avagy rend a lelke mindennek.

Tegnap lomtalanítás volt nálunk. Nem gondoltam, hogy ilyen aktív lesz a hozzáállásom, és dícséretreméltó a végeredménye. Hiszen keddi napon, amikor fél 5-ig dolgozok, majd csak utána tudok nekifogni az érdemi selejtezésnek, háááát... nem számítottam ilyen eredményre.

Elengedtem a dolgot, úgy voltam vele, hogy majd lomtalanítok, ha a lányom elköltözik. Nem voltam rágörcsölve, nem gondoltam úgy, hogy ha törik, ha szakad, rendnek kell lennie. Szóval nem ez vezérelt:

De nagyon elégedett vagyok. Nem csak magammal, hanem legfőképp a lányommal és a férjem is besegített, persze neki a konténerbe történő levitel volt a dolga. Morgott ugyan egy kicsit, de csinálta. Most, hogy sok hely lett ismét a szekrényekbe, lehet újra vásárolgatni. Vagy nem? De!

Legfőképpen a szekrények tartalmát űrítettük, de "levegősebb" lett a lakás is.

Jó, mondjuk ehhez hozzájárult, hogy tegnap délután elkerült végre az előszobából a "régi hűtő", kidobásra ítéltem néhány bútort, a cipősszekrényt, a konyhai sarokülő garnitúrát, valamint lekerült egy komód és dohányzó asztal is.

Annyi ruhát és cipőt amit leselejteztünk, hát abból egy ideig el lehetett volna üzemeltetni egy turkálót is. És igen, lehetett volna ezekből pénzt is csinálni, ha felteszem Marketplace-ra, vagy ha kivisszük hétvégén a zsibpiacra. Ha csak mindent 100 Ft-ért adtunk volna, akkor is jó kis összeg gyűlt volna össze, de nyilván a márkás cipőket, pólókat, farmerokat többért is el lehetett volna adni. De nálunk most még nyomatékosabban igaz a mondás, hogy az idő pénz! És nincs rá időnk.

Azon azért elgondolkodtam, hogy kissé "gyűjtögetős vagyok?", de aztán megnyugtattam magam, hogy nem kóros, hiszen lelkiismeret furdalás nélkül váltam megy legalább egy tucat táskától, több banánosdoboz cipőtől, Sok-sok kukászsák ruhától, és olyan dolgokat is gondolkodás nélkül levittünk, melyet korábban nem hagytam volna. 

Az mondjuk sokkal jobb volt, hogy nem az utcán volt a  halom, hanem egy konténert hoztak és abba lehetett pakolni.

Persze így is megjelentek az "újrahasznosítók", de nem bántam. Sőt, még jókat mosolyogtam is rajtuk, pl. mikor a fiam "jamaikai raszta paróka-sapkáját" felpróbálták. Az erkélyről néztem, hogy mennyire örülnek egy-egy zsáknak, doboznak vagy bútornak. Komolyan mondom, jó érzéssel töltött el, és azt gondoltam, had legyen nekik is jó napjuk.

A férjem be is fogta őket egy idő után, mikor már a harmadik kört vitte le és ezek lecsaptak rá, szinte szaladtak elé, hogy ővék legyen a motyó. Mondta nekik, hogy fent a lakásba van még, és jöttek, segítettek. Persze a lakásba nem jöhettek be, amikor a kutyánkat meglátták, akkor meg méginkább hátrálni kezdtek, távolodtak az ajtótól. Pedig ha tudnák, hogy ez a kutya egyáltalán nem "házőrző". De nem kell azt tudniuk. A lényeg, hogy ránézésre ilyesztő, az más kérdés, hogy galamb lelke van :) 

Így azért a férjem is gyorsabban haladt, hogy négyen, öten segítettek neki azért, hogy minél előbb láthassák, mi van a zsákokba, dobozokba. És a bútorokra is lecsaptak.

A lomtalanításnak köszönhetően sokmindentől megszabadultam, ezért nem volt mit tenni, ma délbe már el is indultam vásárolni :).

Nem vagyok rá túl büszke, de most, hogy alig akad munka, a félórás ebédidőm, másfél - kétórásra is kinyúlik. Viszont cserébe nagyon hasznosan telik. Ma pl. célirányosan indultam vasalódeszkát és fürdőszoba szőnyeget venni, a tegnap kidobottak helyett. Mert ugye ezek fontosak! Aztán elmentem teletankoltam a kocsit, befizettem a csekkeket, adtam fel lottót, bevásároltam, hogy délután már ne kelljen és ebédet is vittem haza a gyerekeknek. Otthon aztán én is ettem pár falatot, ittam egy kávét és jöttem is vissza "dolgozni". Illetve jöttem is vissza a munkahelyemre, hiszen azon kívül, hogy alá kell még írnom pár határozatot, azon kívül már nincs más dolgom. Persze úgy láttam, hogy ez a lazaság már nem tart sokáig, mert elsejével beindul a munka. Akkor már napi 15 beteg is be van rendelve, a mostani napi 2-3 helyett. Szóval lehet majd visszarázódni a dologba.

De addig még vár rám egy hét szabadság. 

Megosztás a facebookon