Én bizony szentül meg voltam róla győződve, hogy a múlt héten is legalább két posztot írtam, meg a héten is már legalább egyet. Aztán rájöttem, az zavarhatott meg, hogy valóban nekikezdtem, de aztán nem fejeztem be...

Mondjuk így utólag már nehezebb felidézni a korábbi történéseket és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, de nyilván ami nem hagyott olyan mély nyomot, az csak akkor lehetett fontos, mára már elhalványult.

Ami maradandó nyomot hagyott, az az, hogy a munkahelyen a lelkembe gázolt a kolléganőm. Naponta, hetente sért meg embereket, de az elmúlt másfél év alatt engem még egyszer sem sikerült ilyen szinten felhúznia. Bár elég rövid időn belül rendeződött a dolog és rájött ő is, hogy nem kellett volna, mert amit mondott az alapján igazából magával tolt ki, saját magát szívatta meg, de már kimondta... Így járt :) Egyébként nem vagyok haragtartó és mára már ismét rendben vannak köztünk a dolgok. Csak a kirohanását követően, a véleményét figyelembe véve, másképpen csinálom a dolgom, ami neki végül is nem jó. És erre már másnap rájött, de akkor már ugye mégsem mondhatta azt, (vagyis mondhatta volna,) hogy bocsánat, vissza mindent, de nem mondta, inkább szívja a következményeket. 

Más téma, ami szívemnek kedves:

Pénteken taliztunk a volt kolléganők egyik csoportjával, most pénteken egy másik csapattal fogok, jövő pénteken pedig a "munkaügyis" csajokkal. Már úgy várom... MINDET. Ami meg már elmúlt, nos szuper volt. Úgy feltöltött! Azt gondoltam, hogy kb. 6 órára hazaérek, és ezt mondtam is a férjemnek, aki 8 óra körül felhívott, hogy merre vagyok??? :) Még ott voltam :) 

 

A melóhelyen semmi extra, kivéve, hogy tegnap rám hozták a frászt, és még füllentenem is kellett a békesség kedvéért.

Azt már írtam, hogy át kell járnom a másik telephelyre a szakértői feladatok elvégzése miatt. Jelenleg már ott is van szoc. szakértő, de nem írhat alá, az én nevem alatt dolgozhat, ezért nyilván felügyelem, és szükség szerint felülírom.

Ezzel összefüggésbe történt tegnap, hogy egy számomra nem ismert kolléga bejött a szobába és megkért, hogy most azonnal menjek vele...

Mentem, bár nem tudtam, hogy ki ő pontosan, csak már láttam itt az épületben. A második emeleti gombot nyomta meg a liftben. Óóóóóó, hát ott a főosztályvezető van...

Egyszer jártam ott, úgy kb. másfél éve, amikor áthelyeztek a jelenlegi pozíciómba és bemutattak neki. Persze akkor még más volt a főosztályvezető. Azóta már cserélődtek :)

Hirtelen végigfutott az agyamon pár variáció, hogy mi a francért kell nekem idejönni? Egyik kollégámnak se kellett. Akkor lehet, hogy baj van. Leépítések lesznek, de elvileg rám szükség van, sőőőőt! Akkor mi lehet? Lehet, hogy valamit elrontottam? De hát az nem valószínű, mert a legjobb tudásom szerint dolgozom, és nem, nem rontottam el semmit! Hirtelen még egy kicsit ki is húztam magam, mert biztos voltam benne, hogy a munkámra nem lehet panasz. Különben is, ha baj lenne, akkor az osztályvezető szólt volna... Vele elég jó viszonyba vagyunk, szerintem értékeli és elismeri a munkámat, számít rám. De akkor mi a jó fene van? 

Beléptünk az irodába ahol így már hárman voltunk és annyit kérdeztek tőlem. látva, hogy nem igazán értem, hogy miért is vagyok ott: Te vagy a Vadászné, nem? (Ekkor már kiderült számomra, hogy a főosztályvezető titkárnője az, aki személyesen lejött értem. Hmmm. Ez megtisztelő.)

A kérdésükre válaszolva rávágtam, hogy még igen, én vagyok a Vadászné, mert bár kövér vagyok, de az uram még nem vált el tőlem a gyerekek születése után se :) 

 

Vették a poént és értették is, hiszen most még a csapból is Norbi ezen kinyilatkoztatása folyik.

A főosztályvezető ebben a pillanatban lépett be az irodába. Olyan volt, mint a vakbélgyulladás. Bár fiatal nő, csinos és minden adottsága megvan hozzá, hogy ha mosolyogna, még szimpatikus is lehetne. De nem. Bement a hosszú irodájában a hosszú asztal és sok szék mögött lévő asztala mögé és látszólag tudomást sem vett rólam. Bár én azért köszöntem neki, mikor belépett. Talán vissza is köszönt.

A titkárnő meg elém rakott vagy 5 papírt, hogy azért jött le, mert ezek nagyon sürgősek és nem ér rá, most alá kell írnom, hogy a főosztályvezető asszony is alá tudja, meg azt követően az osztályvezetőm is. Hát most már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi az?

És amint rápillantottam azonnal láttam, hogy "célfeladat ellátásáért" egy kis plusz pénzt kapok :)

Igaz nem nagy összeg, de csupán azért mert hetente egy délután átvitt a sofőr szolgálati autóval Halasra és ott "szakértettem", hát igazán nem kellett volna. A munkaidőmbe is bőven belefér.

(na jó, igazából az "én" sofőröm messze van ettől a megjelenéstől)

De ha már adják, hát nem tiltakoztam. Viszont végig az járt a fejembe amint távoztam, hogy nyilván a kollégám meg fogja kérdezni, hogy miért kellett felmennem? Tudtam, ha megmondom az igazat, azzal teljesen kikészítem, mert már az sem tetszett neki, hogy én tanítottam be az új kollégát, hiszen az osztályvezető kifejezetten kérte, hogy ne Ő, hanem én, pedig már "száz éve" ott dolgozik, én meg csak ugye kb. másfél éve. És ha még azt is megtudná, hogy én kapok plusz pénzt is... pfffffff. az a világ vége lenne számára (és még sokak számára), hiszen képes az összes kollégát (főorvost, asszisztenst, ügyintézőt) megsérteni rövid idő alatt, ha neki rossz kedve, rossz napja, vagy olyan hangulata van)! 

 

Nem tévedtem, amint visszaértem már kérdezte is: miért kellett felmenned? Én meg nem akartam nagyot hazudni, ezért azt mondtam, hogy a halasi átjárással kapcsolatban kellett papírokat aláírni. Ezt el is fogadta, én meg nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot!

Úgy tűnt, hogy vége, rendben van a dolog.

Alig telt el 15 perc és a titkárnő már megint megjelent, és egy borítékot hozott. Olyan szívdobogásom lett, hogy csak na, mert megint úgy tűnt, hogy kész, lebuktam. Persze a kolléganő nem hazudtolta meg magát, egyből kérdezte, hogy mi az, mi van a borítékba? 

Én meg úgy tettem, mint aki nem tudja, fogtam, kivettem az aláírt. lepecsételt papírt és elkezdtem olvasni... Persze nem azt a részt, hogy célfeladat, meg ezért járó juttatás, hanem azt a részt, ahol kb. másfél oldalon keresztül részletesen taglalják, hogy mit kell elvégeznem. Ez pedig pontosan megfelel a mostani munkaköri leírásomnak, csak ugye oda volt írva, hogy a feladatot a másik telephelyen kell elvégeznem. (Persze ezt nem olvastam fel neki.)

Azt hiszen elhitte, és azzal zárta, hogy " de hát ez a munkaköri leírásod, most jutott eszükbe???". Én meg: "ezek szerint..." És ezzel kész, vége.

Mondjuk még lesz egy vagy több ilyen kör szerintem, mert ezt most a novembertől - decemberig tartó "célfeladatra" kaptam, de úgy néz ki, hogy legalább márciusig át kell járnom :) Ha legközelebb felhívnak, akkor megkérem őket, hogy a borítékot ne hozzák le nekem... Nagyon kínos volt. 

De a legkínosabb szerintem, hogy nem lehet megosztani az ilyen infókat, mert abból csak sértődés, harag és irigység lenne, és ez nagyon gáz. Az előző munkahelyemen (a munkaügyibe) ott is volt célfeladat, meg érte járó juttatás,  de ott nem irigykedett senki a másikra, hanem örültünk a másik örömének.

De itt? Ez nem az a társaság... Sajnos....

Megosztás a facebookon

Hétvégén kimentem a piacra, mert kerékpárt keresek, és nem csak a neten és az üzletekbe nézelődök, ha már a "kedves" szomszéd ellopta. Tavasszal biciklivel fogok ismét munkába járni, ezért olyat szeretnék ami nem csak könnyű hajtású és kényelmes, hanem még tetszik is. Az előző bicajom nagyon jó volt, de azt hittem, hogy a legfőbb erőssége az "optikai lopásgátló", vagyis hogy ronda. Nem volt se dizájnos, se nőcis, mégis ellopták... Ezért most olyat szeretnék, ami tetszetős. Ha már lopják, legalább értsem meg, hogy miért :) A piacon többet is találtam ami tetszett, de sajnos mind 24-es volt, én pedig 28-ast szeretnék, de minimum 26-ost. Valami ilyesmit, de ezt sajnos Csehországba árulják, a neten találtam, de onnan nem hozza el a futár :( 

Mondjuk ott nagyon jó áron vannak, így ahogy a képen van, 179 euró. Az szerintem elég baráti.

Biciklit ugyan nem vettem a piacon, de találtam valami mást, amit igazából nem is akartam venni, és nem vagyok benne biztos, de remélem, hogy tavasszal esetleg használni is fogom. Ez nem más, mint egy pár nordic walking bot.

Egy ezresért vettem, a Decathlonba 16-30.000. Ft. között van az ára. (Ha meg mégse használom majd, akkor némi haszonnal eladom.)

Mivel az utcánk végén van a szabadidőközpont, remélem rá fogom magam venni, hogy menjek és sétáljak. Nem is értem, hogy miért nem jártam ki eddig is oda, miért nem jutott eszembe ez a lehetőség? Havi 1000 Ft. a belépő, vagy napi 100 Ft. Van több futópálya, kültéri fittneszpark, hatalmas épített domb, szép zöld, fás terület, stb. Mindezek ellenére hosszú-hosszú ideig inkább konditerembe jártam és fizettem a nem olcsó belépőt. Tehát terveim vannak, a végrehajtás meg még a jövő titka :) Itthon ülve könnyű eltervezni... De ki tudja, lehet ez lesz az én sportom? 

Vasárnap meg végre rávettem magam és megnéztem a Joker című filmet. Először laptopon, aztán meg a fiammal közösen a tv-n. Nekem tetszett, és nem is viselt meg. Pedig amikor a moziba játszották, akkor ez volt az oka, hogy nem akartam megnézni, hogy azt hittem lelkileg megvisel. Egyébként érdekes film, több szálon is elgondolkodtatott. 

Joaquin Phoenix pedig qrva jó színész. Imádtam. És a film se véletlenül kapott 11 Oscar-jelölést.  

Otthon a fiam tekintetében talán jobb a helyzet, mint volt. Mintha kissé magához tért volna. Már kimozdul, majdnem minden nap megy edzeni, készül a tavaszi Spartan Race-re, bár amikor beszélgettünk, azt mondta, hogy továbbra sincs kedve, de azért csinálja. Kissé már többet kommunikál, és egyre több dologra kér meg, hogy főznék-e neki ezt vagy azt mire hazaér, vagy megtenném-e, elintézném-e, helyette amit neki kellene, hogy maradjon ideje edzeni...

Én meg nyilván neki is és a lányomnak is örömmel segítek, főzök, intézkedek, vásárolok, stb.

Báááááááááár néha viccesen hozzáteszem, hogy azért remélem ezeket nem felejtik el, és ha már olyan öreg leszek, hogy egyedül enni se tudok, akkor legalább egy kis vízbe beáztatják nekem majd a száraz kenyeret, hogy el tudjam nyammogni :) 

Mivel mostanában többször is szóba került valahogy ez a dolog, a fiam amikor rákezdtem megint, hogy remélem nem felejted el..., csak annyit mondott: Tudom, tudom.... Nem felejtem el, majd megrágom neked az ételt.. Jó lesz? 

 

Magamról meg annyit, hogy az autóm az elmúlt egy hónapban hozzám nőtt. Mikor megvettem, akkor azt írtam, hogy majd akkor lesz családtag, ha elnevezem. Nos nem adtam neki azóta se nevet, de valamelyik nap azon vettem észre magam, hogy úgy becézem: "szerelmem". Azt hiszem ez mindent elmond a kapcsolatunkról :) Az ablakfóliázása is tervbe van véve, vettem neki "okos szélvédő takarót" is, és nagyon vigyázok rá!

Megosztás a facebookon

Egyik este még úgy aludtunk el, hogy működött a tv. Másnap reggel meg már úgy ébredtünk, hogy nem jött be egy csatorna se.

Sebaj...

Reggel nem foglalkoztam vele, gondoltam valami hiba van a rendszerben, mire hazaérünk megoldódik.

Nem oldódott meg.

Próbáltam a csatornakeresést, próbáltam áramtalanítani majd újra indítani, meg még egy jó pár módon igyekeztem megoldani a problémát, de nem sikerült. Nem mintha tv nélkül nem lennénk meg. A gyerekek a saját szobáikból már jó pár éve kitették a tv-ket, már csak nálunk maradt. Én a híradót szoktam megnézni, és néhány tematikus csatornán bizonyos műsorokat (pl. a múzeumi rejtélyeket, nemzetközi házvadászok, raktárháborúk, stb.) 

Felhívtam a szolgáltatót, és igazából ezért írom le ezt a pár sort, mert teljesen hülyének néztek.

Tudom-tudom, szőke vagyok, de ők ezt nem tudják....

Elmondtam, hogy mi a probléma, de a vonal másik felén csak azt kérdezgették, hogy mit ír ki a tv? (Egyrészt jó, hogy okos tv-nk van, de lehetne akár régi is, ami nem ír ki semmit.) Mondtam, hogy nem ír ki semmit, nem jön be egy csatorna se... Erre azt mondja a nő: akkor talán kapcsolja be a tv-t! Mondom neki: ez most komoly??? Tényleg azt hiszi, hogy csak ülök a tv előtt és nem jutott eszembe, hogy bekapcsoljam??? A következő jó ötlete, hogy talán ha tényleg minden csatorna eltűnt, akkor indítsak egy programkeresést... Mondtam neki, hogy ezen már túl vagyok. És még volt egy pár olyan ötlete, amitől kiborultam, mert teljesen hülyének nézett. De bármit is mondott, mindet már vagy megpróbáltam vagy akkor próbáltam amikor még telefonvégen volt, és tájékoztattam, hogy bizony most sem működik.

Mivel tényleg úgy tűnt, hogy nem én vagyok a hülye, hanem tényleg nem működik, így végül azt mondta, hogy a lakásba ahol be van vezetve a kábeltv, ott van valami kis doboz, azt próbáljam meg megkeresni és áramtalanítani, majd néhány perc múlva indítsam újra, és ha még akkor sem működik, akkor hívjam vissza őket. 

Ez jó kis torna volt, de megtaláltam és áramtalanítottam.

Ekkor már az internet sem működött, aminek a fiam nem örült :) 

Újraindítottam, majd végigjátszottam ismét azokat, amiket korábban is, de továbbra sem működtek a csatornák, viszont legalább az internet újra ment.

Visszahívtam őket. Ekkor már nem ahhoz a "kedves" hölgyhöz kerültem, hanem egy fiatalemberhez. Elmondtam a problémát, és azt is, hogy eddig hányféleképpen próbáltam megoldani a dolgot. Viszonylag megértette, csak 1-2 f@szságot kérdezett, de ismét elmondtam, hogy már azt is próbáltam, meg már azt is próbáltam...

Néhány per alatt odáig jutottunk, hogy akkor felveszi a hibabejelentést, értesíti a kollégákat. DE!!! Ha mégis kiderül, hogy nálunk van a hiba lakáson belül, akkor a kiszállásért 2500 Ft-ot ki fognak számlázni. Nevettem egyet, mert kb. 50 méterre vannak tőlünk, de mondtam, hogy legyen, kifizetem a pénzt.

Nem sokkal később telefonon kerestek.

Mint kiderült, náluk volt valami rendszerhiba és elnézést kértek, tájékoztattak, hogy most már rendben kell, hogy működjön minden. Megnéztem és valóban.

Csak azt nem értem, miért kell hülyének nézni az ügyfelet???

Megosztás a facebookon

Mivel ez elmaradt, most pótolom, de cserébe rövid leszek és tömör.

Az elmúlt év azt hiszem nem volt életem legjobb éve.

Nézzük csak:

- Év elején még nagyon lelkesen jártam a volt kollégákkal edzeni (már hosszú hónapok óta), január elsején délután is a teremben voltunk.

- Január: teljesen véletlenül kiderült, hogy a lányom pajzsmirígy problémával küzd.

Már az első lelet is durva volt, a normális max. 4 helyett 27 volt a TSH-ja, majd egyik hétről a másikra 55-re emelkedett, ami extrém magas. De szerencsére sikerült orvosolni a dolgot és már a normál tartományba van, igaz gyógyszeres segítséggel, de legalább kiderült és kezelve lett.

Aztán januárban történt az is, hogy nem csak béremelést, hanem még több helyettesítési díjamat is kaptam, miközben sokkal kevesebbet dolgoztam, mint korábban,

bár ezt csak márciusig járt.

- Márciusba döntenem kellett, hogy melyik munkát szeretném (a könnyűt, ahol SZAKÉRTŐKÉNT kb. napi 3, max. 4 óra alatt végzek az egész napi feladatommal, de nem olyan szuper jó fejek a kollégák, vagy azt ahol ÜGYINTÉZŐKÉNT a munkaidő sem elég arra, hogy elvégezzem a rám bízott munkát, viszont a kormányhivatal legjobb kollégái között lehetek? Volt egy kis dilemma, de végül (a jó fej volt kollégák is azt mondták, hogy nagyon szeretnek, de legyen eszem) azt válasszam, ahol sokkal kevesebb munkával ugyanannyi pénzt kereshetek... Azt választottam, bár a mai napig is rendszeresen találkozunk, mert tényleg szeretnek és én is szívesen vagyok velük.

A volt főnököm is a mai napig körbecsókol ha az utcán vagy valamelyik üzletbe összetalálkozunk. Ő is kedvelt és tényleg sajnálta (bár megértette) hogy máshol folytatom a pályafutásom.

- A fiam márciusban indult élete első Spartan Race versenyén. Én vittem Kazincbarcikára, és nagyon büszke voltam rá. Akkor a sprint távon indult, de azóta már teljesítete a super és a beast távot is. 

- Alig egy héttel később, április 6-án a férjemmel kettesbe Karcagra igyekeztünk a kórházba anyósomhoz, amikor  Cegléd után az "abonyi halálkanyarba" egy vízátfolyáson megcsúsztunk, és az út túloldalán lévő árokba csapódtunk, majd pörögtünk jónéhányat, de saját lábon szálltunk ki a kocsiból, ami totálkáros lett.

A balesetben a férjem is megsérült. Fél évig volt itthon, addig nem tudott dolgozni... Én csak könyebb sérüléseket szenvedtem, zúzódások, arcsérülés, és némi lelki trauma, viszont ettől kezdve már nem jártam kondiba (bár nem gondolom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz), de sajnos a rendszeres testmozgásról lemondtam. A baleset utáni pár hónapba segítettem a férjemnek öltözni, fürdeni, stb. Mára már jól van...

- A nyarat a férjem otthon töltötte, én meg dolgoztam, mert valakinek azt is kellett, de sok említésre méltó nem történt.

- Októberben ünnepeltük anyukám 70. szülinapját.

Remélem sikerült emlékezetessé tenni számára. Az okostelefon kezelését azóta is tanulja.

- Decemberben megtalálta az öcsém az új autómat.

Sajnos az év végét eléggé beárnyékolta a fiam rossz lelkiállapota. Egy párkapcsolati krízis miatt eléggé maga alá került, és elég nehéz neki is és nekünk is. Még most sincs teljesen jól, de már jobb a helyzet.

Összegezve tehát a 2019. nem az eddigi legjobb évem volt, de megtanította, hogy: 

Megosztás a facebookon

Akkor lesz tökéletes, ha nem stresszelsz rá...

Van egy reklám, aminek ez a szövege: "Tökéletes karácsony? Akkor lesz tökéletes, ha nem stresszelsz rá!"

És valóban! Annyira igaz. Én most úgy érzem, hogy tényleg nem stresszelek. Pont nem akarok megfelelni senkinek, csak jól szeretném érezni magamat.

Nincs megpucolva az ablak, nem csillog-villog az egész lakás, nem súrolok, takarítok egész nap.

 

Persze ez valamelyest túlzás, hiszen azért nem gázolunk bokáig a sz@rba,  de nem is csinálok belőle élet-halál kérdést, hogy egy porszem se legyen!

Továbbá nem rohangálok mérgezett egérként az üzletekbe, hogy valami teljesen felesleges dolgot vegyek, csak azért, mert valamelyest ez a társadalmi elvárás, hogy vásárolj, vegyél, költs, mert karácsony lesz és így szokás. 

Hát nem. Valójában a két gyerekemnek lett véve "ajándék", de ezek se drága dolgok, és ha nem karácsony lenne, akkor is valószínűleg megvettem volna nekik, mert már volt róla szó, hogy jó lenne. Semmi extra, 1-1 vezeték nélküli fülhallgatót kaptak.

Nem a legolcsóbbat választottam, hanem elvileg aminek hoszabb készenléti ideje van. Nem aliexpressről vagy e-bay-ről rendeltem. Nem azért mert sznob vagyok, hanem azért mert nem tudom, hogyan kell, valamint lehet nem is ért volna ide időbe. Ezt így jobbnak találtam.

Azért még kacérkodok az aliexpressel, mert magamnak szeretnék egy autós telefontartót. A piacon már láttam, de akkor nem vettem meg, de ki tudja, lehet majd most hétvégén. Ilyet szeretnék:

A férjem kicsit másképp gondolja a dolgokat. Már napok (hetek) óta nézelődik és vásárolgat. Ebből a szempontból olyan, mint egy nő. Járja a bevásárlóközpontot, az üzleteket és vásárolgat. Vett nekem is egy nagyon (nagyon-nagyon) drága ajándékot, amit végül visszavitettem vele. Agyérgörcsöt kaptam volna, ha nem veszik vissza, de nem volt semmi gond, visszaadták az árát. Most is a Malom központba van, és már nem is tudom, hogy vajon kinek, kiknek vásárolgat? Lehet, hogy egyszerűen csak élvezi a tömeget, a nézelődést, meg a karácsonyi feelinget. Én meg itthon vagyok, mert idegbajt kapnék a tömegtől, a nézelődéstől és az egész karácsonyi feelingtől :) 

Tegnapelőtt a lányom találta el, hogy menjünk el vásárolni. Kérdeztem, hogy mit szeretne venni, de semmi konkrét nem volt, annyit mondott, hogy "csak úgy". Bementünk az üzletbe, aztán kb. 10 perc elteltével már jöttünk is ki (persze semmit se vásároltunk), és hazafelé vettünk az irányt. "Menekültünk a tömegből". Odafelé Ő vezette az "új autómat", de még nincs hozzászokva, és kissé zavarta, hogy a 122 lóerő másképp reagál, mint amikor a saját kocsiját vezeti. Hazafelé már én vezettem. Jaaaaaaaa! Annak ellenére, hogy magamtól nem ezt az autót választottam volna, már beleszerettem. Imádom. És erre az is tökéletes bizonyíték, hogy bármikor kiszállok az autóból visszanézek rá. A facebookon (ami persze abszolút megbízható forrás) olvastam, hogy ha nem nézel vissza az autódra, akkor nem a megfelelőt választottad. Én visszanézek! Vagyis megfelelőt választott nekem az öcsém!

Mi is van még? A töltött képoszta már kész van, van pulykasült, mely hidegen nekem jobban ízlik, mint frissen. Lesz még hallé vagy halászlé, ki hogy mondja, rántott ponty, hurka-kolbász, és a reggeli kávéhoz már megkostoltam a diós- és mákos beiglit is. 

Karácsony második napján megyünk anyukámhoz a szokásos ebédre. 

Abádszalókra is megyünk majd valamikor a férjem családjához, azt még nem tudom melyik nap. 

Imádom, hogy itthon ha nincs kedvem, akkor nem ágyazok be, és akár délelőtt is ágyból nézem a tv-t. Van annak is előnye, ha már nagyon az ember gyerekei... Feltalálják, elfoglalják magukat.

Azt még nem tudom, hogy idén lesz-e hagyományos karácsonyfánk? Egy gyönyörű grincsfát már vett a lányom. Nagyon szép és letisztult, csupa fehér dísz van csak rajta. Nekem tetszik. 

Tegnap volt a névnapom, ami nincs a naptárba, így csak alig páran tudják, de a legfontosabbak azért megemlékeztek róla. Kaptam virágot is, és még úgy is örültem neki, hogy valójában nem kedvelem a vágott virágot. 

 

 

És bár szinte soha nem iszom, tegnap este nagyon jól esett egy pohár Bailesy's. 

Ma pedig az itthoni kényelmes ruhámba élvezem a semmit tevést. Nem tudom meddig élvezném, de azt hiszem hozzá tudnék szokni :) 

Tehát tökéletes karácsony akkor lesz, ha nem stresszelsz rá!!!

Szóval nálunk idén nem lesz ez:

 

 

 

Megosztás a facebookon

Lassan telik, nagyon lassan.

Így van az, ha nincs mit csinálni. Ma már nincs beteg berendelés, nincs vizsgálat, nincs szakértés. Tegnap lezártam az iratokat, aláírtam az összes határozatot, megcsináltam a statisztikát, tehát ma már csak az a dolgom, hogy kivárjam, végre mikor mehetünk haza.

Tegnap egy kicsit húzós volt, de csak annyira ami még bírható. Délelőtt pont befejeztem a 10 beteg szakértését, mire jött értem az autó és mentem Kiskunhalasra, hogy az ottani szakértői határozatokat is aláírjam.

Közben végre oda is sikerült felvenni valakit, elvileg december 31-től dolgozik. Ez persze megütötte a fülemet, hogy dec. 31.-től? De hát akkor nem is tud semmit sem csinálni, hiszen mindenki szabadságon lesz a szakértői bizottság tagjai közül. Aztán kapcsoltam, Jaaaaaa! Valószínűleg megint létszámstop lesz január 1-től... Így már értem.

Mi is van még? Ja, hát hazaért a lányom Ausztriából. Amikor már elindultak hazafelé és először beszéltünk, akkor úgy volt, hogy fél 6 körül érkeznek. Aztán írt, hogy bemennek Bécsbe a karácsonyi vásárba, kb. fél 8 lesz mire hazaérnek, de végül fél 10 lett belőle. A lényeg, hogy épen, egészségesen megérkeztek. Most tanul ezerrel, mert megint vizsgája lesz. Neki jó hosszúra sikerült az év végi pihenő, mert már múlt hét óta nem dolgozik.

A fiam tegnap reggel ment utoljára (vagyis én vittem hajnalba, mert elkéste a buszt), a férjem ma is dolgozik, délután valami céges ebédjük lesz, és még nekem is be kellett jönnöm ma. Elvileg 11-kor fel kell menni a főnökhöz, biztos lesz karácsonyi köszöntő, kölyökpezsgő meg pogácsa, aztán meghallgatjuk Szabó Gyula előadásában a YouTube-ról Ady versét, majd kínosan, poénkodva, erőltetett mosollyal várjuk, hogy el lehessen szivárogni.

Én ezt a pillanatot várom már nagyon:

 

 

Megosztás a facebookon