Még jó, úgyse tudtam volna dolgozni...

Egész múlt héten nem voltam valami jól, de csütörtökre be is lázasodtam. Éreztem délután, hogy olyan furán vagyok, szédülök, de mivel egyedül voltam, igyekeztem befejezni a munkát, hiszen nem volt más, aki megcsinálta volna.

Amikor hazafelé vezettem, egyre inkább úgy éreztem, hogy nagyon koncentrálnom kell, mert el fogok szédülni. Amint a homlokomhoz értem, akkor vettem észre, hogy tűz forró. A múlt héten már több olyan nap is volt, amikor munka után le kellett feküdnöm, de lázam nem volt (csürörtökig). 

Otthon lázcsillapítás, forró fürdő és irány az ágy.

Pénteken mozdulni se bírtam. De komolyan! Illetve megpróbáltam főzni (sütőbe készítettem húst, azzal nem volt gond, de a hozzá való krumplipüré megtörése már komoly problémába ütközött. Az a pár perces meló úgy kifárasztott, hogy le kellett pihennem, kifújni magam). No ez nem normális dolog, az biztos. 

Meg volt beszélve anyukámmal, hogy kiviszem őket a temetőbe, hogy még a nagy invázió előtt letudják, ne akkor menjenek, amikor sokan lesznek. De ezt is le kellett mondanom. Nem tudtam semmit se csinálni, csak feküdni, mint egy darab fa.

A család aggódott, de mondtam nekik, hogy nyugi, holnapra jobb lesz. Éjszakára elővettem a tollpaplant, reggelre csurom víz lett. Viszont meg lett az eredménye, mert úgy éreztem, hogy járóképes vagyok. Ezen felbátorodva, ki is mentem szombat reggel a piacra. Ott már nem voltam olyan jól, siettem is volna haza, mert ismét kezdtem szédelegni, de nem tudtam, mert vettem egy étkező garnitúrát. Ez még nem lett volna gond, csak az, hogy nem lehetett érte kocsival bemenni. A kocsikat csak reggel 8-ig engedik be (az árusokat), utána lezárják a bejáratot és majd csak 10-kor nyitják ki (hogy aki vásárolt nagyobb dolgot, az is be tudjon érte menni). Tehát kénytelen voltam 10 óráig várni. A "sorompó őr" nagyon jó fej volt egyébként, amíg várakoztam elszórakoztatott. Elmesélte, hogy "unalmába" vállalta ezt a munkát, mert egyébként nyugdíjas és geológus, bányamérnök volt egész életébe, Afrikába sokat dolgozott, és bánja, hogy hazajött, mert a magyar mentalitás meg a többi borzalmas. Vélhetően azért, mert jó hallgatóság voltam, kicsit előbb felnyitotta nekem a sorompót.

Nem gondoltam, hogy az én kis kocsimba befér egyszerre az asztal a négy székkel, de megoldottam. 

Ez az első otthoni fotó az étkezőről, tudom-tudom, egy futó és valami dising (gyümölcstál vagy virág) sokat dobna a dolgon, de majd lesz az is. Meg tervezem, hogy arra a falra valami klassz dising tapétát rakok, ami kiemeli az étkezőt.

Szerintem jó áron vettem, mert az égészért 37.000. fizettem, persze már az alkudozás után. Ahogy nézegettem, ez a fajta asztal, kb. ilyen áron kezdődik, de van drágább is. A székek se olcsók, tehát üzletbe többszöröse lett volna. 

Mikor végre bejutottam érte, és elkezdtem bepakolni az autóba, az eladó azt mondta, hogy mielőtt megvettem volna, senki még csak meg sem kérdezte, hogy mennyibe kerül, de miután kifizettem, sokan meg akarták venni. Úgy vettem észre, hogy már bánta, hogy annyiért odaadta :) 

Én meg örültem. 

Alig vártam, hogy hazaérjek, amint tehettem már ismét az ágyat nyomtam. Nagyon elesettnek éreztem magam, pedig reggel még minden olyan jónak tűnt. Aztán a vasárnap is megint ágyba fekvéssel telt. Nem tudom, hogy hány órát aludtam, de nagyon sokat. Ennyit nem szoktam. Megint izzadtam, mint egy ló, és fogalmam se volt róla, hogy hétfőn reggel leszek-e olyan állapotba, hogy dolgozni menjek. 

Végül hétfőn úgy éreztem, hogy jól vagyok, lázam nem volt, így hát elindultam dolgozni. A munkahelyen már nem volt gond, teljesen jól vagyok, csak...

Csak a kévét valahogy nem bírom meginni! Pedig tök jó poharat is vettem.

Ez minek lehet a mellékhatása?

Tegnap kezdődött, és ma is tart.

Most, hogy végiggondoltam a dolgot, talán a Béres csepp lehet az oka. Olyan fémes ízt érzek a számba, hogy sem enni nem kívánok, sem a kávét nem tudom meginni.

Ez pedig baj! Mert imádok kávézni. Vagyis eddig imádtam. Lehet választanom kell majd, hogy kávé vagy Béres csepp.

Megosztás a facebookon