33 éves lett Norbi, a lányom barátja. Most kezdik majd tényleges közös életüket, hiszen hamarosan összeköltöznek.

A 33 a számmisztikában az egyik mesterszám. Ugyanakkor vallási erővel is bír, ugyanis a 33. életév a „Krisztusi kor”, vagyis a 33-as szám a keresztény számmisztikában a megváltást és a tökéletességet jelképezi.

De egyébként is a tökéletességet jelképezi nekem Norbi. Ha nem lenne fiam, olyat szeretnék, mint Ő. De mivel van, így a sajátomat imádom, és örülök, hogy a lányom ilyen jó párt talált magának. Olyan ember, akinek jó a közelébe lenni, mindig jó a kisugárzása, mosolygós, jóindulatú, kedves, udvarias. Az elmúlt években még soha nem láttam indulatosnak vagy egyszer sem hallottam, hogy felemelte volna a hangját. Jó emberek veszik körbe, sok barátja van, de lehet azért, mert szeretnek mások is a társaságába lenni.

Szóval a tegnapi szülinap meglepi volt neki. 

A nővére szervezte, aki úgy imádja, mintha a saját gyermeke lenne. Ennek több oka is van, egyrészt a nagy korkülönbség, másrészt az, hogy a nővérének nem lehetett gyermeke.

A szűk család volt ott, az édesanyja, a nővére a férjével, illetve mi a férjemmel és a lányom. 

Mivel hétköznapra esett a szülinap, egy kicsit ugyan furcsállta, hogy senki sem köszönti fel, sőt mindenkinek valami olyan dolga van, ami miatt személyesen nem is tud vele találkozni, de azt gondolta, talán majd a hétvégén megköszöntik. 

Az édesanyja sütiket sütött, de azt mondta neki, hogy ballagásra megy, ezért délután nem is lesz otthon. Ez teljesen hihető volt.

Mindenki más ugye dolgozik, nem ér rá, teljesen hihető.

A lányom meg dél körül felhívta telefonon, hogy délután ki kellene menni a házukhoz, mert a férjem felmérné a kerítést, hogy mennyi anyag kell hozzá, és megbeszélnék a részleteket.

Szóval semmit sem sejtett egész addig, amíg oda nem ért a házhoz, ahol már héliumos lufik fogadták a kapuba.

 

Annyira édes volt, ahogy meglepődött. Tényleg nem számított a dologra. Közbe mi előkészültünk. A nővére hozott tortát, anyukája sütiket, mi meg a szokásos sültes tálakat. Feldíszítettük a lakást is, lufikkal és a többi szokásos dekorral. A lufikat kétoldalú ragasztóval a plafonra ragasztottuk, úgy lógattuk le róluk a zsinórt, ezért úgy tűnt, mintha azok is héliumos lufik lennének, melyek a plafonig repültek. 

 

Mivel fogalma se volt, hogy sietnie kellene, vagy egy órát vártunk rá. De jó volt ez így, mert most találkoztunk először az édesanyjával. Én már előre gondoltam, hogy kellemes meglepetés lesz, és be is bizonyosodott.

Szóval mikor megérkezett Norbi, a kezébe kapta a tortáját, körbepusziltuk, majd a nővérétől megkapta az ajándékát, mely nem volt más, mint egy pendrive. Látszólag bontatlan, eredeti csomagolásba. Csak az volt neki fura rajta, hogy rá volt nyomtatva a jégkorija. Azt egyből megismerte. Először nem igazán értette a dolgot, de aztán rájött, hogy nem véletlen van beizzítva a laptop és a projektor...

Elindította a filmet, és annyira, de annyira édes volt, ahogy nézve azt, meghatódva a könnyeit törölgette. Imádom ezt a jólelkű gyereket. 

A film szerintem szuper, bár nekem kb. a 8. perctől áll a legközelebb a szívemhez. Onnan, hogy "vesszők helyett néha, pontot kell tenni..." :)

Szegény, annyira meghatódott és látszott rajta, hogy nagyon-nagyon boldog. Hiszen neki ezek a képkockák többet jelentettek, mint nekünk, mert élmények, érzések, emlékek fűződtek hozzájuk. A film végén nem tudta hogy leplezze a meghatódottságát, ezért csak annyit kérdezett, hogy van valami ennivaló? Mint utóbb kiderült, eszébe se jutott, hogy tényleg van, valami chipsre gondolt. De volt, vittünk. A szokásos sültes tálakat. De még előtte mi is átadtuk neki az "ajándékunkat". Kapott házi pálinkát, egy üveg márkás whiskhy-t és egy általam készített dolgot is, melyet borítékba adtunk át. Ennek is nagyon örült!

 

Aztán valóban nekifogtunk enni.

 

Innivaló is akadt bőven, de mivel mindenki kocsival volt, így csak az ünnepelt és a férjem tudták élvezni az alkoholos italokat. 

Aztán következtek a sütik és a torta. De azokat már csak a szemünk kívánta. 

Igazán emlékezetesre sikerült ez a nap, és nagyon jó érzésekkel köszöntünk el, este 9 felé...

Imádnám, ha ez a két család ezután már eggyé válna...

Megosztás a facebookon

A hétvége elég jól telt. Szombaton vittem a lányoméknak ebédet, mivel nekifogtak a válaszfal és a cseréphályha szétverésének. Örültek a gyümölcslevesnek meg a túrós csuszának is harcsapaprikással.

Két nap alatt végeztek is vele. Bár volt olyan pillanat is ami elég mókásnak tűnt. A lányom a nagy bontó kalapáccsal verte szét a cserépkályhát, miközben a párja meg sepregette össze a törmeléket. Meg is jegyezték, ha ezt valaki látná az utcáról, vajon mit gondolna? 

A hétvégével együtt a jókedvem is elillant, sőt most annyira fáj a gyomrom, hogy gyógyszer bevételén gondolkodom. 

Biztos oka ennek az időjárás is, meg az sem tett jót a kedvemnek, hogy ugye a lányoméknak múlt héten ki lett választva a hűtő, amit veszek nekik, erre úgy tűnik, hogy a mi hűtönk is tönkremegy... :( 

 

Két hűtőt venni egy héten belül nem éppen öröm, még akkor se,  ha kaptam plusz pénzt. De talán nem is a pénzt, hanem a mostani hűtőt sajnálom leginkább. Annyira, de annyira szerettem, mert tényleg bevált. Nem véletlen, hogy egy ideig a lányom is ilyet keresett. Nagyobb, úgy értem szélesebb, mint a normál hűtők, nagyon praktikus a belső kialakítása, a mostani hűtők között nem találtam hasonlót...

Na mindegy is. A férjem azért még felhívta az egyik hűtőgép szerelő ismerősét, aki holnapra ígérte, hogy eljön és megnézi. Annyira szeretném, hogy javítható legyen. És tényleg nem csak a pénz miatt, hanem azért, mert ilyet már nem fogok tudni venni. De ha nem javítható, akkor kénytelen leszek megválni tőle. A hűtő része működik, de az se úgy, ahogy kellene. No-frostos, ezért ugye nem szabadna jegesednie, de most a hátsó fala jeges, a fagyasztó része pedig nem úgy hűt, ahogy kellene. Remélem holnapig kibírja amíg a szerelő odaér. Persze ha nem hűt, akkor nem csak maga a hűtő, hanem a fagyasztóba falhalmozott kaják is mehetnek mind a kukába.

Azt hiszem ez a legfőbb oka a rosszkedvemnek és a gyomorfájásomnak. 

De szerintem az is, hogy hirtelen annyi felé kellene menni, annyi dolgom lenne, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Félek, hogy valamit elfelejtek, nem úgy sikerül, nem érek rá, stb. Sőt még az is eszembe jutott, hogy a sok szaladgálás, utazgatás közbe nehogy megint valami bajság történjen a sietség miatt.

Pénteken tali lenne régi kollégákkal, de közbe a lányom barátjának pont arra a napra szervezték a meglepetés szülinapi buliját, ahova sültes tálakat kell vinni, meg valahogy oda kellene érni időbe... Másnap elvileg elutazunk anyósomat meglátogatni, az se lesz éppen pihentető, oda-vissza kb. 250 km., délelőtti indulással és délutáni visszaérkezéssel. Közbe ha már ott vagyunk, akkor az ottani egyéb rokonokat, ismerősöket is illik végiglátogatni. Egy ámokfutás lesz, már előre tudom. Vasárnap betonozni kellene a kerítés alapját a lányoméknál, mert az egyik szomszéd felöli részt zártszelvénnyel szeretnék megcsinálni, hogy ne lássanak át a medencéhez. Közbe a fiam is bejelentette, hogy mégiscsak benevez a júniusi Spartan-ra, és feltette a kérdést, hogy "ugye el tudsz vinni, anya?" - Hát persze. 

Nyilván eszem ágába sincs nemet mondani, az a következő hétvégén lesz, ott egy nap alatt, kb. 5-6 órát és 400 km-t fogok oda-vissza vezetni, mert a verseny Orfűn lesz.

De a gyerekekért mindent. 

A hűtő meg majd holnap kiderül, hogy javítható-e? 

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy össze kellene szednem magamat.

Dolgozom rajta...

Délbe hazaszaladtam és megnéztem, még fagyottak a húsok. De a gyomorgörcsöom csak nem hagyott alább. Azt gondoltam, hogy az idegességtől van, pedig nem történt semmi helyrehozhatatlan, csak azt hiszem elszoktam az idegeskedéstől. Ezért hát úgy döntöttem, hogy ha már úgyis otthon vagyok ebédidőbe, bekapok egy valeriána relax-ot. 

Remélem jobb lesz, és ha más nem is, de a placebo hatás érvényesül. 

 

 

Megosztás a facebookon

Az elmúlt héten nem tudtam írni, de nem azért mert nem akartam, hanem valami gigszer lehetett a blogon, mert folyamatosan azt írta, hogy időtúllépés miatt nem jeleníthető meg az oldal.

Mindegy is. Semmi különös dolog nem történt. A lényeg, hogy azért újra beindulni látszik az élet.

Volt már tali a munkaügyis csajokkal. Most nem kávézni mentünk, hanem beültünk egy étterembe, mert ők éhesek voltak. Én ebédeltem a tali előtt, nem akartam semmit enni, és bár nagyon nem kellett volna, de nem akartam kilógni a sorból se, ezért rendeltem egy desszertet, vagyis betoltam egy csokis brownie-t házi narancsszósszal, és fagylalttal. 

Hiába na! Élni tudni kell!

Aztán még az is történt, hogy az elmúlt időszakba nálunk nem volt leállás, de munka nem éppen sok akadt. Ezért is lepett meg, amikor a főnök a múlt héten behívott mindenkit a bizottságból egyesével magához, és elmondta, hogy célfeladat ellátásáért plusz pénzt fogunk kapni. Amikor meg azt is megmondta, hogy mennyit... Hát hirtelen majdnem könny szökött a szemembe. Bár lesz helye, mert bevállaltam, hogy én veszem meg a lányoméknak némely műszaki cikket (kombi hűtőt, mikrót, stb.)

Aztán február óta, végre eljutottam a fodrászhoz is, nagyon kellett már. 

A nagybátyámnál a burkolás is elkészült, egy gonddal kevesebb. 

A lányomék is szépen haladnak a ház rendbetételével, amit pár hete vettek.

Rengeteg zsák szemetet, kerti zöld hulladékot egyebet szedtek össze, kapáltak, gereblyéztek, stb., rendbe tették a ház előtti részt és az udvart is, valamint leengedték a medencéből a koszos vizet és kitakarították.

Mindössze ennek a kis optikai tuningnak a segítségével már most sok-sok millióval többért el tudnák adni, mint amennyiért vették, de eszükbe sincs.

Amikor valakinek megmutatják a képeket és elmondják a paramétereit a háznak, hogy 11 éve épült, szigetelt, 130 nm, 3 szoba plusz nappali, a főhálóból gardróbszoba nyílik tolóajtóval, a fürdőben kétmedencés mosdó, plusz kád és külön zuhanyfülke is van, valamint innen nyílik egy mosókonyha, padlófűtés, és riasztó rendszer is van kiépítve, akkor kb. 30-35 millióra becsülik, de amikor meglátják, hogy van medence és külön hozzá vizesblokk, akkor még ennél is többre. Csak a rend kedvéért. Kecskeméten egy panel is kb. 350 ezer forint négyzetméterenként. És ez azért annál jobb!

Annyira boldog vagyok, hogy ilyen jó vásárt csináltak! Egy ilyen házat én is vennék ennyiért! 

A benti munkák még hátra vannak, és mivel nem csak festeni akarnak, hanem a cserépkályhát és egy nem teherhordó falat is ki akarnak bontani a nappali és az étkező között, így kissé hosszabb időt fog igénybe venni mire ki tudnak költözni. Ennek is nagyrészt a férjem szabadideje látja majd kárát. Elég sűrű a programja mostanában. Eddig a nagybátyámnál segített, közbe lenne maszek munkája is, de a munkahelyén is legalább egy hétvégét be kellene vállalni, persze jó lenne, ha a gyerekeknél is minél többet tudna segíteni, és a korlátozások feloldása miatt jó lenne elutazni és meglátogatni anyósomat is. Persze egy seggel csak egy lovat lehet megülni.

Mi is van még? 

Ja, tök jó vásárt csináltam a zsibpiacon. Persze kinek is vásárolnék, ha nem a lányoméknak. Nálunk már nincs hely a lakásba, de az övék még üres.

Szóval találtam egy hatalmas babzsák fotelt puffal együtt. Egy pasi nézegette, majd letette, aztán odament egy nőci, megkérdezte mennyibe került, mondták neki, hogy 4000. Ft. Ő is letette. Gondoltam, már én is csak megnézem. Ahogy nézegettem, az eladó azt mondta, a nélkül, hogy bármit is kérdeztem volna, hogy az utolsó ára 3500 Ft. :) Felhívtam a lányom, és megkérdeztem tőle, hogy kell-e nekik. Mondta, hogy fényképezzem le és küldjem el. Amint megkapta a képet, már hívott is, hogy mennyibe kerül? Mert kell nekik! Utána nézett a neten, és akciósan, 54 900 Ft helyett 24 990 Ft-ba kerül. Ráadásul, mint kiderült, ez egy "márkás" babzsák, POPBoy márka és kültérre is alkalmas. Jó lesz a medence partjára :)

Az anyaga vízlepergető :) Mire ezt megbeszéltük és rápakoltam a táskám, hogy egyértelmű legyen, ez már az enyém lesz, addigra már az előző nő is visszajött, akinek még négyezerért ajánlották.

Megkérdezte, hogy elviszem a babzsákot? Én meg egyből rávágtam, hogy IGEN! Nem mondtam se az eladónak, se a nőnek, hogy mit is adnak ennyiért. Fizettem és már vittem is. Aztán az autóhoz érve szembesültem vele, hogy bizony ez nem fog beférni a csomagtartóba. Bakker hatalmas. De a hátsó ülésre be tudtam préselni, a puffot meg bedobtam hátra.

Következő hétvégén ismét egy méretes darabot vásároltam, de azt is be tudtam tuszkolni a kocsiba. Egy 160 cm magas, állványon álló és dönthető, gurítható tükröt. Potom 3000. Ft-ért. A lányom nagyon örült neki! A gardrób szobába még semmi más nincs, csak ez a tükör. (Persze egy alapos takarítás ráfér...)

Rákerestem természetesen erre is a neten, hasonlót 40.000. Ft. körül találtam. Azt írják, hogy ruhaszalonokba ajánlott :) De én úgy gondolom, hogy jó lesz ez a gardróbba is. Nem? De!

Végül a lányom kutyájának a videójával zárnám a kis bejegyzést. 

Benti kutya, nagyon jó sora van. Itthon egy IKEA Klippan kanapéja van. Vannak emberek, akiknek rosszabb a soruk és az ágyuk is...

De ez az áldott lélek, még ezt sem becsüli.

Jobban szeret a Tisza parton lenni, futkározni, sárba hemperegni, stb. És ha ott van, egyszerűen nem akar hazajönni. Ha tudja, hogy indulni kell, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy mégse kelljen. Ha kell meghempereg a sárba, gondolván, hogy akkor nem szállhat be a kocsiba, vagy megjátssza a döglött kutyát is. Most is ezeket csinálta már sokadszorra, ezért felvették videóra.

Máskor első parancsszóra ugrik a kocsiba, de ilyenkor... :

Megosztás a facebookon

vagyis ez már annyira olcsó, hogy illegális!

Eltelt három hét a legutolsó bejegyzés óta.

Igazából sok történés nem volt, pár szálon futottak az események.

Az egyik szál, a férjem egészségi állapota.

Szerencsére nagy baj nincs, a vérnyomása rendben, csak most a térde...

Nem egy orvoshoz járó fajta, de kb. három hete, még a vészhelyzet idején történt, hogy annyira fájt már neki, hogy elment ugyan dolgozni, de nap közben hazajött és felhívta a háziorvosát, hogy mit csináljon, mert szinte alig bír menni. A háziorvos fogadta, megvizsgálta, kapott injekciót, kenőcsöt és jó tanácsokat, hogy pl. pihentesse, maradjon otthon. De a férjem erre azt válaszolta, hogy másnap már mennie kell dolgozni, így abban maradtak, hogy ha nem javul a helyzet, akkor visszamegy. Szerencsére jobb lett, azóta csak 1 nap fordult elő (az is hétvégén), hogy szinte lábra se tudott állni. De ezzel szerintem később még lesz gond.

A másik szál egy idős rokon, akinek ebben az időben elkelt a háza, és ezzel kapcsolatosan merültek fel dolgok, amiket meg kell oldani. A dolgok oroszlánrészét az öcsém csinálja és a többi dologgal se lenne probléma, ha nem lenne olyan a természete a nagybátyámnak, amilyen. Már hónapok óta hallgatom, hogy a hobbiházát le kellene burkolni, most pedig főleg sürgető lett, mert az elkelt házból ki kellene oda vinni dolgokat, de...

Na én addig nyaggattam a férjem, amíg ráállt, hogy OK, nem megy hétvégén dolgozni, segítsünk. Vagyis hát Ő. Ezért el is mentünk a rokonhoz, vittük a "jó hírt", hogy már csak párat kell aludnia, mert a hétvégén a férjem nekifog és előkészíti a burkolást. De egyáltalán nem azt kaptuk, amire számítottunk. Nem azt mondta, hogy "köszönöm"! Annyira nem, hogy én már ott tartottam,  hogy nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a kiabálását, hogy " ezt így nem lehet, hogy egyik napról a másikra, mert előbb ki kell pakolni, stb..." - miközben pedig ugye sürgős a dolog, hiszen ki kell üríteni az elkelt házat. De a férjem türelmes volt, nem hagyta faképnél és már folyamatba van a dolog. Persze ez se volt olyan egyszerű. Azt hittük, hogy csak kijavítja az aljzatbetont, aztán lehet burkolni, de nem, kicsit több energiát igényelt a dolog.

A betont részben fel kellett törni, újrabetonozni, aztán lesz még egy-két részművelet, végül jöhet majd a burkolat.

Remélem, hogy a végén azért örülni fog neki a kedves nagybácsi.

A munkahelyemen sok történés nincs, kivéve, hogy már elvileg jöhetnének az ügyfelek, de mivel az ellátások többsége meg lett hosszabbítva, így még nem jönnek. Továbbra sincs sok teendőm, ezért hát lassan telnek a napok.

Végül a legfontosabb szál pedig, a lányomék házvásárlása. Mert igen, sikerült. Megvették. A költözés előtt egy tisztasági festés szükséges, de aztán megkezdhetik a külön kis  életüket.

El se tudom mondani, hogy mennyire boldogok, és nyilván ettől mi is boldogok vagyunk, alig akarjuk elhinni, hogy tényleg az övék lett, ráadásul csak ennyiért. De abba mindannyian megállapodtunk, hogy bár nekik ez jó, de az eladó biztos, hogy nem százas!

Mondom ezt úgy, hogy itt a városba sokan ismerik, hiszen olyan munkája van, ami által sokak ismeretségére tett szert.

Hogy miért is mondom ezt? Csak pár példa.

A házat úgy hirdette meg, hogy még egy képet se csatolt a hirdetéshez. Most őszintén, ha valaki nem egy romos tanyát akar eladni, akkor azért csak tesz fel egy pár jól sikerült képet. De hála, hála, hála, hogy nem tette ezt. Mert szerintem ennek is köszönhető részben, hogy mások nem találtak rá a hirdetésre. Ráadásul a facén vagy a marketplacén, jófogáson és egyéb ingatlanos hirdetési oldalakon meg se hirdette, csupán egyetlen ingatlan eladással foglalkozó oldalon, ott is csak így:

Ha én szeretnék egy ilyen házat eladni, hát biztos nem így tenném! De gondolom más épeszű ember se!

Aztán a következő, ami miatt nem tartom normálisnak, hogy ilyen adottságokkal rendelkező ingatlant nem adnék ennyiért, de ha mégis nagyon-nagyon meg lennék szorulva, akkor sem engednék belőle annyit, amennyit Ő engedett, több, mint 4 milliót!

A szomszéd (akiről még lesz szó), nos szerinte se százas a pasi, és durván alul árazta a házat. Hiszen ha "csak 250 ezres" nm árat számol, akkor is 30 millió felett van. És itt egy panel nm ára is 400 ezer, de ez azért annál jobb. De kit érdekel? Rosszul árazta be, és a végén 18 millió 100 ezerért adta oda úgy, hogy marad a sarokülő garnitúra, az étkező garnitúra a lámpatestek, függönyök, és még pár dolog? Nos tényleg nem normális. 

Ha csak rákeresett volna a neten, és beírja az ingatlannet kalkulátorába, mint ahogy én megtettem, hogy mely város, mely városrésze, máris láthatta volna, hogy kb. mennyit ér a háza: 

Az illetőt az öcsém is ismeri, Ő csak annyit mondott róla, mikor kiderült kiről is van szó, hogy "érdekes fazon".

Bár annyi pozitívumot azért érdemes megemlíteni róla, hogy a házat nagyon jól átgondoltan építette.

Minőségi anyagokból van, semmi se az az olcsó fajta. Egyértelműen látszik, hogy amikor nekifogtak az építkezésnek, akkor még sok pénz állt rendelkezésre. Aztán mire kész lett, elfogyott a pénz. Az udvar az bizony nincs rendben, nem áll összhangba a házzal, a kertrendezésre még időt és energiát kell fordítani. A terasz, a medence környéke és a bejárat is térkövezve van, de a füves rész dimbes-dombos, rendezésre szorul. Ott még van mit csinálni... Tipikus esete annak, hogy mire felépült a ház, elfogyott a pénz és ráment a házasság is.

Ami még nagyon tetszik, hogy az összes szoba - a 3 háló és a nappali is mind az udvar felé néz - déli, délnyugati tájolású, tehát az utcáról nem lehet belátni és szinte egész nap világosak ezek a helyiségek.

A hálószobából és a nappaliból is közvetlenül ki lehet menni az udvarra (terasz részre), és már lehet is csobbanni a medencébe.

Az se volt rossz ötlet az eladótól, hogy a medencéhez külön vizesblokkot épített a medence mögötti részen. Bár az némi felújításra szorul, de azért szerintem nagyon jó dolog.

A medencétől nem messze pedig egy mini játszórészt is kialakított, fa mászókával, csúszdával.

Aztán amiért még sokan irigyek lennének, az a hálószobából tolóajtóval nyíló gardróbszoba. Mennyi nő örülne egy ilyennek! Sőőőőőt a lányom barátja is örül. Neki legalább annyi cipője és ruhája van, mint a lányomnak (ha nem több).

A fürdőszoba is nagyon klassz, nem csak kád van benne, hanem külön épített tusoló, és kétmedencés mosdókagyló. Azt hiszem, ez is nagyon hasznos.

A fürdőből nyílik a mosókonyha, ahol nem csak a mosó- és esetleg szárítógép fér el, hanem szükség esetén akár a ruhaszárító (hagyományos), vagy a vasalódeszka is, hogy ne kelljen a lakás más látható részén halmozni a vasalni valót.

Riasztórendszer is van kiépítve a házba, bár amint kiderült, a közvetlen szomszéd a férjem ismerőse, és figyelnek egymásra és egymás értékeire a szomszédok.

A kulcsokat most hétfőn kapták meg szimbolikusan, bár természetesen a zárak cseréje volt az első dolguk. Amint övék lett a ház, minket is hívtak, hogy nézzük meg. Korábban mi még nem jártunk ott, csak képeket láttunk a házról. Ezzel is volt egy kis kalandunk. Mivel nem tudtuk, hogy hová kell menni, természetesen gps segítségével mentünk. Ami be is vitt minket az erdőbe. Szó szerint, hiszen a konyhaablakból a nem túl messze lévő nyíri erdőre lehet rálátni.

 

Nos mi bementünk az erdőbe... Bevitt a gps., egyszerűen nem találtunk oda, pedig igyekeztem arra menni, amit mondott, hogy pl.: menjen tovább egyenesen 200 métert, majd forduljon balra. Aha, csakhogy nem tudtam továbbmenni egyenesen még 10 métert se, mert ott már házak voltak. Keringtünk egy kicsit, mint az a bizonyos gólyaf.s..., majd amikor már másodszor hívott a lányom, hogy merre vagyunk, akkor abban maradtunk, hogy visszamegyünk a postához, odajön értünk és mutatja az utat. Alig mentünk pár száz métert és már ott is voltunk. De amíg idáig eljutottunk, addig a férjemmel jól összevesztünk, mert őt idegesítette, hogy nem találunk oda, hogy olyan utasításokat kapunk, hogy arra menjünk, amerre nem lehet, és persze kin próbálta levezetni a feszkót? Hát rajtam... De amint felemelte a hangját, "hogy merre megyek, és álljak meg, és, és, és..." én se hagytam magam. Megkérdeztem, hogy "ugye szeretsz gyalogolni"? Majd így folytattam: ha nem fejezed be, akkor szállj ki és menj gyalog, vagy cseréljünk helyet, és vezess, ha annyira jól tudod, hogy merre kell menni. De se jogosítványa, se az utat nem ismerte... Persze mindez megadta a hangulatot...

Szóval a postától már a lányom mutatta az utat. Csak végig kellett menni a betonúton, majd balra kanyarodni és menni kb. 200 métert a földúton. Ekkor szólalt meg a férjem, hogy ez meg az Andor háza, majd a következő háznál megállt a lányom és akkor láttuk, hogy az ismerős a közvetlen szomszéd. Hát ez jó hír! Egy jó szomszéd aranyat ér! A ház körbejárása és az alkoholmentes pezsgővel való koccintás után kimentünk az udvarra és a férjem már szóba is elegyedett a szomszéddal. És itt jön, amit korábban említettem. A szomszéd a következőt mondta:

"Na végre egy normális szomszéd!"

Persze nyilván nem hagytuk ki, hogy megkérdezzük, hogy miért? Az előző nem volt az???

Azt mondta, hogy az "elmebeteg volt". Persze ez nyilván nem igaz, csak valószínűleg tényleg arról volt szó, mint amit az öcsém is említett, hogy "érdekes" pasi.

Elmesélte, hogy például nyáron az előző szomszéd, meztelen vágta a füvet. Ő meg szólt neki, hogy legalább egy alsógatyát vegyen már fel, ne egy szál f@szba lődörögjön az udvaron. De erre csak annyi volt a válasz, hogy ez az ő telke, azt csinál amit akar...

Szóval mondom én, ez a pasi aki eladta a házat nem százas!

De más is így gondolta, a címben szereplő mondatot egy ismerős mondta, amikor látta a házat és megtudta, hogy mennyiért vették a lányomék. 

Szó szerint ezt mondta: Micsoda???

Mennyi???

Ez már annyira olcsó, hogy szerintem illegális!

 

 

 

Megosztás a facebookon

... avagy a lányom mázli sorozata folytatódik.

Két napja adtam hálát a sorsnak, a jószerencsének, a családomnak, mindennek és mindenkinek, aki segített abban, hogy a lányom nem szenvedett akár halálos kimenetelű autóbalesetet.

Akkor mondtam is neki, hogy vegyen lottót, bár számomra az, hogy nem lett neki semmi baja, többet jelent egy nagy összegű pénznyereménynél.

Lottót ugyan nem vett, de tegnap is volt miért örömködni.

Babonából (pedig azt hittem nem is vagyok babonás, de ezek szerint mégis), szóval csak azért, hogy "nehogy elkiabáljam", szinte senkinek se beszéltem róla, hogy nem csak házkeresésbe vannak, hanem már konkrét ház is van kinézve. Többször voltak már ott, először csak kívülről nézték meg, aztán felhívták a tulajt, belül is megnézték, tetszett nekik, és múlt szombaton ismét elmentek, és ajánlatot is tettek a házra.

Itteni viszonylatba (megyeszékhely és nem az ország keleti régiója) egy építési telek is sok-sok millióba fáj. Egy viszonylag nem túl régi építésű családi házról meg szinte nem is álmodhat egy fiatal pár, az ára miatt. Na jó, helyesbítek. Álmodni álmodhat, de elég kevés esély van a hozzájutásra.

De úgy tűnik, hogy a lányoméknak most ez is sikerül, ráadásul olcsóbban, mint egy panellakás ára...

Persze van nyilván pár ok, amiért ez megvalósulhat.

1. Válsághelyzet van, az ingatlan árak estek. Aki el akar adni, az a mostani bizonytalan helyzet miatt, akár még jelentős összeget is enged az árból, akinek meg nem létszükséglet az eladás, az kivár, nem ad el nyomott áron.

2. Legyen készpénzed, mert akinek sürgős, az nem ér rá várni a hitelre, hogy megkapod, vagy nem. A bankok most talán még nehezebben és lassabban adnak hitelt, hiszen most még kevesebb a biztosíték, hogy a hitelfelvevőnek még a jövő hónapban is lesz-e állása, tudja-e majd fizetni a hitelt?

3. Ha nincs sok pénzed, akkor ne új építésű, városközponti lakást keress.

4. Légy kompromisszumkész, lásd meg a leendő otthonba a potenciált.

És még sorolhatnám...

A lányomék kb. két hónapja találtak erre az ingatlanra, és mint írtam, azóta "kerülgetik". Múlt héten ajánlatot tettek rá.

A dologhoz hozzátartozik, hogy külterületnek számító helyen van, de nem messze a lakóövezettől. Vannak persze hátrányai, mint pl. a fűtést vegyes tüzelésű kazán biztosítja, de cserébe van padlófűtés. Van kinti medence, aminek ráadásul még a mélysége is állítható, van gyereknek való mászóka fából meg csúszda. A belső tér is rendben van, le van burkolva, a szobákba meleg burkolat a többi helyen padlólap. És a lányomék még így is voltak olyan "pofátlanok", hogy a meghirdetett 22.000.000. Ft helyett 18.000.000. Ft-ot ajánlottak érte, persze úgy, hogy a bútorok is maradjanak. Van benne ülőgarnitúra, meg az étkezőbe olyan bútor, aminek az ülőfelületén még a védőfólia is rajta van. Amikor elmesélte, hogy mennyit ajánlottak, még az én szemem is tágra nyílt. Úgy gondolom, hogy a meghirdetett ár is "nagyon olcsó", ebből még alkudni, ráadásul úgy, hogy még a bútorok is maradjanak... Hát ha én lennék az eladó, valószínűleg elküldtem volna őket a jó b..ös francba.

De a lányom meg volt róla győződve, hogy megkapják ennyiért. Azzal érveltek, hogy ennyi készpénzük van, azonnal tudnak fizetni, de már bútorra se maradna pénzük, az illetéket, ami több, mint 800.000. Ft, azt is csak 12 havi részletbe tudják kifizetni, ha úgy alakul... Az eladó pasi meg azt válaszolta nekik, hogy elgondolkodik a dolgon, és egy héten belül telefonálni fog.

Én nem hittem benne, elég szkeptikus voltam, abba se voltam biztos, hogy valóban telefonálni fog, de ez mégis megtörtént tegnap.

Azt mondta, hogy ha a bútorokat is akarják, akkor nem tudja nekik odaadni ennyiért.

Még jó.

Én bútorok nélkül is úgy véltem, hogy ha nagyon el akarja adni, mert kell neki sürgősen a pénz, akkor is minimum 20 millát kér. Annál olcsóbban, bolond ha eladja. Sőőőőőőt. Talán még annyiért is nagyon kevés. A város másik részén, a központtól kb. hasonló távolságra, de belterületen, hasonló házat 50 millióért láttak.

Ennél meg 3000 négyzetméteres a telek, 130 négyzetméteres a lakás, körbe van kerítve, van hozzá medence, és csak 11 éve épült, tehát még az sem mondható, hogy régi építésű. Ja, és szigetelve is van, valamint a nappaliba még cserépkályha is, a padlófűtés mellett. Még csak hibát se lehetett találni rajta.

Szóval visszatérve: azt mondta, hogy nem adhatja oda ennyiért!

Bútorokkal együtt 18.100.000. Ft-ért adja.

MICSODA???

Ezt nem értem.

És komolyan mondom, hogy tényleg nem értem. Ennek mi értelme? Százezer forint itt semmit se jelent. De ha neki mégis, hát legyen :) Egyből mondtam a lányomnak, hogy ezen ne múljon, a 100.000. Ft-ot már adom is :)

Most intézik az ügyvédet, foglalózzák a házat és remélhetőleg hamarosan költöznek.

Nagyon remélem, hogy tényleg nem csak álom, mert annyira hihetetlen.

De tényleg marha nagy szerencsesorozatuk van.

Mégis csak kellene venniük lottót.

Nem???

De!!!

Ki tudja???

Megosztás a facebookon

Hétfő reggel van.

4.40-kor fog ébreszteni a telefonom, mert 5-kor viszem a fiam dolgozni. Mától már élesbe indul a munka neki, azt követően, hogy kb. másfél hónapig itthon volt a leállás miatt.

Nem engedem busszal. Igyekszem mindent megtenni, hogy minimalizáljuk továbbra is a rizikót, amit a vírus jelent.

Még csak 4 óra, de már melegszendvicset csinál, meg matat a konyhába, ami miatt nyilván én se tudok már aludni... Éppen azon morfondírozom, hogy egész héten így lesz. Este általában 10-11 óra mire lefekszem és hajnalba korán ébresztő lesz. De nem baj. Megéri. Csak mindenki maradjon egészséges!

5 óra. Indulunk. A lányom még nem ért haza Tiszakécskéről, pedig ilyenkor már itthon szokott lenni. Biztos később indult, végül is csak 6-ra megy, még van egy kis ideje... Amint kilépünk a lépcsőházból, meglátom a lányom a ház előtti kanyarba, a kocsija mellett áll. Nem értem a szituációt, egészen addig, amíg fel nem szakad belőle egy hang, szinte sírva, hogy gyertek már ide gyorsan. És szinte sír, hallom a hangján. Nem látok semmit, mi lehet? Elütött valamit??? Látom, hogy pánikol, remeg a hangja és szinte sír...

Szaladni akarok, de egyszerre van jelen a dermedtség és az indulni akarás... Majdnem orra bukok.

Amint odaérünk, akkor már látszik, kitört a jobb első kerék, vagy valami ilyesmi..., a jobb első kerék jobbra fordult, míg a bal első balra.

A kép csak illusztráció

Megmondom őszintén, a tavalyi autóbalesetünk után ez a látvány nem ráz meg. Nincs senkinek semmi baja, csak az autónak... A lányom nem mozdul. Próbálja a lehetetlent, mozdítani az autót. Én meg mondogatom, hogy hagyd a francba, tedd ki az elakadásjelzőt, szaladj fel a cuccodért és elviszlek téged is a munkahelyre.

De nem mozdul. Odajön egy idősebb pasi, azt mondja a lányomnak, próbálja meg hátramenetbe, hátha akkor megmozdul az autó. De hiába, nem mozdul. Próbálják megemelni, hogy az út közepéről elhozzák, de hiába.

A lányom meg csak áll és látszólag sokkos állapotba van. Nem értem. Megint elmondom neki, hogy menjen fel a lakásba, hozza ami kell és ne foglalkozzon a kocsival. De hiába beszélek. Remegő hangon csak annyit mond: nem tudok elmenni a kocsitól! És basszus tényleg, látszólag nem tud mozdulni. Lefagyott. Pedig hála, hála hála az égnek, vagy nem tudom kinek vagy minek, de nem akkor történt mindez, amikor 90-el jött, hanem itt, ahol 20-al fordult be.

Nem, bele se akarok és merek gondolni, hogy mi lett volna, mi lehetett volna, ha. Nincs ha... Csak hála!

A lényeg, hogy nem lett baja. De nem tud megmozdulni, csak ismételgeti, hogy "nem tudok eljönni a kocsitól, nem tudok...". Látva és hallva ahogy mondja, (valamint fejbe lejátszva, hogy mi is lett volna, ha ez nem itt történik) hirtelen én is pánikolni kezdek.

És mit csinálok? Amit a múltkori balesetnél is. Hívom az öcsémet. Eszembe se jut, hogy szegény még biztos alszik... Csak amikor felveszi, és hallom, hogy valószínűleg én ébresztettem. De akkor már mindegy. Szégyellem magam, de ha már így alakult, elmondom mi történt,  hátha van ötlete, hogy mit tehetnénk. Persze mire végigmondom, akkorra már rájövök, hogy hülye ötlet, hiszen "béna vagyok", nem tudok úgyse semmit se tenni. Még ha lenne is ötlete, akkor se tudnám vélhetően megcsinálni.

Amint hazaértem a gyerekek munkába szállításából, vinném a férjem dolgozni, de azt mondja, hogy felhívta a főnökét, hogy később megy. Nem értem... Pont annyit ért a kocsihoz, mint én. SEMMIT. Ezért aztán kár itthon maradnia...

De azt mondja, hogy felhívja az öcsémet, és megkéri, hogy munkába menet előtt kanyarodjon felénk, nézze meg, hátha tud segíteni.

6 óra. Telefonál. Az öcsém, akinek egyszerűen nem tudok elég hálás lenni, mert bármi van, azonnal jön, segít, miközben én semmivel nem tudom ezt megköszönni, meghálálni neki. Nem tudom visszasegíteni, hiszen semmihez se értek, amit viszonzásul adhatnék. Szóval az öcsém most is azt mondja, hogy persze, nemsokára jön.

Mire leérek a kocsihoz, az öcsém már a kocsi alatt fekszik és próbálja a lehetetlent. Én meg marhára szégyellem magam, mert miattunk fog elkésni a munkahelyéről. Ami talán a múlt héten még nem lett volna baj, de mától új főnök van. Soha nem késett még, és pont most, miattunk, az első nap... Már bánom, hogy szóltunk. De nem tudok más megoldást, hogy miként tudtuk volna megoldani a dolgot. Ezért hát hála, hála, hála az öcsémnek is. Remélem a sors megjutalmazza. Én ebbe hiszek, vagy legalábbis reménykedek. Abba, hogy a jó emberekkel, jó dolgok történnek. Nagyon szeretném, hogy így legyen!

Sokáig szenvedett szegény, mire úgy tűnt, hogy talán sikerülni fog annyira helyrehozni a dolgot, hogy pár méterrel arrébb tudják tenni a kocsit a parkolóba.

Felszaladtam a lakásba, készítettem a kézmosót ami erősen szennyezett kézre van, meg sötét törölközőt, hogy mire feljön már csak a csapot kelljen megnyitni, de hiába vártam. A férjem jött csak. Az öcsém kézmosás nélkül rohant a munkahelyére, olajos kézzel. De így is biztos elkésett. Még megköszönni se volt időm vagy lehetőségem neki.

Most már itt ülök a munkahelyen, majdnem folynak a könnyeim, és az jár a fejembe, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy mindez ami történt, így történt, hogy milyen hálás vagyok azért is, mert jó testvérem van, akire számíthatok.

Ma (is) el fogok menni anyukámhoz (persze maszkba, meg ahogy kell) és megköszönöm neki is a testvéremet!

Olyan hálás vagyok! Az öcsémnek és az életnek!

Megosztás a facebookon