vagyis a hétvégi "semmi"

Hétfő van, de olyan, mintha nem is lett volna hétvége. Valahogy úgy elillant, hogy észre se vettem. A múlt héten nagyon elfáradtam, aminek nyilván az is oka volt, hogy munka után (ami most sokkal húzósabb, mint korábban) még második műszak is volt, hiszen amint hazaértem már fordultunk is vissza a férjemmel és mentünk a nagybátyám hobbyházát meszelni, ahonnan este 8-9 előtt nem értünk haza, reggel meg 4.40-kor már keltem, mert vittem a fiam dolgozni, amint hazaértem vittem a férjem, aztán nemsokára indultam én is. És ez így ment egész csütörtökig. A hét elején még úgy nézett ki, hogy megússzuk, mert a férjem egy festő ismerőse elvállalta, hogy megcsinálja. De mire odaért első nap, olyan csatak részeg volt, hogy jobb lett volna, ha inkább nem is jön. A többi napon már csak mi mentünk a férjemmel, mert ugyan egy másik ismerőse is megígérte, hogy jön és segít, de amikor jönni kellett volna, még a telefonja is ki volt kapcsolva (elmondása szerint "lemerült"). 

Fentiek miatt nem volt más választás, mint hogy mi ketten meszeljünk munka után.

Ezzel el is ment a múlt hét, bár pénteken már nem mentünk. Lehet nem olyan profi, mint ha festő csinálta volna, de legalább kész, és tiszta. 

Sajnos a takarítás már nem lett pöpec, melynek legfőbb oka, hogy csütörtökre már annyira megfájdult a karom (jobb könyököm), hogy egyszerűen nem bírtam felemelni. Amikor hazafelé mentünk a kocsival, a hajamat se tudtam megigazítani, mert annyira se bírtam felemelni a jobb kezem. Eleninte muris volt és vihogtam rajta, hogy "izomlázam van", de mára már nem olyan vicces, mert hétvégén nem hogy javult volna a helyzet, hanem tovább romlott. Most ott tartok, hogy semmit se tudok csinálni egy kézzel, annyira fáj. Jó, nyilván előbb-utóbb el fog múlni. Pedig nem is én csináltam a meszelés oroszlánrészét, hanem a férjem. Én csak a kisebb javításokat, amit ecsettel vagy kis hengerrel lehetett. Nem én meszeltem a menyezetet se. A takarításhoz pedig szükséges lett volna, hogy jól működjön a jobb karom. Feltakarítottunk, felmostunk, de néhány helyen azért nem ártott volna egy alaposabb takarítás, hogy ne fehéredjen ki a burkolat.

Péntekre annyira elfáradtam, hogy ha szégyen, ha nem, de én bizony munka után amikor hazamentem lefeküdtem egy órácskára. Nem szoktam ilyet csinálni, de egyszerűen annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam ébren maradni. Pedig tudtam, hogy főzni kellene, mert a lányom nemsokára indul dolgozni, de nem bírtam. 

Szombaton már jobb volt valamelyest a helyzet, így hát végiggondoltam, hogy mit is fogok csinálni hétvégén? Arra a megállapításra jutottam, hogy "semmit".

Persze az, hogy semmit, egy háziasszonynak nem azt jelenti, hogy fekszik egész nap és tv-t néz, vagy ilyesmi.

Reggel korán mentem a piacra, boltba, beágyazás, takarítás, főzés, mosás, teregetés, mosogatás, stb. Közben elvittem a férjem dolgozni, délután pedig a lányomékhoz mentünk megbeszélni a lakatossal a kerítésépítés részleteit. 

Vasárnap kb. ugyanígy telt. Reggel korán piac, bolti bevásárlás, férjem elszállítása a munkába, majd főzés, stb. stb. Szóval nem csináltam semmit, csak a szokásosat. És mivel a lányomék is dolgoztak a házuknál, így még oda is vittem ebédet, hogy nehogy éhen haljanak. Na jó, persze nyilván nem halnának éhen, de mégiscsak jobb vasárnap egy kis tárkonyos raguleves, rántott hús, steak burgonya és kukoricás rizs egy kis savanyúsággal, mint valami hideg élelem.

Aztán már csak arra eszméltem, hogy az utolsó mosás 10 óra körül leállt, ki kellene terigetni, mert mindjárt hétfő reggel lesz.

És így is lett!

Megosztás a facebookon