Olvastam ma egy írást. Egy nőről szól, aki akár én is lehetnék. Negyvenes, túlsúlyos, olyan akiből tizenkettő egy tucat...

Amint olvastam, magamra ismertem.

Valahogy így szólt:

"Nem egy ismert híresség, akinek fél ország kukkolja az életét, őt nem lesi személyi edző, hogy versenysúlyánál van-e, még csak egy divatos ruhákkal teli gardrób, vagy az évenkénti nyaralás sem ösztönzi arra, hogy vigyázzon az alakjára.
Ő még abba a korosztályba tartozik, akit a vidéki rokonai lánykorában azért dicsértek, hogy milyen "szép formás", asszonyként, hogy milyen "derék", és akit, a gyerekeit várva kettő helyett etettek, hogy erős babái szülessenek, és sokáig tudja szoptatni őket. Így aztán nem is csoda, hogy most sok kilóval nyom többet, mint húszévesen".

Elgondolkodtam. Negyvenen túl mindez nem csak hiúsági kérdés, egyébként is tudom, hogy a vonzóerő nem a kilókon múlik. Láttam már tökéletes alkata ellenére nagyon magányos nőt és férfit, és találkoztam már olyannal is, aki  terebélyes gömbölyűségével együtt minden társaságban nagy népszerűségnek örvendett és derűs, boldog családi életet élt.

Amint elolvastam a cikket még inkább megerősített, hogy irány a kondi. Nincs kifogás! Elindulni nehéz csak. Hetek óta nem voltam..., és egyébként is egy tucat kifogást tudnék mondani, hogy miért nincs időm...

De kit akarok becsapni? Hiszen mindez csak kifogás, tudom jól! Nem vagyok én egy ostoba nő! Magammal játszmázom? Hiszen pontosan tudom, hogy a kifogások NEM ÉGETNEK KALÓRIÁT!!!

Amint gondolkodtam eszembe jutott, hogy régen milyen félelmeim voltak. Féltem mit szólnak majd, ha bemegyek egy konditerembe. De szerencsém volt, mert nem messze a házunktól nyílt egy női konditerem. Ezt ajánlom az idősebb, molettebb, esetleg nem márkás cuccokba nyomuló aggodalmaskodó nőknek, akik ilyenen gondolkodnak. Elmondom mit tapasztaltam amikor a kolléganőimmel beiratkoztunk. Az edzőgépek jó stabilaknak látszottak, láthatólag sem a futógép, sem a lépcsőző, sem a bicikli nem rendül meg a súlyomtól. Nagyon szimpatikus volt, hogy láttam idős hölgyet, fiatal kövér lányt, pocakos, valószínűleg nem régen szült kismamát, és még sorolhatnám. Ezért egyre nőtt a bizalmam, és lassan elhittem, hogy ide nem kell kisportoltan érkezni, itt szívesen látnak és az is sokat segített, hogy az ott dolgozók is név szerint ismertek egy idő után és családias volt az egész. 

Ment minden rendben egészen addig, amíg be nem neveztem egy fogyiversenyre. Nem ért semmi meglepetés, de az állapotfelmérés tartogatott kellemetlenséget is: szembesülnöm kellett azzal, hogy pontosan hány kiló vagyok és milyen rémesek a méreteim...
Bár mindezzel tisztába voltam, de nem volt jó leírva látni, hogy mondjuk nekem a combom akkora, amilyennek jó esetben a derekamnak kellene lennie! De hát innen szép a győzelem!

Emlékszem a kezdeti nehézségekre is.
Aki azt állítja, hogy egyszer sem akarta feladni a reménytelennek tűnő monoton kardioedzést, netán azt mondja, hogy a futás már az elején eufórikus állapotba juttatta - nos, annak nagyon, nagyon rossz a memóriája, vagy még egyszerűbben: hazudik. A futás számomra sokáig mumus volt. Emlékszem eleinte egy hősnek tartottam azt a kövér lányt, aki vagy 2 percet próbált futni a másik gépen, amíg én csak sétáltam. Mondtam is a kolléganőmnek: ez a lány egy HERO!

Eleinte inkább azért jártam a kondiba, mert a két kedvenc kolléganőm is jött, és mellékesen az is motivált minket, hogy ha már megvettük a bérletet, hát ne dobjuk ki az árát az ablakon, no meg, ha másnak sikerülhet leadni azt a pár kilót, akkor én is meg tudom csinálni.

Az eredmények csak később jelentkeztek. Először azt vettem észre, hogy napról-napra többet bírok. Aztán idővel a futást is megszerettem. Sok időbe telt, de ma már ha tehetem ott kezdek a futógépen és ott is fejezem be az edzést, de a kardió mellet az erősítésre is figyelek. Rájöttem, hogy milyen kellemes fáradtság érhető el 20-30-40 percnyi kocogással. És a mérleg mutatója is megmozdult. Tavaly 108 kilóval kezdtem és most 90 kilót mutat a mérleg.

 

Ez a kép a fogyiverseny végén készült. Szerintem nem is annyira lógok ki a sorból. Elégedett vagyok magammal! :-)

Ügyes vagyok! 

Nem?

De! :D

 

Megosztás a facebookon