Elmúlt a húsvét és megtörtént a fiam barátnőjének a bemutatkozása is.

Persze mielőtt jött, nagy munkába fogtam. Úgy értem, takarítottam, pakoltam, átrendeztem a szobát, stb.

Ez azért is volt praktikus, mert ugye húsvét előtt szombaton jött, és húsvétra amúgy is illik kitakarítani a lakást, megpucolni az ablakokat meg ilyenek. A tény, hogy mégiscsak egy "idegen" jön, még nagyobb löketet adott a dolognak.

Úgy kezdődött, hogy már hetek, hónapok óta kértem a férjemet, hogy a szerszámait pakolja el a lányom volt szobájából, mert mióta elköltözött itthonról, a férjem kisajátította magának és még jó, hogy be lehetett csukni az ajtót, mert olyan volt, mint egy szerszámos kamra. 

Na de hát az mégiscsak egy szoba. Egy lányszoba, pink-fekete tapétával meg tükör ajtós szekrényekkel. Ez azért fontos, mert a tükrök miatt még többnek látszott a szerszám és még nagyobbnak a káosz. De végül nem tűrtem tovább és utasításba adtam a férjemnek, hogy vagy Ő pakol el, vagy én, de annak nem biztos, hogy örülni fog, mivel nem fogja megtalálni a dolgait. Tőlem aztán hiába kérdezi, hogy hol van ez vagy az a szerszám? 

Húvét előtti csütörtökön nagyon vártam, hogy hazaengedjenek minket korábban a munkahelyről, de nem így történt, pedig ugye a másik telephelyen lévő kollégák már otthon ebédeltek... Minket meg munkaidő vége előtt 15 perccel, vagyis negyed 5-kor engedtek el. Én meg úgy voltam vele, hogy belesz@rok, azért se megyek haza negyed órával hamarabb, 15 perc engedményt marhára nem fogok megköszönni...

Mivel nem engedtek haza minket, így minden péntekre maradt. Még jó, hogy munkaszüneti nap... Nem is gondoltam, hogy mennyi mindent fogok aznap csinálni. Úgy kezdődött, hogy a fiam kiment a buszállomásra a barátnőjéért és azt mondta, hogy aznap a barátaival házibulit tartanak, tehát nem fognak hazajönni, csak másnap. Amint elment otthonról, benéztem a szobájába és megállapítottam, hogy a függöny nem jól van feltéve, illetve pár csipesz elengedte a függönyt. Gondoltam nem baj, legalább leveszem a függönyt és kimosom. Így is történt, csak ha már azt levettem, akkor ugye levettem a másik szobákba és a konyhába is. Persze amint leszedtem a függönyt egyértelművé vált, hogy bizony ablakot is kell pucolni. Amint végeztem, a szárítóról a ruhákat elpakoltam (volna) de szembesültem vele, hogy bizony a fiam szekrényébe nem ártana selejtezni, újra hajtogatni a ruhákat... Szóval azt is megcsináltam és ha már ott voltam letakíratottam a szekrény tetejét is. Aztán következett a lányom volt szobája. Először is a tárolóból felhozattam a férjemmel egy csomó banános dobozt. A lányom szekrényéből a ruháit kategóriánként elpakoltam, külön a pulcsikat, külön a nadrágokat, a kabátokat, stb. A szekrény már rendbe volt, teteje is letörölve, akkor következett a szoba átrendezése. Hiszen az még úgy volt berendezve, hogy praktikus legyen a lányomnak meg a kutyájának. De most úgy akartam, hogy ha jön a fiam barátnője, akkor akár ott is tudjanak aludni a kinyitható kanapén, hiszen a fiam szobájába csak egy egyszemélyes ágy van :) Ráadásul gondoltam, hogy a kislánynak mégiscsak jobban tetszik egy "lányos szoba", ami még nagyobb és kényelmesebb is. 

Meg vagyok elégedve a végeredménnyel, szerintem tök jó lett. Az üres nagy falfelületre felfúrattam a férjemmel képeket. Az egyik kép 5 részből áll, de a másik se kicsi. Tök hangulatos lett tőle a "lakosztály". Ezek a képek eddig a szekrénybe voltak, mert a lányomék új házába vettük, de végül mégse kellett nekik. Persze annyi szentségelést már elég rég hallottam, mint ami a férjem száját elhagyta fúrás közbe (állítólag belefúrt a betonvasba, vagy ilyesmi...). Komolyan már ott tartottam, hogy megcsinálom én, csak mutassa meg hogy kell. De a végeredmény jó lett, csak megcsinálta, csak a cifra beszéd elég gyakori volt. 

Szóval kész volt a fiam szobája, a lányom volt szobája, az előszobába a gardrób is, következett az erkély. Ott is selejteztem, pakoltam, rendet vágtam. A nappaliba "csak" pórszívózni kellett. A konyha rendbe volt, csak fel kellett mosni. Este volt mire végeztem, alig tudtam mozogni. A házimunka igenis kemény fizikai meló! De olyan jó volt végignézni a lakáson. Úgy szeretem, mikor rend és tisztaság van :)

Másnap jött a leányzó. 

Hát hogy is mondjam? 

Nem ilyet képzeltem...

Persze aranyos, kedves és semmi bajom vele, csak valahogy másmilyennek képzeltem a fiam választottját. 

Aztán persze elgondolkodtam rajta, hogy lehet előjön belőlem az "anyós"??? A fiús anyuka??? Aki félti az egyszem fiát???

De arra jutottam, hogy nem!

Aztán rájöttem, hogy igazából rám hasonlít a kislány :) Nem külsőleg, bár az egyik kedves ismerősöm szerint, aki szintén megállapította, hogy valószínűleg a fiam olyat választott, mint az anyja, szóval szerinte külsőleg is hasonlít rám. Én nem látom ezt a külső hasonlóságot, de egyébként meg tényleg olyan, mint én. 

Ő a főnök a kapcsolatba, a lány irányítja a fiamat, a fiam csendesebb, visszahúzódóbb, a kislány inkább nagyszájú, kimondja amit gondol és kedvességgel vagy rafinériával sok mindent el tud érni. 

Szóval tényleg hasonlít. És bár elég egyszerűnek tartom, mégse lehet az, hiszen úgy tudja irányítani a fiam, hogy az észre se veszi. 

A férjemnek egyből bejött a kislány, nem játszotta meg magát. (Van aki szerint azért jött be a férjemnek, mert ugye hasonlít rám... :)

Múlt hétvégét is nálunk töltötte és azt hiszem, hogy mostmár minden hétvége így fog telni. Ez egyébként egyáltalán nem zavar. Örülök neki. Sőt jó irányba változtatott is a fiamon. Pl. a lány nem szeret feleslegesen költekezni (nem úgy, mint a fiam), és vissza is fogja a nagy költekezési kedvet. Felhívta a fiam figyelmét, hogy pl. ne vásárolgasson neki feleslegesen csak azért, mert találkoznak. És ez bejön a fiamnak, mert eddig még nem találkozott ilyen lánnyal. A másik ami nagyon tetszik a lányba, hogy a fiam nem igazán járt ki a lányomékhoz, ha mi mentünk is a férjemmel, nem jött velünk. Most meg a kislánynak köszönhetően ez is változott. Most hétvégén is megyünk (mindannyian). 

Most ezzel vagyok elfoglalva, mert ugye a lányom szülinapja lesz. A férjem intézi a sültes tálakat, én intézem a tortát, veszek egyszer használatos tányérokat, poharakat, stb. hogy ne kelljen a mosogatással meg egyebekkel foglalkozni. Vannak szülinapos lufik, szerintem egy pár héliumosat is viszek, csak azért, hogy ki tudják próbálni, milyen héliumos lufit szívva énekelni vagy beszélni. 

A tortát hétfőn rendeltem, de már majdnem lecsúsztam róla. Már csak vasárnap 2-re tudta vállalni a cukrász.

Nehéz volt kiválasztani abból a több, mint ezerből, amit már eddig is csinált és fent van az oldalán. De első körben 5 lett kiválasztva, amit kettőre redukáltam és a végén a fiam segítségével született meg a döntés, hogy végül melyik legyen. Ilyen lesz, csak nagyobb, 16 szeletes. 

Megosztás a facebookon

Nem, nem voltam eltűnve, csak a szokásos hétköznapi dolgok történtek, semmi extra. Ezért nem is éreztem úgy, hogy mindenáron írnom kellene valamit. Úgy gondoltam, majd ha lesz miről, és kedvem és időm is lesz, no majd akkor!

Úgy érzem, hogy most jött el a pillanat!

Nagyon izgi, mert szombaton a fiam elhozza a barátnőjét bemutatni. Azt hiszem, hogy talán még nem is volt ilyen. Mármint nem barátnő, mert az volt, hanem olyan barátnő, akit be is mutatott. 

 

 

Az előző kapcsolata eléggé megviselte, akkor írtam is egy bejegyzést, hogy annyira depressziós volt, hogy még a munkahelyéről is hazaküldték. 

Most még szinte semmit se tudok az új barátnőről, csak azt, hogy nem csak a fiamat szereti, hanem enni is. (Persze ez egyáltalán nem látszik rajta.)

Ezt is csak onnan tudom, hogy amikor kiderült, hogy jön a kislány, megkérdeztem a fiamat, hogy mit főzzünk? Vagy felvetettem annak is a lehetőségét, hogy rendelünk sültes tálakat. Azt úgyis szoktunk húsvétkor, meg születésnapokra, illetve ha van valami alkalom és akkor is, ha nem akarjuk a fél napot a konyhába tölteni.

A fiam annyit válaszolt, hogy a leányzó "a gombán kívül mindent megeszik, ráadásul ipari mennyiségben. Nagyon szeret enni!" És még azt is hozzátette, hogy "Amúgy jó a sültes tál, de apu azért csak jobb kaját készít." Na ezt nem hagyhattam szó nélkül. Egyből visszaírtam neki, hogy "ezek szerint ha apád főz, akkor jó lesz a házi koszt, de ha nem, akkor inkább sültestál??? Köszi kisfiam, jól esett!"

Először nem értette miről beszélek, de aztán csak leesett neki, és győzködött, hogy nem úgy értette :) 

A férjemnek az első kérdése az volt, hogy hány éves a lány? Én meg mondtam, hogy nem tudom, hiszen még semmit se tudok róla, de majd szombaton minden kiderül. Aztán csak hozzátettem, hogy azért remélem, nem idősebb nálam :)

Kíváncsi vagyok a részletekre, hogy ebben a karanténos időszakba, mikor jelentősen nehezített a kapcsolatteremtés, az ismerkedés, miként találtak egymásra? 

A fiam nem sokat árult el, én meg bár nagyon érdekel a dolog, de igyekszem visszafogni magam és nem kérdezősködni, hiszen mindjárt itt a szombat és akkor gondolom sok minden ki fog derülni :) 

Annyit tudok a lányról, hogy jó hatással van a fiamra, mert hiába próbáltam én eddig mindenféleképp jó útra téríteni a gyermekemet, hogy a nem éppen kevés fizetéséből tegyen félre, nem sikerült. Ha csak a fizetése harmadát eltette volna havonta, már sok milliója lehetne, de nem hallgatott rám. Jó, van valamennyi spórolt pénze, de töredéke annak, ami már lehetne. Soha egyetlen fillért se kértem tőle, nem kellett hozzájárulnia a háztartáshoz vagy egyéb költségekhez. De persze minden hónapba bevásárolt a retro jeans-ba magának és a Swarovski-ba is gyakran vásárolt. Ott nem csak magának, de a korábbi barátnőknek is. Én is onnan kaptam a szülinapi ajándékom. Cipőt se vett az utóbbi időkben 20-30 ezer forint alatt, de azt meg kell hagyni, hogy ezek nem csak drága, de tényleg jó minőségűek is, nem mentek szét egy szezon alatt. 

Szóval a barátnőről még annyit árult el, hogy "eddig Ő az első nő, aki még randi előtt felhívta a figyelmem, hogy ne költekezzek. Tiszta gazdaságos a lány, lehet pont ez kell, hogy ne költekezzek feleslegesen."

Na! Mondom én, hogy szimpatikus :)

Megosztás a facebookon

Szerencsére már szerda van, ami azt jelenti, hogy holnapután péntek :) De a hét eleje szokás szerint nehezen indult. Valamiért a hétfő a mumusom, ráadásul még nőnap is volt. 

Ja és ami még kissé sz@rul esett, hogy pénteken megjelent a közlönybe, miszerint a magunk fajtának is home office kell munkát biztosítani...

Szóval vártam a lehetőséget és már el is terveztem, hogy ha home office, akkor otthon miket fogok megcsinálni. Mivel én még egyetlen napot sem lehettem így otthon, tehát napi 9 órát töltök a munkahelyemen, így elég kevés időm jut az itthoni teendőkre. Úgy kipróbáltam volna, hogy milyen az...

De nem jött össze, nekünk bizony most is fogadni kell a hozzánk érkezőket, még akkor is ha elmondják, hogy a közvetlen hozzátartozójukat előző nap vitte el a mentő, mert covidos és olyan rossz állapotba volt, és közvetlen kontakt ugyan, de hát jönnie kellett hozzánk, ezért sorry, ha esetleg megfertőz...

Utálom a hétfőket! - Még mindig... Ja, már mondtam :) Ezért volt a szokásos hétfői depi...

Hétfőn délután munka után néztem ki a konyhaablakon, pont szemben egy virágbolt van. Unott férfiak zsebre tett kézzel álltak sorba az utcán vagy telefonálgattak és várták, hogy végre tudjanak venni egy szál vagy cserép virágot, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásnak.

Nem tudom miért alakult ez nálam így, de utálom a nőnapot. Minek ez??? 

Egyedül a korábbi munkahelyemen szerettem, mert ott a "fiúk" mindig valami poénos vagy saját készítésű dolgot is becsempésztek a köszöntésbe, és tényleg úgy tűnt,  hogy nekik is örömet okoz a készülődés. Nem beszélve arról, hogy mi lányok is viszontköszöntöttük őket április első péntekjén, vagy ha lehetett, akkor április elsején. Ekkor tartottunk nekik a "fiúnapot". És fergeteges volt. Olyan műsort, előadást csináltunk, hogy mindenki szétröhögte magát. Azt szerettem. Az egyik évben pl. ez volt: 

És így nézett ki a meghívó:

Ugye, hogy buli???

Ezt a kötelező, virág, csoki és tegyünk úgy, mintha öröm lenne, na ezt nem szeretem.

A férjemnek már az előző hetekben el kezdtem mondani, akár naponta többször is, hogy nehogy eszébe jusson csokit vagy virágot venni nekem nőnapra. Aztán odaáig fajult a dolog, hogy kitaláltam mit szeretnék, meg is vettem magamnak, ő meg finanszírozta.

Nem kell nagy dologra gondolni. Sőt! Eléggé kis dolog. 60 gramm matcha tea. Sokat olvastam róla és úgy döntöttem, hogy ki szeretném próbálni. Nézegettem a neten is, de sok helyen olvastam, hogy ócska minőségű hamisítványt árulnak legtöbb helyen, ezért inkább biztos (drágább) forrásból szereztem be. 

A beszerzésről jut eszembe: a vak nagybácsinak is sikerült tök jó dolgokat beszerezni a hobbytelken lévő kis házába. 

Megígértem neki, hogy szerzek konyhabútort, és bár elég hosszú időbe telt, de sikerült! 

És nem csak konyhabútort sikerült, hanem sarokülőgarnítúrát is, amit ki tud húzni és kétszemélyes ággyá alakítható. 

Nagyon jól sikerült a meglepetés, mert nem tudott róla. Az egész család segített. A konyhaszekrényt a lányom és az öcsém szállította, a sarokülőt az öcsém és a lányom párja egy héttel később. A férjem összerakta a konyhaszekrényt, így a következő hétvégén valódi meglepetés volt mikor "belebotlott" az ágyba, mert ugye nem lát, így mikor elindult a megszokott irányba szóltam neki, hogy óvatosan :) Amint tapogatta, először azt hite, hogy fotel, de aztán rájött, hogy nem fotel, hanem ágy. Végigvezettem a kezét, hogy tudja, hol van az ágyneműtartó, hol tudja kihúzni az ágyat, miképp tudja visszacsukni és közben ki is próbálta. Tényleg nagyon örült! Volt olyan pillanat, mikor az ágyon hempergett, mint egy kisgyerek és kacagott. Olyan jó volt látni. Szóval nem kell nagy dolog ahhoz, hogy az ember örömet szerezzen. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a konyhaszekrényt húszezer az ágyat pedig ötezer forintért vettük. Ügyes vagyok ugye??? Ezeket interneten találtam, a marketplacen meg a jófogáson. Jó, mondjuk a konyhaszekrény szétszedve nem volt valami csábító, de vélhetően ezért nem csaptak le rá. Így nézett ki a hirdetésben:

De én megláttam benne a potenciált, és amint összeraktunk, már szerintem nagyon megérte az árát. 

 

Szombaton pedig még a hiányzó konyhaasztalt is megszereztem, sőt a véletlen megsérült mosdókagyló helyett is sikerült másikat venni csapteleppel és automata leeresztőszeleppel együtt. 

 

Az asztal a mosdóval és a csapteleppel együtt hatezer forint volt. Csak a csaptelep magába többe került volna, de már nagy rutinom van. Ezeket a piacon vettem és marhára tudok alkudozni. Az asztal előnye, hogy nagyon kis helyen is elfér, de fel lehet hajtani akár csak az egyik oldalát, vagy mindkettőt is. 

 

Ezeket is elvittem a nagybátyámhoz, "megmutattam" neki, ami annyit jelent, hogy körbetapogatta. Boldog volt! Az asztalt nem is engedte a tárolóba tenni, amíg ki nem visszük a hobbyra, hanem a mostani szobájába rakatta be :) 

Már tényleg nem sok dolog kell és teljesen lakható (komfortos) lesz a kis ház, ha ki szeretne menni "kertészkedni" megteheti. Akár napokat is el tud így már tölteni ott. Már "csak" az ablakot kell(ene) lecserélni egy hőszigetelt műanyagra és a cserépkályhához beszerezni a csövet. És kész!

Megosztás a facebookon

Tegnap volt a nagy bejelentés, miszerint lezárják az országot...

De mivel nem tudtunk az elejétől bekapcsolódni G. Gergely sajtótájékoztatójába, így mi onnantól hallottuk a dolgot, hogy várhatóan március 22-től lesz részleges nyitás.

Örültünk, végre nyitás!!!

A kolléganő ki is ment rágyújtani a jó hírre.

Amint kilépett, én azért csak rákerestem a cikkre, ahol folyamatosan frissül a sajtótájékoztatóról adott információ.

Ekkor jött a döbbenet!

Nem nyitunk, hanem épp ellenkezőleg. 

Bezár az ország! (Március 8-tól 22-ig).

De mi csak azt hallottuk, hogy 22. után részleges nyitás!

Hirtelen nyomást éreztem a mellkasomon és sírhatnékom lett.

Pedig nem igazán vagyok közvetlenül érintett.

Nincs óvodás vagy kisiskolás gyermekem. Nem olyan helyen dolgozok, ahol be kell zárni, lesz fizetésem és "munkám". Nem nekem kell megoldanom, hogy hová is tegyem a gyerekeimet, ha még a nagyszülők nincsenek beoltva és féltem az idős beteg hozzátartozóimat. Nem nekem kell megoldanom, hogy akkor most mondjak fel a munkahelyen, vagy hagyjam otthon felügyelet nélkül a gyerkőcöket? Nem nekem kell azon gondolkodnom, hogy akkor most miből is fogunk élni? De tudom, hogy sok embernek ez bizony probléma.

Nekem ettől sokkal bagatelebb problémáim vannak szerencsére, de azért elszomorodom ha belegondolok ebbe az egészbe.

Meg valahogy nekem másképp jár az agyam, így lassan 1 év után. Értem én, hogy lassan 500.000. a fertőzött 1 év alatt, de közbe meg az jár a fejembe, hogy ezek szerint 9.500.000 ember nem fertőződött meg. Nem, nem vagyok vírustagadó, de kissé már elegem van, hogy egy éve hordjuk a maszkot, betartjuk a különféle korlátozásokat, de nem javul a helyzet. Sőőőőőt! Elkeseredem, mikor azt hallom, hogy 2022-ben elkezdjük Debrecenbe építeni a vakcinagyárat. (Ezek szerint akkor se lesz jobb a helyzet???) Áááá, hagyjuk is.

Inkább más témára váltok.

Év eleje óta vannak alvási problémáim. Az elalvással nincs gond, de éjszaka mikor felébredek, sokszor nem tudok visszaludni.

Nem tudom, hogy miképp került a figyelmembe a glicin. Sok jó hatásáról írtak, elvileg az inzulinrezisztenciára is jó hatással van, és az éjszakai alvásra is. 

Azt írták, hogy javítja az inzulinrezisztenciában szenvedő betegek lipid-profilját, és jó hatással van a cukorháztartásra, stimulálja a glukagon hormon termelődését, amely hormon szerepet játszik az inzulin hatékony működésében. Egyetlen mellékhatást írtak, azt, hogy lehet némi nyugtató hatása, ezért este célszerű bevenni. 

Nahát! Ez kell nekem!

Fogtam hát magam és vettem. Az ízére inkább nem térnék ki, bár azt írják, hogy nincs mellékíze, és ez lehet így is van, viszont nekem egyből a terheléses vércukorvizsgálatnál használt borzalmas lötty íze jutott róla az eszembe. Émelyítően édes. De azért kipróbáltam. Este lefekvés előtt egy kávés kanálnyit lenyomok, és valóban átalszom az éjszakát. Vagyis felkelek éjszaka, de vissza is alszok. Persze lehet, hogy mindez csak placebo hatás, de működik. Viszont mára odáig jutottam, hogy talán csökkentem az adagot, vagy későbbre halasztom a bevételt, mert tegnap is már 9 előtt elaludtam és reggelig fel se keltem. Én eddig azért ennyit nem fordítottam alvásra. Este 10-11 küröl feküdtem és 5-6 között keltem. Most meg 10 óra alvás??? 

Csökkentenem kell az adagomat :) 

Megosztás a facebookon

Nem vagyok naiv, nyilván tisztába voltam vele, hogy meg fogják szavazni a veszélyhelyzet meghoszabbítását. De valahol abba reménykedtem, hogy talán mégse az összes kormányrendeletre vonatkozóan. 

Reménykedtem, hogy talán a sok semmittevés után már végre "dolgozhatok". De most úgy néz ki, hogy az elkövetkező 3-5 hónapba még nem igazán lesz munka továbbra se.

Aki dolgozik, bizonyára azt mondja, hogy örüljek neki, mert a nagy semmittevésért is ugyanúgy jár a fizetés. És igen, valóban, ez így is van.

De!

Aki próbálta már, hogy napi 9 órát úgy töltsön el a munkahelyén, hogy nincs mit csinálnia, vagy alig, nos az már lehet kissé másképp vélekedik a dologról. Nem mellékes az se, hogy ha vége lesz egyszer ennek a korlátozásnak, akkor két hónap alatt kell(ene) megcsinálni a november óta "elhalasztott" vizsgálatokat az éppen aktuálisok mellett (mert ugye a vészhelyzetet követő 60 napig fogják kapni szakvélemény nélkül tovább a pénzt). Tehát 60 napunk lesz pótolni mindazt amit már tavaly november óta nem csinálhatunk előreláthatólag május végéig. Nos ez még elméletbe se kivitelezhető, el se tudom képzelni, hogyan fogjuk majd megoldani. Mert bár nincs kisgyermekem és túlórázni is tudnék, de ez olyan munka, ami agyi kapacitáshoz van kötve. Vagyis naponta kb. 15 szakvéleményt még el lehet készíteni megfelelően, de ha 20-at vagy még annál is többet kell, az már a minőség rovására megy. Meg lehet csinálni, nem mondom hogy nem, de az olyan is. És az senkinek se célja, hogy a szakvélemények miatt bíróságra kelljen járkálni. Ott nem mondhatjuk, hogy ja bocsi, de túlterheltek voltunk, azért nem elég részletes és alaposan indokolt.

Ezen gondolkodom és persze próbálom nyugtatni a kolléganőt, hogy ne izguljon, meg fogjuk tudni csinálni majd az is. Most meg punnyadás van. És ez nem jó! Persze van internet, lehet böngészni meg híreket olvasni, utána nézni dolgoknak, de hónapokon keresztül ezt csinálni, már tényleg frusztráló. Közbe meg az jár a fejembe, hogy sok hasznos dolgot is tehetnék ezen idő alatt. De itt nem lehet!

Ha lenne valami alapszintű idegennyelv ismeretem, akkor vélhetően nekifognék fejleszteni, tanulni. De az sincs. 

Kellene valami hasznos elfoglaltság. Ha legalább horgolni tudnék, akkor elkezdhetném karácsonyra a kis horgolt angyalkákat gyártani... De még ahhoz is béna vagyok! 

Ki kell valamit találnom, hogy miként töltsem hasznos(abb)an a következő hónapokat. 

Tudom, tudom... micsoda gondok... ???

De mindenkinek a saját problémája az, ami leginkább foglalkoztatja.

Nem? De! 

Persze most otthon se minden happy. Anyósom vasárnap bekerült a kórházba, mentő vitte el. A sógornőm a telefonba azt mondta, hogy magas lett a vérnyomása. Aztán persze mikor a férjem elkezdett telefonálgatni, akkor kiderült, hogy nem éppen ez volt a gond. Az történt, hogy beadatták anyósomnak a koronavírus elleni vakcinát, és vélhetően ezért lettek olyan súlyos tünetei, ami miatt mentőt kellett hívni (magas láz, nagyon erős remegés és az egyensúlyát se tudta megtartani, megülni se tudott). Egy napot töltött kórházba, mert másnap kiengedték, miután közölték, hogy koronavírusos. Én ezt már nem is értem. November közepén került be a kórházba, mert akkor is koronavírusos volt. Hiába tesztelték, a második és a harmadik héten is még mindig pozitív volt a tesztje. Aztán a negyedik hétre végre negatív lett, így karácsony előtt kiengedték. Mondjuk azt nem tudom, hogyha csak karácsonyra lett negatív tesztje, akkor a fertőzés miatt most februárba normális-e, hogy védőoltást kapott? Meg azt se tudom, hogy miképp lehet megint pozitív? És ha pozitív és ilyen tüneteket produkált, akkor miért küldik  haza egy nap után a kórházból? Sok mindent nem értek ezzel a vírussal kapcsolatosan. És egyre nehezebben értem meg a körülötte zajló dolgokat.

Szóval most egyre lentebb kerülök mentálisan. 

Kellene valamit találni, amivel ki tudom rángatni magam ebből.

Elegem van a veszélyhelyzetből!!!

Megosztás a facebookon

Így köszönt az öcsém ma, mikor találkoztunk. Persze ezt még megelőzte egy-két dolog.

Reggel szokás szerint kimentem a "lengyelpiacra", nem sok árus volt, sőt úgy is mondhatnám, hogy inkább csak vásárlók voltak szinte, de azért sikerült pár apró "kincset" találnom. Amint mentem a kocsihoz, hogy betegyem a csomagtartóba a frissen szerzett dolgokat, legnagyobb meglepetésemre azzal szembesültem, hogy defektes a bal hátsó kerekem. 

Sz@rul esett, de nem estem kétségbe. Eszembe jutott, hogy pár száz méterre mintha lenne egy gumis...

Szóval hívtam is az öcsémet, hogy "telefonos segítséget kérjek tőle". A kérdésemre viszont, hogy defektes kerékkel elgurulhatok-e a pár száz méterre lévő gumishoz, azt mondta, hogy ha teljesen le van eresztve, akkor nem!

Jól van na! Biztos sokan tisztába vannak ezzel, de én szőőőőőke nő vagyok, akinek szerencsére van egy szuper öccse, aki még ráadásul autószerelő is! Ezért inkább a mosógépet szerelem meg, de az autó nekem szent, abba nem piszkálok bele!

Szóval azt mondta az öcsém, hogy elő kell venni a mankókereket és kicserélni... Valószínűleg érezhette a hangomon a bizonytalanságot, vagy csak egyszerűen ismer már annyira, hogy felajánlotta, ha megreggeliznek, akkor ha gondolom segít. 

Hát jóhogy gondolom! :) Ha nagyon muszáj lenne, a préri közepén lennék, és nem tudnék segítséget kérni, akkor vélhetően nekiállnék, de nem bíznék annyira magamba, hogy biztos jól meghúztam-e a csavarokat, stb. Szóval így maximális biztonságot jelent, hogy az öcsém megcsinálja. Inkább sétáltam még a piacon addig, míg oda nem ért. Vártam volna akár fél napot (vagy még többet) is rá. Ennyire vagyok magabiztos műszaki téren... 

Jött is nemsokára és neki ez annyi volt, mint nekem pl. elmosni egy edényt. Semmi. Pikk-pakk megcsinálta.

És így elnézve a dolgot, tényleg nem egy agysebészet, de azért inkább bízok az öcsémbe, mint magamba. Olyan büszke vagyok rá, és úgy örülök, hogy bármikor segítségre van szükségem, számíthatok rá. 

Szóval nem is annyira rossz ez a nap...

A férjem is aggódott, hívogatott, hogy mi van már? De még mielőtt hazamentem volna, anyukámhoz is beugrottam, mert hétvégén így szoktam és tegnap nem jártam arra. 

Otthon pedig mikor hazaértem Valentin nap alkalmából meglepetés is várt. 

Na jó, nem ilyen... :) Hanem ilyen: 

Pedig ugye én úgy tudtam, hogy: 

Ezzel azt akartam mondani, hogy nem számítottam semmi virágra vagy hasonlóra. Mégiscsak idén lesz 30 éve, hogy a felesége vagyok. De nem csak virág volt, hanem ami ennél is többet ért, hogy kiteregetett, és kitakarított, felmosott. Ez mindennél többet ért. Mondjuk bilincset nem vett :) 

Összegezve a mai napot, nem is volt ez olyan rossz, mert abba erősített meg, hogy vannak akiknek fontos vagyok, ha kell segítenek és odafigyelnek.

Úgy is mondhatnám, hogy igazából ez egy jó nap!

Csak kár, hogy holnap már megint hétfő... 

Megosztás a facebookon