Avagy "Éld a víg jelent, ne kutasd a holnap gyötrő gondjait..." (Horatius)

Az elmúlt héten többször is szembe jött velem, és nem, nem én hanem kollégák próbálták maguknak megmagyarázni, hogy miért is kellene úgy élnünk, hogy csak a jelen számítson, csak a most, ami éppen történik. 

Persze könnyű ezt mondani, de megvalósítani már nem annyira. De nekem jól jött. Rájöttem, hogy valóban, mit aggódok pl. a miatt, hogy a fiam végül albérletbe költözik-e, vagy mégis hallgat a józan eszére és inkább gyűjt annyi pénzt, hogy saját lakást tudjon venni? Ha költözik, hát sokan úgy csinálják, had próbálja csak meg...

Most nem tudom keresnek-e albérletet, mert nem beszélünk róla. Voltak próbálkozásaik melyek kudarcba fulladtak, hol a lakás mérete miatt, hol azért, mert egy idős néni lakott volna alattuk, így a baráti bulik ugrottak, de a drága bérleti díjak, a több havi kaukció (több százezer forint egybe egyelőre a nagy semmiért) vagy a lakások ósdi (pl. 70-80-as évekbeli) berendezése, amibe nem szeretne minden nap "hazamenni", szóval sok-sok dolog miatt eddig nem jött össze. Eleinte én is segítettem, küldtem a linkeket, aztán elengedtem a dolgot. Igazából a héten két albérletet is tudtam volna nekik, amiket ismerős által, jó helyen, viszonylag olcsón megkaphattak volna, de mivel ők leálltak látszólag az albérlet vadászatról, így én sem kínálgattam nekik. Egyik egy volt kollégám, aki egy 1+2 félszobás lakást ad ki a városközpontba 85 ezer plusz rezsiért. Ha szóltam volna neki, biztos költözhettek volna a fiatalok, vagy a másik, szintén nagyon jó helyen a városközponthoz közel, de nem olyan forgalmas részen, az még meghirdetve sincs, de ha kellene, akkor költözhetnének. Ezt elteszem a tarsolyomba :)

Most egyelőre béke és nyugalom van.

A héten szinte nem is találkoztunk, hiszen a fiatalok délutánosok, ami azt jelenti, hogy 2-re mennek dolgozni és este 10-kor végeznek. Amikor indulnak, mi még dolgozunk, mire hazaérnek, mi már alszunk. Ha éjszakások lesznek, akkor is max. annyi időre futunk össze a lakásba, mikor este készülődnek, egyedül három hetente találkozunk többet, mikor délelőtt dolgoznak. De akkor is tudnak úgy időt tölteni itthon kettesbe, hogy mi nem vagyunk itthon.

A héten a fiam cégénél megint leállás volt (csütörtökön és ma se kellett mennie dolgozni), mert nem volt valami alkatrész. 

Csütörtökön még mondani is akartam neki, hogy ha úgyis itthon lesz egész nap, megfőzhetne, mire hazaérünk. De persze nem mondtam, hiszen nem tanítottam meg főzni, és nem szerettem volna ha félreérti. Legnagyobb meglepetésemre, mikor hazaértem a munkából, Ő maga kérte, hogy segítenék-e neki levest főzni? Gulyás levest.

Kissé meglepett, de persze egyből igent mondtam. Elkészült a leves, és őszintén mondom, tényleg finom lett. Ő csinálta az én instrukcióim alapján. Aztán meg azt mondta, hogy be kell szaladnia a városba, de ha hazaér, úgy enne pudingot... Én addig bevásároltam ahhoz is, és mikor hazajött, a szóbeli irányításom alapján azt is megcsinálta, babapiskótával, tejszínhabbal, ahogy kell.

A boltba egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó fej legyek és vegyek olyan pudingport amit nem kell főzni, vagy olyat tegyek a kosárba, aminek a főzésével bajlódni kell? 

Nos, csak egy pillanatra bizonytalanodtam el, mert rájöttem, hogy tanulja csak meg, hogy kell megfőzni... Igazam van, ugye?

Ma pedig szintén a fiam főzött. Nem erőltettem, csak megkérdeztem, hogy van-e kedve? Volt kedve, csak azt volt nehezebb kitalálnia, hogy mit. (Ezzel én is így szoktam lenni.) Olyat szeretett volna nyilván, amit szeret és ha kell, akkor majd egyedül is el tudja készíteni. Mivel nagyon leveses, tárkonyos ragulevest akart főzni, az az egyik kedvence. Őszintén mondom, isteni lett! A második fogás pedig, rizses hús. Ez ugye azért is jó, mert két olyan dolog kombinációja, amit külön-külön is érdemes tudni, hogy kell elkészíteni. Így most már tud pörköltet is főzni és rizst is (nem csak a zacskósat, hanem lepirítva, úgy ahogy kell). 

Szóval egyelőre igyekszem a mának élni, tanítom a fiam főzni, örülök, hogy a segítségemet kérte, annak meg még jobban, hogy ügyesen csinálja és talán még örömét is leli benne.

Mivel továbbra se vagyok munkával túlterhelve, most két könyvet is eltettem a jövő hétre. Mind a kettőt a piacon vettem. A két könyv 300 Ft. volt. Ezek most nem olyanok, mint az Orwell könyv, ezeken nem kell gondolkodni.

De ezek után az állatfarmot fogom olvasni.

Aztán mi is van még? 

Ja, a héten kiolvastam Orwell 1984 című könyvét. Hát... Nem könnyű olvasmány és néha egy kicsit olyan volt, mint a mai világunk. A "párt mindenek felett", akkor is, ha sokan tudják, hogy a propaganda nem egyenlő az igazsággal, akkor is, ha saját maguk hamisítják a tényeket, és ezt a maguk által hamis valóságot el is hiszik...

Nagyon jól leírja, hogy a vezető rétegnek mi a célja és hogyan lehetséges, milyen módszerekkel (megfélemlítés, ellehetetlenítés, agymosás), hogy hatalmon maradjanak. Főként az elnyomásról és a diktatúráról szól. A kormány vezetője a mindentudó, teljhatalmú, imádott Nagy Testvér. Félelmetes, hogy mennyi hasonlóságot véltem felfedezni a leírt totális diktatúra és a mostani hétköznapi valóság között. Félelmetes, hogy a regény ugyan egy totális diktatúráról szól, én mégis sok hasonlóságot találtam a jelenleg politikai rendszerrel, pedig ugye mi demokráciában élünk!? Egy olyan demokráciában, ahol nem riadnak vissza az orwelli módszerektől. 

 

Aztán mi is van még?

Tegnap a munkaügyis csajokkal beültünk az egyik kedvenc helyünkre.

Annyira, de annyira jó volt. Velük általában 1-2 órát szoktunk csak a kávézóba tölteni, de most estig nyomtuk és azt is megbeszéltük, hogy mikor csinálunk egy ottalvós, bográcsozós bulit. 

Tegnap is a "mának éltem". Imádtam! Tudom, hogy nem szabadott volna, de bizony én is csatlakoztam a csajokhoz és jegeskávét ittam (vanília fagyival, tejszínhabbal) és Fragolát ettem. És annyit, de annyit vihogtunk, röhögtünk, mint már régen.

Az eszemmel tudom, hogy a sütikézés helyett bizony inkább a konditermet kellene látogatni, de most még egy kicsit "CARPE DIEM". 

PILLANATNYILAG :)

Megosztás a facebookon