált hűtőt, hogy annyival is kevesebb legyen a kiadásuk. Hétvégente is úgy szoktam főzni, hogy jusson nekik is. De mégis sóher vagyok!

Teljesen szétcsúsztam! Szégyeltem magam és közbe sajnáltam a lányomat, hogy rám költi a pénzét, mert persze hiába akartam neki kifizetni, nem engedte. Megemlítettem, hogy akkor átutalom a számlájára, de azt mondta, úgyis visszautalja. És ismerem a lányom, tudom, hogy amit a fejébe vesz, azt véghez is viszi. Jó indulatú, de öntörvényű.

Bántam, hogy miért nem vettem már magamnak egyet, mert akkor most nem lenne ez a hülye helyzet.

De már nem tudtam mit csinálni. 

Amikor szembesültem vele, hogy ez bizony már az én telefonom marad, akkor átöleltem, körbecsókoltam és persze vagy százszor elmondtam neki, hogy köszönöm.

Majdnem bőgtűnk mind a ketten.

Én örömömbe, hogy milyen figyelmes és jóindulatú, ő meg azért, mert migiscsak sikerült meglepnie, örömet szereznie és azért is, mert én majdnem bőgtem.

Pedig nem gondoltam magam korábban sóhernek! Hiszen előző nap vettünk anyukámnak közösen egy automata mosógépet (férjem, lányom, fiam és én). Eszembe se jutott, hogy esetleg az mennyibe kerül, vagy olcsóbb megoldást találjunk...

Az előzménye ennek az volt, hogy anyukám pénteken töltötte a 71. életévét. Csütörtökön a lányom vitte vásárolni, és a régi keverőtárcsás mosógépéhez kifolyócsövet akart venni, mert tönkrement (elöregedett) és folyt már belőle a víz mindenfelé.

Hiába járták azonban körbe a várost, nem találtak ilyet, csak internetről lehetett volna rendelni. Ennek apropóján úgy döntöttünk, hogy ennyi idősen nem való már neki ez a hagyományos mosás, kiszedés a gépből, öblítés a kádba tiszta vízbe, majd újra öblítés öblítővel, mindezt hajolgatva, kézi erővel, még akkor se ha "ragaszkodik" hozzá. Úgy döntöttünk, hogy kap egy automatát. Összedobtuk rá a pénzt és még pénteken megvettük. 

 

Nem volt egyszerű a választás, hiszen bár nagyon sokféle gép létezik, pont ez volt a nehézsége. Csak felültöltős jöhetett szóba, mert az fért el a fürdőszobába. Aztán amikor nézelődtünk, akkor szempont lett az is, hogy lehetőleg nagyon egyszerű legyen a kezelése és ha mód van rá, akkor magyar feliratok legyenek rajta (na ilyen elég kevés van). 

 

Ja, és persze az is, hogy olyan legyen, amibe akár csak pár darab ruhát is be lehessen rakni, de ha pl. plédet akar mosni, akkor az is beférjen. Sok üzletbe voltunk, de végül megtaláltuk a megfelelőt. Mivel aznap már nem vállalták a kiszállítást, így az én kocsim hátuljába tuszkoltuk be. 

Aztán amikor beállítottunk vele anyukámhoz, hirtelen meglepettségébe csak annyit tudott mondani, hogy "mondtam, hogy csak egy gumicső kell a mostanihoz!" De nagyon boldog volt és örült neki! Azonnal ki is próbáltuk. Működött! Csak...

Csak a centrifugálásnál, nagyon ugrált.

Másnap a férjem és a lányom párja is ígérte, hogy segítenek beállítani, mert nem volt nálunk pénteken vízmérték, és elvileg az is okozhatta a problémát.

Beállították, azt mondták, hogy biztos azért ugrált, mert üresen próbáltuk ki. Elfogadhatónak találtuk az ötletet, ezért távoztak és anyukám nekifogott ruhákkal megpakolni a gépet és úgy elindítani. Mikor felhívtam azt mondta, hogy még mindig nagyon ugrál, de ott állt mellette és fogta... Ekkor elég ideges lettem, hiszen az automatának pont az a lényege, hogy ne kelljen mellette állni. Nem? De!

Próbáltam utána olvasni, hogy mit lehetne tenni? Elég meglepő dolgokat olvastam. Volt aki azt írta, hogy ő a 80 kilójával rá szokott ülni és így oldja meg a dolgot. Pffff! Na az se normális! Volt, aki gumiszőnyeget vett a gép alá, így már nem annyira ugrál el...

Aztán az egyik oldalon, ahol arról írnak, hogy a mosógép beüzemeléséhez nem szükséges szakember, hiszen az akár 10.000. Ft-ot is elkér, ott találtam egy érdekes mondatot. Nevezetesen azt, hogy a mosógép kicsomagolása után a rögzítő csavarokat is el kell távolítani, mert ha nem, és a gép meghibásodik, akkor elvész a garancia. Ezt írták: "A rutintalan mosógépvásárlók esetében a leggyakoribb hiba, hogy beüzemelés előtt elfelejtik kivenni a dobrögzítő-csavarokat. Ezeknek a csavarokank a funkciója, hogy stabilizálják a dobot szállítás közben. Így a dob nem mozog, kopik vagy rongálódik a szállítás során. Tovább nehezíti a laikusok dolgát, hogy a dobrögzítő-csavarokat hátulról szerelik be, ráadásul gyártónként változik a darabszám. Csak a beüzemelési leírás vagy egy szakember tudja biztonsággal megmondani, összesen hány csavart kell keresni az adott típusban."

 

Micsoda??? Rögzítő csavarok??? Honnan? Mi nem szedtünk ki semmilyen csavarokat! Mit rögzít? És egyáltalán? 

Jobban utána olvasva találtam képeket is, és azonnal hívtam anyukámat, hogy állítsa le a gépet rögtön! 

Szegény nem értette, hogy mi a baj? De szót fogadott. 

Elmentünk a férjemmel, kiszedtük a rajz alapján a csavarokat

és azóta meg se mozdul a gép, a legnagyobb centrifuga fordulatnál se. 

Milyen jó, hogy már mindennek utána lehet nézni az interneten? Mert a használati utasításba erről külön nem volt szó, (csak a használati mellé csomagolt pár papíron volt rajz, de azt nem is értettük magyarázat nélkül). Nem volt olyan fejezet, ahol felhívták volna a figyelmet arra, hogy ezeket ki kell szedni. Szerintem ez azért elég gáz. De megoldottuk, és ez a lényeg. Persze az is lehet, hogy ez máshol tök természetes, hogy szakembert hívnak a gép beüzemeléséhez, vagy az üzletbe esetleg elmondják a vásárláskor, mi nem gondoltunk rá. De végül szakember nélkül is sikerült.

Vasárnap pedig a megérdemelt piac volt a program. A férjemet elvittem maszekolni, így csak később értem ki. A lányom akkor már ment hazafelé, mert fázott. De nagyon ügyes volt, vett beltéri ajtókat, nagyon jó áron. Ezért kell hajnalba menni, mert mire én már kiértem, el is pakolták az ajtókat a furgonba, tehát már nem is lehetett látni, hogy korábban azt is árultak. 8000 Ft-ért vette darabját, és volt olyan is, ami még originál csomagolásba volt.

Nagyon örült neki, mert amikor rákeresett, akkor látta, hogy darabja 90.000. Ft. felett van.

Ja, és a 8000 Ft./db. árba ki is szállították. Bár keret nem volt az ajtókhoz külön, de így még jobb is, mivel szabványméret, így maradhat a régi keret, nem kell bontani, csak az ajtólapot lecserélni. Büszke vagyok rá, tőlem tanulta, hogy hajnalba kell piacra menni.

De a büszkeségem aznap még tovább dagadt. Amikor mentem haza, az egyik idős lakó megállított, hogy a lányomat nem látja mostanába... Mondtam neki, hogy azért, mert elköltözött, vettek házat. És akkor mesélte el, hogy mennyire meghatódott, mikor tavasszal a karantén alatt a lányom felajánlotta neki, hogy bármiben segít (bevásárol, ügyet intéz, vagy ami kell), csak szóljon! Én erről eddig nem is tudtam.

Azt mondta, hogy a rokonainak se jutott eszébe az, ami a lányomnak. És amikor erről beszélt, akkor könnybe lábadt a szeme és libabőrös lett. Azt mondta, hogy milyen jól neveltem...

Én meg egy kicsit tényleg úgy éreztem, hogy bár sok mindent másképp csinálnék, és biztosan tudom, hogy lehetnék jobb anya is, mint voltam, de talán igen, talán mégis a lehetőségeimhez képest igyekeztem! 

Csak sóher vagyok... :)

Megosztás a facebookon