A héten itthon vagyok szabadságon. Nincs semmi cél, csak a pihenés. Ma délelőtt turiba mentem, nem igazán van szükségem semmire, hiszen így is selejtezni kellene, na de azért az érzés, az hiányzott. Hétfőn reggelente van új áru, de ugye mivel én dolgozom, így soha nem jutok el ilyenkor. Na most se sikerült a legjobban, hiszen 30 embert engednek be egyszerre, na és én hányadik voltam??? Hát persze, hogy a 31-ik :) De nem igazán idegesített, főleg azért mert tényleg csak a filing kedvéért mentem. Kivártam, míg valaki végez és bemehetek helyette. Nem is igazán találtam semmit, de így is jól eltelt az idő.

Délután elmentem anyukámhoz, mert megígértem neki, hogy nagy bevásárlást csinálunk, ha már úgyis itthon vagyok. 

Nincsenek még igazán terveim, hogy mivel töltöm majd a szabadságot. Vannak könyveim amit olvasok, pihenek, ilyesmi.

Holnap délelőtt kimegyek a lányomhoz, és kipróbálom náluk a medencét. Azt mondták, hogy már felmelegedett a víz, esténként engednek is hozzá egy kis hideget. Szóval a napozás, medencézés is meglesz. Aztán meg majd meglátom.

A hétvégén volt a fiúk szülinapja. A fiam 27 éves lett, a férjem pedig 54. 

Nem sokat készülődtem, mert mind a ketten a barátaikkal szoktak ilyenkor bulit csapni. Most is így történt. Mondjuk a férjem még ma is itthon maradt, mert úgy tűnik, hogy a két napon át tartó szülinap megviselte, úgy is mondhatnám, hogy másnapos. 

Gondolkodtam, hogy süssek nekik tortát, vagy rendeljek? De mivel egyik se édesszájú és ebben a pokoli melegbe nem akarom, hogy a torta foglaljon el egy polcot napokig a hűtőbe, így alternatív megoldást kerestem. Csináltam nekik két "sütés nélküli tortát". A férjemé ilyen lett: 

 

A fiamé pedig ilyen: 

 

A férjem szülinapján egyébként hivatalosak voltunk egy bográcspartyra is, azokhoz a rokonokhoz, akiknek a lánya augusztusban fogja tartani a lagziját. Szegények tök egyszerű emberek, ezért kicsit pironkodva mesélték, hogy a lagzi kicsit már lesz, mint amihez szokva vagyunk. Nem csak mi, hanem az egész rokonság :)

A leányzó férje angol állampolgár, már ott született, de a családja Egyiptomból származik. A vallásuk miatt ugye nem fogyasztanak szeszes italt, ezért hát a lagzin se lesz. Ezen szinte rajtam kívül mindenki kiakadt. Mivel én nem iszom, így aztán marhára nem érdekel. De ezzel még nincs vége a furcsaságoknak, mert a leányzó meg ugye vega, így húst se szolgálnak majd fel a lagzin. Na ezen aztán már mindenki hőbörgött. Olyan fura ez az egész. A fiatalok már ugye egyébként házasok, kint összeházasodtak, de a lány rokonságát is vendégül szeretnék látni, ezért halasztódik a lagzi már tavaly óta, talán ez már a 3. alkalom, mert pénzt vissza nem adnak, csak az időpontot változtathatja a fiatal pár. Pedig nem 2 forintról van szó, hiszen a szertartás a Halászbástyán lesz, a lagzi pedig a Hiltonba. 

Mondjuk a családnak és a rokonságnak már ez se tetszik, mert ha már a rokonoknak akarnak bulit csapni, akkor miért a Hilton? Mi nem olyan puccos család vagyunk, aki a Hiltonba jár. Meg azt sem értik a szülők, hogy miért nem egy igazi magyaros lagzit tart a lányuk, ha már vendégül akarja látni a családot? Mindenki már előre feszeng, nem csak azért, mert nem lesz ital, nem lesz húsétel, de még a hely is olyan, ahol az ember nem tudja elképzelni, (főleg fentiek fényében) hogy milyen jó buli lesz...

Igazából azt hiszem, hogy senkinek sincs kedve menni, de ugye mégiscsak úgy illik, hogy ott legyen a család, ha már meg vagyunk hívva. Páran annak szurkolnak, hogy hátha megint közbejön valami szigorítás, ami miatt Angliából nem tudnak jönni augusztus végén, és elmarad a lagzi.

A szülők meg már azt is mondogatják, hogy majd az egyik közel parkoló autóba lesznek behűtött italok, oda kijár aki szeretne, mert úgy gondolják, hogy a lagzihoz hozzátartozik az is, hogy pár feles leguruljon. Én meg úgy vizionálom, hogy elég visszafogott dolog lesz. Csak azt nem értem, hogy ha már ennyire a hagyományoktól elrugaszkodott dolog lesz, akkor a menyasszonytáncot mégis miért iktatják be? Vagy az hogy lesz? Mert ott mindenki majd eszi a kis salátáját meg issza a mentes vizét, azon kívül persze, hogy érkezéskor a perselybe bedobjuk a borítékokat, mert az rajta van a meghívón, hogy nem ajándékot, hanem pénzt kérnek... Ezzel egyébként szerintem semmi gond! De ehhez a visszafogott salátás, alkoholmentes lagzihoz nekem valahogy egyáltalán nem passzol a menyasszonytánc. Mert akkor vagy magyar lagzi, vagy visszafogott sznob vacsora.

De mindegy is, még úgyse voltam ilyenen. Egy tapasztalattal több! A lányomék is jönnek, és elvileg a fiam is jött volna a barátnőjével, de ugye annak a kapcsolatnak vége lett. Mondtam is a rokonoknak, hogy szerintem a fiam nem fog jönni. Nos ehhez képest tegnap valahogy szóba került a dolog és legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy jön ő is, majd hoz másik lányt :) Úgy tűnik, hogy kezdi feldolgozni a szakítást. 

 

 

Megosztás a facebookon

avagy csajos tali, szakítás és szülinap

Annyi minden történt az elmúlt két hétben, de mivel a munkahelyen nem működik ez az oldal, így hiába fogtam neki írni, nem tudtam elmenteni.

Először is sikerült végre összehozni egy talit a régi munkatársakkal. Nagyon jó volt, ezek az alkalmak mindig feltöltenek. Előtte való héten a munkaügyis csajokkal taliztunk ugyanott. Imádom ezeket a péntekeket.

Aztán történt szomorúbb dolog is, a fiam és a barátnője szakítottak.

Fura volt a dolog, mert még két hete lángolt a szerelem, aztán a múlt hétre ez jelentősen és úgy tűnik, hogy helyrehozhatatlanul megváltozott. A vége az lett a történetnek, hogy a fiam múlt szerdán könnyes szemmel elpanaszolta, hogy úgy érzi van egy harmadik fél is a kapcsolatukba. Csütörtökön munkaidőbe rám írt, hogy ha hazaérek szeretné átbeszélni velem a dolgot (mégiscsak nő vagyok, hátha másképp látom a dolgot...). Mire hazaértem, már a barátaival is beszélt a dologról. A konklúzió az lett, hogy a bizalom elveszett, még ha helyre is próbálnák hozni a dolgot, az már akkor sem lenne a régi. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a kislány egyáltalán nem volt hajlandó beszélni a fiammal a problémákról, így a megoldást se lehetett megtalálni. Aznap egyébként szabadnapos volt, de már nem nálunk töltötte az idejét. A fiamat nagyon megviselte a dolog, féltem tőle, hogy ismét összeomlik, mint az előző szakításakor, amikor is végül táppénzre kellett mennie. Ehhez képest nem így történt. Két nap volt, amikor teljesen összetört, azóta bár még nem a régi, mégis úgy tűnik, hogy talán túllép a dolgon.

Tehát szerda volt az utolsó csepp a pohárba, mikor könnyes szemekkel velem is megbeszélte a dolgot, csütörtökön a barátoktól is tanácsot kért, miként lehetne még megmenteni a dolgot? Majd még aznap este, miután hiába próbált a kislánnyal sokadszorra beszélni, úgy döntött, hogy összepakolja a cuccait és megkéri, hogy költözzön el. Ez vasárnap végül meg is történt.

Érdekes volt látni a dolgot. Először is azt, hogy a fiam mennyire próbálta megérteni és megbeszélni a dolgokat, és tényleg nagyon érdekelte, hogy miért??? Miért jutottak idáig, mi a probléma? Min kellene változtatni? Stb. De sajnos nem kapott válaszokat és leginkább ez zavarta. Aztán mikor meghozta a végső döntést, hogy ennek így semmi értelme, akkor legnagyobb meglepetésemre csak annyit kért tőlem, hogy segítsek összepakolni a kislány holmiját. Hmm. Érdekes volt. Azt hiszem a kislány utolsó heti viselkedése teljesen kiábrándította, még akkor is, ha nem tudott egy hét alatt teljesen "kiszeretni" belőle.

A legbölcsebb dolgot az egyik barátja mondta a fiamnak: azt mondta, hogy ő már volt ilyen párkapcsolatba. A lényeg röviden: nem túl szerető, talán még úgy is mondhatnám, hogy elhanyagoló családból érkezett a lány, aki korán elhagyta vagy el kellett hagynia a családi házat és önmagát eltartani. Fiatalon olyan kapcsolatokba menekült, ahol nem feltétlen becsülték meg, vagy talán még bántalmazó kapcsolatokba is élt. Márpedig akinek ilyen az előélete, ott bizony egy harmonikus kapcsolat, szerető és támogató környezet bizonytalanságot okoz. Az ilyen emberek csak egy ideig tudják ezt kezelni, mert nem érzik komfortosan a kapcsolatba magukat, mert nem ehhez vannak szokva, ezért ők maguk generálnak feszültséget, mert akkor már ismerős terepre jutnak.

Mindegy is, én kedveltem a kislányt, soha egy szóval se bántottam, de már az elején látszott, hogy nem egymáshoz valók. Teljes ellentétei voltak egymásnak, bár ugye az ellentétek vonzzák egymást.

Jó hozadéka is lett a dolognak, hiszen mégiscsak ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy a  fiam elkezdett spórolni és a fizetése jelentős részét félretenni. Ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy elkezdett gondoskodni, és elkezdett megtanulni főzni. És ennek köszönhető az is, hogy elkezdett abba gondolkodni, hogy a nem túl távoli jövőben miként tudna önálló életet kezdeni. Szóval azért jó hozadéka is volt a dolognak.

Szombaton pedig szülinapba mentünk, ahová a fiam fenti okok miatt nem jött velünk, hiszen még nem volt túl happy. Ráadásul az egyik barátja rábeszélte, hogy ne szomorkodjon otthon egyedül. A péntek esti sörözésük után fogták magukat és leruccantak szombat reggel Siófokra.

Mi a férjemmel a lányom barátjának a szülinapjára készültünk, aki egyébként megfeledkezett a saját szülinapjáról (illetve elnézte a dátumot, és úgy gondolta, hogy egy héttel később lesz).

Mi természetesen vittük a sültes tálakat, az anyukája gyümölcstortát és sósat, a tesója epres mascarponés tortát, stb.

Így néztünk ki indulás előtt:

 

Ajándékot nem igazán szoktunk adni egymásnak, vagyis tavaly pl. ugye a kőműves munkára beváltható kupont kapta. Ami elvileg semmi, de valójában csak a kerítés több százezer Ft. lett volna, és akkor még hol van a nyílászáró csere, meg a többi?

Idén valamivel viccesebb ajándékot gondoltunk. Mindig is probléma volt, hogy egy kertes házba sok mindenhez szükséges egy talicska. De nem volt nekik... Mi meg vettünk, feldíszítettük ahogy kell, hiszen mégiscsak szülinapi ajándék...

 

A héliumos lufikkal a fiúk nagyon jól szórakoztak, és persze ahogy beszéltek vékony hangon, azon mi is.

Hétvégén lesz a fiam és a férjem szülinapja, de a gyerek még elég apátiás, nem akar semmi bulit, ajándékot meg egyáltalán semmit. Igyekszem tiszteletbe tartani. De azért majd valamit csak kitalálok...

Megosztás a facebookon

Avagy "Éld a víg jelent, ne kutasd a holnap gyötrő gondjait..." (Horatius)

Az elmúlt héten többször is szembe jött velem, és nem, nem én hanem kollégák próbálták maguknak megmagyarázni, hogy miért is kellene úgy élnünk, hogy csak a jelen számítson, csak a most, ami éppen történik. 

Persze könnyű ezt mondani, de megvalósítani már nem annyira. De nekem jól jött. Rájöttem, hogy valóban, mit aggódok pl. a miatt, hogy a fiam végül albérletbe költözik-e, vagy mégis hallgat a józan eszére és inkább gyűjt annyi pénzt, hogy saját lakást tudjon venni? Ha költözik, hát sokan úgy csinálják, had próbálja csak meg...

Most nem tudom keresnek-e albérletet, mert nem beszélünk róla. Voltak próbálkozásaik melyek kudarcba fulladtak, hol a lakás mérete miatt, hol azért, mert egy idős néni lakott volna alattuk, így a baráti bulik ugrottak, de a drága bérleti díjak, a több havi kaukció (több százezer forint egybe egyelőre a nagy semmiért) vagy a lakások ósdi (pl. 70-80-as évekbeli) berendezése, amibe nem szeretne minden nap "hazamenni", szóval sok-sok dolog miatt eddig nem jött össze. Eleinte én is segítettem, küldtem a linkeket, aztán elengedtem a dolgot. Igazából a héten két albérletet is tudtam volna nekik, amiket ismerős által, jó helyen, viszonylag olcsón megkaphattak volna, de mivel ők leálltak látszólag az albérlet vadászatról, így én sem kínálgattam nekik. Egyik egy volt kollégám, aki egy 1+2 félszobás lakást ad ki a városközpontba 85 ezer plusz rezsiért. Ha szóltam volna neki, biztos költözhettek volna a fiatalok, vagy a másik, szintén nagyon jó helyen a városközponthoz közel, de nem olyan forgalmas részen, az még meghirdetve sincs, de ha kellene, akkor költözhetnének. Ezt elteszem a tarsolyomba :)

Most egyelőre béke és nyugalom van.

A héten szinte nem is találkoztunk, hiszen a fiatalok délutánosok, ami azt jelenti, hogy 2-re mennek dolgozni és este 10-kor végeznek. Amikor indulnak, mi még dolgozunk, mire hazaérnek, mi már alszunk. Ha éjszakások lesznek, akkor is max. annyi időre futunk össze a lakásba, mikor este készülődnek, egyedül három hetente találkozunk többet, mikor délelőtt dolgoznak. De akkor is tudnak úgy időt tölteni itthon kettesbe, hogy mi nem vagyunk itthon.

A héten a fiam cégénél megint leállás volt (csütörtökön és ma se kellett mennie dolgozni), mert nem volt valami alkatrész. 

Csütörtökön még mondani is akartam neki, hogy ha úgyis itthon lesz egész nap, megfőzhetne, mire hazaérünk. De persze nem mondtam, hiszen nem tanítottam meg főzni, és nem szerettem volna ha félreérti. Legnagyobb meglepetésemre, mikor hazaértem a munkából, Ő maga kérte, hogy segítenék-e neki levest főzni? Gulyás levest.

Kissé meglepett, de persze egyből igent mondtam. Elkészült a leves, és őszintén mondom, tényleg finom lett. Ő csinálta az én instrukcióim alapján. Aztán meg azt mondta, hogy be kell szaladnia a városba, de ha hazaér, úgy enne pudingot... Én addig bevásároltam ahhoz is, és mikor hazajött, a szóbeli irányításom alapján azt is megcsinálta, babapiskótával, tejszínhabbal, ahogy kell.

A boltba egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó fej legyek és vegyek olyan pudingport amit nem kell főzni, vagy olyat tegyek a kosárba, aminek a főzésével bajlódni kell? 

Nos, csak egy pillanatra bizonytalanodtam el, mert rájöttem, hogy tanulja csak meg, hogy kell megfőzni... Igazam van, ugye?

Ma pedig szintén a fiam főzött. Nem erőltettem, csak megkérdeztem, hogy van-e kedve? Volt kedve, csak azt volt nehezebb kitalálnia, hogy mit. (Ezzel én is így szoktam lenni.) Olyat szeretett volna nyilván, amit szeret és ha kell, akkor majd egyedül is el tudja készíteni. Mivel nagyon leveses, tárkonyos ragulevest akart főzni, az az egyik kedvence. Őszintén mondom, isteni lett! A második fogás pedig, rizses hús. Ez ugye azért is jó, mert két olyan dolog kombinációja, amit külön-külön is érdemes tudni, hogy kell elkészíteni. Így most már tud pörköltet is főzni és rizst is (nem csak a zacskósat, hanem lepirítva, úgy ahogy kell). 

Szóval egyelőre igyekszem a mának élni, tanítom a fiam főzni, örülök, hogy a segítségemet kérte, annak meg még jobban, hogy ügyesen csinálja és talán még örömét is leli benne.

Mivel továbbra se vagyok munkával túlterhelve, most két könyvet is eltettem a jövő hétre. Mind a kettőt a piacon vettem. A két könyv 300 Ft. volt. Ezek most nem olyanok, mint az Orwell könyv, ezeken nem kell gondolkodni.

De ezek után az állatfarmot fogom olvasni.

Aztán mi is van még? 

Ja, a héten kiolvastam Orwell 1984 című könyvét. Hát... Nem könnyű olvasmány és néha egy kicsit olyan volt, mint a mai világunk. A "párt mindenek felett", akkor is, ha sokan tudják, hogy a propaganda nem egyenlő az igazsággal, akkor is, ha saját maguk hamisítják a tényeket, és ezt a maguk által hamis valóságot el is hiszik...

Nagyon jól leírja, hogy a vezető rétegnek mi a célja és hogyan lehetséges, milyen módszerekkel (megfélemlítés, ellehetetlenítés, agymosás), hogy hatalmon maradjanak. Főként az elnyomásról és a diktatúráról szól. A kormány vezetője a mindentudó, teljhatalmú, imádott Nagy Testvér. Félelmetes, hogy mennyi hasonlóságot véltem felfedezni a leírt totális diktatúra és a mostani hétköznapi valóság között. Félelmetes, hogy a regény ugyan egy totális diktatúráról szól, én mégis sok hasonlóságot találtam a jelenleg politikai rendszerrel, pedig ugye mi demokráciában élünk!? Egy olyan demokráciában, ahol nem riadnak vissza az orwelli módszerektől. 

 

Aztán mi is van még?

Tegnap a munkaügyis csajokkal beültünk az egyik kedvenc helyünkre.

Annyira, de annyira jó volt. Velük általában 1-2 órát szoktunk csak a kávézóba tölteni, de most estig nyomtuk és azt is megbeszéltük, hogy mikor csinálunk egy ottalvós, bográcsozós bulit. 

Tegnap is a "mának éltem". Imádtam! Tudom, hogy nem szabadott volna, de bizony én is csatlakoztam a csajokhoz és jegeskávét ittam (vanília fagyival, tejszínhabbal) és Fragolát ettem. És annyit, de annyit vihogtunk, röhögtünk, mint már régen.

Az eszemmel tudom, hogy a sütikézés helyett bizony inkább a konditermet kellene látogatni, de most még egy kicsit "CARPE DIEM". 

PILLANATNYILAG :)

Megosztás a facebookon

vagyis most megint lejtmenet jön?

Voltam fodrásznál. Talán ez az egyetlen jó dolog, ami az elmúlt napokba történt velem. Meg persze az, hogy a fodrásznál nem egyedül voltam, hanem két volt kolléganővel. Azt hiszem nekik köszönhető, hogy mikor hazaértem, fogtam magam, abbahagytam az önsajnálatot és nekifogtam kicsit másképp gondolkodni. Pedig nem tettek semmit, csak a jelenlétük feltöltött. Ennyit számít, ha az ember nem bezárkózik otthon és agyal feleslegesen dolgokon, hanem "kihúzza a fejét a homokból". 

 

A lejtmenet pár napja kezdődött, mikor kiderült, hogy anyósom ismét covid osztályon van, megint elkapta a vírust. Ez azért gáz, mert ez már a harmadik alkalom, ráadásul úgy, hogy hónapokkal ezelőtt megkapta mindkét védettségi oltását.

Ettől (is) elég rossz kedvem lett. 

 

Bár azt mondják, hogy jól van, de b@sszus! HARMADSZOR??? Ráadásul telefon sincs nála, beszélni se tudunk vele.

A férjem pont anyósom miatt oltatta be magát, hogy tudjon hozzá menni.

És még ez is...

Tegnap megérkezett a férjem védettségi kártyája, épp indultam anyukámmal vásárolni, mikor kivettem a postaládából, ki a borítékból és a táskámba tettem, de már estére nem volt meg. Biztos voltam benne, hogy a csomagtérbe lesz, vagy lecsúszott az ülésnél. De nem lett meg, valószínűleg kirántottam valahol. Pedig szétkaptam az egész kocsit, az üléseket, a csomagtért, kesztyűtartót, mindent. Kipakoltam a táskámat, a pénztárcámat az irattartót, de semmi. Próbáltam egy-két üzlet biztonsági őrét is megkérdezni, ahol tegnap jártam anyukámmal, hogy találtak-e tegnap védettségi igazolványt, de nem találtak sehol.

Aztán még  hétfőn, vagyis kedden történt (mert ugye hétfő ünnepnap volt), hogy elment a fiam fizetős vérvételre, ahol azt nézték, hogy mivel átesett a betegségen, mennyi antitest van a szervezetébe. Másnap már meg is érkezett az eredmény, mely szerint van ugyan, de nem annyi, amennyiért kaphatna védettségi kártyát. Kissé elkeseredett, és a rossz kedvétől én is rossz kedvű lettem. Pedig a héten szabadságon vagyok, de most valahogy minden úgy jött össze, hogy csak a negatív dolgok találtak meg.

Aztán még hét elején a fiam tovább nyomasztott. Látszólag megértette, hogy anyagilag sokkal jobban járnának, ha itt összebútoroznak és nem albérletbe költöznek. A férjem is áldását adta, azt mondta őt sem zavarja, ha itt laknak. A barátnője ide is cuccolt múlt hétvégén, de kedden a fiam éjszakai műszak után már úgy jött haza, hogy talált egy tök jó albérletet és délután mennek is megnézni.

Pfff. Nem mondom, kissé meghatározta ez is a hangulatomat. Az ember ugye a gyerekének a legjobban akarja... Annyi pénzem nincs, hogy lakást vegyek neki, így abban tudnám segíteni, hogy itt laknak 1-2 évig, és úgy számoltuk, hogy annyi idő alatt már összejönne az önerő, amivel akár saját lakást is tudnának venni hitelre. De nem, a fiamnál úgy tűnik bekattant, hogy ennyi idősen önállóan kell már élni és nem a szülőknél lakni. A barátnője talán szívesebben maradna, mert lakott már albérletben és tudja, hogy az nem csak annyiból áll, hogy kifizeti a bérleti díjat, hanem annál sokkal többe. Mert a rezsi mellé bizony még azt is be kell tervezni, hogy a hűtőből is csak akkor tud kivenni valamit, ha bevásárol, a ruha se magától lesz tiszta, a főtt étel se csak úgy terem az asztalon és bizony aki még nem vezetett saját háztartást, az nem is látja át először, hogy mennyi kiadás és plusz meló van még...

Szóval megnézték az albérletet, ami nagyon jó helyen van a városközpontba, de mint kiderült, a kb. 30 nm (vagy még annyi se) csupán egyetlen szobából és egy fürdőből áll. Még egy konyha se fért be ennyi helyre, és nem is megoldható, hiszen nincs annyi hely, hogy egy gáztűzhely elférjen. Ezt még maguktól is belátták, hogy bár nagyon modern a lakás, de olyan kicsi, hogy a barátaikat se tudják vendégül látni és főzni se tudnak.

De már ott tartok, hogy elengedtem a dolgot. Ha menni akar, hát menjen. Még albérleteket is segítettem keresni. Ha mégis aztán vissza akarnak jönni, itt van hely, elférnek. Azt is mondtam, hogy mivel három szobánk van, amiből az egyiket a férjemmel mi bitoroljuk, a másik kettő szabad, tehát ha összevesznének, akkor még "külön is tudnak költözni". Még annyi ötletet adtam nekik, hogy ha már mindenáron menni akarnak, esetleg egy önkormányzati lakást megpróbálhatnának megpályázni.

Majd kiderül mi lesz. Egyrészt megértem, hogy menni akar, úgy érzem, hogy ezt a dolgot most már tényleg el tudom engedni. Ha költöznek, nem fogok minden nap főzni, több idő jut magamra, a szobát is át fogom alakítani. Szóval vannak terveim arra az opcióra is. Még az is lehet, hogy ismét kondiba fogok járni, mivel jóval több időm lesz. Ha már nem lesz kiről gondoskodni, akkor magamra fordítom azt az időt, amit most azzal töltök, hogy minél kényelmesebb legyen a fiamnak.

Most, hogy már egy kicsit kisimultabb vagyok, az előbb megigényeltem online a férjem védettségi kártyáját, befizettem a 3000 Ft-os eljárási költséget is, valamint letöltöttem a telefonjára az app-ot, amit a kártya helyett tud használni. 

 

Holnap pedig ha nem szakad az eső, akkor reggel megyek a piacra. 

És hétfőtől ha az idő engedi, akkor biciklivel fogok járni dolgozni, mert vettem azt is.

Összegezve: jót tett a fodrász (és a volt kolléganők). 

Kissé másképp látom a dolgokat...

Köszi csajok! 

 

Megosztás a facebookon

Lassan a végéhez közelít a lányoméknál tartó projekt, vagyis a festés, amitől a barátja teljesen kiborult az elején, de a végére azért mégis belerázódott.

Még hátra van egy két dolog, pl. szegőlécek vagy a lámpaburák visszaszerelése (bár lehet, hogy azok is le lesznek cserélve). Azért sok százezer forint megint megspórolásra került így, hogy nem festők festették ki a 130 négyzetméter alapterületű házat, és kicsit büszke is vagyok rájuk, mert szerintem nagyon jó lett! Igen lehet, sőt biztosan sokkal kényelmesebb lett volna ha semmit se kell csinálni, csak kifizetni a festőket, csak ha jobban belegondolok, bizony azért is sokat kell ám dolgozni, sőt lehet, hogy még többet, mire összejön a rávaló, vagyis mire kicsengeti az ember a munkadíjat. Így most kb. százezer forint anyagárból megúszták. Persze a cserélt nyílászárók, vagyis beltéri ajtók ára... Nos azt inkább hagyjuk is. De a lényeg, hogy a férjem kicserélte az ajtókat, javított ahol kellett, és festett, főleg a lányommal és egy festő ismerősével (neki napidíj lett számolva, nem vészes). 

De a lényeg, hogy szerintem elég jól sikerült. 

A lányom lőtt néhány előtte utána képet, íme:

És azért még mellérakta a tavaly készült kerítést is, hiszen az is változott, az is az apjának köszönhetően, előtte és utána: 

Így festés után az ingatlan értéke is növekedett, és azt hiszem nem csupán a festés árával. Másabb lett, sokkal modernebb és dizájnosabb. De még nincs vége... 

Vannak még tervei a lányomnak :)

Jóóóóóó, lehet, hogy a barátja egyelőre még nem akar azonosulni a tervekkel :)

De ismerem a lányom...

Amit egyszer a fejébe vesz...

Megosztás a facebookon

Esik az eső, unatkozom és gondoltam hasznosan töltöm az időt, megemlékezem róla, hogy mi is történt az utóbbi bejegyzés óta.

Nos sok minden nem.

Ráébredtem pár dologra, de semmi új vagy extra, csupán megint megállapítottam, hogy lusta disznó vagyok. 

 

Az étkezésekre még úgy-ahogy odafigyeltem, bár az utóbbi egy hónapba többször is "csaltam". A lányom szülinapi tortájából is nyilván ettem, meg a hétvégéken főzött nem éppen diétás ebédet se utasítottam el, hanem leültem a családdal és én is azt ettem.

Mérlegre állva nem vészes a dolog, de be kell látnom, hogy szinte egyáltalán nem mozgok, otthon tespedek munka után. De mindig megmagyarázom, hogy miért is, szóval jönnek a kifogások.

Kellene valaki aki jól seggbe rúg és azt mondja, hogy emeljem meg a hátsómat és induljak! 

Múlt hétvégén folytatták a festést a lányoméknál, nagyon jól haladtak vele, és talán kész is lett volna, de vasárnap elfogyott a festék. Hiába mentek OBI-ba meg Praktikerbe, nem kaptak olyat, hiszen festékboltba vették. Szóval maradt még e hétvégére is. A lányom barátja meg már betervezte, hogy a barátaival kenu túrára megy, de így most tépelődik, hogy mit is tegyen. Igazából nincs szükség a jelenlétére, csak kellemetlenül érzi magát, hogy még más dolgozik nála, addig ő meg szórakozik. Majd eldöni, hogy mi legyen. Én ilyen időbe biztos nem mennék, örülnék, hogy otthon lehetek. (Na ugye, már megint ez a hozzáállásom... Pfffff.)

Az ebédet hétvégén természetesen most is én prezentáltam, hiszen a konyha, étkező is festve lett, meg amúgy is ezt én szoktam.

Nincs is ezzel baj, csak azzal, hogy kitaláljam mi is kerüljön az asztalra, amivel nem kell sokat bajlódni, laktató és mindenki szereti?

De volt segítségem, adtak ötleteket és végül szombaton sült hús lett kukoricás rizzsel, vasárnap pedig ez, vagyis babgulyás csipetkével és gazdag háromszögek. 

 

Ahhoz képest, hogy mekkora adagot főztem, biztos voltam benne, hogy még hétfőre is marad, de nem, nem maradt. Vagy nagyon éhesek voltak, vagy jól sikerült a kaja, vagy a kettő együtt.

A fiam és a barátnője között még mindig nagy a szerelem. Most eszünkbe jutott, hogy talán megpróbálkoznak költségalapú bérlakás pályázásával. Nos szerintem semmi esélyük, de legyen. Én kinyomtattam hozzá amit kell, ezen ne múljon. Minden áron költözni akarnak, amit egyrészt megértek, másrészt meg ugye próbálom megmagyarázni nekik, hogy a legolcsóbb albérlet is évi 1 milla körüli kiadást jelent. A lakásvásárlás is szóba került, de van-e értelme minden támogatás nélkül, hitelre venni valamit, ami belefér a költségvetésbe, vagy inkább érdemesebb lenne kivárni és ha együtt maradnak, akkor esetleg később támogatásokkal venni valamit, addig meg gyűjtögetni? 

De fiatalok és nem igazán tudják a "késleltetés pozitív hatását", ami lehet az én hibám is, hiszen nem tanulta meg a fiam, hogy miként kell kivárni a dolgokat. Általában ha valamit szeretett volna, akkor szinte azonnal meg is kapta vagy legalábbis rövid időn belül, legalábbis ésszerű határon belül. 

Nem tudom, hogy meddig lakik még így otthon a fiam, de ezáltal, hogy már jó ideje téma a költözés, jobban el tudom fogadni, mint mikor először hallottam róla.

Ha menni akar, hát menjen, próbálja meg, hogy a külön élet bizony sokba kerül, hiszen nem csak albérletet vagy hitelt kell fizetni, hanem bizony a rezsin kívül még elég sok kiadás van. Nem csak kinyitja a hűtőt és tele van minden jóval, hanem előtte bizony be kell pakolni azokat. Nem csak úgy terem a tiszta ruha, vagy nem csak annyiből áll leülni az ebédhez, hogy kitalálja, mit is enne. De ha szeretné ezt megpróbálni, hát legyen. Végül is ez az élet rendje. 

A jelenről: esik az eső, már napok óta ilyen az idő és talán még a jövő héten is kitart, pedig szabadságot vettem ki a pünkösd utáni 4 napra. Nos nem volt semmi tervem, csupán időarányosan el kell kezdeni kivenni, én meg gondoltam, akkor most 9 napot lehetek otthon úgy, hogy csak 4 nap szabadságom bánja. De ilyen időbe??? Azt hiszem megint valami olyan elfoglaltságot fogok találni, amit lakáson belül lehet csinálni.

Vagy...

Vagy nem csinálok semmit :) Pffff., már megint ez a hozzáállás... 

Ilyen időbe még a piacra se fogok tudni kimenni...

Az elmúlt hétvége is milyen volt már? 

Akkor is hasonló volt az időjárás. De azért szombaton sikerült vennem egy olyan melegszendvics sütőt, ami régen volt szinte minden háztartásba. Csak ez már zománcos, mégse olyan, mint régen... De most a család rá van kattanva, mert ha még valaki emlékszik, bizony a sajt ebbe nem csak megolvad, hanem piros, ropogós lesz. 

 

Egyelőre ennyi.

Szóval tényleg semmi extra.

Csak a hátsómat kellene megemelni és elindulni mozogni.

Megosztás a facebookon