Talán ott kezdeném, hogy pénteken kiderült, hogy tönkrement a fiam monitorja. Ő még asztali számítógéppel "nyomja", elég drága gép, úgy rakatta össze (gamer gép). Pénteken még dolgozott éjszaka, én meg azzal töltöttem a délután egy részét, hogy monitorokat kerestem. Elég jól kiműveltem magam, hogy mit lenne érdemes, milyet, ami ár-érték arányban is jó, stb. Találtam is, de mikor szombat reggel mutogattam neki, hogy miket találtam, azt mondta, hogy már kigondolta és ki is nézte, hogy milyet szeretne (ívelt, nagy felbontású, ilyen-olyan tudású, mittudomén) talált és még aztnap délután meg is veszi. 

A fiam lefeküdt, én meg szaladgáltam, mint pók a falon, anyukámmal bevásárlás, aztán OBI, muskátli beszerzés, szúnyogháló, stb. Majd mikor végeztünk, irány haza.

Talán még nem is volt dél, mikor a fiam pár óra alvás után felkelt és kitaláltuk, hogy akkor már át is rendezhetnénk a szobát, úgy értem, hogy az eddigi szobájából átköltözne a nővére volt szobájába, mert az nagyobb, meg ha a barátnője nálunk van, akkor úgyis ott alszanak. 

A szombati projekt tehát: két szoba átrendezése, kitalálni, hogy miként legyenek elrendezve a bútorok, majd bútorok tologatása (persze ahhoz, hogy egyik szobából át lehessen pakolni a másikba az egyik szobát ki kellett üríteni, az egész előszoba tele volt bútorral), internet hozzáférés (router) áthelyezése, kábel húzogatása, stb. Mindezt persze ketten a fiammal, mert a férjem a lányoméknál a festővel nekifogott a nagy munkának.

Aztán irány megvenni a monitort.

Indulás haza, gép és monitor összeszerelése, indítás... Mondom indítás... Indííítááás... 

De a monitor csak azt írja, hogy nincs videojel... 

A fiam közben bizgerálja a gépet, átnézte még egyszer-sokszor a csatlakozásokat, de továbbra se változott a helyzet, ezért elkezdte nézni a telefonján, hogy mi lehet a probléma? Arra a következtetésre jutott, hogy lehet nem is a monitor ment tönkre, hanem a videokártya. Na basszus! Akkor tök jó, hogy vett egy nagy, drága monitort. Kezdtem ideges lenni, mert azt mondta, hogy a videokártya is nagy összeg, de akkor már nem ebbe a régi gépbe rakatná, hanem rakat össze egy újat, aminek mikor kimondta az árát, hirtelen a szívemhez kaptam. Próbáltam észérvekkel meggyőzni, de úgy tűnt, hogy eredménytelenül.

Közben csináltam a harcsapaprikást túrós csuszával, hogy a fiam is tudjon ebédelni és a lányomékhoz is vigyek a "munkásembereknek".

Annyiba azonban engedett nekem drága fiúgyermekem, hogy egy szerelővel azért megnézeti a gépet és csak azután fog neki a projektnek. Aztán mikor elkészült az étel, evett és távozott otthonról, átment a barátnőjéhez.

Nem sokkal később hívott, hogy annyit próbáljak már meg, hogy most függőlegesen van bedugva a HDMI kábel a számítógép hátuljába, de alul is van még egy csatlakozási lehetőség vízszintesen, próbáljam oda átdugni. Átdugtam és ta-dam, már indult is a gép és a monitor is. Örömmel hívtam vissza a fiam, legfőképpen azért, mert így nem kell új gép, és több százezer forintot spórol ezáltal.

Nap végére a pakolástól, takarítástól (mert az ugye az átrendezéssel együtt jár) annyira fájt mindenem, hogy mikor megpihentem, utána felállni is alig tudtam. 

Vasárnap reggel korán indultam a piacra, a férjem meg a lányomékhoz folytatni a festést. Illetve nem folytatni, hiszen szombaton el se kezdték, mert a javításokat csinálták meg az egyéb előkészületeket amit festés előtt szoktak, mint pl. a hibák eltüntetése a falról, gletteltek, gitteltek, csiszoltak és portalanítottak, majd festőszalaggal letakarták a villanykapcsolókat, konnektorokat stb.

A piacon nem sok mindent találtam, igazából csak Starbucks kávékat vettem. Azt viszont jó áron. Most erre vagyok rákattanva, mióta a dizájnos kotyogómat megvettem, hogy mindenféle különleges kávét veszek és ízlelgetem. 

Aztán irány haza, ipari mennyiségű ebéd készítése (két háztartás és a festő részére). Az apró újkrumplit már annyira untam pucolni, és annyira nem haladtam vele, hogy befogtam a fiam és a barátnőjét is, akik egy szóra jöttek és csinálták.

Amint elkészült a vasárnapi ebéd, a fiatalokkal együtt ettünk, majd indultam a lányomékhoz, hatalmas fa tálon vittem a háromféle rántott húst, a petrezselymes burgonyát és igyekeztem a tárkonyos ragulevest is úgy eljuttatni, hogy ne lötyögjön ki. 

Ahhoz képest, hogy mekkora adagot vittem (a 80 cm-es fa tálat megpakoltam), nem sok maradt. Éhesek voltak! A lányom barátja azzal fogadott, hogy még egyszer ha festeni kell, addig nem fog neki, míg nem lesz annyi pénze, hogy fogadjon valakit, aki megcsinálja úgy, hogy neki semmit sem kell a fizetésen kívül csinálnia. Teljesen kiborítja a festés és az azzal járó dolgok. Az, hogy minden a szoba közepén van, hogy úgy néz ki a ház, mint ahová a bomba becsapott. Pedig egyébként marha nyugodt ember, az ilyenekre szokták mondani, hogy fát lehetne hasogatni a hátán. De a festés kiborítja. A lányom viszont úgy festett, mint akit éppen ez nyugtat. A párja ettől még idegesebbnek tűnt. Elég jól haladtak, elkészült a mosókonyha, a fürdőszoba az egyik szoba és a hálószobájuk. Még nincs kész, de már ezen az előtte-utána képen is látszik a változás, úgy, hogy még nincs kész teljesen, még nincsenek visszarakva a szegőlécek, meg a bútorok. Ilyen volt a háló, és ilyen lett (ha teljesen kész lesz, még szebb lesz).

Maradt még munka jövő hétvégére is, de ha ilyen jól haladnak, akkor kész is lesznek. Mondjuk még hátra van a gardrób szoba, a folyosó, még egy szoba, előszoba és a legnagyobb falfelület a nappali-étkező-konyha. 

Ma meg izgalmasan indult a hét. Délelőtt egyszer csak az egyik főorvos itt sertepertélt, hogy megkaptuk már mindannyian az oltást? Aztán csak visszakérdeztünk, hogy miért fontos ez neki? Azt mondta, hogy most szólt az egyik kollégája az oltópontról, hogy maradt ki Pfizer és gyorsan kellene valaki, aki fel tudná venni. Szóltam a férjemnek, hogy azonnal induljon. Ment is ahogy kell. Persze előbb még hazament letusolni és átöltözni, mégse melós ruhába megy oltakozni... De a főorvos csak hajtogatta, hogy ne tusoljon meg öltözzön, hanem azonnal menjen. Közben elküldtük a férjem adatait az oltóorvosnak. A férjem a nagy kapkodásba amint átöltözött, otthon felejtette a maszkot, úgy kellett visszamennie, ezzel is veszítve pár percet. De végül csak odaért, hívott is, hogy ott van, minden OK. Aztán nem sokkal később azért hívott, hogy azt mondták neki, hogy álljon át egy másik sorba... Mikor letettük a telefont, akkor jutott eszembe, hogy "másik sorba"? Lehet nem is Pfizert fog kapni, hanem oroszt vagy kínait? Amikor végzett, ismét hívott. Akkor megkérdeztem, hogy a másik sorba is Pfizert adtak? Erre Ő: nem tudom! Megnézettem vele az oltásnál kapott igazolást, és azt kapott :)

Közbe a lányom is értesített, hogy a barátjának sikerült az angol középfokú nyelvvizsgája is. 

 

Hurrá! Happy ez a nap!

Az már csak ráadás, hogy a fiam barátnője is rám írt, hogy kapott visszajelzést az egyik munkahelyről, hogy holnap várják állásinterjúra. Múlt héten keresgéltünk neki itteni állásokat, mert jelenleg minden nap ingázik Budapestre és ez időbe és fizikailag is megterhelő. Most boldog, és reménykedik, hogy felveszik itt helybe.

Ez a hétfő nem is olyan volt így, mint a többi szokott lenni. Gyorsan eltelt! 

Megosztás a facebookon