avagy a blog helyreállt, így újra írok magamnak....

Múlt hónapban eléggé megijedtem, mert nem volt elérhető a blog. Pedig én ezt elsősorban magamnak írom, hogy majd segítsen visszaemlékezni, nosztalgiázni. Szóval mikor nem volt elérhető, hát eléggé megijedtem... Néha már most is visszaolvasom (nemrégen pl. a balesetet, vagy a munkaügyis apáca show-t, vagy épp Norbi 33. szülinapját), annyira sajnáltam, hogy mindez odalesz. De nem így lett, csak kb. 1 hónapig nem volt elérhető.

Aztán a héten hogy, hogynem, de helyreállt a dolog.

A sok kihagyás azért nem jó, mert az épp aktuális napi érzéseket így utólag már nem ugyanaz megírni.

De nagyvonalakba a főbb történések:

SOK A MUNKA - ez egyrészt jó, mert én szeretem ha munkával telik a munkaidő és így gyorsan vége is a napnak, másrészről meg elég nagy felelőtlenségnek tartom, hiszen "beteg emberek" jönnek hozzánk, így most a tomboló 4. hullámba, eléggé elszomorít, hogy sok beteg embert még össze is zsúfolnak a váróba, ami azért felerősíti a fertőzés lehetőségét. A kolléganőm is ideges ettől, főleg azért mert fél, hogy a napi sok kontakt miatt nagyobb a mi megfertőződésünk lehetősége is. Neki az egyetlen örömet most az adja, ha az unokájával találkozhat, de így nem biztos hogy szívesen megy vagy szívesen látják, hogy odaviheti ezt a fránya vírust. 

Aztán a másik fontos történés, hogy a lányom a fejébe vette, hogy katonának áll.

Aki nem ismeri, meg aki igen, abban is joggal merül fel a kérdés, hogy MIÉRT?

Nos ez egy véletlen következménye. A barátját hívták a honvédséghez, de ő nem vállalta, ekkor viszont valami bekattant a lányomnál és a párja se beszélte le, sőt támogatta. Talán azért, mert a jelenlegi munkahelyén ugyan jól keres és meg is becsülik, de nagyon sokat dolgozik. Jelenleg heti négy nap 12 órázik, és még túlórát is kell(ene) néha. A 12 órázás egymás utáni napon van, hétfőtől csütörtökig, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon hajnal 4 körül kel, este fél 7 körül ér haza és szinte csak arra van energiája, hogy egyen, fürödjön és aludjon, hogy másnap hajnalba ismét fel tudjon kelni. Ez egy fiatal párnál azért nem épp a legideálisabb. Szóval jelentkezett, beszerezte a szükséges orvosi papírokat, ami ebben a helyzetben azért nem a legegyszerűbb, mikor szinte leáll az egész egészségügy, nincs szűrővizsgálat és a háziorvossal is leginkább csak virtuálsan lehet kapcsolatot teremteni. De mindent megoldottunk és talán hétfőn derül ki,  hogy felveszik-e? Az egyetlen akadály a pajzsmirigy betegsége lehet, mert az benne van a jogszabályba, hogy egyedi elbírálás alapján döntik el az alkalmasságot. Na majd kiderül. Ha felveszik, akkor az oltás neki kötelező lesz. Eddig nem vette fel, és bár próbáltam rábeszélni, de ragaszkodik hozzá, hogy csak akkor, ha már felvették. A pszichológiai vizsálat és a fizikai felmérés se gond, bár ez utóbbi úgy tűnik, hogy lehet halasztásra kerül, a vírushelyzet miatt. 

Itthon semmi extra. A férjem és én is köhécselünk, de ki tudja, hogy ez most megfázás vagy más?

Egyéb tünetünk nincs, és mivel felvettük már az oltásokat és nincs láz, ízlés- vagy szagvesztés, így természetesen nem tesztelnek minket. Én meg már csak azért se fizetek megint a tesztért, elég volt egyszer. Főleg most, hogy pár napja olvastam, hogy 5 milliárd forint értékű pcr tesztet semmisítünk meg, mert lejártak. Hát hurrá! Ez a járványkezelés... Ha a halandónak szüksége lenne tesztre, akkor közel 20ezer forintért juthat hozzá, külföldön ingyen adják, itt meg nem hogy drága, de inkább megsemmisítik, minthogy szétosztották volna, még a lejárat előtt.

Az öcsém is elkapta a vírust, anyukám mondta, hogy vasárnap már olyan súlyos volt a helyzet, hogy kórházba kellett vinni. Már otthon van, de azt hiszem eléggé megszenvedte.

Anyukám továbbra is ellenáll, nem tudom semmivel rávenni, hogy felvegye az oltást. Így folyamatos az aggódás. Próbáltam az öcsémre hivatkozva, meg hogy az unokája se akarja, de felveszi a honvédség miatt, elkísérhetné, de nem! Nem hajlandó!

Félek, féltem, de mit tehetek?

Halottak napjára elmentünk Abádszalókra is, és mielőtt útra keltünk, leműszakiztattam a kocsit. Már márciusba lejárt, de ugye a veszélyhelyzet miatt annak végéig minden meghosszabodik, így a műszaki érvényessége is. Csakhogy pl. a casco nem biztos, hogy fizetne, ha mégis történne valami bibi, hiszen a biztosítónak az első kifogása vélhetően az lenne. Jobban mondva nem én, hanem természetesen az öcsém intézte. Volt éves nagyszervíz, kerékcsere, alkatrészcsere, olajcsere és műszaki. Mindez 50.000. Ft., hiszen munkadíjat nem kellett fizetnem. Annyira hálás vagyok az öcsémnek, de nem tudom miként hálálhatnám meg, semmi olyanba nem vagyok jó, ami neki jól jönne :)

Ja a cascót is újraköttem, és nagyon büszke voltam magamra, mert 16000 Ft-al olcsóbban sikerült. Bár marhára nem értem a lényegét, mert maradt minden ugyanaz, a biztosító, az autó, a tulaj, stb., de mivel felmondtam a biztosítást és újrakötettem, ezért ennyivel olcsóbb. Ki érti ezt? Az én logikám szerint azt kellene jutalmazni, aki "régi" ügyfél. Ehhez képest itt azt jutalmazták, hogy felmondtam és újrakötöttem. 

Az elmúlt időszakba is jártam piacra természetesen. Vettem pl. egy eredeti kétoldalt is használható Tommy Hilfiger férfi kabátot. Gondoltam odaadom a lányom barátjának, vagy ha nem jó rá, vagy nem tetszik neki, akkor eladja a lányom. A Marketplacén úgyis olyan ügyes. Nemrégen két kabátot és más ruhákat tett fel, egy nap alatt eladta. Pl. egy Michael Kors piros női kabátot, amit kb. 1200 Ft-ért vett a turiba, kimosta, rendbe rakta és 12.000. Ft-ért adta el. De visszatérve a piacon vett férfi kabátra, a férjem azt mondta, hogy ez kell neki! 800 Ft-ért vettem, a neten olyan 50.000. Ft körül találtam hasonlót. Aztán azt követő héten meg egy Retro Jeans kabátot vettem,

azt is 800 Ft-ért, de arra még költeni kellett, mert a zsebénél ki volt szakadva, így a varrónő 1300 Ft-ért varta meg. Azt is magának akarta a férjem. Több kabátja van, mint nekem. Van neki vagy 6-8. Aztán vettem neki egy férfi pénztárcát is, nagyon klassz, bőr, Peterson márkájú és csak 200 Ft volt.

De nem cseréli le a régi kopott tárcáját. Viszont azt mondta, hogy rákeresett a neten és ez több, mint tízezer forintos pénztárca, ha nem bánom, akkor ötezerért el tudja adni. Eladta. Nem bántam. Az ötezer jól jött a következő hétvégén a piacon.

A múlt héten pedig egy kávégépet vettem. 

Imádok kávézni és szeretem a kapszulás kávét, DE... Mára kissé elszálltak a kapszulás kávé árak. Majd 2000 Ft egy doboz. A fiam is rászokott (legalábbis amikor hajnalba megy), így hárman kávézunk, ami azt jelenti, hogy ha csak napi egyet iszunk, akkor se elég egy hétig egy dobozzal. Ezt már a férjemnek is mondogattam, hog venni kellene egy kávégépet. Persze őt ez nem igazán érdekli, ha venni akarok, hát vegyek. A lényeg, hogy legyen cappucino neki. 

Persze van itthon tök jó kávéfőző, de ez a két velem egy háztartásba lévő férfiember azzal nem szeret kávét főzni, nekik az macerás, hogy nem egy gombot kell megnyomni, hanem széttekerni, vizet és kávét bele, aztán alágyújtani a gázon és várni... És az íze se olyan szerintük. És ez a a pont, ahol én is meggyőzhető vagyok. Mert bárki bármit mond, a kapszulás kávé igenis finom, krémes. 

Visszatérve a kávéfőzőre, sétáltam a szokásos kört a piacon, mikor megláttam a fenti gépet. Egyből rákerestem a telefonomon a neten (milyen hasznos ez), és ezt láttam: Klarstein BellaVita kávéfőző ára: 61.990 Ft-20%, akciós ár: 49.090 Ft. Vagyis 50 ezer forint. Pfff. Azért ennyire nem gondoltam...

A dobozából ki volt véve, de egyértelműen látszott, hogy új, vagyis nem használt. Ismertem akiktől vettem, ezért bátran kérdeztem, hogy mennyiért válnának meg tőle? Vettem már tőlük máskor is dolgokat. Szeretek tőlük vásárolni, mert nagyon olcsón adják a termékeket. Szóval a kávégépre 5000 Ft-ot mondott az eladó. Persze még elbeszélgettem vele, hogy hol a család többi tagja, mert többen szoktak jönni, stb. és mellesleg megemlítettem, hogy én 3000 Ft-ra gondoltam. Az öreg annyit mondott: sejtettem :) Adjon 3500-at és vigye!

Nagyon boldog voltam, de az öröm nem tartott sokáig itthon. Kicsomagoltam, átmostam, bedugtam az áramba, villogot, bekapcsolt, de amint kávét akartam főzni, egyfolytában azt a hibaüzenetet jelezte, hogy "kevés a víz a tartályba". Nem értettem, hiszen tele volt. Szóval nem főzte le a kávét. Elszomorodtam. De nem az vagyok, aki feladja. Letöltöttem a használati utasítást a netről, elvileg minden OK volt, de a kávé csak nem akart lefőni. Aztán mikor darabjaira szedtem, akkor jöttünk rá a férjemmel, hogy azért vadi új, mert a kávétartó szűrője hibás. 

Szóval ezért nem tudták eddig se használni... Ezért vadi új! Megnéztem a neten, de külön szűrőt nem adtak, csak szűrőtartóval együtt, majd 13.000. Ft-ért. Próbáltam hát üzletekbe keresni, de pont ehhez valót nem találtam. Volt kisebb, nagyobb, szélesebb, de ekkora nem. Anyukámnál is van két kávéfőző, megnéztem az ahhoz való szűrők egyike se passzolt. 

De nem én vagyok az, aki feladja. Gondoltam majd vasárnap a piacon, hátha találok. Nos nem. Nem találtam ott se...

Ittuk hát a héten a kapszulás kávét.

Aztán valamelyik nap a táskámba tettem a szűrőtartót,  hogy ha bármerre is járok a városba és olyan üzletbe megyek ahol lehet rá esély, hát ott meg tudjam nézni. Nem jártam sikerrel.

Ma amint jártam a piacot, egyszer csak látok egy szűrőt... Egy kávéfőző mellett volt, nem tudom hogy ahhoz tartozott-e, de egyből előkaptam a táskából a szűrőtartót és tádámmm, pont passzolt bele. Az már csak hab a tortán, hogy mindössze 300 Ft. volt.

 

Hazajöttem és azon gondolkodtam, hogy erre vajon mennyi volt az esély? Ez aztán tényleg a tű a szénakazalban. Egy hatalmas piacon a sok bazár között meglátni és megtalálni a szűrőt, ami még pont jó is. A lottón is lehetne ilyen szerencsém :)

Persze nyilván végigpróbáltam, hogy milyen pressó, cappucino és latte macchiato-t főz. De nagyon jó.

És ami nagyon-nagyon fontos, hogy isteni krémes kávét főz. Ez FONTOS!! 

Van itthon egy csomó darát kávé, még nyáron vettem elég jutányos áron, három féle Starbucks és koffeincsökkentett Dallmayr kávékat. És van itthon Monin szirup is, úgyhogy alig várom, hogy kitapasztaljam, melyik kávét és miképp elkészítve szeretem a legjobban. Ma ezeket alkottam: 

 

Az már csak extra, hogy a férjem elővette a akkus fúrót és kifúrta a ki nem lyukasztott kétkanalas szűrőt, így már az is működik és használható, szóval egyszerre két adagot is lehet már főzni. Hiába na, bolodnak bolond a szerencséje :)

 

 

Megosztás a facebookon

Gyorsan telnek a napok, munkám az nem volt sok ezen a héten se, de tennivalóm annál több (orvos, labor, időpontok kérése, vizsgálatok, stb. saját részre).

Múlt pénteken fájni kezdett a fejem.

Ez nem újdonság, volt már ilyen máskor is. De most hiába vettem be fájdalomcsillapítót, csak sokára és rövid időre szűnt a fájdalom, aztán ismét visszatért. Gondoltam biztos valami front van, vagy hasonló, majd elmúlik. De nem múlt el. Este megmértük a vérnyomásom, ami magasabb volt, mint szokott lenni, de gondoltam a fejfájás miatt magas, mert idegesít a dolog... Fájt szombaton és vasárnap is, még ha igyekeztem is nem tudomást venni róla és a vérnyomásom se állt vissza a megszokott szintre. Hétfőn már úgy jöttem a munkahelyre, mint aki két napja nem aludt. Sz@rul éreztem magam és úgy is néztem ki. F Á J T  A  F E J E M!

Elgondolkodtam rajta, hogy el kellene menni orvoshoz, de hétfőn délelőtt rendelt a háziorvosom, szóval arról lecsúsztam. Méregettük a munkahelyemen is az orvosi szobákba a vérnyomást (reménykedtem, hátha más értéket mutat a különböző vizsgálókba lévő ketyere). Munka után hazaérve már annyira rosszul éreztem magam, hogy csak egy kis gyors tejszínes-gombás csirkét főztem a fiúknak rizzsel, és lefeküdtem. A fiam éjszakás volt, ezért felhívtam a figyelmét, hogy a buszt ne késse el, mert nem vagyok olyan állapotba, hogy kocsival elvigyem a munkahelyére.

A férjem is ideges volt mikor látta, hogy eléggé padlón vagyok. Azt nem tudom, hogy engem sajnált vagy magát azért, hogy mi lesz vele, ha velem történik valami? Elmondta sokszor, nagyon sokszor, hogy ez nem játék és menjek orvoshoz! (Mit gondol, ha nem mondja, akkor magamtól nem jut eszembe?) Na mindegy is, másnap reggel szóltam a főnöknek, hogy délután korábban el szeretnék menni, mert a vérnyomásom és a péntek óta folyamatos fejfájásom miatt ez már nem tűr halasztást. Természetesen elengedtek.

Nem vagyok nagy orvoshoz járó, általában csak az asszisztenssel szoktam megbeszélni, hogy mit szeretnék, mely főleg gyógyszerkiírást jelent. De most tovább kellett mennem. A doktornő nagyon kedves és alapos volt, (amihez talán az is hozzájárult, hogy a főnököm ellenőrzi őket), vagy fél órát szánt rám. Kikérdezett mindenféléről és tanácsokat is adott, a beutalókon kívül. Gyógyszert is kaptam. 

Ma voltam vérvételen, még jó, hogy a volt kollégákhoz kértem a beutaló(ka)t, mert így meg tudják oldani, hogy egy vérvétel alkalmával két külön orvos által írt dolog miatt is megcsapoljanak.

Nem is tudtam, hogy egy nap, csak egy orvos által előírt vérvétel engedélyezett. Számomra nem logikus, hiszen a nőgyógyász által kért hormonvizsgálat és a háziorvos által kért teljes labor miért is ne lehetne egy szúrásból, egyszeri utazással, időpontfoglalással, egyszeri elkéretőzéssel a mukahelyről? Miért kellene ezért két külön napon mennem ugyanoda, kétszer szúrni, kétszer kéretszkedni, kétszer kiértékelni? A lényeg, hogy van kiskapu, és megoldották nekem.

Igaz, hogy 20 km-re lévő településre kellett mennem, de gyorsabban végeztem, mintha a lakhelyemen mentem volna. 7-re ott voltam és a vérvételen kívül még egy kis beszélgetés is belefért úgy, hogy fél 8-ra már visszaértem a munkahelyemre. (Remélem nem volt traffipax az úton.) 

Nőgyógyászat megoldva, labor megoldva, mammográfiára elfelejtettek beutalót adni, de majd megoldom, hasi UH-ra novemberre kaptam időpontot, szemészet még folyamatban. Aztán vissza a háziorvoshoz, EKG és addig is vérnyomásnapló, stb.

A vérnyomásom természetesen nem állt helyre egyik napról a másikra, de már így is észrevehető napi szinten egy kis változás.

Otthon a helyzet változatlan. Anyósom temetése megviselte nyilván a családot és legfőképp a férjemet. Nyilván mindez kihatással van mindenre és mindenkire.

A fiam hol dolgozik, hol nem, de a lényeg, hogy az alapbérüket így is adják. A cég 4 hét leállás után 1 hét munkát tudott adni, aztán megint egy hét leállás, most ismét dolgozik ezen a héten. Közben készül a következő Spartan Race-ra, úgy tervezi, hogy egyik nap versenyezni fog (leghosszab táv), így meglesz neki idén is mindhárom távja, másnap pedig lehet segítőnek jelentkezik. Most eléggé motivált, tuningolja, hogy az apja barátai mondják neki, hogy milyen büszkén mesél róla az apja nekik. Van, hogy az éjszakai műszak után hazafut (kb. 10 km). Legutóbb annyit írt, mikor kérdeztem tőle, hogy rendben hazaért-e (mert én akkor már a munkahelyen vagyo), hogy "Úgy néztek rám az emberek, mintha fegyvert fogtam volna rájuk." A kollégái nem igazán értik, hogy miként lehet ilyen elvetemült valaki, hogy még munka után hazafut??? Nem elég neki a 8 órás robot???

Ha idén is megcsinálja akkor ismét elmondhatja, hogy az elit Spartan Trifecta Klub tagja, hiszen ezt a címet az kaphatja meg, aki egy naptári éven belül teljesít egy Spartan Sprint, Super és Beast távot. 

A lányoméknál a helyzet majdnem változatlan. A lányom továbbra sem oltatja magát, a barátja eddig ellenállt, de most mégiscsak beadta a derekát, mert az egyik jóbarátja Máltán vett egy nyaralót és oda mennek "házavatóra", de a beutazás oltáshoz van kötve.

A lányom továbbra se oltatja magát, bár télen snowboardozni akarnak menni, és ha még akkor is kell..., nos azt mondta, hogy akkor majd átgondolja... De nem tartja valószínűnek...

Egyébként megint talált a marketplacén egy tök jó dolgott. Nagy szerencséje van az ilyen dolgokba. Ő találta a házat amit megvettek (nagyon-nagyon ár alatt). 

Ő találta a kocsit, nagyon jó ár-érték arányba:

és egy csomó olyan dolgot, amivel nagyon jól jártak.

Eddig ugye üresen állt a gardrobszobájuk, mert hát elég húzós (több százezres) árajánlatokat kaptak a polcrendszerre.

Most meg talált egyet 50.000. Ft-ért. Igaz, hogy Budára kellett érte menni, de még így is "ajándék". Ráadásul a feltöltött kép alapján nem is látták, csak mikor elhozták, hogy akár két gardrobszobát is meg tudnának tölteni, annyi darabból áll. Egyelőre még csak a hálójukból nyíló kis gardrobszobába szerelték össze a polcrendszert, de még legalább egyszer ennyi darab vár arra, hogy valahova beépítsék. Azért így már jobban néz ki, mint polcok nélkül :) 

Ja, még tavaly tavasszal mikor kiköltöztek, a lányom már akkor azt mondta, hogy a tetőcseréppel csinálni kell valamit, mert az erdő felöli része mohás, és csúnya. Ezt addig mondogatta, hogy a párja megcsinálta. De tényleg szembetűnő a változás. Ügyesek. 

Magamról annyit, hogy én ma munka után fodrászhoz megyek, holnap délután műkörmöshöz, így legalább lesz egy kis énidőm, mert közben meg millió dolgom van, hozni-vinni kell anyukámat, nagybátyámat, intézkedni, segíteni, szervezni, stb., de minderre csak hétvégén érek rá, így általában nem a pihenésről szólnap a szombat-vasárnapok. 

De a hétvégi kora reggeli piacozást nem hagyom ki. Még akkor se, ha ezáltal hétvégén is korán kelek, hogy 6-kor már indulni tudjak, hogy időben hazaérjek és beleférjen minden tennivaló a hétvége további részébe (főzés, mosás, takarítás, vásárlás, rokonok, stb.). 

Megosztás a facebookon

mert azért néha voltak jó pillanatok is...

Az elmúlt két hét szabadság nem a felhőtlen pihenésről és kikapcsolódásról szólt, de azért a keserűség közt is akadt néhány jó pillanat.

Múlt hétvégén Spartan Race-n voltunk Nagykanizsán, ahol a fiam két távon (két nap is indult). A férjem is jött velünk és jó volt együtt lenni hármasban, jó volt fürkészni az akadályoknál, hogy megpillantjuk-e a gyereket, hogy biztassuk, hogy odakiáltsunk neki: Hajrá, ügyes vagy, meg tudod csinálni!

Az első nap annyira kimerítő volt számára, hogy az is kérdéses volt, a kocsiig el tud-e majd menni. Amint célba ért összeroskadt, és jártányi ereje se volt. Na persze az se tett túl jót, hogy délbe indult a futama. A legnagyobb melegbe, mikor árnyékba is majd negyven fok volt, ők meg akkor futottak és gyűrték le az akadályokat. Ráadásul mivel ez egy viszonylag rövidebb táv, 10 km alatt, 25 akadállyal, úgy gondolta, hogy nem veszi fel a futómellényt, amibe vizet is tud tenni. Úgy kiszáradt mire beért a célba, hogy elég ijesztő látványt nyújtott. Nem a sáros, csapzott kinézete, hanem a beesett, karikás szeme. Még jó, hogy reggel letúratta a haját, legalább az nem melegítette. A fotóst is megihlette a látvány, mert amint összerogyott és próbált inni pár kortyot, a hivatalos fotós is lekapta. 

Másnapra összekapta magát és tanult az előző nap hibáiból. Persze a táv is hosszabb volt, meg az akadályok száma is több, de valamivel korábban fél 11-kor rajtolt, ami szintén már elég meleg, de mégse dél. Mi is jobban felkészültünk, vittünk fagyasztott vizet műanyag flakonba, ami kb. félig olvadt ki, mire szükség volt rá, tehát a legnagyobb melegbe is volt hideg, valóban hideg vizünk. Előző nap az is gond volt, hogy hiába ért be a célba, hiába kapott inni, az bizony meleg volt. Hiába vettünk a rendezvényen fél literes "hűtött vizet" 500 Ft-ért, az is meleg volt. Szóval tanultunk az előző napból. 

A szállásunk egyébként klassz volt, 30 km-re Nagykanizsától. Még két család lakott velünk egy udvarba, ők is a versenyre érkeztek. Volt velük egy mini kutya is, mindössze 9 hetes. Imádtuk. 

 

Vasárnap a verseny után el szerettünk volna menni a Balcsihoz egy kicsit pancsolni, ha már úgyis ott voltunk közel, de végül nem ez lett. Elterveztük, hogy elmegyünk fürdünk egyet, eszünk valahol, aztán hazafelé pályán szerettünk volna jönni, mert bizony odafelé se pályán mentünk, tekintettel arra, hogy az utazás előtti minden egyes napon legalább egy, de inkább több baleset is volt az M5-n, aztán még onnan M0 és M7 lett volna végig, és bizony elég bármelyiken egy kis nüansz és már ácsoroghatunk is órákat a pályán. Ezért inkább nem mertük megkockáztatni odafelé, hogy pénteken ráhajtsunk az M7-re. Hiszen mindenki akkor megy a Balatonhoz. Odafelé elég rossz utat választottam, szerpentines, hatalmas hepe-hupákkal, olyan úton, ahol ha egy teherautó ment előttünk, akkor azt bizony csak követni tudtuk, de megelőzni nem. Tanulva ebből úgy döntöttem, hogy hiába a vasárnapi hazavonulás a Balatontól, én akkor is pályán fogok hazajönni! Igen ám, de a hazaindulás reggelén, amint megnéztem az útinfót, akkor olvastam az M7-n történt 8 halálos áldozatot követelő busztragédiáról. Szóval lemondtam a pályán történő hazautat és kerestem más alternatívát. Találtam is, az út se volt rossz, csak sok településen kellett áthaladnunk, ami ennél fogva jelentősen visszafogta a tempót. De szerencsésen hazaértünk.

Aztán a múlt hét első fele úgy telt ahogy, de igyekeztünk összeszedni magunkat.

Augusztus 20-át én azzal "ünnepeltem", mivel egyedül voltam otthon (a fiam elutazott a barátaival pár napra Szentesre, a férjemet pedig elhívták "maszekolni") így rendbe vágtam a lakást. Tök jó lett, úgy szeretem ilyenkor, mikor rend és tisztaság van. Jó hazamenni, jó otthon lenni. Pedig először "csak" a fürdőszobát és a wc-t akartam kitakarítani, de úgy igazán. A fürdőszoba szekrényekből kipakoltam mindent, selejteztem, kidobáltam a majdnem üres ilyen-olyan flakonokat, a lejárt piperéket, csillogóra suvickoltam a kádat a csempét és a csaptelepet, kiszedtem a mosdó alatti kis szekrényt, az alatt is kitakarítottam, és persze a szekrényeket és tükröket is lemostam, stb., szóval fél napot kb. erre a két helyiségre szántam. Aztán ha már belelendültem, akkor a fiam szobájába is selejteztem, pakoltam, porszívóztam, ágyneműt cserlétem, és így haladtam a többi helyiségbe is. Jó is volt ez így, hiszen 22-én volt a szülinapom, és jött a család, legalább a lakás rendbe volt. Nem is akartam egyáltalán szülinapot tartani, hiszen most halt meg anyósom, nem illett a történtekhez és a hangulatomhoz se. Pedig ez az 50. szülinapom, és bizony másképp képzeltem még pár hete. A család szerette volna, ha elutazunk valahová és beülünk valami étterembe, eszünk-iszunk és jól érezzük magunkat. De én ezt nem akartam, nem volt hozzá kedvem, és nem is éreztem helyénvalónak. Még 21-én is győzködött a férjem és a lányom barátja, hogy menjünk el valahová, de belátták, hogy most nem alkalmas.

Hirtelen kellett improvizálniuk, de megoldották. Pedig nem vártam el tőlük. Nem is utalt semmi arra, hogy készülnek valamire. Úgy gondoltam, hogy megértették, ez a szülinap most elmarad. De a férjem valószínűleg 22-én az ismerősétől rendelt sültes tálat (pedig normál esetben a rendelést minimum két nappal korábban kell leadni), a lányom és a barátja csinált tortát, és kaptam virágokat és ajándékokat, és elhozták anyukámat is.

 

A család az fontos! A férjem is számíthat rám ha kell, és viszont is így van, még akkor is, ha néha egymás agyára megyünk, de mégiscsak 30 éve lesz idén, hogy házasok vagyunk és 34 éve ismerjük egymást. Erre azt szokták mondani, hogy ennyi még gombócból is sok.

A családom szerencsére biztos pont az életembe.

Jó, hogy vannak nekem! 

 

Megosztás a facebookon

Múlt hét óta kötelező szabadságon vagyok, de azt hiszem eddig ez életem legrosszabb szabadsága. Két hét pihenésre, kikapcsolódásra, családdal együtt töltött felhőtlen pillanatokra készültem, meg egy kis énidőre is, de nem ez lett. Nagyon nem!

Kb. 3 napig még jónak tűnt, vásároltam, terveztem, hogy merre is fogunk elmenni nyaralni a családdal legalább egy pár napra. Foglaltam szállást, hiszen a fiam 14-15-én is indult a Spartan Race-n Nagykanizsán. A férjemet is elengedte a főnöke pár napra és a fiam is örült, hogy végre az apja is velünk jön egyszer, neki is "bizonyíthat". Nagykanizsa meg már ugye nincs messze a Balaton dél-nyugati részéhez ezért oda is terveztünk átruccanni.

A szabadságom harmadik napján, vagyis szerdán délután elmentem körmöshöz, mivel oda még az esküvő miatt foglaltam időpontot és nem mondtam le. Aztán mikor hazaértem, akkor derült ki, hogy a férjem édesanyja megint kórházba került. Azt mondták, hogy nagyon súlyos az állapota. Másnapra átszállították egy másik város kórházába COVID osztályra, bár állították, hogy nem covidos (egyébként már igazoltan többször volt korábban covid pozitív, úgy, hogy megkapta már mindkét oltását). 

Csütörtökön amikor érdeklődtünk telefonon, akkor annyit mondtak, hogy "haldokló terminális állapotban lévő beteghez egy hozzátartozó bemehet 10-15 percre elköszönni". A férjem hallotta ugyan amit mondtak, de nem értette, nem akarta megérteni. Tőlem kérdezgette mikor letette a telefont, hogy mit mondtak??? Én meg próbáltam finoman közölni vele, hogy szedje össze magát és köszönjön el az édesanyjától. Aztán telefonálgatott a testvéreinek, és úgy érezte, hogy képtelen arra, hogy bemenjen az édesanyjához...

Aztán nem sokkal később magamhoz vettem az irányítást. Utasítottam a férjem, hogy készülődjön, mert indulunk. Felhívta a húgát, aki szintén akkor indult. Ekkor egy kis űr támadt, mert ugye azt mondták, hogy 1 hozzátartozó mehet be... A húga meg már elindult, miközben mi még csak készülődtünk. De ellentmondást nem tűrő módon kijelentettem, hogy akkor is megyünk és ha nem engedik be a férjem, akkor elmegyünk potyára, de szerintem nem vehetik el ezt a lehetőséget senkitől, hogy elbúcsúzzon a haldokló édesanyjától. És így is tettünk. 

A várost még el sem hagytuk, mikor a  férjem váratlanul azt mondta, hogy mégse tud odamenni, forduljunk vissza! De mivel ugye nálam volt a kormány, én bizony mentem tovább. Közben próbáltam lelket önteni belé, megmagyarázni, hogy ezt most meg kell tennie, bármilyen nehéz is. Elfogadta, megértette és hazafelé jövet már meg is köszönte. Amikor odaértünk, már ott volt a húga, és kétséges volt, hogy a férjem is felmehet-e? 

Nem szoktam, vagy csak ritkán igénybe venni kapcsolatokat, de úgy voltam vele,  ha mégse engednék, akkor felhívom a volt kolléganőt, aki abba a kórházba betegjogi képviselő... Majd Ő segít. De végül nem kellett igénybe venni segítséget, mert felengedték a férjemet is. Beöltöztek a húgával együtt és bemehettek a covid osztályra. Anyósom elmondásuk szerint már egyáltalán nem reagált semmire, egyetlen reakciója annyi volt, mikor a férjem megfogta a kezét és elmondta neki, hogy ott van vele, akkor egy hatalmas sóhaj szakadt fel belőle, de nem tudni, hogy ez tudatos volt-e vagy egyébként is ez történt volna. Ők, mármint a férjem és a húga úgy értelmezték, hogy "megismerte" a férjemet anyósom és így tudott reagálni. 

Az orvosok elmondták, hogy nagyon súlyos az állapota, ki van száradva, nagyon magas a láza, melyet nem tudnak csillapítani és tüdőgyulladása is van. 

Féltem, hogy a férjem rosszul lesz vagy nem bírja majd tartani magát,  hiszen még a "kórház szagot" se bírja, se az injekciós tűt vagy a vér látványát, semmi ilyesmit. Mikor a fia született, akkor is őt kellett ápolgatni, pedig nem apás szülés volt, csupán bejött hozzám és rosszul lett. 

Hazaérve megköszönte a férjem és akivel telefonon beszélt (rokonok) mindenkinek elmondta, hogy milyen jó  hogy elvittem és nem hagytam hogy ne menjen, és el tudott búcsúzni. 

Kétséges volt, hogy ezek után másnap eljön-e velünk Nagykanizsára? Péntek reggel telefonáltunk a kórházba, ahol azt mondták, hogy változatlan anyósom állapota, ezért átbeszéltük itthon, hogy segíteni sajnos nem tud anyósomnak, látogatni nem látogathatja, ezért a legjobb megoldás az lenne, ha nem maradna egyedül itthon, hanem jönne velem és a fiunkkal. 

Elindultunk és bár nem énekeltünk, vihogtunk és nem mókáztunk az úton, de együtt voltunk.

Nemrégen még az unokahúgom esküvőjére készülődtünk, ami 27-én lett volna, de most e helyett temetésre készülünk, mert vasárnap éjszaka feladta anyósom szervezete és nem sokkal éjfél előtt meghalt.

Hajnali negyedegy körül csörgött a férjem telefonja, és akkor már sejtettük, hogy ilyenkor csak egy dolog miatt hívhatnak...Sajnos a férjem édesanyja meghalt. Idős volt, beteg, de mégis nyilván megviseli a családot.

A férjem hétfőn reggel elindult ugyan dolgozni, de nem sokkal később már itthon volt, rosszul lett és hazahozták. A vérnyomása össze-vissza ugrált, ezért elvittem orvoshoz. Csináltak neki EKG-t, meg elküldték pár vizsgálatra is, de igazából mindenki sejtette, hogy a haláleset viseli meg. 

A temetés időpontja már megvan, jövő hét után hétfő délután. 

Szóval ennyit a két hét szabadságról, pihenésről, kikapcsolódásról...

Félreértés ne essen, nem magamat sajnálom, hiszen én csak asszisztálok, de ez is elég megterhelő... 

 

Megosztás a facebookon

Az van, hogy nincs semmi. Munka alig akad, nagyon lassan telik így a munkaidő. Már a főnök is azt mondta, hogy próbáljuk hasznosan tölteni az időt, tanuljunk valamit...

Az esküvő, amire készültünk augusztusba, nos az is változott.

Először ugye úgy volt, vagyis mi úgy tudtuk, hogy augusztus 28-án lesz a Halászbástyán a szertartás délután 5 órakor, majd a Hiltonba a "lagzi".

Igen ám, de ez még ugye tavalyi meghívó volt, mert akkor lett volna, csak a korlátozások miatt nem lehetett megtartani. A meghívó alapján meg már azért csak elkezdtünk készülődni, mert pár hét és itt a nagy alkalom.

Mindenesetre ahogy kérték, visszajeleztünk, hogy mi 6-an mennénk, én a férjemmel, a lányom a barátjával és a fiam is szerzett egy lányt, hogy mégse egyedül jöjjön a Hiltonba :) Nem is volt ezzel semmi gond, csak azzal, hogy akkor közölték, hogy ja, nem 28-án szombaton, hanem a tavalyival ellentétbe, idén 27-én pénteken lesz az esküvő.

Pfffffffff. hát ez marha jó, pénteken mindenki dolgozik nálunk, a lányom még azt se tudja, hogy akkor éjszakás vagy délutános lenne-e, a fiam biztos délutános, már mindenkinek megvan a nyári szabadságolási terve, én valószínűleg nem tudok szabadságot kivenni... Hát ez marha jó...

Az első felháborodás után megpróbáltam higgadtan kezelni a dolgot, rajtam kívül mindenki úgy tűnt, hogy meg tudja oldani a szabadságot arra a napra.

OK, ha már így alakult, hát hozzuk ki belőle a legjobbat. Nem tudok ugyan szabadságra menni, de nem gond, megoldom okosba. Pénteken csak fél 2-ig tart a munkaidőm és mivel mint írtam nem igazán van munka, így kerestem egy sminkest, aki kb. 50 méterre van a munkahelyemtől. Aznapra még vállalni is tudott, 11-re kaptam időpontot. Fodrász is van itt pár száz méteren belül, aki beszárítsa a hajam, hiszen melir és vágás megvolt. Ez mind megoldható munkaidőbe, aztán még otthon átöltözni is lesz idő, hiszen már a ruhám is megvan. A vezetés kicsit stresszelt, már nem a pályán, hanem az, hogy miként fogok átjutni Budára a péntek délutáni csúcsba.

Eleinte még annak szurkoltam, hogy hátha közbe jön valami és elmarad az esküvő, hiszen minden olyan "természetellenes". A vidéki "egyszerű" család a Hiltonba megy, ahol nem lesz se húsétel, se ital a lagzin... Aztán kiderül, hogy nem is akkor lesz, amire készültünk. De amint mindezt elfogadtam, már úgy voltam vele, hogy legyünk rajta túl. És már egy kicsit vártam is. Ilyen esküvőn még soha nem voltam, legalább ezt is megtapasztalom...

De végül úgy alakult a dolog, hogy kedden reggel kaptam egy értesítést az unokahugomtól, hogy: "Sajnos le kellett mondanunk az esküvőt az ország-zárok fennállása miatt. Megint le kellett mondanunk az esküvőnkről a vírus okozta korlátozások miatt"

Megmondom őszintén, egy kicsit csalódott voltam...

Nem tudom, hogy nekifutnak-e még többször? Azt se tudom, hogy a nagybátyámék hogyan élik ezt meg? És a család többi tagja? A fiam és a lányom kifejezetten csalódott volt. Ők tök jó bulinak tartották, hogy a Hiltonba megyünk. Mikor mondtam a fiamnak, hogy nem lesz se húsétel, se szeszes ital, egyszerűen csak annyit válaszolt: "Majd kimegyek azt eszek gyrost meg iszok egy Pub-ban."

Nos, nem kell gyrost ennie. Egyébként múlt hétvégén jött haza Keszthelyről, ahol a barátaival voltak nyaralni. Egy party villát béreltek, fejenként 40.000. Ft-ra jött ki. Ez nem sok, sőt nagyon is olcsó, főszezonba, egy minden luxussal felszerelt ház, de ha kiszámolom, hogy 18-an voltak, az bizony a tulajnak jó kis bevételt jelentett. No mindegy, mindenki jól járt. Nagyon jó bulikat tartottak, luxusfelszereltségű volt minden, de a kajáról maguknak kellett gondoskodni. Na ugye milyen jól jött, hogy pár dolgot a fiam is tud már főzni :) Ott is főzött tárkonyos ragulevest és imádták. De csináltak pl. sushit is, nem kis adagot. Azt mondta, hogy kb. 8000. Ft. volt az alapanyag, de ha úgy rendelték volna, akkor nem is tudja mennyibe került volna.

25-én jött haza és úgy volt, hogy aznap este már dolgozik is. De pár nappal korábban, még a nyaralás ideje alatt kapott egy értesítést, hogy három hétre leáll a cég. Most otthon van, és remélhetőleg készül az augusztus 14-15-i Spartan race-ra.

 

Megosztás a facebookon

a dilemmám: sportolni kellene, de qrva meleg van, ráadásul mikor???

Az van, hogy már megint ott tartok, hogy a szabadság, a csajos talik (amikor is jegeskávét ittam vanília fagyival és sütivel, meg persze kólával) na meg a szülinapi bulik meg a többi "zabálós" nap után ismét visszafogtam magam. Megint számolom a kalóriát és a szénhidrátot, hamár az endokrinológus azt mondta.

Megint írom a Yazio-t,

nagyon komolyan veszem, ezért hát minimális eredmény is van, ami persze éppen csak annyi, hogy elértem a zabálós napok előtti súlyom. Szóval semmi, de azért mégiscsak valami. 

A Yazio egyébként szerintem nagyon megérte az árát, előfizettem a pro verzióra, ami azt hiszem 3000 Ft egy érve. Tud magyarul, ami nekem fontos és egyszerű a használata. Regisztrációnál rákérdez az adatokra és arra, hogy mennyit mozgok egy nap, vagyis milyen jellegű munkát végzek. Ezek után ki lehet választani, hogy mi a cél, pl.: fogyás, a súlymegtartás vagy hízás. Ezekből kiszámítja, mennyi kalóriára van szükség, és nagyon okosan el is osztja három főétkezésre és némi nassolásra. Ez például nagyon praktikus, mert azonnal látni lehet napközben is, hogy állunk, nemcsak a napi étkezéssel, hanem az adagokkal is. Több lehetőségünk van az ételek bevitelére. Írhatunk saját recepteket, saját összetételeket, de nem nagyon lesz rá szükség, mert szinte minden benne van a listában. És nagyon jó az is, hogy van vonalkódolvasója, ami szinte mindent felismer. Kipróbáltam egy csomó terméken, és egy-két kivétellel mindennél működött. Ez nagyon megkönnyíti a használatot. További plusz pont, hogy hozzá lehet kapcsolni a mozgási adatainkat (okosórát), de a lépésszámlálóval a telon is össze van kötve, eleve levonja a gyaloglással megtett kalóriák számát. Sőt ami nekem még elég hasznos, hogy van benne folyadékbevitel számláló. 

Most ezen gondolkodom (már hetek, hónapok óta). Tudom-tudom kifogás, de ha napközbe be tudnám illeszteni, biztos eljárnék minimum heti 3-szor. A kolléganőm is vett bérletet, és ez akár még jó motiváció is lehetne, de más konditerembe ment, mint ahová én szeretnék, másrészt meg heti 1-szer jár, aminek lássuk be egyrészt nem sok értelme van, másrészt nem túl motiváló.

Régebben mikor még a munkaügyibe dolgoztam, akkor reggel 6-ra mentem a kondiba nyitásra, fél nyolcra letoltam az edzést, letusoltam, átöltöztem és még be is értem 8-ra, munkakezdésre. De itt fél 8-kor már jönnek a betegek, szóval ez nem megoldható. Déután fél 5-ig dolgozok, és utána elvileg el tudnék menni, csak a problémám, hogy akkor vannak a legtöbben, fullra van a terem (4-7-ig van csúcsidő). Este 7-kor meg már a francnak sincs kedve (legalábbis nekem nincs) visszamenni. Ráadásul ugye én munka után szoktam bevásárolni, főzni, stb., ez is nehezíti a terembe való visszajutást. 

Most ott tartok, hogy ha még marad a sóvárgás az edzőterem után, akkor beszélek a főnökkel, hogy engedje meg, hogy 8-ra járjak, vagy legalábbis heti 2-3 napot. Biztos vagyok benne, hogy megengedné, de abba már nem vagyok annyira biztos, hogy reggel 5-kor is oly vidáman ugranék ki az ágyból, hogy 6-ra a terembe legyek... Szóval csak akkor hozakodok elő ezzel, ha acélbiztos lesz az elhatározásom. 

Megosztás a facebookon