Írhatnám magamról is, mert lenne rá okom :), de valójában a fiamat illették ezzel a jelzővel. 

Péntek délután amikor elvittem dolgozni, megkérdeztem tőle, hogy reggelre van-e még buszjegye? Ugyanis amikor hajnal 4-ig dolgozik, akkor nem szoktam érte menni (galád módon nem kelek fel ezért hajnal 3 után), hanem vagy busszal jön haza vagy valaki hazahozza. De legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy nincs buszjegye, de nem is kell, mert hazafut. 

Először azt hittem rosszul hallok. De aztán csak visszakérdeztem, hogy mit mondtál? Hazahoz valaki? 

Értetlenkedve nézett rám, és elismételte, hogy "hazafutok". 

Mintha villám csapott volna belém. Próbáltam lebeszélni, hogy hajnalba ne futkározzon, főleg arrafelé, mert elütik. Korán van, az autósok mennek mint az őrültek, mert olyankor még nincs sebességmérés, és még egy csomó érvet próbáltam felhozni, de hiába. Azt mondta, hogy már bepakolta a táskájába a futócuccait és eldöntötte a dolgot.

Mivel esett az eső délután, amikor vittem dolgzozni, annyira sikerült rábeszélnem, hogy legalább akkor ne fusson haza hajnalba, ha dörög és villámlik. Ezt megígérte. Mondtam neki, hogy csak csörgessen meg, és már megyek is érte. 

Persze reggel (illetve hajnalba) már felébredtem 4 órakor és csak néztem ki a fejemből, próbáltam elképzelni, hogy merre futhat. Néztem a telefonomat is, hogy hátha megcsörren. Persze nem így lett. Nem hívott. Aztán egyszercsak meghallottam a kaputelefon pittyenését, mely jelzi, hogy nyitotta a bejárati ajtót a lépcsőházba. Én meg vártam, hogy belépjen az ajtón. 

Nem viccelt, tényleg hazafutott!

Azt mondta, hogy ez semmi, még 10 km. sincs.

Fel volt dobódva. Örült, hogy megcsinálta. Csak az idejével nem volt elégedett. Most azon akar javítani. 

Azt azért elmesélte, hogy amikor a 10 órás műszak után átöltözött a futó cuccába, igyekezett ezt úgy tenni, mikor a többség már elment. De azért még voltak akik látták. Azt mondta, hogy igen furcsa fejet vágtak. A Merci parkolóba és a gyártól vezető úton is jól megnézték. A kijáratnál elég sok felhúzott szemöldököt látott, amikor kicsekkoltak. És igen. Voltak akik hangosan ki is mondták: munka után még futni???

"EZ HÜLYE!"

Amikor hazaért azért kiposztolta a facéra:

"Bevallom mikor nekiestem azt hittem, hogy nagyobb lesz a táv, de azt hiszem nem lehet okom panaszra.
Levezetésnek ez a közel 9 kilométer, közvetlen munka után pont jól esett. Mindössze az időn kell még javítani, de most erre futotta, így hát a számat biggyesztve... elteszem a fiókba ezt a 47 percet."

Én nem vagyok sajnos ilyen motivált, de hülyeségből én is jó osztályzatot kapnék. Tegnap egyedül voltam itthon, a fiamat elvittem dolgozni, a lányom már az új házukból ment dolgozni szintén éjszakára, a férjem elutazott Abádszalókra. A csajos kávézás is elmaradt délután, ezért hát akár már tegnaptól pihenhettem volna. Tényleg semmit se kellett volna csinálnom, hiszen kinek? De valahogy nem tudtam ráhangolódni, nekifogtam mosni, pakolászni, stb., hajnalba meg már 4-kor felébredtem és vártam haza a fiam. Aztán mikor hazaért, addigra már kiment a szememből az álom, úgyhogy nekifogtam és még 9 óra se volt, mikor már kész volt a mai "ebéd". Na persze a fiam örült neki, mert ugye neki ez olyan volt munka után, mintha uzsonna lenne. 

Szóval nem vagyok én se százas. Meg kellene tanulnom nem csinálni semmit.  De hogy kell azt???

Holnap már nem lesz ilyen problémám, mert akkor már a férjem is itthon lesz és megyünk a lányomékhoz kerítés alapot ásni, betonozni. Meg piacra is menni akarok, ezért reggel 6-kor már ott leszek, hogy 8-ra hazaérjek. A vasárnapi ebéd se fől majd meg magától...

Megosztás a facebookon

vagyis a hétvégi "semmi"

Hétfő van, de olyan, mintha nem is lett volna hétvége. Valahogy úgy elillant, hogy észre se vettem. A múlt héten nagyon elfáradtam, aminek nyilván az is oka volt, hogy munka után (ami most sokkal húzósabb, mint korábban) még második műszak is volt, hiszen amint hazaértem már fordultunk is vissza a férjemmel és mentünk a nagybátyám hobbyházát meszelni, ahonnan este 8-9 előtt nem értünk haza, reggel meg 4.40-kor már keltem, mert vittem a fiam dolgozni, amint hazaértem vittem a férjem, aztán nemsokára indultam én is. És ez így ment egész csütörtökig. A hét elején még úgy nézett ki, hogy megússzuk, mert a férjem egy festő ismerőse elvállalta, hogy megcsinálja. De mire odaért első nap, olyan csatak részeg volt, hogy jobb lett volna, ha inkább nem is jön. A többi napon már csak mi mentünk a férjemmel, mert ugyan egy másik ismerőse is megígérte, hogy jön és segít, de amikor jönni kellett volna, még a telefonja is ki volt kapcsolva (elmondása szerint "lemerült"). 

Fentiek miatt nem volt más választás, mint hogy mi ketten meszeljünk munka után.

Ezzel el is ment a múlt hét, bár pénteken már nem mentünk. Lehet nem olyan profi, mint ha festő csinálta volna, de legalább kész, és tiszta. 

Sajnos a takarítás már nem lett pöpec, melynek legfőbb oka, hogy csütörtökre már annyira megfájdult a karom (jobb könyököm), hogy egyszerűen nem bírtam felemelni. Amikor hazafelé mentünk a kocsival, a hajamat se tudtam megigazítani, mert annyira se bírtam felemelni a jobb kezem. Eleninte muris volt és vihogtam rajta, hogy "izomlázam van", de mára már nem olyan vicces, mert hétvégén nem hogy javult volna a helyzet, hanem tovább romlott. Most ott tartok, hogy semmit se tudok csinálni egy kézzel, annyira fáj. Jó, nyilván előbb-utóbb el fog múlni. Pedig nem is én csináltam a meszelés oroszlánrészét, hanem a férjem. Én csak a kisebb javításokat, amit ecsettel vagy kis hengerrel lehetett. Nem én meszeltem a menyezetet se. A takarításhoz pedig szükséges lett volna, hogy jól működjön a jobb karom. Feltakarítottunk, felmostunk, de néhány helyen azért nem ártott volna egy alaposabb takarítás, hogy ne fehéredjen ki a burkolat.

Péntekre annyira elfáradtam, hogy ha szégyen, ha nem, de én bizony munka után amikor hazamentem lefeküdtem egy órácskára. Nem szoktam ilyet csinálni, de egyszerűen annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam ébren maradni. Pedig tudtam, hogy főzni kellene, mert a lányom nemsokára indul dolgozni, de nem bírtam. 

Szombaton már jobb volt valamelyest a helyzet, így hát végiggondoltam, hogy mit is fogok csinálni hétvégén? Arra a megállapításra jutottam, hogy "semmit".

Persze az, hogy semmit, egy háziasszonynak nem azt jelenti, hogy fekszik egész nap és tv-t néz, vagy ilyesmi.

Reggel korán mentem a piacra, boltba, beágyazás, takarítás, főzés, mosás, teregetés, mosogatás, stb. Közben elvittem a férjem dolgozni, délután pedig a lányomékhoz mentünk megbeszélni a lakatossal a kerítésépítés részleteit. 

Vasárnap kb. ugyanígy telt. Reggel korán piac, bolti bevásárlás, férjem elszállítása a munkába, majd főzés, stb. stb. Szóval nem csináltam semmit, csak a szokásosat. És mivel a lányomék is dolgoztak a házuknál, így még oda is vittem ebédet, hogy nehogy éhen haljanak. Na jó, persze nyilván nem halnának éhen, de mégiscsak jobb vasárnap egy kis tárkonyos raguleves, rántott hús, steak burgonya és kukoricás rizs egy kis savanyúsággal, mint valami hideg élelem.

Aztán már csak arra eszméltem, hogy az utolsó mosás 10 óra körül leállt, ki kellene terigetni, mert mindjárt hétfő reggel lesz.

És így is lett!

Megosztás a facebookon

Valamikor réges régen, azért kezdtem el kijárni a zsibire (zsibpiac, vagy régen lengyelpiacnak is nevezték valamiért), mert a férjem nem szeret ilyen helyekre járni, és így vasárnaponként ő otthon maradt, ami egyet jelentett azzal, hogy mire hazaértem elkészítette az ebédet. Tehát először még ezért mentem, hogy vasárnap a férjem főzzön.

Aztán ráéreztem az ízére, találtam néha "kincseket" is, és hétvégi rutinná vált, hogy megyek. 

Mára viszont már kissé függő lettem, mert ha tehetem, akkor szombaton is megyek. Sőőőőőőőt, a szombati piac még talán jobb is. Bár akkor kevés árus van, egy óra alatt be lehet járni az egészet, viszont sok olyan árus is van, aki messziről jön és vasárnap azt árulja, ami szombaton megmaradt. Ezért hát rájöttem, hogy bizony szombaton is érdemes kimenni. 

A mostani szerzeményeim is szombaton reggel kerültek a birtokomba.

Vagyis csak átmenetileg, mert ugye a lányomnak vásároltam őket.

Először is egy mikrót.

 

Tükrös eleje van, és olyanokat is tud, hogy pl. be lehet állítani, mekkora a súlya amit melegíteni, olvasztani vagy grillezni szeretnénk, és annak megfelelően állítja be az időt magának. Van benne gyerekzár, időzítő, automata sütés, ami azt jelenti, hogy 10 ételkategória közül ki lehet választani a behelyezett alapanyagot, és a kiválasztott ételtípushoz megfelelő, előre beprogramozott beállításokkal süti/főzi meg. Tud grillezni és kombinált sütést is. Ez azt jelenti, hogy 4 üzemmóddal rendelkezik. Minden üzemmód meghatározott időtartam és teljesítményszint mellett kombináltan alkalmazza a mikrohullámű, grillező és konvekciós, vagyis hőlégbefúvásos funkciót.

Lehet persze, hogy ezt a mai mikrók már mind tudják, de nekem még egy 20 éves Philips-em van, ami tökéletesen működik, de csak az alapfunkciókat tudja. Viszont azt 20 éve hiba nélkül :)

Egyébként ez amit most vettem, nagyobb, nem 17 hanem 25 literes. A teljesítménye is jóval nagyobb, mint a hagyományos mikróké. A dising is megfelelő, hiszen a fekete hűtő mellé ez a fekete mikró tükör ajtóval pont passzol.

Ja, és mindezért végül 10.000. Ft-ot adtam. 

Most szombaton meg egy számomra haszontalannak vélt dolgot vettem (szintén a lányomnak), mert ő beszélt arról, hogy venni akart, mert féláron kiárusították, de mire ment, már elfogyott. Nem másról van szó, mint egy robotporszívóról. 

Ezt még olcsóbban vettem, mint a mikrót, annak ellenére, hogy az eredeti ára az eMag-on jelenleg 84.000. Ft. felett van, én 8000. Ft-ot adtam érte. Jó, persze nem egy csúcskategóriás kütyü, de a lányomnak nagy örömet szereztem vele. El se akarták hinni, hogy tényleg csak ennyibe került. Saját dobozába, távirányítóval vettem.

 

Imádják nézni, hogy amikor végez, akkor visszamegy a helyére és ráhelyezi magát a töltöjére. Azt csak később fedezték fel, hogy a távirányítóval irányítani is tudják, mint egy játékautót. Nagyon jól szórakoznak vele. Lehet programozni, vagyis be lehet állítani, hogy a hét melyik napján, hány órakor induljon el, és kezdjen neki a takarításnak. Én gyorsabbnak tartom a parfist, lapát kombót, de ha nekik ez kell...

 

 

Megosztás a facebookon

már egy hete volt ugyan, de emlékezetes...

Megosztás a facebookon

avagy rend a lelke mindennek.

Tegnap lomtalanítás volt nálunk. Nem gondoltam, hogy ilyen aktív lesz a hozzáállásom, és dícséretreméltó a végeredménye. Hiszen keddi napon, amikor fél 5-ig dolgozok, majd csak utána tudok nekifogni az érdemi selejtezésnek, háááát... nem számítottam ilyen eredményre.

Elengedtem a dolgot, úgy voltam vele, hogy majd lomtalanítok, ha a lányom elköltözik. Nem voltam rágörcsölve, nem gondoltam úgy, hogy ha törik, ha szakad, rendnek kell lennie. Szóval nem ez vezérelt:

De nagyon elégedett vagyok. Nem csak magammal, hanem legfőképp a lányommal és a férjem is besegített, persze neki a konténerbe történő levitel volt a dolga. Morgott ugyan egy kicsit, de csinálta. Most, hogy sok hely lett ismét a szekrényekbe, lehet újra vásárolgatni. Vagy nem? De!

Legfőképpen a szekrények tartalmát űrítettük, de "levegősebb" lett a lakás is.

Jó, mondjuk ehhez hozzájárult, hogy tegnap délután elkerült végre az előszobából a "régi hűtő", kidobásra ítéltem néhány bútort, a cipősszekrényt, a konyhai sarokülő garnitúrát, valamint lekerült egy komód és dohányzó asztal is.

Annyi ruhát és cipőt amit leselejteztünk, hát abból egy ideig el lehetett volna üzemeltetni egy turkálót is. És igen, lehetett volna ezekből pénzt is csinálni, ha felteszem Marketplace-ra, vagy ha kivisszük hétvégén a zsibpiacra. Ha csak mindent 100 Ft-ért adtunk volna, akkor is jó kis összeg gyűlt volna össze, de nyilván a márkás cipőket, pólókat, farmerokat többért is el lehetett volna adni. De nálunk most még nyomatékosabban igaz a mondás, hogy az idő pénz! És nincs rá időnk.

Azon azért elgondolkodtam, hogy kissé "gyűjtögetős vagyok?", de aztán megnyugtattam magam, hogy nem kóros, hiszen lelkiismeret furdalás nélkül váltam megy legalább egy tucat táskától, több banánosdoboz cipőtől, Sok-sok kukászsák ruhától, és olyan dolgokat is gondolkodás nélkül levittünk, melyet korábban nem hagytam volna. 

Az mondjuk sokkal jobb volt, hogy nem az utcán volt a  halom, hanem egy konténert hoztak és abba lehetett pakolni.

Persze így is megjelentek az "újrahasznosítók", de nem bántam. Sőt, még jókat mosolyogtam is rajtuk, pl. mikor a fiam "jamaikai raszta paróka-sapkáját" felpróbálták. Az erkélyről néztem, hogy mennyire örülnek egy-egy zsáknak, doboznak vagy bútornak. Komolyan mondom, jó érzéssel töltött el, és azt gondoltam, had legyen nekik is jó napjuk.

A férjem be is fogta őket egy idő után, mikor már a harmadik kört vitte le és ezek lecsaptak rá, szinte szaladtak elé, hogy ővék legyen a motyó. Mondta nekik, hogy fent a lakásba van még, és jöttek, segítettek. Persze a lakásba nem jöhettek be, amikor a kutyánkat meglátták, akkor meg méginkább hátrálni kezdtek, távolodtak az ajtótól. Pedig ha tudnák, hogy ez a kutya egyáltalán nem "házőrző". De nem kell azt tudniuk. A lényeg, hogy ránézésre ilyesztő, az más kérdés, hogy galamb lelke van :) 

Így azért a férjem is gyorsabban haladt, hogy négyen, öten segítettek neki azért, hogy minél előbb láthassák, mi van a zsákokba, dobozokba. És a bútorokra is lecsaptak.

A lomtalanításnak köszönhetően sokmindentől megszabadultam, ezért nem volt mit tenni, ma délbe már el is indultam vásárolni :).

Nem vagyok rá túl büszke, de most, hogy alig akad munka, a félórás ebédidőm, másfél - kétórásra is kinyúlik. Viszont cserébe nagyon hasznosan telik. Ma pl. célirányosan indultam vasalódeszkát és fürdőszoba szőnyeget venni, a tegnap kidobottak helyett. Mert ugye ezek fontosak! Aztán elmentem teletankoltam a kocsit, befizettem a csekkeket, adtam fel lottót, bevásároltam, hogy délután már ne kelljen és ebédet is vittem haza a gyerekeknek. Otthon aztán én is ettem pár falatot, ittam egy kávét és jöttem is vissza "dolgozni". Illetve jöttem is vissza a munkahelyemre, hiszen azon kívül, hogy alá kell még írnom pár határozatot, azon kívül már nincs más dolgom. Persze úgy láttam, hogy ez a lazaság már nem tart sokáig, mert elsejével beindul a munka. Akkor már napi 15 beteg is be van rendelve, a mostani napi 2-3 helyett. Szóval lehet majd visszarázódni a dologba.

De addig még vár rám egy hét szabadság. 

Megosztás a facebookon

A pénteki szülinapi bulinál szerencsére nem került homokszem a gépezetbe, azon kívül, hogy az ünnepeltre kb. 1 órát vártunk, de szuperül sikerült, és az akkori feltöltődésem még vasárnap is kitartott. Sőt, talán még ma is, egy ideig. Bár van amin azóta is gondolkodom. Pl., hogy én azt hiszem szépen beszélek a lányommal, kikérem és meghallgatom a véleményét, nem ordibálok vele, még ha ideges vagyok, akkor is próbálom nem felemelni a hangom. De... De a párjának a nővére és az anyukája még nálam is sokkal kedvesebben beszél vele. Persze ennek nagyon örülök, mert látom, érzem, tapasztalom, hogy imádják a lányomat. De hogyan lehetséges az, hogy az én lányommal kedvesebbek, mint én? Ez frusztrál egy kicsit és még dolgozom ezen a problémán, már ha ez probléma. Mindenesetre magamba kell néznem.

De azért volt pár tényleges probléma a múlt héten, hiszen nem ment minden úgy, mint a karikacsapás.

Először is a hűtő.

A lányomék hűtőjét kiválasztottuk, megrendeltük, de a kiszállítását csak mára kértük. Csakhogy amint ez megvolt, tönkre ment a mi otthoni hűtőnk. Illetve a hűtőnek a fagyasztó része. Tele volt pakolva mind a 3 fiókja, gyorsan kellett szerezni másikat, hogy ne kelljen mindent kidobni belőle. Visszamelegedési időnek 36 órát írt, tehát ezen időn belül kellett volna megoldani a dolgot. Csakhogy még nem volt kinézve új hűtő, várni kellett a szerelőre is, mert ragaszkodtam volna hozzá, hogy amennyiben javítható, akkor maradjon a régi (mert imádtam). De végül a szerelő azt mondta, hogy vélhetően vezérléshiba, ha meg is javítaná nem kevés pénzért, még akkor sem biztos, hogy nem lenne vele más probléma. Ekkor már számomra is egyértelművé vált, hogy újat kell venni. Ez nagyon megviselt, nem is beszélve a kinézett hűtő áráról... Arról inkább nem is akarok beszélni. De végül azt hiszem, hogy megéri az árát, és most beüzemelés után, már nem cserélném el a régebbire. Szerdán délbe találtam rá (ebédidőbe) a sokadik helyen a mostani hűtőre, csak az volt a baj, hogy nem tudták aznap kiszállítani, így a fagyasztóba lévő dolgok elkezdtek kiolvadni, aminek az lett a következménye, hogy kidobásra kerültek.

A hazavitel se volt egyszerű, de végül inkább a kezébe vette a férjem az irányítást és a céges kocsival és pár kollégájával megoldotta. A második emeletre viszont nem volt egyszerű felvinni ezt a 201 cm magas, 70 cm széles és közel 90 kilós monstrumot, hiszen szűk lépcsőház és a fordulókba is megszenvedtek vele. 

A félemeltig még csak ment a dolog, mert ott tágasabb a tér, de az első emeletről vissza kellett vinni és kidolgozni a stratégiát, hogy miképp kell fordítani (fejjel lefelé vinni fel a lépcsőn, majd a lépcsőfordulóba talpára állítani, majd ismét fejjel lefelé a következő lépcsőfordulóig, stb.). Szóval itt is volt egy kis homokszem. Ráadásul nem is lehetett azonnal használatba venni, várni kellett másnapig. Csakhogy akkor szülinapi buliba mentünk, ezért maradt szombatra a dolog.

Közben a lányomnak vészesen közelgett a műszaki érvényesség lejártának a határideje a kocsiján. A vészhelyzet miatt ugyan meghosszabodtak az iratok lejárati ideje, de azért jobb, ha úgy mennek a dolgok ahogy kell. Már hetek óta nyaggattam, hogy kérjen időpontot, de mindig az volt a válasz, hogy "majd". Már az öcsémmel is beszéltem, hogy náluk lehetne-e műszakiztatni, de akkor nem volt rá lehetőség. Nem akart ez a dolog se haladni előre. De múlt héten írt a lányomnak az öcsém, hogy lehet menni hozzájuk is műszakira, és le is fixálták, hogy műszaki vizsga hétfőn reggel, vagyis ma, 7-kor. Ennek mindenki megörült (de lehet, hogy én örültem a legjobban).

De megint jött egy "homokszem". Szombaton derült ki, hogy nem csak a műszaki jár le, hanem a kötelezőt se fizette be... Úgy emlékezett, hogy igen, de kiderült, hogy csak akarta és elmaradt. Jött a következő para, hogy így lehet-e vinni műszakira a kocsit. De végül minden jól alakult, meglett a műszaki is és a kötelező is be lett fizetve. Jó ez a 60 nap türelmi idő, hogy csak a 61. napon mondja fel a szerződést a biztosító.

A férjemnek se úgy alakultak a dolgai, ahogy szerette volna. Bevállalt egy maszek munkát hétvégére, de be kellett mennie a céghez dolgozni, a maszek meló halasztódik, miközben a lányoméknál is lesz sok dolog, és pluszba pénteken még egy maszek munka becsúszott. 

És végül a lányomék hűtője.

Tegnap kaptuk az értesítést, hogy ma 11 és 13 óra között szállítják ki a hűtőt. Reméltem, hogy odatalál a futár, mert mint korábbi alkalommal írtam, én az először eltévedtem és "bementem az erdőbe...". 

A lányom ma csak éjszakára megy dolgozni, ezért is kértük úgy, hogy ma hozzák. 11 előtt már ott volt és várta a futárt. És csak várta, várta és várta. 1 óra után kérdeztem meg, hogy még mindig semmi? De a válasz az volt, hogy még nem vitték a hűtőt. Aztán kettő előtt egy kicsivel már annyira ideges lettem, hogy ráírtam a lányomra, hogy hívja már fel a futárt, hogy eltévedt, vagy úton van, vagy mi a helyzet? De nem válaszolt és úgy láttam a chaten, hogy nem is olvasta az üzenetemet. Ettől még idegesebb lettem, mert azt gondoltam, hogy biztos lemerült a telefonja, nem éri el a futár se, stb., stb. Aztán nem sokkal később írt, hogy minden OK, megérkezett a hűtő, csodálatos, nagyon tetszik neki, és megérte ennyit várni rá.

Szóval végül minden jó, ha a vége jó. Az élet pedig unalmas lenne, ha nem lennének homokszemek néha a gépezetbe :)

Megosztás a facebookon