Így köszönt az öcsém ma, mikor találkoztunk. Persze ezt még megelőzte egy-két dolog.

Reggel szokás szerint kimentem a "lengyelpiacra", nem sok árus volt, sőt úgy is mondhatnám, hogy inkább csak vásárlók voltak szinte, de azért sikerült pár apró "kincset" találnom. Amint mentem a kocsihoz, hogy betegyem a csomagtartóba a frissen szerzett dolgokat, legnagyobb meglepetésemre azzal szembesültem, hogy defektes a bal hátsó kerekem. 

Sz@rul esett, de nem estem kétségbe. Eszembe jutott, hogy pár száz méterre mintha lenne egy gumis...

Szóval hívtam is az öcsémet, hogy "telefonos segítséget kérjek tőle". A kérdésemre viszont, hogy defektes kerékkel elgurulhatok-e a pár száz méterre lévő gumishoz, azt mondta, hogy ha teljesen le van eresztve, akkor nem!

Jól van na! Biztos sokan tisztába vannak ezzel, de én szőőőőőke nő vagyok, akinek szerencsére van egy szuper öccse, aki még ráadásul autószerelő is! Ezért inkább a mosógépet szerelem meg, de az autó nekem szent, abba nem piszkálok bele!

Szóval azt mondta az öcsém, hogy elő kell venni a mankókereket és kicserélni... Valószínűleg érezhette a hangomon a bizonytalanságot, vagy csak egyszerűen ismer már annyira, hogy felajánlotta, ha megreggeliznek, akkor ha gondolom segít. 

Hát jóhogy gondolom! :) Ha nagyon muszáj lenne, a préri közepén lennék, és nem tudnék segítséget kérni, akkor vélhetően nekiállnék, de nem bíznék annyira magamba, hogy biztos jól meghúztam-e a csavarokat, stb. Szóval így maximális biztonságot jelent, hogy az öcsém megcsinálja. Inkább sétáltam még a piacon addig, míg oda nem ért. Vártam volna akár fél napot (vagy még többet) is rá. Ennyire vagyok magabiztos műszaki téren... 

Jött is nemsokára és neki ez annyi volt, mint nekem pl. elmosni egy edényt. Semmi. Pikk-pakk megcsinálta.

És így elnézve a dolgot, tényleg nem egy agysebészet, de azért inkább bízok az öcsémbe, mint magamba. Olyan büszke vagyok rá, és úgy örülök, hogy bármikor segítségre van szükségem, számíthatok rá. 

Szóval nem is annyira rossz ez a nap...

A férjem is aggódott, hívogatott, hogy mi van már? De még mielőtt hazamentem volna, anyukámhoz is beugrottam, mert hétvégén így szoktam és tegnap nem jártam arra. 

Otthon pedig mikor hazaértem Valentin nap alkalmából meglepetés is várt. 

Na jó, nem ilyen... :) Hanem ilyen: 

Pedig ugye én úgy tudtam, hogy: 

Ezzel azt akartam mondani, hogy nem számítottam semmi virágra vagy hasonlóra. Mégiscsak idén lesz 30 éve, hogy a felesége vagyok. De nem csak virág volt, hanem ami ennél is többet ért, hogy kiteregetett, és kitakarított, felmosott. Ez mindennél többet ért. Mondjuk bilincset nem vett :) 

Összegezve a mai napot, nem is volt ez olyan rossz, mert abba erősített meg, hogy vannak akiknek fontos vagyok, ha kell segítenek és odafigyelnek.

Úgy is mondhatnám, hogy igazából ez egy jó nap!

Csak kár, hogy holnap már megint hétfő... 

Megosztás a facebookon