Hétfőn úgy éreztem, hogy borzalmas napom volt, aztán keddre már konszolidálódott a dolog, de végül a mai nap tette fel a koronát a "önsajnálatomra" amikor is jött egy beteg.

Még nem került be hozzánk, hiszen még csak az orvosnál volt vizsgálaton, de már láttam a leleteit, hiszen fel kell készülni abból is, hogy mire az ügyfél hozzánk kerül, már képbe legyünk. Tanulmányozni és ismerni kell a leleteit, a körülményeit, a betegségeit, hol, mikor, milyen kezelésen esett át, milyen körülmények között él, stb.

Amint az orvosi papírjait olvasgattam, már akkor elkezdtem átértékelni a dolgokat, de amikor végül bekerült hozzánk... Na akkor gondoltam azt, hogy valójában boldog, gondtalan életem van!

Nem is a beteg döbbentett rá, hanem az anyukája, aki kísérte.

Édes Istenem! Mit vétett ez a szerencsétlen nő, ami miatt ilyen "keresztet kapott"?

Egy velem kb. egyidős, szőke, csinos, értelmes nőről van szó (mármint Ő az anyuka).

A lánya 28 éves és teljes ellentéte az anyának. Bár fiatal, de az anyjánál is idősebbnek néz ki, látszik rajta, hogy "már sok mindenen túl van" és első pillantásra is látszik, hogy súlyos pszichés problémái vannak.

A tekintete egyszerre üres és ijesztő, olyan, amitől csak megrettenni lehet, értelemnek egy csepp szikrája se látszik, és amikor kérdeztem tőle bizonyos dolgokat, akkor nem a valóságot tükröző dolgokat válaszolt, és nem megjátszotta magát...

Az anyukája pedig türelmesen, szeretettel, teljes odaadással igyekezett a lányának mindenben segíteni. Válaszolt helyette, kijavította, biztatta, stb. Elmondta, hogy a lánya eddig külön élt tőlük, de tavaly óta már ismét náluk él, Ő gondoskodik róla. Felmondott a munkahelyén, hogy figyelni tudjon a lányára, ápolni, gondozni tudja. Mondta mindezt szeretettel, miközben a lánya még gonoszabb pillantásokat vetett rá. Ő meg csak simogatta, szeretgette. Nem megjátszotta, tényleg teljes anyai odaadással volt.

Az édesanya megtehetné azt is, hogy a lánya állapotára való tekintettel intézetbe helyezteti el. És ahogy figyeltem őket, bizony azt gondoltam, hogy talán az lenne a legjobb megoldás mindenkinek. Közben meg mint anya, valószínűleg én sem tudnám megtenni...

Részletek az anamnézisből: (nevek, időpontok törölve, nem éppen időrendben, hanem kb. úgy, ahogy a leleteket leírták).

Megosztás a facebookon

Nehezemre esett szombaton reggel felkelni. Nem tudom igazán az okát, mert ha nem dolgozom, akkor is felkelek hétvégén is ugyan úgy, mint hét közben. De lehet, hogy ez csupán pszichés volt, a tudatalattim lázadt a szombati munka ellen. Mi értelme ennek? 6 beteg volt behívva 2 orvoshoz, akikből 2 jött át hozzánk szakértésre. Ezért bekapcsolni a gépeket, égetni a villanyt, stb. miközben egy csomó dolgom lenne otthon?

De mivel nem tehettem ellene semmit, így beletörődtem.

Szóval reggel nehezen ment a felébredés, és ez később se lett jobb.

Reggel levittem a kutyát, mivel a lányomék már Ausztria felé tartottak, hogy szerdáig a snowboardozásnak hódoljanak. Ezt az otthoni cipőmbe szoktam megtenni (mármint a kutyasétáltatást), amivel nincs semmi baj, csak éppen annyira nem voltam összeszedett reggel, hogy a munkahelyre is abba a cipőbe léptem, nem a megfelelő bokacipőbe... De ezt már csak a munkahelyen vettem észre.

Aztán abból is látszik, hogy kómás voltam, hogy a férjemet ugrasztottam, aki a fürdőszobába készülődött, hogy segítsen már megkeresni a termosznak a tetejét, amibe a kávét viszem. Addigra én már kétszer végigjártam a konyhát, az előszobát, sőt még a hűtőbe is benéztem, hogy a kókusztejjel esetleg nem-e betettem azt is. De nem, nem tettem be. Nem találtam, pedig már indulnom kellett volna. A férjem is kereste, Ő sem találta. Nem értettem, alig pár perccel azelőtt töltöttem a kávét a termoszba, akkor még megvolt a teteje...

Aztán hirtelen odanéztem és láttam, hogy most is megvan, rajta van a termoszon :) Pfffff Jó kis napnak nézek így elébe...

De valamelyest konszolidálódott a helyzet, mert még munkakezdéskor lejött a főnök és szépen csendben mindenkinek megsúgta, hogy amint végzünk a szakértésekkel, szépen egyesével el lehet menni. Na végre! Valami reménysugár :)

Addig is jobban utána néztem annak a vezetéstechniakai tanfolyamnak, amit az öcsém ajánlott.

Azt mondta, a kocsi mellé kérjem azt karácsonyra.

Most persze lehet azon tanakodni, hogy az öcsém miért is ajánlotta?

Bele lehet képzelni ezt is, meg azt is.

Én nem képzelődöm, egyszerűen úgy gondolom, hogy biztos nem akar nekem rosszat, és bár marhára be vagyok fosva attól, hogy még akár kontrollált körülmények között is, de újra átéljem az aquaplaning (vízen siklás) jelenségét, amit áprilisba megtapasztaltam Abonynál, de jót fog az tenni nekem!

Itt helyben találtam egy lehetőséget, ahol elvileg azt ígérik, hogy a tréningen kisebb sebesség mellett száraz úton is elő tudják idézni ezt. Hááááát, mit mondjak? Tényleg nem várom a megcsúszás érzését, de meg fogom tudni csinálni!

Azt mondják, ha ledob a ló, minél előbb vissza kell rá ülni. Én a baleset után is visszaültem, vezettem és nem volt félelemérzésem. De azt hozzá kell tennem, hogy azért nem múlt ám el nyomtalanul a dolog. Ha bármikor eszembe jutott, hogy ismét arra kell menni ahol kisodródtunk, majd az árokba csapódtunk és pörögtünk, akkor igenis gyomorgörcsöm lett! Már a férjemnek is elővezettem, hogy ha megyünk, más útvonalat fogok választani, mert egyszerűen nincs rá erőm, hogy arra menjek!

Abszolút megértette, sőőőt!

Szombaton Ő elutazott vonattal és úgy volt megbeszélve, hogy én megyek érte vasárnap. Ez így is történt. Mielőtt indultam felhívott és elismételte, hogy ne arra menjek, amerre a baleset volt, hanem Nagykőrösnél térjek le a másik irányba. OK, rendben! Megígértem, és így gondoltam én is.

Ám amikor indulásra került a sor, akkor belém hasított a tudat, hogy jól van ez így? Ezentúl nem megyek arra? És ettől megoldódik a dolog? Megnemtörténté tudom tenni? Jobb lesz? Dehogyis!

Fogtam hát magam és mivel egyedül mentem odafelé, úgy döntöttem, hogy már csak azért is arra megyek! Le kell győzni ezt a félelmet!

Amikor megérkeztem a célhoz, elmondtam a férjemnek, hogy a megbeszéltek ellenére a "Horty kanyar" felé jöttem! Kissé ideges lett!

Hazafelé már nem arra jöttünk :)

Lehet már az odaút is tudat alatt stresszes volt, de a hazafelé úton ez már nem csak tudat alatt létezett. Annyira, de annyira koncentráltam, hogy a sötétbe a rossz úton nehogy valami baj legyen, de közbe haladjunk is, ráadásul a rossz úton senki se akart megelőzni, így hosszú-hosszú kilométereken át vezettem a kocsisort, hogy mire hazaértünk én úgy elfáradtam agyilag, mintha vizsgára készülnék és már nem fogna az agyam. De ezen is túl vagyok.

Amint hazaértünk, még átszaladtam anyukámhoz este kocsival, vittem neki frissen fogott Tisza tavi pontyot, amire a férjemnek és anyukámnak is ugyanaz volt a reakciója: "nem vezettél még ma eleget"?  És akkor éreztem, hogy nagyon kellett már ez az út, nagyon kellett, hogy át tudjam élni, hogy meg tudom csinálni, hogy le tudom zárni!

A mai napomat meg hagyjuk! Hétfő van, és qrva sz@r napom. Beszélni se akarok róla...

De amint ezt leírtam, és ki akartam fejteni, üzenetet kaptam a lányomtól. Küldött képeket, videót, mellesleg írt is pár sort is.

És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy az igazán fontos dolgok ezek, úgyhogy vége a hétfői letargiának!

Remélem!

Dolgozom rajta!

Megosztás a facebookon

Neve: KIA CEE'D, vagyis még nem vettem a nevemre, mint az előzőt, aki Silver Hunter volt. Neki még keresem a megfelelő nevet. Ha megtalálom, akkor válik igazi családtaggá.

Kicsit szégyellem magam, hogy miért nem vertem a földhöz a seggemet örömömbe, amikor kiderült, hogy megvan az új kocsi.

 

Annyit vártam rá... Április óta kerestük a megfelelőt.

Az öcsém tök jó fej, nélküle nem sikerült volna! Nagyon sokat segített, tényleg kereste, megnézte, nem ajánlotta a korábbiakat, de azt mondta, hogy úgy tűnik ezzel minden OK, és valóban az. Nem volt semmi ami indokolta volna az apátiámat a kocsival kapcsolatban.

Nem tudom, hogy akkor miért nem örültem? Talán azért, mert már annyiszor úgy éreztem, hogy OK meglesz, aztán mégse...

Tudom elmeháborodott dolog, de egy ideig úgy éreztem, hogy a kis Volkswagent imádtam, és még akkor is simogattam a kormányát, amikor lerohadt alattam anyák napja vasárnapján az Aldinál. Vagy a piacra kijutottam vele, de haza már nem és akkor is az öcsém segített elvontatni a szervizbe...

Annak a kis kocsinak mindent elnéztem és megbocsátottam. Úgy is imádtam, hogy nem volt benne légkondi, és szakadt rólunk a víz a forró nyári napokon... Ez az új autó, meg elvileg minden kritériumnak megfelel amire nekem szükségem van, sőőőőőőőt, még többet is tud, és mégsem járok örömtáncot?

 

 

Normális vagyok?

De ez csak addig tartott, amíg valóban az enyém nem lett.

Most már örülök, sőőőt napról napra jobban szeretem.

Emlékszem, egyszer azt is mondta az öcsém, hogy autót nem szabad úgy venni, hogy "szerelem első látásra".

Nos ezt nem úgy vettük :) 

A férjem nem is látta az autót egészen addig, amíg haza nem vittem. Ő addig "csak az előleget adta", aztán még megtoldotta és beleszállt jócskán a vételárba is.

Kedden este már a ház előtt várt amikor hazaértem a munkából az új szerzeménnyel. Sötét volt, nem sokat látott belőle, de rögtön kerített pár ismerőst, akiknek megmutogatta. Láttam rajta, hogy Ő teljesen elégedett. Mondta is amikor végre lezártam a kocsit és elindultunk felfelé a lépcsőn, hogy "azt hittem valami roncsot veszel, de ez nem az!" Nos! Mi az hogy roncsot??? Az öcsém ajánlotta, tehát eleve nem lehet roncs, max. olyan aminek nem tetszik az ergonómiai vagy a belső kialakítása :) Mivel a rádiócsatornák, naptár, óra, stb. nem volt még beállítva, így visszamentem és a sötétbe nyomkodtam a gombokat. Egyszer csak hívott a férjem, hogy maradjak csak lent, mert mindjárt elkészül és az új autó örömére elmegyünk vacsorázni a Csalánosi Csárdába.

Nem volt kedvem, de főzőcskézni meg még annyira se... A gyermekeknek is kellene valami vacsora felkiáltással próbáltam kibújni az éttermi vacsora alól. De a férjem megnyugtatott, hogy hozunk nekik is.

Innen kezdve nem volt kifogás. Már csak attól tartottam, hogy egyáltalán nem vagyok hozzászokva még az autóhoz és mivel csak másnap jön a Cascós a szerződéshez felmérni a kocsit, nehogy most történjen valami...

De nem történt, Sőt, mire kiértünk a csárdához, már élveztem is a kocsi hangját, kényelmét és az egész feelinget! Elkezdtem megszeretni! A férjem is elégedett volt, kényelmesnek, halknak és jónak találta az autót.

A csárdába sok pénzt hagyott, de nagyon boldog volt, a zenésznek is küldetett italt, sőőőőőőt, tök gáz, de nekem is kért számot. Én nem tudom jól kezelni az ilyen szitut. Nem vagyok hozzászokva, teljesen idegen tőlem. Az étel nagyon jó volt, de alig látszott a tányéron, hogy ettünk belőle, akkora adagot adtak. Én cigánypecsenyét ettem, ami finom volt, de azért Lajosmizsén jobban csinálták:) A férjem gombával és velővel töltött sertéskarajt kért. A gyerekeknek meg egy kétszemélyes tálat vittünk.

Másnap a facebookon beléptem a KIA CEE'D csoportba, feltöltöttem az autó képét, és megköszöntem a befogadást. Mivel nem új autó és a mai kocsik sokkal dizájnosabbak, nem gondoltam hogy ennyi pozitív visszajelzést kapok. 

Közel százan gratuláltak hozzá 1 nap alatt és ilyeneket írtak, hogy:

"Gratulálok! 1.6 benzines ebből a generációból nem gyakori!" 

"Pofátlan kérdés, de mennyiért sikerült hozzájutni? Nagyon ritka ezzel a motorral és színnel, gratulálok hozzá!" 

"Nagyon jó vétel volt! Sok szerencsés kilométert vele." 

"Gratulálok! Nagyon szép! Sok-sok balesetmentes kilométert kívánok! Az enyém is 1,6-os,benzines, 2010-es."

Szóval sok pozitív visszajelzést kaptam, és egyre inkább éreztem, hogy JÓ DÖNTÉST HOZTAM! Annyira büszke voltam az öcsémre! Én magamtól nem vettem volna meg, mert hülye szőke nő hozzáállással gondolkodtam. 

Aztán másnap már ezt posztoltam:

 

 

 

Megosztás a facebookon

Ma reggel készülődés közbe azon gondolkoztam, hogy milyen jó most minden. És egyből belém is hasított egy furcsa érzés, hogy ez nem szokott sokáig tartani...

Tegnap este tök békés volt minden, felhívtam a férjem hazafelé menet és nyafogtam egy kicsit, hogy nincs kedvem főzőcskézni, rendeljünk már valamit. Így hát pizzáztunk!

A fiamnak írtam cseten, hogy pizza lesz, milyet kér? Erre örömködve visszaírt, hogy port arra gondolt, hogy milyen jól esne neki egy pizza, és lám teljesült. Jó hangulatba volt Ő is, még arra is nyitott volt, hogy hétvégén a férjemmel elutazzon Abádszalókra, a sógornőm szülinapjára. Ez nem jellemző, nem szokott az apjával a rokonokhoz menni :) Én azért nem megyek, mert szombaton dolgozom, a lányomék meg Ausztriába mennek síelni. 

Gondoltam még inkább fokozom a fiam örömét, ezért hát érte mentem a lányom kocsijával a munkahelyére. Boldog volt, ennek is örült és arról beszélgettünk hazafelé, hogy mostanában olyan sok minden van, amire csak gondol és bevonzza, és tök jól érzi magát ettől. Majd hozzátette, kár, hogy a lottóval nem így van :)

Szóval a fiam is jó passzba volt. A férjem is, ennek örömére még egy kicsit megtoldotta a kocsim árát a kártérítési pénzéből.

Ezeken gondolkodtam reggel, hogy milyen jók az ilyen békés órák, amikor az egész család kisimult.

 

Addig gondolkodtam, hogy már megint majdnem késésbe voltam. Rohantam le a biciklitárolóba, hiszen kerékpárral 8-10 perc alatt beérek a munkahelyre.

DE!!!

A biciklim nem volt a helyén...

Hívtam egyből a férjem, "nem mondtad, hogy elviszed a biciklit!" Meglepődött, hogy miről beszélek, mert nem biciklivel ment dolgozni.

Annyira hihetetlen volt számomra, hogy a zárt lépcsőházból, a zárt tárolóból eltűnt a bicajom, hogy még egyszer visszamentem és megnéztem, hogy biztos jól láttam, hogy nincs ott? Persze nyilván semmi értelme nem volt ennek, de ismét megbizonyosodtam, hogy valóban nem tévedtem, szőrén-szálán eltűnt.

Nem volt időm lamentálni, mert késésbe voltam. Gyorsan átszaladtam az út túloldalára buszjegyet venni. A házunk előtt áll meg a busz, tehát nem távolság és a munkahelyemtől kb. 200 méterre tesz le.

A jegyvásárláson is túl voltam, jött is a busz, persze már az előző megállóba tele lett, senki nem tudott rá felszállni. Ekkor jött el a pillanat, hogy értesítsem a kolléganőmet, hogy valószínűleg késni fogok.

A pár perccel ezelőtti kisimultság már rég tovaillant.

A következő busz pár perc múlva jött, azzal csupán 5 percet késtem.

Amint beértem a munkahelyre, hívott a férjem, hogy telefonált a közös képviselőnek, hogy a zárt tárolóhoz kinek van még rajtunk kívül kulcsa a lépcsőházban, ahol mindössze 15 család lakik, mert eltűnt a kerékpár.

Nos kizárásos alapon pontosan meghatározható, hogy ki vitte el. Szinte 100 %, hogy az, aki tavasszal a lányom 4 téli gumiját is megpróbálta a zárt tárolóból az autójába tuszkolni, csak szerencsére a férjem pont akkor ért haza és észrevette. És még volt pofája akkor azt mondani ennek a szemét alaknak, hogy azért akarta a kocsijába tenni, mert nem volt ráírva, hogy kié!

Inkább nem is fejtem ki, hogy milyen alak, mert ideges leszek már attól is ha rágondolok. Aki ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok idegengyűlölő, de ez az ember ki tudja hozni belőlem. 

Feljelentést nem tudunk tenni, mert nem volt regisztrálva a bicikli, nem tudom igazolni semmilyen formába.

Éppen ezen háborogtam, amikor hívott az öcsém, hogy ma 2 óra után mehetek a kocsiért, mert elkészültek az okmányok, megvan a rendszám, forgalmi, műszaki, minden ami kell. 

Na végre valami jó hír!

Az öcsémnek is elújságoltam, hogy milyen ügyes vagyok, és hogy a gépkocsi árát úgy tudom felvenni a bankból, hogy 15-20 ezer forint kezelési költség helyett mindössze 500 Ft-ba kerül. Erre az öcsém: "Hogy csináltad? Kiraboltad? És ennyibe került a maszk?"

Elmondtam neki is, és elismerően csak annyit mondott: "Szuper a bankod." Hát igen, ebbe is fektettem energiát, hogy megkeressem a legolcsóbbat. Tényleg 0 Ft-os számlám van!

Aztán amint beszélgettünk, kiderült, hogy az öcsém felesége meg bekerült a sürgősségire és már meg is operálták. Vékonybél elzáródása volt. Az öcsém egyedül igyekszik koordinálni a gyerkőceiket. Anya nélkül kell mézeskalácsot sütni, meg a fia Pestre megy színházba a sulival, csak éppen elfelejtette és nem olyan ruhába öltöztette, stb. Szóval náluk is zajlik az élet! De ügyesen boldogul, csak ugye senkinek se jön jól, ha hirtelen anya eltűnik pár napra, úgy értem kórházba kerül, műtik és nem tud részt venni a család életébe, pedig addig jórészt ő koordinálta.

Visszatérve a kétórás autóátvételre. Az ebédidőmet azzal töltöttem, hogy levegyem a kocsi árából hiányzó pénzt a számlámról. Bár tegnap nagyon ügyesen elintéztem, és kiderítettem, hogy ingyen tudok levenni akár havonta 1.600.000. Ft-ot is. Persze sajnos nincs annyi pénz a számlámon, hogy ezt minden hónapba megtegyem :) De elvileg megtehetném, ha lenne :) Elindultam az UniCredit atm-hez, mert ott 50 darab pénzjegy a korlát, a bank és más bank ügyfelei is egyaránt 1 millió forinthoz juthatnak. De hiába, mert azt írta ki, hogy csak 250.000. Ft-ot tud kiadni. Mentem a következő UniCredit automatához, de ott is úgy jártam. Még jó, hogy itt a központba néhány száz méteren belül vannak a bankok és az automaták. Mentem az Erste Bankhoz, de ott 400.000 Ft-ot ajánlott a gép, amit nem fogadtam el:) Irány a saját bankom atm-je, vagyis a Sperbanké, ott meg azt írta ki, hogy max. 40 bankjegyet tud kiadni, de csak 5000 Ft-os bankjegyek vannak a gépbe. No az se jó! Kezdtem kicsit ideges lenni, mert ugyan tegnap a telefonba elmondta az ügyintéző, hogy "bankbiztonsági okokból ők sem tudják, hogy melyik atm-ből lehet 800.000.  Ft-ot kivenni, de biztos találok olyat a közelbe..." Nem volt más hirtelen 100 méteren belül, már csak a K&H bank. Ez volt a leginkább bizalomgerjesztő, mert itt a bankfiókon belül van az automata.

Megpróbáltam, bár elég macerás volt, mert ki kellett választani, hogy milyen címletű bankjegyet szeretnék, és egyesével lehetett nyomkodni a nyilat, hogy hány db-ot szeretnék belőle. Mire 40-szer csipogtam, már a biztonsági őr is odanézett :)

De TÁDÁMMM! Kiadta.

Ezzel és a férjem általi hozzájárulással, valamint az előleggel már megvolt a kocsi ára. Már csak az átírási költségre kellett előteremteni a pénzt. Nem voltam biztos benne, hogy vajon még tudok-e mai napon több pénzt levenni, meg már várakoztak is mögöttem az atm-re, így hát továbbindultam. Gondoltam, legfeljebb azt az összeget már kp-be veszem fel a bankomnál. De hirtelen eszembe jutott, hogy még a nyáron kaptam a férjemtől eurót, amit nem váltottam be, és a pénztárcám "titkos fiókjába van" de most itt az alkalom. 400 eurót a férjem adott, és még volt 5 euróm, amit valamelyik hétvégén a piacon találtam egyik kabát zsebébe, amit turiztam (bár végül nem vettem meg, mert amikor felpróbáltam, nem volt jó, de ahogy benyúltam a zsebébe, ez az 5 eurós a kezembe akadt). Tök jó áron váltották be, több, mint 133.000. Ft.-ot kaptam érte. Az átírás meg egy százas sincs. Szóval tiszta haszon.

Már csak az volt hátra, hogy elkéredzkedjek a főnökömtől. Felmentem hozzá az emeletre, de éppen nagyon "osztotta" az egyik kolléganő agyát, így hát úgy tettem, mintha csak a jelenlétit akarnám aláírni, és kisompolyogtam.

Lent a kollégáimnak elmeséltem, hogy mennem kellene 2 órakor, de nem tudtam beszélni a főnökkel. Nagyon jó fejek voltak, mondták, hogy menjek csak, ha véletlen keres, majd azt mondják, hogy most tudtam csak kiszaladni ebédelni.

Jött a lányom, kimentünk a kocsiért, a papírdolgokat elintéztük, megkaptam a kulcsokat, felpattintották a rendszámot, és kértem egy kis gyorstalpalót is, mert nem értettem, miért van 5 kulcs? Erre elmagyarázták, hogy azért, mert a sebváltó zárhoz is van. Én meg nem meghazudtolva magam, szőke nősen néztem, hogy micsodaaaaaaa??? Az mi, meg minek és hogy működik, stb.???

Megmutatták, elmagyarázták. Ha valaki tudja, akkor ne röhögjön, eddig én nem tudtam és kész. Most már tudom.

Beültem, beállítottam a legszükségesebb dolgokat (ülés, tükör, rádió, stb.) és éppen indultam volna, amikor rájöttek, hogy a cascóhoz körbe kell fényképezni az autót. Mondták, hogy tolassak vissza. Nem is lett volna ezzel semmi gond, de ebbe a kocsiba úgy van a hátramenet, amivel eddig nem találkoztam. Próbáltam így, semmi. Próbáltam úgy, semmi. Próbálta a lányom is, neki se ment...

Úgy röhögtünk, alig bírtuk abbahagyni.

 

A biztosítós csaj is mondta, hogy nem baj, ha ő is megpróbálja, mert addigra már minden "férfiember" távozott. Mondtam, próbálja csak, de neki sem sikerült :))))) Aztán csak addig bénáztunk, míg végül rájöttünk, hogy nem lenyomni és sebességbe tenni, illetve nem az ikonnak megfelelő irányba eltolni, hanem megemelni és úgy sebességbe tenni kell. Végre sikerült, és a nyerítést is abba tudtuk hagyni. Ekkora már a pasik is visszatértek, mert el nem tudták találni, hogy mi ilyen vicces.

Ekkor jött a következő döbbenet.

Szinte porszáraz a benzintank, tankolni kellene...

De vajon eljutok-e a legközelebbi benzinkúthoz?

Az öcsém kollégája azt javasolta, hogy a lányommal együtt menjünk, és ha kifogy, a lányom pattanjon ki a kocsiból, mert neki tuti megállnak és még benzint is szereznek :)

De nem kellett ilyen cselhez folyamodnunk, sikeresen megoldódott ez is.

Gyorsan visszasomfordáltam a munkahelyre, és minden családtagot értesítettem, hogy nálam az autó, és örülök neki, még akkor is, ha nem ilyet akartam! Mert már kezdem megszeretni, és remélem rászolgál a szeretetemre és a bizalmamra amit belefektettem (nem beszélve a pénzről). 

Amint visszaértem, a kollégák jöttek, hogy nyugodjak meg (bár nem voltam ideges), hogy volt ugyan lent a főnök, de felkapcsolták nálam a villanyt, mintha ott lennék :)

Megköszöntem nekik, és ekkor mondtam el, hogy igazából azért kellett elmennem, mert vettem egy autót.

 

Erre megszólalt az egyik kolléganőm: "Hogy mit? Egy kocsit??? Na az fasza, én meg csak egy pólót vettem az ebédidőbe :) 

Dőltünk a röhögéstől. 

Szóval ilyen volt ez a mai nap. Hol fent, hol lent!

A biciklit sajnálom, mert nem volt szép, de nagyon jó volt. 28-as, női, magas kormányos, elől-hátul kosaras, és világítás is volt rajta elöl és hátul is. 

És tudom nem szép, de rosszat kívántam annak, aki ellopta. 

Megosztás a facebookon

3 nap szabadság (fodrász, barinős kávézás és árucserés turizás) után tértem vissza a munkahelyemre.

Már tegnap este azon gondolkodtam, hogy észre se vettem ezt a három napot, kellene még pár nap... Kellene, mert készülődni kéne az ünnepekre, takarítani, előkészülni, bevásárolni... 

Aztán gyorsan túllendültem a hétfő reggeli letargián és belevágtam a munkába. Ma "sokat" dolgoztam, hiszen az elmúlt 3 nap szakértését is be kellett pótolnom iratok alapján. Ez kissé macerásabb, mint amikor itt van az ügyfél és személyes kontakt is van, de nem okoz ez sem problémát. 

A kolléganőm szokás szerint lelépett fél 12 körül, én meg kb. fél 1-re végeztem mindennel. Aztán azon tanakodtam, hogy vajon elkéredzkedjek a főnökömtől, vagy csak simán lépjek le fél órára, az ebédidőre való hivatkozással? A gond ugyanis az, hogy elvileg meghatározott időben lehet csak elhagyni az épületet, 2 óra után már csak engedéllyel. Nekem meg ugye 2-kor kellett elindulnom a kb. 20 perces dolgomra. Végül úgy döntöttem, hogy nem járulok a főnököm elé. A kollégáknak úgy tálaltam, mintha csak 2-re végeztem volna a három napos szabadságom iratanyagával, és ugye "muszáj" kiszaladnom ebédelni! Mondtam nekik, ha bárki keres (gondoltam itt a főnökre), akkor mondják meg, hogy nem volt időm ebédelni, ezért mentem ki 2 órakor. De nem keresett, csak fél 4 felé, akkor meg már régen ott voltam. Akkor is csupán azért, mert kapott valakitől egy nagy rakás rétest, és meghívott.

Mi dolgom volt 2 órakor? A lányomat kellett a Mazdától elhozni, mert a barátja által szombaton vásárolt autót ő vitte teljes átnézésre az öcsémhez a szervizbe. Mondtam is, hogy bizony sok férj se adja oda a feleségének még a régi autóját sem, vagy legalább is nem szívesen, nemhogy 1 nap után a barátnőjére bízzon egy ilyen több milliós szuper autót.

Tegnap este amikor hazaért a lányom az autóval, természetesen felajánlotta, hogy próbáljam ki és vezessem. Nem tudom elmondani az érzést, de komolyan problémát okozott. Egyszerűen nem ment. Ez a kocsi nem nekem való! Ez már számomra "űrtechnológia".

Este, sötétbe amikor beszálltunk, csak azt láttam, hogy csupán a kormányon legalább 10 gomb világít, azon kívül a műszerfal úgy néz ki, mint egy komputer, és még ott van az óracsoport, meg annyi minden, hogy egyszerre nem is tudtam felfogni és feldolgozni a látottakat. Mi tetszett a legjobban? Hát az elektromosan állítható vezetőülés, az androidos érintőképernyős navigáció, a tolatókamera, és a számos vezetési asszisztens. Van benne sávtartó asszisztens, meg lejtmenet asszisztens, és a táblafelismerője a navigáció mellett a központi kis színes kijelzőre is kiírja az érvényes korlátokat, illetve előzési tilalmakat,vagy azok feloldását. Van benne intelligens Stop & Go rendszer, ami a jármű megállásakor kikapcsolja a motort, például egy városi lámpánál, majd a kuplung lenyomásakor újraindítja. Ez már annyira jó, hogy nem nekem való, így hát hiába ajánlgatták, nem ültem a vezető ülésbe. Egyszerűen frászt kaptam tőle, hogy ezt a majd 5 méteres autót vezessem. De azért mentünk vele egy kört, csak a lányom vezetésével. Ő úgy kezelte, mintha mindig is ilyet vezetett volna :) 

Aztán a mai délutánom többi részét azzal töltöttem, hogy kiderítsem, miként tudok legolcsóbban hozzájutni a saját pénzemhez.

 

Mert ugye szerdán ki kell fizetni az autót (az enyémet), és a bankba lévő pénzemhez csak úgy jutok hozzá, ha fizetek a banknak, hogy ideadja azt, ami egyébként az enyém.

De nem hiába fektettem nem kevés energiát a dologba, úgy néz ki, hogy talán 500 Ft-ból megúszom. És ez hihetetlen! Akinek eddig meséltem, az nem is akarta elhinni.

Na persze majd holnap derül ki, de elvileg egyszeri limitmódosítással, aminek a költsége a fenti összeg, vagyis 500, azaz ötszáz forint, hozzájutok a pénzemhez. Ha pénzintézetbe venném fel akkor kb. 15.000. Ft-ba kerülne, hogy ideadják. 

De!!!

A Sberbanknál, ahol bankolok limit nélkül tudok felvenni havi 2 alkalommal pénzt. Ez meglepett. Többször is rákérdeztem, hogy bármennyi pénzt ki tudok venni? Erre pedig az volt a válasz, hogy 2 alkalommal amennyit kiad az automata, annyit ingyen!

Persze nem bármennyit, de ami nekem kell most, annyit igen.

Ráadásul ennél a számlánál nem kell a saját bankom atm-jét használni, bármelyik más bank automatájából felvehetem ingyen, ez is a számlacsomag része. Úgyhogy utána jártam, hogy mely bankok engedik felvenni ezt az összeget. Nem lepődtem meg, hogy természetesen az OTP az nem engedi. Ott az "egyéb bank ügyfelei", csak napi százezret vehetnek fel. De pl. a Budapest Banknál, vagy az Ersténél fel tudom venni, és az UniCreditnél is.

A felső limit, amit egy alkalommal fel lehet venni, napi 800.000. Ft. Azért ennyi, mert az automata 40 bankjegyet tud max. kiadni. De másnap is le tudok venni ismét annyit, ingyen, hiszen havi 2 pénzfelvétel automatából ingyenes!

De annyira már nem is lesz szükségem, mert a férjem is beszállt a vételárba, és már az előleget is kifizettük. Szóval csak a mai limitmódosítás került 500 magyar forintomba, hogy két nap erejéig erre állították be. 

Azért néha kifizetődő, ha az embernek van ideje és idegrendszere a bankkal kommunikálni.

Ma legalább 4-szer hívtam őket, mire végre olyan ügyintézőhöz kerültem, aki vette a fáradságot, és kiszámolta, utána nézett és el is mondta, hogy mi a legolcsóbb megoldás.

Köszönöm magamnak és a Sberbanknak! 

Ez itt a reklám helye :) 

 

 

Megosztás a facebookon

avagy el kellene dönteni, hogy írok rendszeresen, vagy hagyom a ....

Ismét itt. Valahogy amikor eszembe jutott, hogy írni kellene, akkor mindig valami közbe jött. Nem, nem a munkám lett olyan pörgős, hogy nincs időm, hanem a körülmények nem kedveztek.

Az elmúlt hetek megviseltek egy kicsit. Nem volt fáklyásmenet, ahogy mondani szokták.

A legnagyobb lelki traumám a fiam pszichés állapota miatt volt/van.

Nem könnyíti meg a helyzetemet az sem, hogy a kolléganőm ismét nagymama lett, amit inkább nem is minősítek, mert én még ilyet nem láttam, tapasztaltam. Elvileg értelmes, több diplomás ember, aki kinyilvánította, hogy egyáltalán nem örül az újabb unokának, mert így mennyire sérülni fog az elsőszülött unoka. Az elsőszülöttről annyit, hogy bár elmúlt 3 éves, de valószínűleg a túlgondozás miatt még a mai napig sem szobatiszta, "nem akarják erőltetni, majd ha késztetése lesz rá..." És még sorolhatnám, hogy mi mindent nem csinál a túlgondozás miatt...

Az nem vitatható, hogy imádja az elsőszülött unokáját, de nem jól csinálja! De nem csak ő nem csinálja jól, hanem az egész család ilyen.

Naponta hallgatom, hogy csakis ezért megy, azért segíti, támogatja anyagilag is és minden téren a lányát, hogy az elsőszülött unokának mindene meglegyen. Még meg sem született a második unokája, de már nem szerette. És ezért a lányát és a vejét is hibáztatta, hiszen mindenről ők tehetnek! Heti szinten legalább 2-3 alkalommal van komoly konfliktusuk, ami akár ordibálásba, zsarolásba megy át. Olyan se veled, se nélküled kapcsolatba vannak. A kolléganőm mindig kifejti, hogy legszívesebben mit és hogyan tenne a lányával, rá se nyitná az ajtót, sőt egy forintot se adna legszívesebben nekik, de hát az unokája miatt mégis mindig mindent megkapnak. A házat is ők vették, a kocsikat is, a mai napig is ő fizeti a lánya telefonszámláját, havonta patronálják őket nem kevés pénzzel. Ezért cserébe nyilván el kell viselniük a fiataloknak, hogy a nagyszülők napi szinten ott vannak, esetleg bele is okoskodnak a "gyereknevelésbe" és minden másba is. Én kívülállóként úgy látom, hogy ez bizony nagyon egészségtelen és mindenki számára káros.

Ismét megerősítődött bennem a gondolat, hogy a pénz bizony nem minden. (Persze nyilván jó, ha van, de...) De ha valaki érzelmi intelligenciája a béka segge alatt van, nos azzal azt hiszem nem lehet mit tenni. Meghallgatom, néha finoman jelzem, hogy én másképp gondolkodom, de azért naponta hallgathatom a számomra elképesztő történeteket. De amíg ez engem csak annyira érint, hogy meghallgatom, mennyi mindenre futja másnak és mégis mennyire boldogtalan, mennyire elégedetlen, mennyire frusztrált, mennyire nincs kibékülve az életével, így erre nem is fordítanék több szót. 

Visszatérve a fiamra. Véget ért az első "komoly" kapcsolata. Még most sem ismertek előttem bizonyos részletek, de a lényeg, hogy vége lett, és bizony ez annyira megviselte, hogy én még ilyet nem tapasztaltam. Nem csak nála, de a környezetembe sem. Depressziós lett a szakítás után. És bizony, amit nagyon szégyellek, hogy nem én vettem észre először, engem csak akkor avatott be, amikor segítségre volt már szüksége. Valamelyest mentesít, hogy azon a héten éjszaka dolgozott, ami azzal jár, hogy nappal alszik, tehát be van csukva a szobájának az ajtaja nappal, és ezeken a heteken szinte nem is találkozunk, hiszen ellenkező napirendünk van. 

Kedden hajnalba telefonált rám, hogy tudnék-e érte menni a munkahelyére? Kissé fura volt, mert hamarabb elengedték, mint ahogy lejárt volna a munkaideje. De hiába kérdeztem, hogy valami baj van-e? Csak annyit válaszolt, hogy nincs, csak fáradt. Én meg el is hittem. Hazavittem. Aztán este amikor ébresztettem volna, hogy indulnia kell dolgozni, még akkor sem mondta meg, hogy mi a helyzet, csak annyit mondott, hogy szabadságon van, nem megy dolgozni. Fura volt, mert előtte beszélgettünk, hogy már alig van szabadsága... Amikor hazaértem, ismét aludt. Aztán végül csütörtökön fedte fel a lapjait. A szívem majdnem beleszakadt, amikor olvastam amit írt. 

"El tudnád nekem intézni keddtől-péntekig a táppénzes papírt? Úgy néz ki nem sikerült a fizetetlen szabadság, hiába próbálta intézni a főnököm. A jelenlegi érzelmi állapotom miatt megengedte, hogy kicsit kikapcsolódjak és pihenjek. Ugyan mondtam neki is, hogy nem tudom melyik a jobb itthon vagy a munkahelyen rágódni, de úgy néz ki jobb itthon. Már több mint egy hete magam alatt vagyok. Itthon próbáltam tartani magam, de a munkahelyen nem tudok mást csinálni csak rágódni dolgokon. Egyre jobban felerősödött a dolog és már nem bírtam tovább. Kedd reggel ezért is tudtam, hamarabb eljönni, mert elengedett az Imre, sőt ő mondta, hogy amíg nem szedem össze magam, addig maradjak itthon fizetetlen szabadságon, majd ő elintézi. Meg nagyjából a fél napot nem dolgoztam át, hanem ültem meg a friss levegőre járkáltam ki. Nem szeretnék belemenni részletesen és nem szeretnék egyenlőre beszélni róla, annyit mondok, hogy párkapcsolati probléma... Szombaton megbeszélek mindent az Eszterrel, ami bosszant és társai. Nem említettem eddig neked ezt, de nem is akarok erről beszélni senkivel most. Mindössze annyit kérek, ha megoldható kérlek intézd el keddtől péntekig a táppénzes papírt számomra. Ha hazajössz sem szeretnék erről most beszélni, majd a hétvége után esetleg..."

Persze elintéztem neki a táppénzt, és tiszteletben tartottam a kérését is, hogy most nem akar beszélni a dologról. Arra azért felhívtam a figyelmét, hogy rám mindig és mindenben számíthat. Ha nem velem akarja megosztani a párkapcsolati problémáját, azt elfogadom, de nagyon szeretnék tudni róla, ha bármilyen problémája van, hogy tudjak segíteni (ha tudok). Az orvosnál nagyon megértőek voltak és ajánlották, hogy nem ártana valami enyhébb nyugtató... De ettől teljesen elzárkózott a fiam, mondván, hogy szerinte a nyugtató nem fogja megoldani a problémáját. Azért vettem neki Valeriána relaxot, ami mégse gyógyszer, de hátha segít... Szedte is pár napig, de azt mondta, hogy nem érzi, hogy bármit is javítana a helyzetén.

Aztán jött a hétvége, amikor is úgy volt, hogy elutazik Eszterhez és megbeszélik a dolgokat. Kissé aggódtam, mert ilyen lelki állapotba egyedül vonatozni 170 km-t, nos szerintem nem túl megnyugtató egy szülő számára. Már olyan dolgok is megfordultak a fejembe, amit inkább le se írok... De aztán valahogy minden jóra fordult. A barátai eltalálták, hogy menjenek fel Pestre valami szabadulószobába, meg bulizni, és Eszter is oda tud menni, meg tudják beszélni a dolgokat. Vettek ki egy szuper szállást is (amit egyébként külföldieknek szoktak kiadni, a tulaj nem is beszélt, csak angolul). Valamelyest megnyugodtam, mert a barátai szuper jó fejek. Ismerem őket, figyelnek a másikra, segítenek egymásnak. 

A kapcsolatot lezárták, a fiam még a mai napig sincs teljesen jól, de igyekszem trenírozni. A teljes apátiából már kirángattam, mára már odáig jutottunk, hogy ismét jár edzeni, most a barátaival van Szegeden, tehát kimozdul ismét itthonról. Az edzést hanyagolta, és ezt szóvá is tettem. Nem azért, mert meglátszana rajta, hogy nem jár edzeni... Hanem azért, mert jót tett neki mentálisan is, amikor futott, készült a versenyekre. De amíg eljutottunk idáig, azért volt pár hosszabb beszélgetésünk. A lényege a dolognak, hogy azért nem akart menni futni, edzeni, kondizni, mert azt mondta, "nincs motivációja". Én meg eleinte finoman, majd már nem annyira finoman elmagyaráztam neki, hogy a legfőbb motivációja az legyen, hogy jól érezze magát a bőrében. Magáért csinálja!

Emlékeztettem rá, hogy nem csak testileg, hanem pszichésen és mentálisan is jót tett neki, amikor a sporttal lefoglalta magát. És belátta, azt mondta igazam van! Na ugye, hogy ugye??? 

Most ismét sportol, közös programokat szervez a barátaival, talán a jobbulás útjára lépett. Remélem.

Egyébként imádom, hogy más, mint a kortársai. Imád olvasni. Most ezt a két könyvet nyüstöli: 

Bizony, bizony :) Petőfi összes 

Róla ennyit, talán a mélyponton már túl van, és minél jobban lesz, annál jobb lesz mindenkinek.

A férjem dolgozik. Élvezi, hogy fél év táppénz után, végre kap fizetést, és nem csak az én fizetésemből kell gazdálkodni. Kártérítést is kapott, amiből a leendő autónkba is beszállt. Mert már az is van. A héten lett lefoglalózva, holnap viszik műszakira, és elvileg szerdán mehetek érte. Nem olyan, mint amilyet szerettem volna, és ezt mindenkinek el is mondtam. Az öcsém szerezte ezt is. Hozzájuk került be a Mazdához. Április óta keressük a megfelelőt. Egy pár kocsinak már megcsinálta az állapotfelmérését, de az eddigiek hiába tetszettek nekem, azt mondta, hogy "felejtsem el". Vagy vegyem meg, de akkor nem vállalja a szervizelését. Nos nem vagyok a magam ellensége... Az öcsém ingyen szervizelte a kocsimat, nyilván erre a továbbiakban is igényt tartok. Így hát mindig lemondtam azokról a kocsikról, amik ugyan tetszettek és ránézésre szépek is voltak, csak ugye a külső nem minden! És ez az autókra is igaz, sőőőőőőőőt!

Szóval a héten szólt, hogy van náluk egy 1.6-os, benzines, prémium felszereltségű Kia ceed, ami első ránézésre nagyon jónak tűnik, és ha érdekel, akkor egy alapos állapotfelmérés keretében átnézi, hogy "komolyan szóba jöhet-e". Tudom gáz, de inkább annak drukkoltam, hogy megint azt mondja, inkább nem ajánlja. De nem azt mondta, hanem azt, hogy nagyon korrekt áron, nagyon jó állapotba van. Ha érdekel, akkor meg sem hirdetik, nem teszik ki a sorra, és rá való tekintettel a meghirdetett árnál 200.000. Ft-al olcsóbban tudok hozzájutni. Gyorsan kellett döntenem, mert ez a kocsi nagyon ritka, mármint az 1.6-os benzines kivitel. Azt mondta, hogy még a héten döntsem el, mert ha meghirdetik, nagyon hamar lesz gazdája. 

A lányommal mentem megnézni, kipróbálni, és bár a lányom is ellene volt, mert úgy gondolta Ő is, hogy olyan autót vegyek, amilyet szeretnék, de amikor beleültünk, azt mondta, ennyi pénzért ez nagyon jó! És valóban én is azt éreztem, hogy lehet nem ilyet akartam, de mire is kell a kocsi??? Arra hogy nézegessem, hogy milyen szép, vagy arra, hogy megbízható módon eljussak A-ból, B-be? Végiggondoltam, hogy eddig miért is nem vettem meg azokat az autókat amik tetszettek? Azért, mert az öcsém nem ajánlotta, azért, mert a látszat ellenére nem voltak jók. Szépek voltak, de nem jók. Ez meg egy jó és megbízható autó, prémium felszereltséggel, jó áron, amit az öcsém is ajánl. Viccesen még azt is megjegyezte, ha nem veszem meg, akkor megveszi Ő :) Majd később hozzátette, hogy megveszi Ő (nekem). Nos nyilván ezt nem várhatom el. Már ez is nagy segítség, hogy megtalálta, és jó áron megszerezte.

Ő lesz az enyém: (bár én sötétszürkének látom, ez az autó bizony kék:) 

 

Azért kicsit mókás, mert a lányomék is most vettek kocsit. Nos az övék (jobban mondva a barátja) autója még annál is jobb, mint amit én eredetileg néztem. És pont nekem köszönhetően vette ezt. Azért mert az én álmom egy Hyundai I30-as volt, Ők meg nézegették a hirdetéseket, és így akadtak erre a még újabb I40-re. Mondjuk én jelenleg nem adnék ennyi pénzt egy kocsiért, de fiatalok, hagy éljék az álmaikat. Az övék (illetve a lányom barátjáé) ez: 

Mi is van még? 

Nos voltam egyik kedvenc volt kolléganőmmel fodrásznál. Visszajárunk arra a településre, ahol utoljára együtt dolgoztunk. Egy kicsit azért mókás, mert közbe egy megyeszékhelyen élünk, ahol minden utcába van legalább 1 fodrász, de mi akkor is inkább utazunk 20 km-t. Hiába! A jó fodrász megér ennyit! Jövő pénteken pedig tök véletlen de egymás után megyünk kedvenc műkörmösünkhöz is. Ismét lesz idő egy kis pletyire. 

Imádok jó emberek között lenni. Annyira élvezem.

A múlt péntek délutánt a "munkaügyis" csajokkal töltöttük. Nekik is és nekem is munkahelyi buli lett volna, de mindannyian úgy döntöttünk, hogy inkább egymás társaságába múlatjuk az időt. Néhányan már nem ott dolgozunk, de olyan jó csapat!

Nos legtöbben figyelünk arra, hogy mit eszünk, de ezen a napon csak élveztük az ízeket és egymás társaságát.

Ilyeneket ettünk:

 

Most pénteken pedig a fodrász után a másik kedvenc volt kollégáimmal ültünk be a CAFE FREI-be, bár kissé megfogyatkozott létszámmal, mert családbővülés miatt volt aki igazoltan hiányzott.

Imádom a velük töltött időt is. Már a férjem is megszokta, hogy a péntek délutánjaimat nem itthon töltöm. Eleinte nem szerette, de már megszokta. Van még egy harmadik kis csapat is, akik szintén volt kollégák, és velük is be szoktunk ülni sütizni, kávézni.

Olyan jó, hogy vannak ilyen volt kollégák. Ebből is látszik, hogy nem csak addig lehet egymással időt tölteni, amíg muszáj, mert együtt dolgozunk. Sőőt! Ha nem lennének értékes emberek, nyilván eszembe se jutna időt szakítani rájuk. De komolyan mondom, én mindig megoldom, hogy szabaddá tegyem magam, ha bármikor találkozni tudunk.

Mi is van még? Ja! Persze megint létszámstop van a munkahelyen. Illetve elvileg már nincs, de mégis. Kiskunhalason jelenleg nincs szociális szakértő és nem is vehetnek fel. Így a főnököm megkért, és komolyan mondom, hogy MEGKÉRT, hogy ideiglenesen megtenném-e, hogy hetente egy délután átmegyek és aláírom a szükséges papírokat, mert megcsinálja az ottani bizottság a szakértést, de mivel nincs aláírási joguk, így szakértőként csak én írhatom alá. Én meg persze igent mondtam. Nem is értettem, hiszen felettesemként nem kell kérnie, utasíthat is. Ezért most minden szerdán jön értem a hivatali autó és visznek aláírni. Hetente kb. ennyit kell szignóznom:

Most egyelőre ennyit. Jó hosszúra sikeredett, pedig sok-sok minden kimaradt. De majd igyekszem legalább heti egy bejegyzést írni. Hiszen majd ha nyugdíjasként valamikor visszaolvasom, akkor nyilván jó lesz látni, hogy mennyi minden történt velem:) 

Megosztás a facebookon