A héten ismét felültem a hullámvasútra.

A múlt hétvége nagyon klassz volt. Pénteken fodrász a volt kolléganőkkel, pletyi, jókedv és minden egyéb. Olyan jól éreztem magam. A hétvége is jó volt, ezért hát hétfőn valamiért talán még a szokásosnál is rosszabb kedvem volt. Igyekeztem legyőzni a hétfői hangulatot, de nem sikerült egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a kolléganő lánya hamarosan anya lesz. Ez elterelte a figyelmemet és csodáltam a kolléganőt, hogy milyen jól viseli a dolgot. Kissé irigyeltem is, mert úgy éreztem, hogy én nem tudnék ilyen higgadt lenni, én megőrülnék. Persze nyilván annak semmi értelme nem lenne, tehát az a viselkedés volt a helyes, amit tanusított, de mégis azt éreztem, hogy én ezt nem tudnám véghezvinni. 

Szóval mikor a kolléganőm lánya bekerült a kórházba örömmel mutatta nekem is, hogy milyen klassz a német kórházi szoba, saját fürdőszobával ami kicsit sem hasonlít az emlékeimben élő itthonira, ahová legszivesebben még gumicsizmába se menne be az ember. Az ottani felszereltség össze se hasonlítható az itthonival. Megkérdezték, hogy mit kér ebédre? Tésztát vagy halat? A szobában lévő bútorok tiszták és ízlésesek, a fiókokba az újszülöttnek pelenkák, stb.

Végül  hétfőn még munkaidő végéig nem indult be a szülés, csupán azért volt a kórházba, mert elfolyt a magzatvize. Egész éjszaka izgultam érte én is, meg persze a leendő nagymamáért is. Az események végül úgy alakultak, hogy hajnalba mégis megindult a szülés, így a kolléganőm együtt "vajúdott" videóhívás keretében a lányával. Nyilván másnap nem volt kipihent, amire még egy lapáttal rátett, hogy ugye elkezdődött, de nem fejeződött be a dolog, csak kedd délután. Egész nap izgultam én is. De komolyan. Rá kellett jönnöm, ha a lányom fog szülni, vagy nagyon összekapom magam, vagy a közelébe se mehetek, mert folyamtosan bőgni fogok... Remélem előbbi fog bekövetkezni és a segítségére tudok lenni, ha szeretné. De ha nem, akkor ki kell lőni engem a holdra, mert még gondolatba se tudom elviselni, hogy a lányomat szenvedni lássam. Azt hiszem, hogy ezt a fiús anyukák nem úgy élik meg, mint a lányos anyukák. A nagy izgalomba egy kis nyugalom azért mégis adódott, mert mint kiderült a leendő anyuka kapott epidurális érzéstelenítést, így miközben én/mi azt hittük, hogy a fájdalomtól lassan magáról se tud, sikerült neki szülés közbe aludni egy-másfél órácskát. Valahogy ez a gondolat egy kicsit megnyugtatott, hogy lehet ilyet is. :) Persze később ennek is meglett a böjtje...

Végül kedden munkaidő után nem sokkal megszületett a kolléganő unokája. Már itthon voltam, főztem, de a telefont egy pillanatra se tettem le. Úgy izgultam, hogy minden rendben legyen. És úgy is lett. Gyönyörű, pufóka kis angyal született, és az újdonsült anyuka és a baba is jól volt. 

 

Aztán persze nyilván a hullámhegy után jött egy kis hullámvölgy is, mert azért valljuk be, nem egyszerű úgy nagymamává válni, hogy ki tudja mikor láthatja majd a kolléganő az unokáját, ki tudja mikor ölelheti meg a lányát, hiszen Németország nem a szomszéd város és akkor még ugye itt van ez a "vírushelyzet is". Annyira megértettem és sajnáltam szegényt, de azon kívül, hogy meghallgattam, nem tudtam segíteni neki. Nem tudtam semmi biztatót mondani, sőt még itthon is azon gondolkodtam, hogy mennyire nehéz ez, és őszintén mondom megviselt a dolog. Persze nem panaszkodni akarok, mert nem nekem nehéz, én csak az empátia miatt keseredtem el, de a kolléganő mit élhet meg ebben a helyzetbe?

És még nem volt vége a hullámvölgynek, mert éjszaka olyan rossz álmaim voltak, hogy nem is emlékszem régre visszamenőleg ilyenekre. Pl. álmomba egy nagyon közeli rokonom a testvérével együtt, élve temette el egy másik testvérüket, aki dörömbölt a sírból és kétségbeesetten próbált kitörni és majdnem sikerült is kiszabadulnia, de végül mégse. Mikor álmomba odaértem és felelősségre vontam őket, hogy miért teszik ezt, és azonnal engedjék ki, már csak visszaszámláltak, 3, 2, 1, és az eltemetett megfulladt, és ők elégedettnek tűntek és megmagyarázták, hogy ez így jó. Végtelenül rossz érzés volt. Felébredtem és nehezen sokára tudtam csak visszaaludni, de a rémálom folytatódott. A legújjabb rémálmomba egy kedves ismerősöm fia halt meg, leesett egy létráról és úgy ütötte meg a fejét, hogy többé már nem kelt fel. Álmomba tudtam erről a halálesetről, de mikor jött az ismerősöm, hogy elmonja nekem, hogy meghalt a fia, egyszerűen úgy tettem, mint a gyerekek, akik nem akarnak meghallani valami rossz dolgot. Befogtam a fülem, hangosan kiabáltam és nem hallotam amit mond.

Borzasztó volt. Ezután már nem mertem újra elaludni. Még örültem is neki, mikor a férjem hajnalba megkérdezte, hogy elvinném-e dolgozni, hogy ne kelljen a hidegbe gyalogolnia. 

Honnan jönnek ezek az álmok? Miért? Azt még el tudom fogadni, hogy zaklatott volt a lelkem, de ezek az álmok még inkább rontottak a dolgon. 

Ma valami rózsaszín, nyálas könyvet fogok elalvás előtt olvasgatni, mert ilyen álmokat az elkövetkező időszakban nem szeretnék. Remélem beválik.

Holnap meg irány a piac, még akkor is ha semmit se találok, és akkor is ha olyan kutyaordító hideg lesz, hogy belém fagy a sz@r is. Kell egy kis mozgás és a fejemet se árt kicsit kiszellőztetni.

Szép hétvégét!

Megosztás a facebookon

Most látom, hogy már több, mint két hete nem írtam. Pedig lett volna miről, vagyis inkább úgy mondanám, hogy nem is igazán van miről, mert minden megy a maga medrében, átlagosan telnek a napok. 

Van új munkatársam (aki régi, mert már dolgoztunk együtt korábban). Úgy terveztem, hogy csinálok első nap egy közös szelfit, de ez a mai napig se történt meg. 

Annak viszont nagyon örülök, hogy aki először jött volna mellém, az visszamondta, mert máshová ment, amit nagyobb szakmai kihívásnak tartott. Így mindenki jól járt. 

 

Jól jártam én, mert imádok a régi-új kollégával "dolgozni". A nap gyorsan eltelik, miközben azért nem szakadunk meg a munkába. Nyilván ha vége lesz a korlátozásoknak, akkor a munka is több lesz, de addigra már belejön és profi lesz, tud majd egyedül dolgozni, akkorra már vélhetően nem kell minden szakértői véleményét átolvasnom és jóvá hagynom. Odafigyel, mindent jegyzetel, ha nem ért valamit akkor kérdez. A délelőttök el is szoktak telni így, mert 1-2 beteg általában van naponta. 

Szépen alaposan megcsináljuk az interjúkat és a szakértői véleményt, megbeszéljük és mire végzünk, már ebédidő van. Délután pedig felkészülünk a másnapra, én megkávézok és közben beszélgetünk. Néha csak azon kapom magam, hogy már menni kell hazafelé. 

Szerintem jól járt Ő is, mert nem kell stresszelnie az új munkahely és a beilleszkedés miatt. Van ideje betanulni, egyébként nagyon ügyes, hiszen már önállóan is meg tudja csinálni amit kell, csak persze még a jegyzetekből és lassan, de amikor leellenőrzöm és megbeszéljük, akkor egyre inkább látom, hogy kisimul. Tegnap már egy betűt se kellett belejavítani abba, amit csinált, és még csak két hete dolgozik itt. Az előző munkahelyén nagyon nem jól érezte magát, ami az egészségének se tett jót, de talán lassan sikerül elhinnie, hogy nem vele volt a baj ott se. Persze azért megviselte. Ja, és a legnagyobb nyeresége, hogy velem dolgozhat :) Na jó, ez talán túlzás. (Vagy mégse??? :) )

A cég és a főnök is jól járt szerintem, mert pont a kolléganő életkorából adódóan nem igazán akar már "karriert építeni", még az is lehet, hogy innen fog nyugdíjba menni :) Ez pedig nem mellékes. Jó, persze az még sok év múlva lesz.

A kolléganőt is egy közös ismerősünknek köszönhetem, aki a lányom barátjának is segített a férjén keresztül munkához jutni. 

Ő most a jótevőjük.

Igen, a lányom barátjának is sikerült elhelyezkednie. Nem éppen az "álom munka", és a fizetés is jóval kevesebb, mint amit korábban keresett, de legalább van munkája. Az új helyen már az állásinterjúja is furára sikeredett, egy idő után azt nézte, hogy lehet, hogy kandikamera? De nem az volt. Múlt héten szóltak a lehetőségről és a héten már kezdett is. Örül neki, hogy van munkája, de azért továbbra is jár állásinterjúkra. Ma is volt. Ez is három körös lesz, majd meglátja, hogyan alakul. Azt mondta, egyébként azt se bánja, ha úgy alakul, hogy itt marad, mert ha már letett valamit az asztalra akkor a főnök elé áll, és megpróbál jobb fizetést kialkudni. De nem elégedetlenkedik, örül, hogy dolgozhat, csak amikor odament nem igazán volt alkupozícióban. Munkanélküli volt, akit persze a szlogen ellenére "az út szélén hagytak", mert hiába van diplomája, vezetői tapasztalata, nyelvtudása, szakértelme, bizony nem teremtettek annyi állást, mint amit a vírus elpusztított. Sőt a beígért 3 hónap munkanélküli segély után oda jutott, hogy 0 forintból még a Tb-jét is fizetnie kellett volna. Mert bizony ez nálunk így megy. Mert ugye "nem adnak ingyenpénzt". Csak a focistáknak, meg a csókosoknak, meg a... hagyjuk.

Magamba nézve azt tudom mondani, hogy még jól vagyok, de a korlátozásokat egyre nehezebben bírom. Utálom, hogy nem ülhetek be egy kávéra a Freibe vagy a Vincentbe a volt kolléganőkkel vagy csak úgy egyáltalán. Utálom, hogy nem vihetem el a fiamat este dolgozni, mert 8 után nem lehetek az utcán, ezért kénytelen a tömött buszon utazni. Utálom hordani a maszkot, és utálom ezt a mostani rámkényszerített "lekiskorúsítást", amikor megmondják, hogy mi a jó nekem, még akkor is ha egyáltalán nincs benne logika.

Nem értem, hogy miért mehetek a plázába a boltokba, üzletekbe és miért nem mehetek ugyanabba a plázába a kávézóba? Nem értem, hogy miért nem vihetem el a fiamat este dolgozni, vagy miért nem maradhatok este anyukámnál 8 után, hiszen addigra haza kell érnem. De miért? Mi az ami 8 előtt nem veszélyes, de 8 után már igen? Nem értem, hogy az egyik ember miért dolgozhat kb. olyan vagy rosszabb körülmények között, mint amit a másiknak nem engednek? Gyárba akár több ezer ember is dolgozhat, mert az nemzetgazdasági érdek, hogy az autógyárak működjenek, de az étterem nem  nyithat ki. Nem értem, hogy miért teszik ezt az érettségizőkkel? Nem értem, hogy egyesek miért kapnak milliárdos támogatást, miközben a megmaradásért küzdő kis cégek meg kénytelenek lehúzni a redőnyt. Nem értem, hogy ... szóval nagyon sok mindent nem értek és nagyon sok mindent egyre nehezebben bírok. És akkor én még ne szóljak, mert van munkám, van miből bevásárolni is kifizetni a számlákat, sokaknak most ez is probléma. 

És igen, én itt magamba füstölgök, de megértem azokat akik azt mondják, hogy nem lehet tovább húzni a nyitást. A Tescoba vagy Auchanba nem veszélyes a tömeg, de a vendéglátóhelyek értsék meg, hogy nem nyithatnak ki! MIÉRT??? A kiskiskolások mehetnek iskolába, de az érettségire készülők nem! MIÉRT??? 

Áááá, hagyjuk is. 

Még jó, hogy a magánéletem és a munkám rendbe van, egyébként azt hiszem "megborulnék". 

A munkahelyen a főnök egyre gyakrabban rendel magához. Ezt kellene még valahogy fejbe átértékelnem, helyre tennem. Valahogy úgy kellene hozzáállnom, hogy pozitív legyen, mert Ő ezt annak szánja, de én meg nem így élem meg. Amikor látom a nevét a telefon kijelzőjén, csak annyit tudok mondani, "jajj, ne!".

Pedig tudom, hogy nem ez a jó hozzáállás. Ezen dolgozom most. A héten is kétszer hívott fel bírósági ügy miatt, hogy nézzem át és véleményezzem. Korábban ilyet soha nem tett. A volt kolléganőmet egyszer se kérte meg ilyenre, engem meg egyre többször. És ez egyébként tök jó, hogy kikéri a véleményem, sőt el is fogadja amit mondok. De az már nem olyan jó, amikor hétfőn reggel így indul a hét. Egyszer azt mondták, hogy "nem a hétfő a sz@r, hanem a munkád...

De én még csak ezt se mondhatom, mert se a munkám, se a kollégáim, se a fizetésem nem az. Ettől függetlenül a hétfő reggeleket nehezen viselem. Főleg ha úgy indul, hogy már reggel a főnök felrendel magához és a kezembe nyom egy vastag bírósági aktát. Nyilván nem mondhatom neki, hogy nem csinálom és ha őszinte akarok lenni, még élvezem is, hogy ilyen dolgokat bíz rám, de közbe meg ott van hátul az agyamba, hogy ha "rámszokik" és majd beindul a munka, akkor nem lesz erre időm. Meg egyébként is, azt hiszem, hogy a legnagyobb problémám ezzel kapcsolatba az, amit nem igazán tudok megfogalmazni, csak érzem. Hiába nagyon jó fej a főnök, hiába bízik bennem, valahol a lelkem mélyén úgy vagyok vele, hogy mégiscsak a főnököm és jobb a tisztes távolság. Soha nem voltam az, aki a főnöknek puncsolt vagy hízelgett, nyalizott. Ez nem ment soha és most se megy, és ez a jővőbe se hiszem, hogy változni fog. És ez az ami valami gátat képez, amikor fel kell hozzá mennem. Persze nyilván aki nem olyan beállítottságú mint én, az nem is érti, hogy miről beszélek, mindegy is. Ezért mondom, hogy nem tudom ezt jól megfogalmazni. Aki érti, az érti, aki nem, annak meg úgyse tudom elmagyarázni.

Na a végére azért csak kiderült, hogy nem is minden olyan sima :) Főleg az idegrendszerem... De elkezdtem szedni már a magnéziumot!

Megosztás a facebookon

avagy leendő volt kolléganőm nem hazudtolta meg magát :)

Szerda van, még kettőt kell aludni és jön a "régi", új kolléganőm.

Dolgoztunk már együtt régen, és akkor jó volt.

Nagyon remélem, hogy ez most is így lesz. Rajtam nem fog múlni, az biztos. Ami rajtam múlik és ami tőlem telik, azt megteszem. 

Tegnap azért nem tűnt ilyen egyszerűnek a helyzet.

Délelőtt csörgött a telefonom, és érdekes volt, mert ahogy megláttam a nevet a kijelzőn, valami fura gyomortáji érzés fogott el.

Olyan, mint mikor érzed, hogy valami nem OK, és nem jó hírt fogsz kapni. A megérzés helytálló volt, a kolléganő elmondta, hogy mégse tud kezdeni pénteken. Hallottam a hangján, hogy nagyon ideges. Aztán elmondta, hogy hiába adta úgy be a felmondását, hogy január 14-ig, valahogy elcseszték és a megszüntető papírjai jan. 15-ig szólnak. 

Pfffff

Ez az Ő formája.

Emékszem, régen amikor együtt dolgoztunk, akkor is mindig elmondta, hogy ha egy darab rossz termék van a polcon a boltba, azt biztos, hogy ő fogja megvenni. Ilyen a szerencséje... 

Remélem, itt már jó helyen lesz. Elmesélte, hogy ahonnan jön, egyáltalán nem érezte jól magát, sőt most, hogy felmondott, el is mondta a kollégáinak. Abszolút jellemző volt a mostani helyére ez: 

Visszatérve, nem örültem a hírnek, mármint, hogy nem tud pénteken kezdeni, de nem tudtam tenni ellene. Eszembe jutott, hogy álmodtam is vele, ott álmomba is valami gebasz volt, talán beteg lett mikor jönnie kellett volna, és a főnök azt mondta álmomba, hogy "meddig akarod még védeni"? Nem is tudom, hogy honnan jönnek ezek az álmok? 

Na szóval úgy tűnt, hogy nem tud jönni, mert nem lehet ott is és itt is egyszerre. Tudomásul vettem, mit tehettem volna?

A kérdés már csak az volt, hogy OK, de akkor mikortól tudják felvenni? Mert ugye azért nem elsején kezdett, mert elvileg elsején és tizenötödikén lehet kezdeni... Akkor most hogy lesz? Szólhat a szerződése 16-tól (szombattól) vagy 18-a hétfőtől? Vagy majd csak február 1-től? 

Sz@rul esett, mert már annyira vártam, de "elengedtem" a dolgot, hiszen rajtam kívül álló dolog, nem tudok mit csinálni.

Aztán nemsokkal később megint hívott, hogy be kellene hoznia a közszolgálati jogviszonyairól az igazolást, de marhára nem találja. Igazából nem tudom, hogy mit szeretett volna, hiszen innen nem tudtam neki segíteni, csak annyit, hogy folyamatosan próbáltam nyugtatni. Úgy tűnt, hogy nem sok sikerrel. Azt mondta, úgy néz ki a lakása, mint ahova betörtek, mert minden papír szanaszét van, "de nem találja azt, amit kell". 

Elképzeltem a dolgot,

és rájöttem, ha még lett is volna rá esély, hogy megtalálja, akkor az már jelenleg nem opció, hiszen ha minden papír szanaszét van, akkor már idegességébe akkor se fogja megtalálni, ha pont a kezébe van.

Próbáltam segíteni, hogy még esetleg hogy és honnan tudná beszerezni, de mivel azt ígérte, hogy azonnal hozza, esélytelen volt a dolog.

Nem sokkal később megint telefonált, hogy lehet mégis el tudják intézni, hogy átírják a kilépő papírjait, de erre kb. 50% az esély. Mivel otthon van, keresi még a papírt, így nem tudja mi lesz...

Aztán nem sokkal később megint telefonált.

Akkor már valamelyest nyugodtabb volt és azt mondta, hogy megkérte az igazolást a volt munkahelyéről, holnap mehet érte, és így el is fogadják itt. Ennyi még belefér.

Már lassan követni se tudtam a dolgot, hogy akkor most rendben lesznek végül a papírjai, tud kezdeni pénteken vagy nem, illetve mindez mikor derül ki?

Akivel ez ügyben kontaktba kell lennie, délután pont jött hozzám és hozott nekem egy halom aláírni való szakvéleményt. Ekkor rákérdeztem, hogy lehet-e már tudni, hogy mi lesz a kolléganőmmel?

Az illető csak mosolygott és annyit mondott. Az előző fickó se volt egyszerű eset, aki végül nem jött január elsején, de a mostani kolléganő se az... Annyi a külömbség, hogy a kolléganő igyekszik és próbál mindent megtenni az ügy érdekében, de "annyi gond van a felvételével, hogy brrrrr". 

Na? És? Jön pénteken? Vagy hétfőn? Vagy majd csak február elsején???

- Mosolygott és annyit mondott: jön pénteken! 

Megnyugodtam. Nem volt egyszerű, mármint nem nekem, hanem a volt (leendő) kolléganőmnek, de végül csak el tudta intézni. 

És megint csak mosolyogtam, mert tényleg jellemző rá, hogy ha egy csoport emberből valaki szív, az biztos, hogy Ő.

Most már csak abban reménykedem, hogy ilyen kezdés után fantasztikus folytatás következik. 

Otthon minden OK, a férjem és a fiam is otthon van. A Mercibe még nem kezdődött el a munka, a férjem pedig most hétfőn kezdett volna, de volt egy kis maszek munkája, amit be akart fejezni, így szólt a főnökének, hogy majd csak jövő héten kezd. 

Egyre inkább érlelődik benne, hogy vállalkozásba kellene csinálnia a dolgot, most főleg hatalmas a kereslet a munkájára, az otthonfelújítási programnak és a többi "támogatásnak" köszönhetően. A múlt héten is annyit keresett maszekba, mint kb. a munkahelyen a bejelentett havi bére. Vitte magával a fiunkat és a lányunk párját is, (meg még két szakit). A lányom barátja csak pár napot tudott menni, mert edzése volt, meg állásinterjúkra is járkált. Fura volt. Azt mondta, hogy mikor megkérdezték a bérigényét (gépészmérnök), akkor szerinte és szerintünk se mondott irreálisat, mégis azt mondta neki a cégvezetés, hogy szerintük az sok. Ehhez képest, ha a férjemmel megy (segédmunkásként), akkor kb. azt a bért meg tudja keresni hétvégék nélkül, mert ha még hétvégén is dolgoznának, akkor jóval többet keresne, mint ami bért kért mérnökként. És azért lássuk be, a segédmunka és a mérnöki munka kissé más. 

Most ott tart, hogy lehet nem is mérnökként fog elhelyezkedni. Az egyik csapattársa már tavaly is felajánlotta neki, hogy alkalmazni tudja. Az se éppen nagy tudást igénylő munka, de azzal is meg tud keresni annyit, mint amennyit mérnökként kért, sőt akár még többet is. Most nem tudja, hogy mit tegyen. Kivár egy ideig, talán még ezt a hónapot, aztán ha addig nem kap jó ajánlatot, akkor megy a csapattársához.

Nekem az a megérzésem, hogy amint ott munkába áll, fognak jönni neki a lehetőségek. Mert az álláskeresés már csak így működik.

A fiam is ment az apjával dolgozni. Először nem igazán volt kedve hozzá, de belátta az egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy bizony napi 20.000. Ft. nem rossz, főleg úgy, hogy a munkahelyéről kapja az állásidőre járó pénzét. Hiszen ha nem ment volna az apjával, akkor otthon nyomta volna a számítógépet valószínűleg. Így meg volt egy kis kondi is, hiszen egy padlásteret csináltak, ahová fell kellett termelni az anyagokat, és mindenfélét kellett csinálnia, ami megmozgatta. Így utólag már örül, hogy ment. Minden nap megkapta a fizetését, ez még inkább motiválta, hogy másnap is menjen.

Én meg azon gondolkodtam, hogy lehet most lenne itt az ideje tényleg beindítani a férjem vállalkozását. Csakhát a COVID. Ki tudja mi lesz? De úgy látom, hogy az építőipar működik, a szakemberekre nagy szükség van. Mivel most fognak majd indulni a 2021-2027-ig terjedő uniós pályázatok, azt talán még érdemes lenne megvárni. Persze ez még csak az én fejembe játszódott le, az, hogy mit akar a férjem, azt nem tudom :) 

Ja, a COVID-ról jut eszembe, megkaptam hétfőn a védőoltást.

Nagyon gyorsan és flottul ment a dolog. Elvileg 17- 18.50-ig volt időpontunk, de a halasi kolléganők úgy döntöttek, hogy eljönnek 14 óra után, hátha lesz olyan, aki kért időpontot, de nem megy, vagy nem időbe megy és ők be tudnak surranni, ne kelljen estig várniuk, hiszen még haza is kell érniük...

Mivel én jóba vagyok velük, így tudtam róla, hogy korábban mennek. Mondtam is, hogy ha sikerrel járnak, akkor szóljanak már. Alig múlt 3 óra, és már szóltak is, hogy már oltják őket. Fogtam hát magam és szóltam a kollégáknak, hogy akár most is mehetünk, nem kell estig várni. Kocsiba ültünk és negyen 4-kor már túl is voltam az oltáson. Fél órát még ott kellett üni, de nem volt semmi baj, utána el lehetett menni. Éjszakára megfájdult a karom, de nem volt elviselhetetlen, csak kellemetlen. Viszont tegnap estefelé már annyira fájt, hogy azon gondolkodtam, milyen gyógyszert kapjak be? Pedig nem vagyok az a nyafogós tipus. Sőt a fájdalom miatt egy kissé ingerlékeny is voltam (ezt a férjem szívta meg) de még jó, hogy nem csak ingerlékeny voltam, hanem bágyadt is, így viszonylag hamar lefeküdtem. Mára viszont teljesen megszűnt minden probléma, egy kicsit sem fáj, teljesen jól érzem magam. Mondjuk az egyik orvos ma már nem jött, mert nem tudni, hogy ettől vagy mástól, de rosszul érezte magát, és hányt is.

A második, emlékeztető oltást majd elsején kapjuk. Azt követően pedig elvileg egy hét múlva már védettek leszünk.

Az irodába eddig a "régi" helyemen ültem. Ma cuccoltam át a nagyobb asztalhoz, ma cseréltem ki a számítógépet, rendeztem el az új fiókjaimat és szabadítottam fel a régi helyemet az új kolléganőm számára. Azt mondta, hogy a jelenlegi munkahelyén ettől kisebb asztala van, szóval el fog férni. A munka javát az elkövetkező hetekbe, hónapokba még úgyis én végzem, én rakom össze az iratanyagokat, a szakvéleményeket, szóval szükségem lesz a nagyobb asztalra. Ő meg nem bánja. Meg különben is, én vagyok a "rangidős".

Nem???

De!!!

:)

 

 

Megosztás a facebookon

Végre itt a péntek délután. Gyorsan eltelt a hét, nem igazán volt megterhelő. Már az új munkakörömben dolgozok. Kicsit fura, mert a nagy magabiztosságom alábbhagyott. Ezen a területen még nem vagyok profi. Igazából nem sokban tér el a korábbi munkámtól, csak itt nagyobb a felelősség, sokkal szélesebb körű a döntési lehetőség. Sok múlik azon, hogy miként ítélem meg a dolgot. És bizony itt már anyagilag se mindegy az ügyfélnek, hogy miként döntök. De nem is erről akartam írni...

Ma délelőtt a munkaügyis csetes csoportba az egyik volt kollégnőm ezt a képet küldte: 

 

Mire nekem csak ennyi volt a válaszom: 

"Akkor most már tudom, hogy miért ez az én irodám :)" 

 Na megyek is, főzök egy kávét, mert le vagyok maradva 

Megosztás a facebookon

Január 4-én elkezdött, illetve úgy mondanám, hogy folytatódott a munka. Furcsa volt, mikor mások arról panaszkodtak, hogy két hét után nehéz visszarázódni a munkába. Nekem nem volt nehéz, hiszen csupán 3 napot voltam otthon, amiből kettő ugye szombat és vasárnap volt. Mire észbe kaptam, már jönnöm is kellett. Mivel már korábban világosodik, így reggel mikor beérek a munkahelyre ezt látom. 

Kicsit más volt így, hogy már nincs itt a kolléganőm, de még nem érzem igazán a dolgot. Tudom, hogy már én vagyok a "kiskakas a szemétdombon", úgy értem az irodába, de még mindig a kis asztalomnál ülök, a kissé viseltes székemen, pedig már megtehettem volna, hogy elfoglalom a nagy asztalt és a főnök volt székét, amit a volt kolléganőm örökölt meg tőle. De még nem változtattam semmin. A kis kétpolcos szekrényembe és a 3 fiókos gurulós konténerembe van minden belezsúfolva továbbra is. Pedig már 2 nagy szekrény is felszabadult (egy 5 polcos kétajtós és egy ruhásszekrény). Korábban mind a kettőt a kolléganő "bitorolta". 

Egyedül a kávéfőzőt üzemeltem be.

Nem is értem, hogy ezt eddig miért nem használta? Minden nap a dohányboltba vett kávét, pedig itt helybe is lehetett volna kávézni... De nem használta. Viszont rám hagyományozta, megkérdezte, hogy megsért-e vele, ha nem viszi haza, hanem itt hagyja nekem? Én aztán nem az a sértődős fajta vagyok, ezért mondtam is neki, hogy KÖSZÖNÖM,  és azóta használom is :) Jelenleg 5 féle kávékapszula van hozzá, de reggel a teát is ezzel főzöm.

Munka a vírushelyzet miatt csak korlátozottan van, viszont így nagyon kényelmesen és alaposan el tudom végezni a vizsgálatokat, többször át tudom olvasni a szakértői véleményt, mielőtt kinyomtatom.

Van időm a jogszabályok böngészésére és értelmezésére.

Az új kolléganőm is megérkezik jövő pénteken. Már nagyon várom. Őszintén szólva a december végi gyomorgörcs, amit a visszalépett kolléga okozott, mára már úgy tűnik, hogy a sors keze. Szerintem mindenki jobban járt így. Én olyan kollégával dolgozhatok majd, akivel már dolgoztam és szerettem vele együtt "dolgozni". A visszalépett kolléga is jobban járt, hiszen szerette volna szakmailag kipóbálnia magát, ott nagyobb a lehetősége. Itt könyebb lett volna, ott meg kihívás. De még fiatal, még nem tudja értékelni, ha sokkal kevesebb munkáért kap ugyanannyi vagy több pénzt. Ő még bizonyítani akar, megváltani a világot. És a leendő kolléganő is sokkal jobban jár szerintem, mert ahol dolgozott, ott már jelezte korábban, hogy nem érzi ott jól magát és nézelődik más munka után. 

Arról persze nem is beszélve, hogy velem dolgozhat, ami valljuk be, maga a főnyeremény! :)

(Persze szépségemnél, csak a szerénységem nagyobb... :D) 

Ma beszéltem telefonon a leendő kolléganővel, azt mondta, hogy nagyon várja már, hogy jöhessen, csak még nem meri elhinni. Annyira szerette volna ezt az állást, mikor állásinterjún volt a főnöknél. El sem akarja hinni, hogy jöhet. Pedig elhiheti, mert ugye nem lett meghirdetve az állás, és miután a fiatalember visszamondta az állást, rajta kívül nem ajánlottam mást a főnöknek. 

Megnyugtattam, hogy a jelenléti ívben már ott van a neve. Korábban dolgoztunk már együtt, és jó volt. Aztán nem túl régen egy beszélgetés során valaki olyasmit mondott róla, ami hihetetlen volt számomra, és elbizonytalanított. Mára ezt az infót úgy kezelem, mintha nem is hallottam volna, nem ülök fel senki pletykájának. 

Szóval ma beszéltünk pár szót telefonon és ugyanazt a régi jófej csajt hallottam a telefonba kacarászni, mint aki régen volt. 

Felemlegette, hogy emlékszem-e rá, hogy én tanítgattam az internet meg a facebook használatára? Nem emlékeztem, most sem emlékszem. Így lett volna? Mindenesetre mondtam neki, hogy ezt ne mondja a főnöknek, hogy a korábbi munkahelyen interneteztünk meg facebookoztunk munkaidőbe. Abban azonban megnyugtattam, hogy a jelen helyzet nagyon hasonlít arra. Persze csak magunk közt szólva, mert egyébként ez egy hivatal, ahol komoly munka folyik. 

Már nagyon várom, hogy jöjjön. Az én mostani munkámat fogja átvenni. Rendszerezem a dolgokat, hogy minél könyebb legyen neki, jegyzetelek, próbálom összeszedni, hogy minél egyszerűbb legyen átadni, betanítani. A saját jegyzeteimet, sablonjaimat is megkapja. Ez kezdésnek marha nagy segítség, nem saját kútfőből kell kitalálnia, hogy mit is kéne írnia a szakvéleménybe. 

Persze később, ha már belejön, nyilván a saját nyelvezetét és gondolatait fogja írni, de tanulásnak jók lesznek az én sablonjaim.

Én meg készülök továbbra is az új munkakörömre. A volt kolléganő persze nem tanított be, mert mint már korábban írtam, "szerinte és a főnök szerint is, úgyis mindent tudok..." Mindenesetre most ha van egy kis időm, akkor alakítgatom és dolgozom ki azt a területet is, hogy mire odakerülök élesbe, ne legyen gond. Magamat tanítom.

Ami viszont sokkal jobb, az a munkahelyi légkör és hangulat. A kollégák is szemlátomást örülnek, hogy be tudnak hozzám jönni beszélgetni a nélkül, hogy gond lenne. A betegekkel való kapcsolat is teljesen más. 

Persze nem minden rózsaszín és habos-babos. Mostanába alvási problémáim vannak. 

Igazából újév óta. Lehet, hogy a szilveszter zavart be? Elszoktam az éjszakázástól. Szilveszter napján ugye dolgoztam, mikor hazaértem még sütöttem egy kis sósat, tettem-vettem de lefeküdtem 9 küröl. Beállítottam az ébresztőt, hogy éjfél előtt felkeljek. Nem kellett ébresztő, magamtól ébredtem 11 körül. Aztán az új év első napját össze-vissza töltöttem, ha kedvem volt lefeküdtem, ha meg nem voltam álmos, akkor felkeltem. De ennyi nem hiszem, hogy bezavarhat ennyire az alvásba. Tudom, hogy az életkor előrehaladásával ez előjöhet, de egyre inkább aggaszt a dolog. Nem akarok altatókon élni. Remélem csak átmeneti a dolog. Mikor hazaérek fáradt vagyok. Este időben fekszem, gyorsan el is alszom, ám néhány napja amikor éjszaka felébredek, nem tudok visszaaludni. Hétfőn még csak 4 előtt ébredtem, aztán fél 6-ig forgolódtam, majd felkeltem, hajat mostam és hasznossá tettem magam. Persze ettől estére még fáradtabb voltam. Ismét időbe lefeküdtem, el is aludtam gyorsan, de már hajnali 2-kor felébredtem és ismét csak forgolódtam. Tegnap meg már éjfélkor ébredtem. Most beszereztem Valeriana Night Forte-t emelt macskagyökér kivonattal, hátha ez segít. Mert lássuk be, ez így sokáig nem mehet. Ha nem oldódik meg ez a dolog, kénytelen leszek orvoshoz fordulni. És mintha a hajam is jobban hullana. Vagy ez ilyenkor előfordul?

 

Megosztás a facebookon

2020-tól és a kolléganőmtől.

Tegnap hivatalosan is elbúcsúztattuk a kolléganőmet. Ma még dolgozik, de már jó előre közölte a főnökkel, hogy legkésőbb 1 órakor hazamegy. Mert ugye elvileg ma fél 5-ig dolgozunk, hiába van szilveszter. A kormányablak is bezár délbe, meg a posta és szinte minden, csupán 1-2 nagyobb üzlet lesz még nyitva 2 vagy 4 óráig. Mi meg? Fél 5-ig? Normálisak? 

 

Reggel mikor bejöttem az épületbe a portáson kívül csak a mi osztályunkon égett a villany és a harmadikon. Úgy tűnik, más osztályokon meg tudták oldani, hogy ne kelljen szilveszter napján dolgozni.

A portástól azért megkérdeztük, hogy ő meddig lesz? Hátha azt mondja, hogy délbe bezárja az épületet, de nem ezt válaszolta. Azt mondta, hogy 5-ig biztos itt kell lennie, sőt van olyan kolléga az épületbe, aki nem is fog elmenni korábban, mindig 5-kor vagy még később megy haza. (Na az se normális.)

Tegnap búcsúztunk hivatalosan a kolléganőmtől is. Fura volt az egész, olyan, mint Ő maga. 

 

Kikötötte már akkor, mikor felmondott, hogy neki aztán ne szedjenek pénzt, és ne is búcsúztassák és semmiféle ajándékot se fogad el, bla, bla, bla.

Ehhez képest tegnap reggel szólt a főnöknek, hogy hozna egy kis tortát meg pogácsát és pezsgőt... Délután ha lesz egy kis szünet a vizsgálatok között, akkor koccintsunk.

Azt is kikötötte, hogy kik lehetnek ott a koccintáson (csak a szakértői osztály és a főnök meg a két titkárnő). 

A koccintás végül úgy alakult, hogy egész nap folyamatosan vizsgálatok voltak, ezért abba maradtak, hogy 3 órakor aki tud jön. Nem sokkal 3 előtt telefonált le a főnök titkárnője, hogy én vettem valami "búcsú" ajándékot? Mondtam neki, hogy igen, de már oda is adtam. Szegények akkor kezdtek el futkározni, hogy mégis mit adjanak a távozó kollegínának, mert bár kikötötte, hogy "semmit se fogad el", a sütizés és pezsgőzés mégis megkíván valami legalább jelképes dolgot.

Én egy csomó "apróságot" vettem neki. Szerintem mind jópofa, de ha kidobja a kukába hazafelé menet, az se érdekel, mert az én lelkiismeretem így rendben van.

Kapott egy gyönyörű festett üveges bort (havas téli táj és egy szarvas van rajta, a hátulján meg a vadász himnusz (úgy láttam, hogy nagyon örült neki, tényleg gyönyörű, bár sejtem, hogy nem valami díjnyertes bor van benne). Aztán kapott kulcstartót "elhivatott vadász" felirattal, egy díszdobozos tollat (a dobozán annak is van valami felirat, de már nem emlékszem, csak arra, hogy hosszassan válogattam). Kapott drága bonbont olyan külön vásárolható dobozba, amin valami olyasmi van írva, "hogy aki kapja, az milyen értékes ember és egyedi...". És kapott Ő is egy vicces perselyt. Erre nem gondoltam először, mikor a gyerekeknek vettem, de mikor szóba került, hogy mit kaptak karácsonyra, akkor kibukott belőle, hogy neki is kellene egy ilyen, és hol lehet ezt venni?

Az Ő perselyére azt a feliratott tettem, hogy "nyugdíj" és "unoka". 

(Természetesen minden bedobott pénz az unoka oldalra esik. Fura volt, mikor odaadtam neki, mert láttam hogy boldog és örül, de próbálta nem kimutatni, láttam, hogy minden idegszálával arra koncentrál, hogy nehogy elbőgje magát. Igazából akkor csordult ki a könny a szeméből, mikor elmondtam neki, hogy ha kidobja az egészet az se érdekel, mert nekem öröm, hogy megajándékozhattam. 

Visszatérve a 3 órára. Nem sokan voltunk. Szinte csak a főnök, a titkárnők és mi ketten a kolléganővel. Fura volt. Senki nem volt kívácsi rá, és ez fordítva is igaz, mert ő se volt kíváncsi másokra. 

Koccintás, torta, és megkapta a "semmit", aminek egyébként örült és el is bőgte magát.

Ma pedig az évet búcsúztatjuk majd. Otthon, a szűk családdal, de az is lehet, hogy apával kettesbe. Lesz természetesen lencse, meg egészbe sült karaj kolbásszal töltve, hurka, kolbász, sült malashús, meg ami kell.

Ha visszanézek és őszinte akarok lenni, számomra nem is volt ez annyira rossz év. 

Persze a covid mindenkire hatással volt így vagy úgy. 

Volt a családba is aki túlesett rajta, de még szerencsére az idős, beteg anyósom is meggyógyult, bár több, mint 3 hetet töltött covid osztályon. 

Mi is történt még idén?

A lányom és a párja összeköltöztek, vettek egy nagyon klassz házat (illetve a lányom barátja vette). Az első hullám (és egyéb okok) miatt nagyon olcsón jutottak hozzá. 3 hálószoba, gardrob szoba, plusz nappali, padlófűtés, kültéri medence, hatalmas terület, stb. 

A nyarat főleg a ház felújításával töltöttük (hétvégente a férjem segített - ajtó csere, kerítés építés, stb.)

Persze történt rossz dolog is, pl. mikor anyósomról kiderült, hogy elkapta a koronavírus fertőzést és kórházba került, vagy amikor a lányom párja éjszaka elütött egy részeg nőt, aki külterületen, sötétbe az út közepén sétált. Szerencsére nem lett nagy baj, a nő könnyű sérülésekkel megúszta - köszönhetően annak, hogy nagyon jó reflexei vannak a fiatalembernek, mármint a lányom barátjának. Ebben biztos segít az is, hogy jégkorongozik, és oda is gyors reflexek kellenek. A kocsiba elég jelentős kár keletkezett, de mivel nem ő volt a hibás, így fizetett a biztosító és rendőrségi eljárás is a nő ellen indult.

A baleset után részben ennek köszönhetően (mivel elege lett az éjszakai ingázásból Kecskemét és Tiszakécske között), részben másért, de felmondott. Akkor nagyon megkönnyebbült, de még nem sikerült állást találnia azóta se. Több álláslehetőség is van kilátásba, szinte hetente hívják interjúra, van elég biztató is, de kezd belefáradni. Biztos vagyok benne, hogy jövő év elején megtalálja a neki megfelelő állást. Addig meg a házukat csinosítgatják és a férjemmel megy maszekolni, a gépészmérnöki diplomájával kőműves segédmunkát végez (így legalább formába tudja tartani magát, hamár a konditermek zárva tartanak), és legalább nem érzi haszontalannak magát :) 

Ha összegeznem kellene az évet, akkor azt mondanám: 

 

Nem volt semmi nagyon megrázó és nagyon örömteli se (mint pl. haláleset a családba vagy eljegyzés, esküvő, unoka, egyéb hasonló).

Csak azt kívánom, hogy ennél rosszabb soha ne legyen! (Na jó, azért a korlátozásokat feloldhatnák, mert már nagyon szeretnék találkozni bizonyos emberekkel, beülni egy kávéra vagy sütire. Ez nagyon hiányzik.) 

 

Boldog(abb) Új Évet Kívánok! Illetve inkább azt, hogy nem csak az újév legyen boldog, hanem mindenki :)

Megosztás a facebookon