avagy ma csak fél napot dolgoztam...

Tegnap írtam pont, hogy akkor is a "hivatalba" kell ülni, ha nincs értelme. Nos ma erre rácáfoltak. Pont a főigazgató mondta azt, hogy aki tud, az menjen haza.

Persze ez nem azért történt, mert nem lenne munka (persze nekünk ma se volt, mert a doktornő aki ma vizsgált volna, még mindig covidos), de a többieknek akadt bőven tennivaló. Holnap már mi is "dolgozunk".

Szóval a történet röviden.

Reggel azon gondolkodtam, hogy mivel fogom eltölteni a napomat, mert nem vittem olvasnivalót, a facebook pörgetését meg már untam, és internetezni se volt kedvem. (Na jó, persze ne nyafogjak, hiszen ezért a nagy semmiért is fizetést kapok, és nem is minimálbért.)

Szóval valahogy csak eltelt a délelőtt, fél 12-kor már indultam haza ebédelni és kb. fél 1 lehetett vagy egy kicsivel több, mikor visszaértem a (félórás ebédszünetemről) a munkahelyemre. Legnagyobb meglepetésemre tömeg állt az épület előtt.

Amint leparkoltam, akkor vettem észre, hogy a tömegbe ott van a főnököm és olyanok, akik velem egy épületbe dolgoznak. 

Egyből megértettem, hogy valamiért kiürítették az épületet. Odamentem a főnökhöz, aki elmondta, hogy földrengés volt és azért kellett kijönni mindenkinek.

Értetlenül néztem, mert én semmit se vettem észre és úgy láttam, hogy a körülöttem állók se.

Őrült telefonálásba voltak a "főnökök", végül arra jutottak, hogy beindítják a tűzriasztót, hogy ha véletlen még maradt valaki bent, akkor az is azonnal hagyja el az épületet. 

Ezt követően kiszállt a katasztrófavédelem (persze mindez nem kevés időbe telt). A főigazgató azt mondta (és a főnököm is tőle függetlenül), hogy aki tud, az menjen haza, a többiek meg vagy shoppingolni vagy ki hova tud, de az épületbe biztos nem lehet visszamenni még 1-2 óra hosszáig, amíg át nem vizsgálják, hogy biztonságos-e? 

A nagyfőnökök irodái a 11. emeleten találhatók, és azt mondták, hogy ott nagyon érezni lehett a dolgot, kilengett az épület, kinyíltak a szekrényajtók, mozgott alattuk a szék, stb.

A lényeg, hogy mivel én akkor értem vissza itthonról az ebédből, így minden nálam volt (táska, kocsikulcs, stb.) tehát én haza tudtam jönni. Felajánlottam a közelembe lakó kollégáknak is, hogy szívesen hazaszállítom őket, és ha kell, akkor még ma vissza is viszem őket a dolgaikért, hogy ne kelljen órákat ott álldogálniuk. De mindegyik csak sajnáltatta magát, egyik se indult, mikor mondtam, hogy aki jönni akar, azt elviszem.

Arról én nem tehetek, hogy rajtam kívül nem sokan voltak ilyen szerencsések, hiszen legtöbben úgy jöttek ki az épületből ahogy voltak, max. kabátot vettek fel, de eszükbe se jutott, hogy táska, kulcs, telefon, stb.

A kolléganőm is ott agonizált, hogy neki bent van a hűtőbe amit reggel vásárolt (tej, sajt ilyesmi). Mondtam neki, hogy én lesz@rnám a helyébe és hazamennék, hiszen nem lesz annak semmi baja holnapig...

De erre azt mondta, hogy "nem vagy a helyembe". 

És valóban. Mondtam is neki, hogy "nem vagyok a helyedbe", ezért el is köszönök, mert én bizony hazamegyek.

Páááááááá

 

Megosztás a facebookon

Gyorsan elteltek az ünnepek, szerintem jól sikerült, elégedett volt mindenki, és apával is csak egyszer vesztem össze a szokásos heti kettő helyett, (de akkor aztán beleadtam apait, anyait). 

Karácsonykor nálunk az a szokás, hogy csak a gyerekek kapnak ajándékot.

Így történt ez most is (vagy majdnem így).

Mert a férjem már régóta rugózott rajta, hogy le kellene cserélni a telefonját. Így végül kapott egyet. Kiválasztottuk, hogy mik jöhetnek szóba, kimentünk a Media Marktba és mindet végig is tapogatta, próbálta. Végül mind a ketten az Lg Velvet mellett döntöttünk.

Bementünk a Telenorhoz, mert ott van előfizetése (bár az én nevemen), és szerettük volna megrendelni. Akkor derült ki, hogy ha ott rendeljük, akkor 20.000. Ft-al drágább, mintha neten kattintanék a megrendelés gombra. Fogtuk hát magunka és hazamentünk, kattintottam (21-én) és azt írták, hogy 23-án, tehát még karácsony előtt kiszállítják. Az átvétellel volt egy kis gond, de alig egy órát kellett csak a postán sorba állnom, hogy megoldják. Először is nem a postára kértük, hanem csomagpontba, ide hozzánk közel, de jött az értesítés, hogy a postán vehetjük át a csomagot. Mentem ahogy kell, kint az utcán kígyózott a sor, egyesével lehetett bemenni. Amikor végre sorra kerültem, akkor szembesültek vele, hogy jaaaaaa, hát nem is ott kellene lenni a csomagnak, tehát "nincs hozzájuk érkeztetve", vagy valami ilyesmi. Alig 15-20 perc alatt sikerült ezt a problémát megoldani, csak amikor kiadták volna, akkor jöttek rá, hogy valami 10 jegyű azonosító is hiányzik. Már kezdtem ideges lenni, de végül az ügyintéző lehívta az osztályvezetőt, akivel újabb 15-20 perc elteltével megoldották a dolgot. Abba bele se merek gondolni, hogy akik az utcán álltak és várták, hogy végezzek, mit is gondolhattak vagy mondhattak...

De végül sikerült, így lett apának is karácsonyra ajándék. 

Nekem meg...

Régóta le szerettem volna cserélni a mikrómat, mert kb. 20 éves (még nem a forgótányéros tipus, bár digitális - Philips), de az ég világon semmi baja se volt még soha, azon kívül, hogy régi és nem éppen dizájnos. 

Most viszont egy olyan mikróm lett (igaz nem karácsonyra, hanem tegnap), hogy még nekem is problémás megtanulni a kezelését.

Whirlpool 6. érzék jet chef 

Hatalmas, 31 literes, és 36 cm-es a forgótányérja. De van benne crips funkció, meg külön párolóedény, és még sütőlap is, és alap az automatikus főzési funkció (szenzor és súly szerint). Ki lehet kapcsolni a mikrohullámot, így hőlégkeveréses sütőként is használható. 

A gyerekek pedig egy-egy perselyt kaptak. 

Úgy lett nekik odaadva, hogy sokat töprengtünk, hogy mit is kapjanak? Szóba került a tusfürdő csomag vagy vízforraló is, de végül egy jelképes, kis ajándékra esett a választás, reméljük örülnek neki és  "jó döntést hoznak majd".

A persely lényege, hogy két bedobó nyílása van, és szabadon el lehet dönteni, melyikbe dobja a pénzt - elvileg, mert bármelyikbe is dobja, a jobb oldalra esik a pénz. 

A fiam két felirata, amire gyűjthet 1 - buli, sör, haverok vagy 2 - jogosítvány. Tettünk is bele neki akkora összeget, amiből a kreszt meg tudja csinálni.

A lányomék felirata: 1 - buli, sör, haverok vagy 2 - gardrob. Nekik is tettünk bele, pont a dupláját, mint a fiamnak, hiszen ők ketten vannak.

Tök vicces volt, és örültek neki.

A fiam egyébként azt kérte, hogy ha bármit is venni akarunk neki karácsonyra, akkor két könyvet vegyünk. Ezért hát kapott még kettő könyvutálványt is, amit a Libribe tud levásárolni. 

A lányom közbe írt ma, hogy találtak Cegléden egy asztalost, aki olyan étkezőasztalt készít, amit Ő már kinézett Pesten, csak hát ott az üzletbe 200.000. Ft., az asztal magába. De az asztalos megcsinálta 25.000. Ft-ért. Ma mentek érte. És még azt is írta, hogy a gardrobra szánt összegből vették az asztalt, de így még maradt a gardrobra is. Így néz ki az asztal: 

Mi kerül ebbe ennyibe??? Jó, a 25.000 Ft. reális, de a kétszázezer??? És még az is lehet, hogy végül ez az asztalos fogja megcsinálni a gardrob szobájukba is a polcrendszert, mert kértek tőle árajánlatot, hamár ilyen "olcsón" csinálta az asztalt is.

Ja, és így végül anyukámnak is lett mikrója, mert a régi mikromat megkapta. Nem karácsonyra, hanem csak úgy. Tegnap vittem el neki és mikor rákérdeztem, hogy sikerült-e használni? Azt írta, hogy sikerült, abba melegítette a vacsit már tegnap este.

Elvileg mindenki boldog! És ez így van jól karácsony múltával. Csak ne kellene itt ülni a munkahelyen... Mivel az orvos aki vizsgált volna, covidos, így nincs egyetlen vizsgálat se, csak az internetet tudom nyomni, meg olvasgatni, meg ügyintézni saját dolgaimat, ilyesmi. De ezt otthon is meg tudnám tenni. És még holnap is így lesz, mert csak szerdára és csütörtökre tud bejönni egy másik doki. De hát ez "hivatal", itt akkor is itt kell ülni, ha egyébként felesleges...

De ma sem ültem itt hiába, mert sikerült kideríteni, hogy a volt kolléganőm, akit ajánlottam a főnöknek, jöhetne január 15-től mellém. Bár volt egy kis bibi, mert a főnök ugye szabadságon van már kilencedike óta, de azért szinte minden nap megjelenik. Ma is "megnézte", hogy nem vagyunk-e leterhelve? Én meg rákérdeztem tőle, hogy mi a helyzet a jelentkezővel? Erre azt válaszolta, hogy nem tudja, mert nem jelzett neki vissza, hogy mikor tud kezdeni. Beszéltem az illetővel is, ő meg azt mondta, hogy nem tud semmit, mert addig nem mond fel, amíg nem tudja biztosan, hogy felveszik ide. Elbeszéltek egymás mellett. Ezért kézbe vettem a dolgot. A főnök azt mondta, hogy január 15-től akár jöhetne is a kollegina, ha tud, mert akkor holnap elindítaná a felvételét. Felhívtam a kolléganőt, aki mondta, hogy elengedik 15-től. Szóltam a főnöknek és így már sínen van a dolog. 

Tehát ez is rendben. Kezdenek megint kisimulni a dolgok.

Csak ez a vírushelyzet ne lenne. Annyira utálom már, hogy nem tudok találkozni azokkal, akikkel szívesen cseverésznék, mert virtuálisan, cseten vagy telefonon nem az igazi. De csak eljön annak is az ideje. 

Igazam van? Hát nem? De!

Megosztás a facebookon

de semmi komoly.

Az előző posztot úgy kezdtem, hogy "most minden békés, nyugodt és idilli". Eddig tartott. Most, hogy tegnap óta szabadságon vagyok, hirtelen nem is olyan nyugodt és idilli, és nem az itthoni,  hanem a munkahelyi dolgok miatt. Pedig ma szabadságon vagyok, ráadásul ma van a névnapom is... 

Tehát tegnap óta szabadságon vagyok. Voltunk is a férjemnek telefont venni, meg anyukámmal ma hajnalban a piacon, ahol annyian voltak, hogy parkolót se találtam, és a halas pultnál is vagy 50 ember állt sorba (persze nyilván nem másfél méteres távolságba). 

 

De a nyugalmam megzavarására alkalmas dolog tegnap kezdődött. Mivel egész nap el voltam foglalva (reggel turiba mentem, aztán próbáltam bejutni a Lidl-be, de mikor megláttam a tömeget, inkább visszafordultam és máshová mentem, ahol "csak" fele annyi ember volt). Aztán a férjemmel Media Markt, Telenor, stb., telefonvásárlás. Hazaérve kacsa sütés, egyebek. Este volt már, mire leültem és akkor vettem észre, hogy a telefonom le van némítva és két nem fogadott hívásom is volt. Az egyik a főnököm. A gyomrom összeszorult, mert azzal tisztába vagyok, hogy szabadság alatt soha nem hívna,  ha nem volna fontos. Vagy elb@sztam valamit, de nagyon-nagyon (dehát mit???) 

Vagy valami más baj van. A másik telefonszám pedig azé a kollégáé, aki januártól jönne mellém dolgozni. A főnököt nem volt már képem este 7 után felhívni, így sms-t írtam neki, hogy "Bocsi, most vettem észre, hogy hívtál, baj van?  Reggel hívjalak?"

A másik telefonszámot szemrebbenés nélkül visszahívtam. A kolléga elmondta, hogy csak azért keresett, mert kapott egy másik állásajánlatot is, és inkább azt fogadja el. Elnézést, ha kellemetlen helyzetbe  hoz, stb. 

Kissé ideges lettem, mert már tudtam, hogy miért keresett a főnök. Hiszen tőlem várta, hogy vigyek valakit, aki januártól velem fog dolgozni, és ezt a kollégát én ajánlottam... Na ezért szívás, ha a főnök azt mondja, hogy Te válassz! Mert ha nem jól sül el a dolog, akkor ki a hibás??? Hát aki ajánlotta. Ha meg jól sikerül, akkor a főnök tett veled jót, hiszen azzal dolgozhatsz akit választottál.

Persze nyilván a főnököm is pontosan tudja, és én is, hogy nem én tehetek róla, de akkor is. 

Így hát még tegnap este végiggondoltam, hogy ki jöhetne számításba kollégaként, és fel is vettem két emberkével a kapcsolatot.

Ma hajnalba anyukámmal bevásároltam a piacon, majd még egy üzletet is útba ejtettünk, de 8-kor már a főnökömnél voltam.

Szabadkoztam egy kicsit, hogy milyen kellemetlen nekem ez a dolog (mert tényleg az egyébként), Ő meg megnyugtatott, hogy nem tehetek róla, az illető felnőtt ember, és ez az Ő döntése nem az enyém. Csakhogy! Amint ez tegnap kiderült, elkezdtek keresgélni a nagy hivatalon belül az állományba, az osztályon dolgozókat is ugrasztották, hogy van-e ilyen végzettségű ismerősük, stb. De nem találtak. Ezért hívott a főnök tegnap (amit nem vettem észre), mert rájöttek, hogy vélhetően én vagyok az, akinek vannak ilyen ismerősei. 

Ma az egyik jelölttel már meg is írtuk a kktv-s önéletrajzot és el is küldtük a főnöknek, aki pár órán belül már be is hívta holnapra az illetőt. Most egy kicsit félek. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy mitől, csak egy kis rossz érzés ott munkálkodik bennem. 

Itthon minden rendben. Hetente legalább kétszer jól összebalhézunk apával, ordibálok vele, aztán rájövök, hogy felesleges. 

A múlt héten is pont két ilyen alkalom volt. Az egyik, hogy a konyhába a mosogatótálcát a csappal kicseréltük. Előzmény, hogy elromlott a csap, egy betétet kellett volna venni bele (ez meg is történt), de a férjem olyan "ügyesen" cserélte ki, hogy végül az egész csaptelepet cserélni kellett. Én meg úgy voltam vele, ha már a csapot cseréljük, akkor a mosogatótálcát is, mert még a régi fajta fehér zománcos kétmedencés volt. Eljárt felette az idő, hiába takarítottam, nem úgy csillogott már. Szóval végigjártuk a boltokat, ahol, 15-20 ezer Ft. között találtunk csaptelepet és kb. ilyen áron kétmedencés mosogatót is. De persze én megoldottam ezt a piacon, összesen 5000 Ft-ért (mosogató, csapteleppel). Persze jócskán alkudnom kellett, de nem voltam szívbajos. Mondtam, hogy ennyit adok és kész. Persze centivel jártam a piacot, mert nem akartunk még faragcsálni a pultból is. De megtaláltam a megfelelőt, a régit kivette a párom, az újat berakta a helyére, és egy csövet kellett venni, ami összekötötte a mosogatót a lefolyóval. Mondtam, hogy mielőtt elindulunk, mérje le, hogy mekkora kell, de azt mondta: "ne okoskodjak, tudja ő azt." Jól van, ha tudja, hát tudja. Persze végül nem tudta, így egy komplett lefolyórendszert vett, ami itthon derült ki, hogy nem jó (2000 Ft feleslegesen). Ekkor kezdtem a kiabálást, hogy "megmondtam...."

Ő meg lemérte, megkért, hogy menjünk vissza a szaküzletbe és megvesszük azt ami kell. Olyan dühös voltam, hogy azt se tudtam, ne szóljak hozzá, vagy ordítsak vele? Végül meglett a megfelelő lefolyó és elkészült a mosogató.

Valami "csodálatos" képessége van, mert mióta ez van és nem a régi, azóta szinte nincs is semmi benne. Valahogy mindenki azonnal elmosogat maga után. 

A másik veszekedés a kocsonyafőzés miatt tört ki. Ezt a mai napig felemlítem, ha kötözködni akarok :) 

Az történt, hogy feltettem főni a kocsonyának valót, de el kellett mennem, így megkérdeztem életem párját, hogy odafigyel rá (lehabozza), vagy zárjam el a gázt amíg hazaérek? 

Azt mondta, ne zárjam el, figyel rá. Csakhogy amint hazaértem azzal szembesültem, hogy nem lehabozta, hanem az egész levet leöntötte róla és tiszta vizet öntött rá. Nos ez a kocsonyánál nem jó megoldás. Vélhetően nem habozta ahogy kellett és zavaros lett az egész. Mikor megláttam a tiszta vizet, elkezdtem a kántálást, hogy mit csinált, ezt nem így kell, és persze én vagyok a hibás, amiért egyáltalán rábíztam, stb., stb. Ő meg állította, hogy nem tiszta víz az, hanem ennyire lehabozta. Ettől még idegesebb lettem, hogy még hülyének is néz. Jó kis kiabálást csaptam. Na mindegy is, végül elkészült a kocsonya, csak így jóval tovább kellett főzni és kevesebb lé is lett, mintha nem öntötte volna le az első levet.

De rájöttem, hogy hiába kiabálok, ez van és kész.

Csak az a baj, hogy mindig a kiabálás után jövök rá, hogy már mindegy... Viszont így nem kapok agyvérzést, mert levezetem :)

 

Megosztás a facebookon

remélem így marad egy ideig

Otthon minden rendben. Anyósom három és fél hét után elhagyhatta a kórházat, addigra lett negatív a tesztje. Nyilván idős, beteg, magas vérnyomása és súlyos cukorbetegsége is van, az ehhez társuló szövődményekkel. De elhagyhatta a kórházat és most jó az étvágya, sokkal jobban van, mint amire számítani lehetett. Bár fel se kelt az ágyból, több, mint 3 hétig, a gyógytornásszal se működött együtt, nem lett se felfekvése, se tüdőgyulladása. Szívós az "öreglány" hála a mindenhatónak. Tehát vele minden rendben.

Persze a sógoromék még mindig rugóztak rajta, hogy anyósom házát fillérekért megszerezzék a testvérektől, de miután egyik telefonhívása (egyébként már a sokadik) után átvettem a szót a férjemtől és higgadtan de nagyon határozottan elmondtam neki, hogy gusztustalan ahogy megszerezte anyósom részét a házból, mert szegénynek fűt-fát ígért egészen addig, míg el nem vitte közjegyzőhöz, majd anyósom (aki egyébként sem mentális sem belátási képessége alapján nem tudta mit ír alá) aláírta az "ajándékozást", az után Ő, mármint a sógorom és kedves családja már tudni se akart a mamáról. Ha rajtuk múlt volna, már rég nem élne szegény. Megemlítettem azt is, hogy volt olyan, amikor a férjem (mi 120 km-re lakunk anyóstól) ment le hónapokig ápolni az anyját és volt olyan is, hogy az egyik látogatása alkalmával olyan állapotba találta a mamát, hogy már önmagáról sem tudott. Azonnal mentőt hívott, de a sógoromék akkor is azt mondták, hogy nem kell mentő...

Szóval elmondtam neki, hogy gusztustalan amit és ahogy csinált, de amíg anyósom él, addig nem fogja megkaparintani apósom részét. Legalábbis a férjem nem adja el a részét! És azt is mondtam, hogy remélem a mama még vagy 20-30 évig élni fog, tehát addig biztos nem adjuk el, mert az a mama háza és nem az övé, még akkor se, ha anyósomat be tudta csapni (amit egyébként nem volt nehéz). Ezen nagyon felháborodott és azt mondta, hogy nem beszél velem, majd kinyomta a telefont. 

A férjem is kisimúlt ettől, mert már az is nagyon nagy öröm volt, hogy a mama meggyógyult, de az, hogy egyértelművé tettem a sógor számára, hogy amíg a mama él, addig nem tudja megszerezni az egész házat, ez még inkább megnyugtatta. Nem is értem, hogy miért nem mondta ezt meg ő maga a sógornak? Persze igazából tudom a választ, azért, mert nem szereti a konfliktust. Abszolút konfliktuskerülő. Tudom, engem is ezzel visz az őrületbe, hogy egy jót se lehet vele veszekedni, mert én kiabálok, ordibálok, csapkodom az ajtót, akár egy olasz feleség, ő meg nem is válaszol. Ettől meg tudok őrülni. Na de mindegy is. Megmondtam én a sógornak.

Aztán itt van a munkahely. A kolléganőmnek már múlt héten mondtam, hogy jobb lenne, ha inkább táppénzre menne, mert elég elviselhetetlen volt. Felvállaltam, hogy inkább helyette is dolgozok. És meg is történt. Hétfőn reggel bejött (smink nélkül), így elég furán nézett ki. Azt mondta, hogy nem jól érzi magát, majd köhhentett is kettőt. A főnök meg mondta neki, hogy azonnal menjen haza :) Mindenkinek jobb így. Neki is, nekem is, és a kollégáknak is, a betegekről nem is beszélve.

Szóval hazament, bár morgott, hogy mennyivel kevesebb lesz a pénze a táppénz miatt (nem mintha számítana, hiszen kb. hetente költ annyit internetes rendelésekre, mint amennyi a havi fizetése). 

A hétfő elég húzós volt, sok volt a beteg, de délutánra kiderült, hogy hétvégén kiadtak egy kormányrendeletet, mely alapján nálunk is fel kell függeszteni a személyes vizsgálatokat (illetve a vizsgálatok 90%-át.) Csak az új betegek jöhetnek, akiknek még nincs megállapítva pénzellátás, hogy ők ne maradjanak pénz nélkül, a többiek akiknek felülvizsgálatra kellene jönniük, ők kapják továbbra is a pénzüket a veszélyhelyzet lejártát követő második hónap végéig, tehát nekik nem kell jönni. Ezért most szinte alig van vizsgálat. Ha ezt megtudja a kolléganőm, nem tudom mit szól hozzá, hogy most ment el táppénzre mikor alig kell dolgozni... :)

Szóval a munkahelyen is minden OK jelenleg. Bár a sajtóban úgy jelent meg, hogy ezen a héten tesztelnek minket is ingyen, ez már a múlt héten megtörtént. A gyorsteszt persze olyan amilyen. Kissé fura, hogy az osztályunkon senkinek se lett pozitív eredménye, de nem csak itt, hanem még 3 másik osztályt is tudok, ahol szintén mindenkinek negatív lett. Persze itt is voltak, akik nem kérték a tesztet. Ami fura, hogy pont olyanok, akiknak talán nem ártott volna. Pl. kolléganő férje covid + volt, így ő kontakt, de nincs tünete, így dolgozik. De nem kéri a tesztet, mert ha kiderül, hogy ő is fertőzött, akkor csak 60% táppénzt kap. 

Otthon is rendbe vannak a dolgok. A lányomat múlt hétvégén megköszöntöttük névnapja alkalmából. Rendeltünk sültes tálakat és mivel a férjem jó barátja készíti, így megkértük, hogy zöldségekből faragjanak már rá egy kis virágot. Ilyen lett. Az összes virág ehető (cékla, retek, cukkini, stb.) 

 

Tortát nem akartunk vinni, de indulás előtt alig 1 órával az egyik cukrász ismerősöm (csak facén ismerem, mert már volt tőle torta rendelve) megosztotta, hogy megmaradt egy rumos-diós tortája, mert nem mentek érte.  Ezt jelnek vettem és lecsaptam a lehetőségre. El kell ismerni, hogy azért ez klasszisokkal jobb, mint a Auchanos vagy az, amit én csinálok. Isteni volt! Nem csak szép, de finom is. 

 

A Mikulás is volt. A lányom és a párja is kapott valamit a cipőjébe, de még a kutyának is jutott ajándék. A fiam cipőjét is telepakolta (persze volt egy kis malőr, mert véletlen olyan cipőbe kerültek a dolgok, amit nem is használ). De végül megtalálta, csak kicsit később :D

Most itt ülök a munkahelyen és mivel egyedül vagyok a szobába és megszereztem a módszertant és egyéb "finomságokat" a januártól végzendő munkámhoz, így most tanulok, készülők, törvényeket olvasgatok. Ja, és beüzemeltem a kávéfőzőt is. 

 

Most kicsit olyan, mintha minden az én életem megkönnyebbítése érdekében történne.

Alig van vizsgálat, sok időm van felkészülni januárra, az új munkámra. 

Mivel januárban is még tartani fog, hogy alig lesz vizsgálat, bőven lesz időm egy-egy beteg anyagával bíbelődni, jól meg tudom fontolni a döntésemet, alá tudom támasztani a szakvéleményt, hogy akár a bíróságon is megállja a helyét. És mire ismét sok beteg lesz, akkora már lesz gyakorlatom, belejövök és nem okoz majd gondot, hogy olyan gyorsan elkészítsem majd azt a szakértői véleményt is, mint most a szociálist (mert ehhez már értek, pikk-pakk kész). Lesz így idő arra is, hogy januárba be tudjam tanítani az új kollégát arra a munkára, amit most én csinálok. El se tudom képzelni, hogy miként lett volna ez, ha nem jön ki ez a kormányrendelet és nem függesztik fel a személyes vizsgálatok jelentős részét. De így nem kell ezen feszkóznom, mert mindenre jut így már idő. 

Ja! Pénteken végre fodrászhoz is megyek. Ez is tök jól alakult. Mert most szombat is munkanap lesz, de nekem ez eszembe se jutott két hónappal ezelőtt, mikor időpontot egyeztettünk a fodrásszal. Megbeszéltük, hogy péntek délután, ahogy szokott lenni.

Csakhogy most szombat is munkanap, amikor dec. 24-ét kell ledolgozni, vagyis szombaton fél 5-ig kellene itt lenni. Ez mondjuk engem nem annyira érdekelt, mert még van két nap szabadságom és azt szombaton és hétfőn terveztem kivenni. Csakhogy időközbe megcserélték a munkaidőt, tehát pénteken kell fél 5-ig dolgozni, szombaton viszont haza lehet menni 2 órakor. Persze ez így logikus. Csak hát a fodrász... Nem volt mit tenni, szóltam a főnöknek, hogy van egy kis problémám. Mivel nem szoktam ilyeneket mondani, felkapta  a fejét, hogy mégis mi lehet a gond? Beavattam hát a "problémámba", hogy pénteken fél 3-ra fodrászhoz kell mennem..., de a munkaidő ugye fél 5-ig tart. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül, hogy "csak ez a gond"? Egyből azt mondta: a fodrász az fontos! Menjél csak! :) Így nekem a péntek is rövid lesz és szombaton se jövök, tudok menni a piacra nézelődni, sőt még hétfőn is otthon leszek, lehet, hogy még egy turiba is elnézek :)

Ja, a piacról jut eszembe. Múlt héten is találtam egy táskát. Nem, nem vagyok táskamániás! És ez nem is olyan táska. A gyerekeknek vettem. Utazótáska. 

 

Vadi új. Benne van még a papírja is (garancia papír). Egy ezresért vettem, és mikor rákerestem a neten, mert persze ez is része a vásárlás utáni boldogságnak, akkor szembesültem vele, hogy mennyibe is kerül. Sejtettem, hogy nem olcsó, mert ismerem a márkát, a gyerekeim is odáig voltak érte egy időbe :) 

Ez szintén az a kategória, amiért soha nem adnék ennyi pénzt:

 

 

Megosztás a facebookon

illetve egyre rosszabb

Az történt, hogy már elmúlt dél, mikor még egy fiatalember jött hozzánk vizsgálatra. Ez már magába felháborította a kolléganőmet, de ahogy viselkedett (mármint a kolléganőm), az már engem is.

A fiatalember a gyermekeimmel kb. egyidős. Tanult, két diplomával rendelkezik.

Beteg, ez nem is kérdés. Szerintem tök jó fej volt, először próbálta poénnal elütni a kolléganő bunkóságát, mintha észre se venné.

A kolléganő viszont vélhetően a saját frusztrációja vagy nem tudom mi miatt, de úgy viselkedett, olyan pökhendi és bunkó módon nyilvánult meg, amit már én se türhettem. Bocsánatot kértem a kolléganőm nevében a vizsgálatot követően a fiatalembertől, mikor kikisértem. 

Később a morgás közben azért talán érezte, hogy túllőtt a célon, mert megjegyezte, hogy nem volt éppen kedves. (Hát nem b@zd meg!)

Annyira bántott, hogy értem én, hogy már csak 19 napja van és aztán vége, nem jön többet dolgozni, de azt a pár napot bírja már ki összeszorított fogakkal, ne sértsen, bántson, alázzon meg embereket (főleg ne beteg embereket).

Biztos az érintettségem lévén, (vagyis hogy a gyermekeimmel egyidős személlyel viselkedett így) éreztem azt, hogy ez már nekem is sok.

Miért kell ilyen bunkónak lenni? 

Felhívtam a figyelmét, hogy lehet jobb lenne, ha kiíratná magát táppénzre erre a rövid időre, inkább megcsinálom az ő munkáját is. 

Én ezt már egyre nehezebben bírom!

 

Megosztás a facebookon

Sok mindennel van ez így, de én most konkrétan a kolléganőm távozására gondolok. És a nehézséget nem az jelenti, hogy januártól hiányozna majd bárkinek itt a munkahelyen és nem is az a probléma, hogy nehezen tudom elengedni. Sőt. Eddig nem igazán volt konfliktusunk, de a múlt héten 2 nap is ilyen volt és a többi se volt felhőtlen.

Nyilván őt is frusztrálja a dolog, ezért igyekszem megérteni. De ez csak addig megy, amíg nem lépi át azt a határt, amit már én sem tűrök el, vagy míg el nem kezd olyan dolgokat mondani, amit azt gondolom, hogy direkt sértőnek szán.

Azt már megszoktam, hogy nem szeret dolgozni, és ha mégis munkát kell végezni a fizetésért, akkor csapkod, morog, beszólogat a kollégáknak. A hétfők általában így telnek. De múlt héten szinte majdnem minden nap ilyen volt. 

Amikor meg mégis megpróbált kedves lenni, akkor ez a "kedves arca" nagyon ijesztő volt.

Persze nem is tudta sokáig tartani magát, amint kezdett sok lenni a munka visszatért korábbi önmagához...

Pénteken meg már reggel elkezdte, hogy "hogy neki időben haza kell menni", mert a férje elintézte, hogy kijárási tilalom idején is járhassanak vadászni, szerzett ehhez valami hivatalos papírt és ha nem tud lelépni időbe, akkor...

És már megint csapkodott és morgott. Én nem is igazán figyeltem rá, mivel el voltam foglalva azzal, hogy azt a hülye kttv-s önéletrajzot megcsináljam, amit a főnök kért tőlem. Nem is figyeltem arra amit mond. Ezért is összeugrott velem, mert szerinte "már én is ellene vagyok". 

Ja, egyébként már megvan az új kollégám. Hétfőn volt a főnöknél, körbe is vezette, be is mutatta. Ezért is nagy hisztit csinált a kolléganő, mert direkt megkérte a főnököt, hogy ne mondja el senkinek, hogy felmondott, de ezzel, hogy bemutatta az új kollégát, lelepleződött a dolog. 

Nekem meg át kellene vennem a kolléganőtől a munkáját, mert januártól már én csinálom élesbe, a mellett, hogy a leendő kollégát betanítom a jelenlegi munkámra. Húzós lesz, az biztos. Szóval a távozó kolléganőmnek át kellene adnia a munkáját nekem, de most olyan paszba van, hogy nem adja át, "nem akar ezzel foglalkozni", meg szerinte "úgyis tudok mindent". Hát pont  hogy nem, de nem könyörgöm neki, pont lesz@rom. Annak a munkának a 80%-át igen, már most is meg tudnám csinálni, a maradék 20-at meg majd megtanulom. A főnöknek is hiába próbáltam ezt jelezni, ő is meg van róla győződve, hogy én teljes mértékben tudok mindent. Pedig nem, de ezek után mit tehetnék? Hát majd megtanulom.

Otthon minden rendbe van, mindenki egészséges. A fiam ma már mehetett dolgozni. Bár nem szereti a munkahelyét, azt hiszem, most mégis örült, hogy kimozdulhatott, és végre elhagyhatja a szobáját.

Nem sokat kell már dolgoznia, hiszen leállás lesz náluk 18-tól, január 17-ig. A férjem is talán 18-án dolgozik utoljára idén, a lányom cégénél meg már egy héttel korábban leállnak. Csak én fogok dolgozni, mert nálunk még két ünnep között is lesznek vizsgálatok. 

Viszont úgy fogom fel, hogy minden rosszba van valami jó. Mivel ők otthon lesznek, így ők fognak takarítani, főzni, stb. Mást úgyse nagyon tehetnek, hiszen "korlátozottak" a lehetőségek. 

Hát nem? De :)

Megosztás a facebookon