avagy a blog helyreállt, így újra írok magamnak....

Múlt hónapban eléggé megijedtem, mert nem volt elérhető a blog. Pedig én ezt elsősorban magamnak írom, hogy majd segítsen visszaemlékezni, nosztalgiázni. Szóval mikor nem volt elérhető, hát eléggé megijedtem... Néha már most is visszaolvasom (nemrégen pl. a balesetet, vagy a munkaügyis apáca show-t, vagy épp Norbi 33. szülinapját), annyira sajnáltam, hogy mindez odalesz. De nem így lett, csak kb. 1 hónapig nem volt elérhető.

Aztán a héten hogy, hogynem, de helyreállt a dolog.

A sok kihagyás azért nem jó, mert az épp aktuális napi érzéseket így utólag már nem ugyanaz megírni.

De nagyvonalakba a főbb történések:

SOK A MUNKA - ez egyrészt jó, mert én szeretem ha munkával telik a munkaidő és így gyorsan vége is a napnak, másrészről meg elég nagy felelőtlenségnek tartom, hiszen "beteg emberek" jönnek hozzánk, így most a tomboló 4. hullámba, eléggé elszomorít, hogy sok beteg embert még össze is zsúfolnak a váróba, ami azért felerősíti a fertőzés lehetőségét. A kolléganőm is ideges ettől, főleg azért mert fél, hogy a napi sok kontakt miatt nagyobb a mi megfertőződésünk lehetősége is. Neki az egyetlen örömet most az adja, ha az unokájával találkozhat, de így nem biztos hogy szívesen megy vagy szívesen látják, hogy odaviheti ezt a fránya vírust. 

Aztán a másik fontos történés, hogy a lányom a fejébe vette, hogy katonának áll.

Aki nem ismeri, meg aki igen, abban is joggal merül fel a kérdés, hogy MIÉRT?

Nos ez egy véletlen következménye. A barátját hívták a honvédséghez, de ő nem vállalta, ekkor viszont valami bekattant a lányomnál és a párja se beszélte le, sőt támogatta. Talán azért, mert a jelenlegi munkahelyén ugyan jól keres és meg is becsülik, de nagyon sokat dolgozik. Jelenleg heti négy nap 12 órázik, és még túlórát is kell(ene) néha. A 12 órázás egymás utáni napon van, hétfőtől csütörtökig, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon hajnal 4 körül kel, este fél 7 körül ér haza és szinte csak arra van energiája, hogy egyen, fürödjön és aludjon, hogy másnap hajnalba ismét fel tudjon kelni. Ez egy fiatal párnál azért nem épp a legideálisabb. Szóval jelentkezett, beszerezte a szükséges orvosi papírokat, ami ebben a helyzetben azért nem a legegyszerűbb, mikor szinte leáll az egész egészségügy, nincs szűrővizsgálat és a háziorvossal is leginkább csak virtuálsan lehet kapcsolatot teremteni. De mindent megoldottunk és talán hétfőn derül ki,  hogy felveszik-e? Az egyetlen akadály a pajzsmirigy betegsége lehet, mert az benne van a jogszabályba, hogy egyedi elbírálás alapján döntik el az alkalmasságot. Na majd kiderül. Ha felveszik, akkor az oltás neki kötelező lesz. Eddig nem vette fel, és bár próbáltam rábeszélni, de ragaszkodik hozzá, hogy csak akkor, ha már felvették. A pszichológiai vizsálat és a fizikai felmérés se gond, bár ez utóbbi úgy tűnik, hogy lehet halasztásra kerül, a vírushelyzet miatt. 

Itthon semmi extra. A férjem és én is köhécselünk, de ki tudja, hogy ez most megfázás vagy más?

Egyéb tünetünk nincs, és mivel felvettük már az oltásokat és nincs láz, ízlés- vagy szagvesztés, így természetesen nem tesztelnek minket. Én meg már csak azért se fizetek megint a tesztért, elég volt egyszer. Főleg most, hogy pár napja olvastam, hogy 5 milliárd forint értékű pcr tesztet semmisítünk meg, mert lejártak. Hát hurrá! Ez a járványkezelés... Ha a halandónak szüksége lenne tesztre, akkor közel 20ezer forintért juthat hozzá, külföldön ingyen adják, itt meg nem hogy drága, de inkább megsemmisítik, minthogy szétosztották volna, még a lejárat előtt.

Az öcsém is elkapta a vírust, anyukám mondta, hogy vasárnap már olyan súlyos volt a helyzet, hogy kórházba kellett vinni. Már otthon van, de azt hiszem eléggé megszenvedte.

Anyukám továbbra is ellenáll, nem tudom semmivel rávenni, hogy felvegye az oltást. Így folyamatos az aggódás. Próbáltam az öcsémre hivatkozva, meg hogy az unokája se akarja, de felveszi a honvédség miatt, elkísérhetné, de nem! Nem hajlandó!

Félek, féltem, de mit tehetek?

Halottak napjára elmentünk Abádszalókra is, és mielőtt útra keltünk, leműszakiztattam a kocsit. Már márciusba lejárt, de ugye a veszélyhelyzet miatt annak végéig minden meghosszabodik, így a műszaki érvényessége is. Csakhogy pl. a casco nem biztos, hogy fizetne, ha mégis történne valami bibi, hiszen a biztosítónak az első kifogása vélhetően az lenne. Jobban mondva nem én, hanem természetesen az öcsém intézte. Volt éves nagyszervíz, kerékcsere, alkatrészcsere, olajcsere és műszaki. Mindez 50.000. Ft., hiszen munkadíjat nem kellett fizetnem. Annyira hálás vagyok az öcsémnek, de nem tudom miként hálálhatnám meg, semmi olyanba nem vagyok jó, ami neki jól jönne :)

Ja a cascót is újraköttem, és nagyon büszke voltam magamra, mert 16000 Ft-al olcsóbban sikerült. Bár marhára nem értem a lényegét, mert maradt minden ugyanaz, a biztosító, az autó, a tulaj, stb., de mivel felmondtam a biztosítást és újrakötettem, ezért ennyivel olcsóbb. Ki érti ezt? Az én logikám szerint azt kellene jutalmazni, aki "régi" ügyfél. Ehhez képest itt azt jutalmazták, hogy felmondtam és újrakötöttem. 

Az elmúlt időszakba is jártam piacra természetesen. Vettem pl. egy eredeti kétoldalt is használható Tommy Hilfiger férfi kabátot. Gondoltam odaadom a lányom barátjának, vagy ha nem jó rá, vagy nem tetszik neki, akkor eladja a lányom. A Marketplacén úgyis olyan ügyes. Nemrégen két kabátot és más ruhákat tett fel, egy nap alatt eladta. Pl. egy Michael Kors piros női kabátot, amit kb. 1200 Ft-ért vett a turiba, kimosta, rendbe rakta és 12.000. Ft-ért adta el. De visszatérve a piacon vett férfi kabátra, a férjem azt mondta, hogy ez kell neki! 800 Ft-ért vettem, a neten olyan 50.000. Ft körül találtam hasonlót. Aztán azt követő héten meg egy Retro Jeans kabátot vettem,

azt is 800 Ft-ért, de arra még költeni kellett, mert a zsebénél ki volt szakadva, így a varrónő 1300 Ft-ért varta meg. Azt is magának akarta a férjem. Több kabátja van, mint nekem. Van neki vagy 6-8. Aztán vettem neki egy férfi pénztárcát is, nagyon klassz, bőr, Peterson márkájú és csak 200 Ft volt.

De nem cseréli le a régi kopott tárcáját. Viszont azt mondta, hogy rákeresett a neten és ez több, mint tízezer forintos pénztárca, ha nem bánom, akkor ötezerért el tudja adni. Eladta. Nem bántam. Az ötezer jól jött a következő hétvégén a piacon.

A múlt héten pedig egy kávégépet vettem. 

Imádok kávézni és szeretem a kapszulás kávét, DE... Mára kissé elszálltak a kapszulás kávé árak. Majd 2000 Ft egy doboz. A fiam is rászokott (legalábbis amikor hajnalba megy), így hárman kávézunk, ami azt jelenti, hogy ha csak napi egyet iszunk, akkor se elég egy hétig egy dobozzal. Ezt már a férjemnek is mondogattam, hog venni kellene egy kávégépet. Persze őt ez nem igazán érdekli, ha venni akarok, hát vegyek. A lényeg, hogy legyen cappucino neki. 

Persze van itthon tök jó kávéfőző, de ez a két velem egy háztartásba lévő férfiember azzal nem szeret kávét főzni, nekik az macerás, hogy nem egy gombot kell megnyomni, hanem széttekerni, vizet és kávét bele, aztán alágyújtani a gázon és várni... És az íze se olyan szerintük. És ez a a pont, ahol én is meggyőzhető vagyok. Mert bárki bármit mond, a kapszulás kávé igenis finom, krémes. 

Visszatérve a kávéfőzőre, sétáltam a szokásos kört a piacon, mikor megláttam a fenti gépet. Egyből rákerestem a telefonomon a neten (milyen hasznos ez), és ezt láttam: Klarstein BellaVita kávéfőző ára: 61.990 Ft-20%, akciós ár: 49.090 Ft. Vagyis 50 ezer forint. Pfff. Azért ennyire nem gondoltam...

A dobozából ki volt véve, de egyértelműen látszott, hogy új, vagyis nem használt. Ismertem akiktől vettem, ezért bátran kérdeztem, hogy mennyiért válnának meg tőle? Vettem már tőlük máskor is dolgokat. Szeretek tőlük vásárolni, mert nagyon olcsón adják a termékeket. Szóval a kávégépre 5000 Ft-ot mondott az eladó. Persze még elbeszélgettem vele, hogy hol a család többi tagja, mert többen szoktak jönni, stb. és mellesleg megemlítettem, hogy én 3000 Ft-ra gondoltam. Az öreg annyit mondott: sejtettem :) Adjon 3500-at és vigye!

Nagyon boldog voltam, de az öröm nem tartott sokáig itthon. Kicsomagoltam, átmostam, bedugtam az áramba, villogot, bekapcsolt, de amint kávét akartam főzni, egyfolytában azt a hibaüzenetet jelezte, hogy "kevés a víz a tartályba". Nem értettem, hiszen tele volt. Szóval nem főzte le a kávét. Elszomorodtam. De nem az vagyok, aki feladja. Letöltöttem a használati utasítást a netről, elvileg minden OK volt, de a kávé csak nem akart lefőni. Aztán mikor darabjaira szedtem, akkor jöttünk rá a férjemmel, hogy azért vadi új, mert a kávétartó szűrője hibás. 

Szóval ezért nem tudták eddig se használni... Ezért vadi új! Megnéztem a neten, de külön szűrőt nem adtak, csak szűrőtartóval együtt, majd 13.000. Ft-ért. Próbáltam hát üzletekbe keresni, de pont ehhez valót nem találtam. Volt kisebb, nagyobb, szélesebb, de ekkora nem. Anyukámnál is van két kávéfőző, megnéztem az ahhoz való szűrők egyike se passzolt. 

De nem én vagyok az, aki feladja. Gondoltam majd vasárnap a piacon, hátha találok. Nos nem. Nem találtam ott se...

Ittuk hát a héten a kapszulás kávét.

Aztán valamelyik nap a táskámba tettem a szűrőtartót,  hogy ha bármerre is járok a városba és olyan üzletbe megyek ahol lehet rá esély, hát ott meg tudjam nézni. Nem jártam sikerrel.

Ma amint jártam a piacot, egyszer csak látok egy szűrőt... Egy kávéfőző mellett volt, nem tudom hogy ahhoz tartozott-e, de egyből előkaptam a táskából a szűrőtartót és tádámmm, pont passzolt bele. Az már csak hab a tortán, hogy mindössze 300 Ft. volt.

 

Hazajöttem és azon gondolkodtam, hogy erre vajon mennyi volt az esély? Ez aztán tényleg a tű a szénakazalban. Egy hatalmas piacon a sok bazár között meglátni és megtalálni a szűrőt, ami még pont jó is. A lottón is lehetne ilyen szerencsém :)

Persze nyilván végigpróbáltam, hogy milyen pressó, cappucino és latte macchiato-t főz. De nagyon jó.

És ami nagyon-nagyon fontos, hogy isteni krémes kávét főz. Ez FONTOS!! 

Van itthon egy csomó darát kávé, még nyáron vettem elég jutányos áron, három féle Starbucks és koffeincsökkentett Dallmayr kávékat. És van itthon Monin szirup is, úgyhogy alig várom, hogy kitapasztaljam, melyik kávét és miképp elkészítve szeretem a legjobban. Ma ezeket alkottam: 

 

Az már csak extra, hogy a férjem elővette a akkus fúrót és kifúrta a ki nem lyukasztott kétkanalas szűrőt, így már az is működik és használható, szóval egyszerre két adagot is lehet már főzni. Hiába na, bolodnak bolond a szerencséje :)

 

 

Megosztás a facebookon

Mert akinek sok ideje van, az nem ér rá???

Nem tudom megmondani, hogy miért is nem írtam az elmúlt 3 hónapba, de talán tényleg az az oka, hogy a túl sok szabadidő miatt nem jutott rá időm.

Sok változás nincs, továbbra is ott "dolgozom", ahol az előző bejegyzéskor. Annyi mégis változott, hogy talán még kevesebb lett a munka, pedig lehetne több is, csak ugye ahhoz orvoskapacitás kellene, az meg ugye nincs. Amikor idejöttem dolgozni, akkor még 4 orvos dolgozott. Most, mai napon az a helyzet, hogy 1 orvos van, és még 1 szabadságon. Egy felmondott, egy másik ha még vissza is fog jönni valaha dolgozni, az is csak hosszú hónapok múlva lesz, mivel elég komoly műtétje volt, ami minimum fél-egy év felépülést jelent.

Ma pl. 2, azaz kettő beteg jött át hozzám. És akármilyen precízen is akarom csinálni a szakértést, az sem tart tovább max. 1 óránál. Ez a 9 órás munkaidőből azért valljuk be, jelentősen kevés. Persze ezért lehet utálni, de én bizony isten úgy szeretném, ha jobban kitöltené a munkaidőmet a munka. Tudom az se jó, ha valaki megszakad a munkába, de az sem, ha nincs mit csinálni.

Ma is pl. nekifogtam anyukám szülinapjáról készült pár képből egy emlékvideót csinálni, mikor máskor ha nem munkaidőbe?

Mit is kaphatott volna 70. szülinapjára, mint egy okostelefont :) Egyébként nem kitolás, már gondolkodott rajta, hogy ha lesz rá pénze, akkor vesz magának. Sőt kapott hozzá egy kártyát is, mely korlátlan internethasználatot is biztosít :)

Amikor végeztem a videóval, akkor meg persze nekifogtam írni ide pár sort, ha már ugye volt aki szóvá tette :)

Nos hirtelen nem sok minden jut eszembe az elmúlt 3 hónap történéseiről.

Vagyis, DEHOGYNEM!!!

A férjem két hete dolgozik!

 

FÉL ÉVIG VOLT OTTHON!!! Április 6-án volt ugye az autóbalesetünk, és a kezelések és műtétek után végre október 7-én munkába állhatott. Ettől mindenki boldog! Ő azért örül, mert már nehezen bírta az otthoni semmittevést (na ugye, másnak se jó, ha hosszútávon nem tud értelmes dolgot csinálni). A főnökének és a munkatársainak is jó, várták vissza nagyon és már szinte minden hétvégén megy túlórázni, sőt holnap munkaszüneti nap lesz, de Ő akkor is megy dolgozni. Jó nekem is, mert már kezdett az idegeimre menni, túl "kipihent volt", sőt a családi költségvetésnek is jó lesz, hogy végre már nem csak az én fizetésemet kell beosztani, nem csak abból kell vásárolni, csekket és minden egyebet fizetni :)

Mi is van még?

Kocsim sajnos továbbra sincs. Ez elég furi, mert néha rám tör a vágy, és akkor rákattanok a dologra. Aztán meg alább hagy a lelkesedésem, és rájövök, hogy tök jól elvagyok kocsi nélkül is, addig is van pénzem a számlámon, amíg a kocsira szánt pénzt nem költöm el. A lányom kocsiját logisztikázzuk úgy, hogy mindketten használjuk. A munkába biciklivel járok.

Ez sokkal egyszerűbb, mint a kocsi (ja, és olcsóbb is). Reggel és délután is csúcsidőbe jövök, megyek, és konkrétan megtapasztaltam, hogy autóval kb. 20 perc kell a be- vagy a hazajutáshoz, míg kerékpárral ez mindössze 8-10 perc, és nem is olyan stresszes. Az autósok csúcsidőbe borzalmasak. Nem számít a záróvonal, tolakodnak, bevágnak, elmebaj amit csinálnak. Kerékpárral meg tudok suhanni, nem kell akár 3-4 lámpaváltást is megvárni.

A fiam és a lányom továbbra is otthon lakik.

A lányomék vállalkozásba akartak fogni, de nem tudták eldönteni, mi is lehetne az, amit szeretnének is és még haszna is lenne, így feladták ezt egyelőre. Aztán következett, hogy belevágnak esetleg egy építkezésbe. De jelenleg áll a dolog, mivel a párja megpályázott egy pesti állást, és ha felveszik, akkor tolódik a dolog. A lányom nemrég ismét tanulásba fogott. Úgy gondolta, ha már szinte úgyis minden nap jár kondiba és sokszor segítséget is kérnek ott tőle, hát belevág egy személyi edző képzésbe. Vagyis ez sem ilyen egyszerű, mert ott is a pénzlehúzásról szól a dolog. Ahhoz, hogy személyi edző lehessen, előtte el kell végeznie egy fitness instruktor képzést, majd utána mehet személyi edző képzésre.

A fiam tekintetébe sincs változás, dolgozik és mellette elég komolyan veszi az edzést. Ebben az évben kezdte el, de máris megcsinálta mind a három távot a Spartan Race-n. Október 5-én Kazincbarcikán teljesítette a leghosszabbat, közel 24 kilométert, 34 akadállyal és majdnem 1000 méter szintkülönbséggel, amit az esős idő még tovább nehezített, hiszen az egész pálya felázott, sáros volt, csúszott és a tó vize se melegedett fel, ahol úszni kellett.

Most nem én vittem a versenyre, hanem az egyik barátja. Nagyon vártam, hogy felhívjon, mert megbeszéltük, ha beér a célba, telefonál, hogy minden OK. Persze végül az lett, hogy én hívtam, amikor már nem bírtam tovább várni, és biztosra vettem, hogy ennyi idő alatt már  teljesítette a távot. Csak pár szót tudtunk beszélni, nagyon fáradt volt, de megígérte, hogy amint hazaér, elmesél majd mindent.

Ezt a telefonbeszélgetés után posztoltam:

"Kezdő szülőként nagy vágyakat dédelgetünk a gyerekeinkkel kapcsolatban: legyen sikeres, népszerű, zseniális. Aztán ahogy múlnak az évek, ezek az igények valami jóval mélyebb vággyá alakulnak. Legyen boldog! És mivel Ő(k) boldog(ok), így én is boldog vagyok! A fiam boldogságának, elégedettségének jelenleg az az oka, hogy bár még csak az idén kezdte, de már teljesítette a Spartan Sprint, Super és Beast távot is, így a TRIFECTA elit klub tagja lett. Gratulálok kisfiam!"

Ő pedig amikor hazaért, ezt írta:

"Egy gondolat, egy elhatározás és három kihívás!
Az idei évemet már most úgy könyvelhetem el, ahogyan az a tavalyi év végén megfogalmazódott bennem, a legsikeresebb év címszóval.
Ez alkalommal a felkészülésre is tudtam elegendő időd fordítani, így a közel 24 kilométeres akadályfutó versenyt 4 óra 14 perc alatt teljesítettem,
mindeközben 1.601 kalóriát égetett el a féreg testem.
A pálya saras és az akadályok többsége csúszós volt, köszönhetően az esőnek. Ennek fényében a 34 akadályból 7 alkalommal büntető feladatot kellett végeznem, ami összesítve 210 darab Burpeet jelentett. (csak mellékesen jegyzem meg, ez négyütemű fekvőtámaszt jelent. 210 négyüteműt)
Elég kiábrándító volt, hogy olyan egyszerű akadályokat elrontottam, amit máskor csukott szemmel teljesítek. Bár már ez is egyfajta fejlődés, hogy mindössze néhány másodpercnyi hamis önkritika után szaladtam is tovább és nem befolyásoltak a negatív gondolataim.
Ha jól rémlik 13 kilométernél jelentkezett az első fájdalom, ami a térdeimet és a jobb bokámat kínozta. Ez alkalommal viszont már nem volt jelen a kétely, hogy mit keresek én itt. Teljes magabiztossággal haladtam tovább és ugyan ez a verseny számomra a saját határaim feszegetéséről szól, azért elég biztató volt, mikor szembesültem vele, hogy olyan embereket hagyok magam mögött, akik előttem indultak 15 illetve 30 perccel. Mire a 18. kilométert elhagytam a lábaimat iszonyatos görcsök övezték, ami közel 3 csodálatos kilométerig még kitartott, ezzel is lassítva az előrehaladásom. A legborzasztóbb számomra viszont a tó átúszása volt, ugyan 100 méternél nem lehetett nagyobb ez a szakasz, viszont olyan hideg volt a víz, hogy egy gyengébb hipotermiával még a végén megküzdöttem.
A kijelölt pálya ahol futottunk, néha lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
Az órám szerint a legmagasabb pont, amíg fel kellett vánszorogni 359 méter, viszont a hivatalosan mért szintkülönbség 974 méter volt, így hát az én műszerem nem szuperált megfelelően.
Mindennek a margójára úgy érzem ez alkalommal kiadtam magamból, amit csak lehetett, így több felkészüléssel jövőre jobb eredményeket zsebelhetek majd be"

Róla ennyit.

Mi is van még?

Ja! A volt kollégákkal továbbra is összejárok. Most már 3 csipet-csapat van, akikkel rendszeresen találkozom. Imádom a velük töltött időket.

Ma is megyek és a volt munkaügyis csajokkal beülünk a Vincentbe.

Aztán pénteken megint a Vincentbe, csak akkor már egy másik volt kollégás csapattal.

 

Megosztás a facebookon

vizsga vizsga hátán és sok-sok meló...

Hétfőre ígértem fényképeket, de az illetékes aki fényképezett még mindig nem töltötte fel azokat közös használatra. Így csak párat találtam az "apáca-showról" és az készülődésről.

Íme:

No de nem csak móka és kacagás az élet...

Ma pl. két vizsga is volt a munkahelyen. Egyik egy házi-vizsga, mely az aktuális törvényi tudásunkat hivatott vizsgálni. A másik pedig egy kötelező pontszerzéses.

Mit mondjak no! Már napok óta azon ment a vita, hogy ki ülhet mellénk. Valamiért mindenki azt hiszi, hogy mi (vagyis a 3-as szoba ügyintézői) vagyunk a legjobbak, mi mindent tudunk és még ráadásul segítünk, súgunk, úgy írunk, hogy aki közel van, az is jól megoldja a vizsgát. 

 

Nos végül nem csalódtak, mert tényleg így lett. Büszke vagyok magamra, még én se gondoltam, hogy ilyen perfekt leszek Ákr.- ből. De egyszerűen zseni voltam :) Mondjuk az utolsó kérdésnél már nem szóról-szóra idéztem a törvény szövegét, de csak azért, mert ugye a túl okos beosztott az mindig "gyanús". Ezért lehet nem 100% lesz az eredmény, csak 98. De egye fene...

Aztán következett a pontszerzős vizsga, ami mindenkinek kötelező. Persze segítünk egymásnak, kalákába oldjuk meg. Így nem is kérdés, hogy mindenkinek sikerült. Azt hiszem a legrosszabb eredmény is talán a megszerezhető 22 pontból 18 lett, ami sikeres vizsgát jelent. 

Ennyit a munkáról.

Áttérve egy kicsit az életmódváltásomra...

Jövő héten véget ér a felügyeleti szakasz. Ez azt jelenti, hogy letelik a 12 hét, ami alatt el kell(ett) sajátítani azokat a dolgokat, melyeket ha továbbra is tartunk, akkor további eredmények is várhatóak. Ez a kép még az első napon készült:

Ez pedig az utolsó közös edzésen:

Kissé megfogyatkozott a csapat...

Persze aki csak ad-hoc jelleggel gondolta, hogy tartja a diétát és a mozgást majd elengedi a gyeplőt, az szerintem duplán rosszul jár. Nekem az elmúlt 11 és fél hét alatt majdnem 10 kilót sikerült leadnom. Ez szerintem jó, hiszen ha figyelembe veszem, hogy a 8. héten megállt a fogyás és akár mit csináltam 3 hétig egy grammot sem mozdult a mérleg mutatója, szóval ahhoz képest szuper. Ráadásul ugye, öreg vagyok..., beteg vagyok..., szóval ennyi fogyás is dicséretes! Akik ritkán látnak azok észreveszik, de nekem azért még van mit dolgozni ezen a téren is. Az egészséges étkezésre teljesen ráállt az agyam és a három óránkénti evés se okoz már gondot. Az mondjuk jó, hogy nemcsak itthon, de a munkahelyen is támogatnak és az egyik szobatársam is csatlakozott hozzám. Mondjuk nem mozgás terén, de étkezés szempontjából. Így azért könnyebb. 

A munkahelyen pedig olyan megtiszteltetés ért, hogy kaptam célfeladatot, melyet ha megcsinálok (persze ez nem is kérdés), akkor valamivel több, mint egy havi béremnek megfelelő pénz üti majd a markomat. Mondjuk valóban dolgozni kell vele, és munkaidőn túl, de akkor is. Vehetem úgy, hogy 13. havi fizetés :) 

 

A lányom még mindig itthon lakik, pedig ugye decemberben, majd február végén lett volna a lakás átadás, de a kivitelező természetesen nem készült el. De végre tegnap már telefonált az ügyvéd, hogy jövő hét kedden alá lehet írni a papírokat. Persze ez még nem azt jelenti, hogy költöznek, hiszen még ezután bútorozzák be a lakást, csináltatják a konyhabútort, stb. Szóval kb. nyáron ürül meg a szobája. Remélem addigra a több szekrényre való ruhájának nagy részét is el tudja adni, vagy legalább elhordja adományba. Az biztos, hogy nagy selejtezést tervezek még addig is, már alig várom, hogy tavaszi lomtalanítás legyen.

A család férfi tagjai élik mindennapi életüket, dolgoznak majd itthon ki vannak szolgálva és ennyi nekik elég. Próbáltam rávenni a férjemet is, hogy jöjjön velem kondiba (persze egyébként is fizikai munkát végez, de azért ráférne) és a fiamat is győzködtem, de csak addig jutottam velük, hogy tervezik a dolgot, de a megvalósításig nem jutnak. 

A lányomnak egyébként vasárnap lesz a 26. szülinapja. Tegnap a férjem minden áron tortát akart neki rendelni, ráadásul olyan helyen, amit tudom, hogy nem igazán szeret a leányzó. Valójában Kecskeméten egyedül az Édes pötty-be szereti a cukrász süteményeket, máshol nem igazán. Ott van paleo és cukormentes is, mondjuk egy szelet kb. 7-800 Ft. El is mentem személyesen, de nem voltak túl lelkesek (kedvesek), mikor mondtam hogy most hétvégére kellene. Ezért nem jó szerintem, ha nincs ott a tulaj, hanem az alkalmazottakra bízzák az ilyesmit. Nekik nem igazán volt kedvük most dolgozni... Én meg úgy döntöttem, hogy akkor vagy máshonnan szerzem be, vagy én fogom megcsinálni a tortáját. 

Majd kiderül. 

Megosztás a facebookon

avagy ma egy kissé összeszorult a gyomrom.

Én a "report" szót (lehet nem túl helyesen de) arra használom, amikor a főnök behívat valamiért és az az érzésed, hogy ez számodra nem feltétlen lesz előnyös.

Tovább erősítette ezt az érzésemet, hogy nem sokkal munkaidő vége előtt hívott. Amint benézett az irodába elég kimérten csak annyit mondott: Ancsa be tudnál most jönni hozzám az irodába? Egyből cikáztak a fejembe a gondolatok, hogy mi a francot ronthattam el? A kollégáim is érezték, hogy nem valami csajos csacsogás fog következni.

Egyikük azt kérdezte: a próbaidőd már letelt, ugye??? (Bakker! Nem, nem telt le! Még két hét van hátra a hat hónap próbaidőből.)

Aztán nyilván egy másik lehetőség is eszembe jutott, ami miatt hívhat. Ma az egész osztály felköszöntötte az főosztályvezetőt iker unokái születése miatt, de a mi szobánk (csak a mi szobánk) ebből kimaradt. Sejtettem, hogy e miatt leszek előszedve, hiszen én vagyok az "új", engem jobban sarokba lehet szorítani.

Nos belépve a főnök irodájába megkérdeztem, hogy becsukjam-e az ajtót. Mert ha nem kell, akkor nem vészes a dolog. De azt mondta, hogy persze, csukjam csak be és üljek le!

Ajjjjjjjjjjajjjjjjjjjjjjj...

 

Leült velem szembe és nem is tudom miről kezdett el beszélni. Azt figyeltem, hogy nagyon zavarban van. Nem néz a szemembe, lesüti a szemét. 

Ajjjjjjjjjjjjajjjjjjjjjj

Itt nagy gondok lesznek...

Nem is tudom miként történt, de valahogy átvettem tőle a szót és elkezdtem mondani, hogy miért is maradtunk ki ebből a közös dologból. Nem kihúzás miatt, hanem egész más, emberi oka volt. Elmeséltem neki, hogy azért, mert a szobatársunk édesanyja meghalt (még a múlt hét szerdán, de csak pénteken találtak rá - erről persze a főnök is tudott) és a kolléganő pont ventilálni kezdett az érzéseiről, és olyan lelkiállapotba került (pont amikor nekünk indulnunk kellett volna a köszöntésre), hogy nem hagytuk ott. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül. És még talán magyarázkodni is kezdett, hogy egy csapat vagyunk, de persze így már megérti, stb.

Aztán amint ezt megbeszéltük és emelkedtem volna fel a székről, mint aki jól végezte dolgát, akkor kezdte el mondani, hogy igazából nem ezért hivott.

Na bakker!

Elkezdte mondani, hogyan áll fel a szervezet.... (én meg azon gondolkodtam, hogy most fog az következni, hogy létszámstop van, és sajnos leépítés...) de nem. Nem ez történt.

Megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a jövőben a munkáltatókkal is foglalkoznom kellene. Azt szeretné, ha vállalati kapcsolattartó (is) lennék. El kezdte magyarázni, hogy ugye a kolléga, akire ez rá volt bízva, az már karácsony óta nem dolgozik, hiszen balesetet szenvedett és a gerincsérülése miatt még vagy két hónapig biztosan nem lehet rá számítani, és ha visszajön, akkor sem biztos... Ugyanakkor "nyakunkon" az állásbörze meg a többi olyan rendezvény, ahol a munkáltatókkal foglalkozni kellene. Na meg persze addig is napi kapcsolat és személyes kontakt kialakítás a cél, tehát vállalnám-e ezt a pozíciót?

Persze a dolog szépsége csak most jön. A jelenlegi munkaköröm mellett kellene mindezt csinálni (egyelőre). A kolléga aki előttem csinálta, neki csak 4 órában kellett ügyfeleznie és 4 órában volt vállalati kapcsolattartó. Nekem mindezt úgy kellene csinálnom, hogy 8 órában ügyfelezek és mellette megoldani a vállalati kapcsolattartást. 

 

Megmondom őszintén, szerintem menni fog. Persze a főnöknek azt mondtam, hogy nagyon szívesen megpróbálom és köszönöm a bizalmat, de ha nem fér bele az időmbe, akkor jelezni fogom. (Csak mellékesen, addigra már úgyis lejár a próbaidőm és szerintem egyébként tényleg meg fogom tudni oldani.) 

Persze túlvállalni se akarom magam, de azért nem bánom, hogy alkalmasnak látnak erre a pozícióra. 

Mára ennyi. 

Kicsit befost@m először, de aztán kiderült, hogy nem kellett volna :)

 

 

 

Megosztás a facebookon

Nem, nem úgy...

Önkritikát gyakoroltam és rájöttem:

Jó vagyok és pont! - bruhaha

 

Azt, hogy "jól megy", nem az anyagiakra értettem, de azért nem panaszkodhatom, hiszen az egy évvel ezelőtti fizetésemnek közel a dupláját kapom. Ennyit a szociális terület és a kormányhivatal közötti differenciáról. Persze idén januárban nem kaptunk béremelést, sőt azzal kezdte az évet a főosztályvezető, hogy szerencsére nem fog csökkenni a bérünk... de ha azt a havi közel 10.000. Ft-ot, amit nettóba a bözsikártya helyett a fizetésünkhöz tettek annak veszem, akkor végül mégiscsak emelkedett a fizu is.

A "jól megy"-et arra értettem, hogy egyre profibb vagyok a munkámban, olyan félmilliós visszakövetelést is megkapok intézni, amitől mindenkinek borsózik a háta, én meg olyan "jól adom elő az ügyfélnek, hogy még szinte meg is köszöni". Pedig mindenki attól rettegett, hogy biztos bírósági ügy lesz, meg mindenféle fellebbezés és jajjjjjjjjj. De miért is lenne??? Szépen elmagyaráztam a kliensnek, hogy bizony, bizony kiderült, hogy amikor 4-5 évvel ezelőtt felvett tőlünk munkanélküli ellátást, akkor közben Ő Németországban dolgozott. És ezt a jogtalanul felvett pénzt vissza kell fizetnie. De azért nagyon segítőkészen felajánlottam, hogy esetleg részletfizetést kérhet... Nem is hőbörgött, tudomásul vette és csak annyit kérdezett, kb. mennyit kell fizetni??? 

Aztán ugye túl vagyok már a vizsgán is itt a munkahelyen, amit egy jogász által összeállított 4 oldalas törvényi ismeretekből írtunk. Megmondom őszintén, nem lett 100%-os a tesztem. Két apró hibám volt, így kb. 98%-ra sikerült. 

Az ügyfelek is szeretnek, már van aki hozzám kéri magát. Mondjuk ez rájuk nézve nem annyira kedvező, hiszen ez azt jelenti, hogy szeptember óta már legalább másodszor lett munka nélküli álláskereső. Régi ügyfeleim is vannak, akiket az előző munkahelyemről ismerek. Annyira meglepő mindig, hogy örömmel üdvözölnek, és egyre többeknek mondják, hogy ha jönnek regisztráltatni, akkor hozzám kérjék magukat. Persze ez nem feltétlen így megy... 

A munkatársaim is szeretnek (érzésem szerint és azt is mondják). Néha felírnak egy-egy mondásomat, mert annyira tetszik nekik. Ma például egy bv-ből szabadult ügyfelem volt. Amint kiejtette a száján, hogy most engedték ki, a kolléganőim már írtak is a belső cseten, hogy kérdezzem már meg, hogy meddig volt bent? Én hozzá vagyok szokva az ilyen, meg még ilyenebb ügyfelekhez, nem okoz ez nekem gondot. Ők meg mindig csodálják, hogy mennyire szót értek velük, meg nem félek tőlük és kissé irigyelnek is érte, hogy engem ugyan nem fenyegettek még meg eddig, hiszen jól tudom őket kezelni. Szóval visszatérve a kollégák kérésére, megkérdeztem: sok időt töltött távol a családtól??? Aztán még azt is megkérdeztem, hogy melyik börtönbe volt? A végén abban maradtunk, hogy nem csak egy helyen "ült", ezért megjegyeztem, hogy ezek szerint "vendégfellépő is volt"... Ez annyira tetszett a kollégáknak, hogy felírták maguknak és amint kiment az ügyfél szétröhögték magukat, mert ők nem mernek "ilyen emberekkel, így beszélni". Nekem azért jó iskola volt az előző munkahelyem e téren is.

Aztán még az is a jó munkavégzésem mellett szól, hogy ki van adva, miszerint azokat a régi FHT-sokat, akik munkaképesek és látszólag nem a 22.800. Ft-ból élnek, igyekezzünk jobban bombázni állásajánlatokkal, hogy kikerüljenek a rendszerből. Nos ebben is én vagyok az első, aki egy évek óta rendszerben lévő, segélyen élő ügyfelet a nyílt munkaerőpiacra elhelyezett. Ez tegnap derült ki és nem is mondtam senkinek, csak a szobatársaimnak, akik közül az egyik már fogta is magát és ment az osztályvezetőhöz, hogy eldicsekedjen vele(m) (mert ugye én nem mennék és nem szólnék az osztályvezetőnek, hiszen semmi mást nem csináltam, csak a munkámat végeztem. De ők menedzselnek :). Szóval egyre inkább jól csinálom amit csinálok és ezt a többiek is látják.

A másik ami úgy tűnik, hogy jól megy, az a vezetés. Most jövök rá, hogy valójában nem is tudtam vezetni amikor levizsgáztam. Komolyan mondom, de tényleg, nem is értem a mai napig sem, hogy miként sikerült akkor, ott és ráadásul elsőre. Néha még most is elolvasom nosztalgiázva a korábbi bejegyzésem erről: Forgalmi vizsgám igaz története :)

De azt is észrevettem hogy minél jobban megy a vezetés (szerintem) annál inkább agresszívebben vezetek és a kocsiban bizony csúnyán is beszélek a többi nem éppen megfelelően vezető autóstársamról :)

Annyira meggyőztem magam, hogy milyen jól vezetek, hogy felbátorodtam és bizony még tegnap is autóval mentem dolgozni, hiszen annyira jegesek voltak az utak, hogy gyalog nem lehetett közlekedni :) Ezt tegnap fényképeztem. Tudom, tudom... nem elég, hogy jeges az út, kezdő vezető vagyok, még közben a telefonomat is nyomkodom, hogy lőjek egy ilyen rossz minőségű képet...

De amint látszik nem igazán volt rajtam kívül más az úton...

Talán nekik több eszük volt és nem indultak el kocsival....

Most már csak a testedzésbe kellene ennyire jónak lennem.

De ez a következő célkitűzésem, hiszen a munka kipipálva, a vezetés kipipálva, jöhet a testformálás...

Mondjuk az enyémen lehet is mit formázni. Bár a kerek is egy forma.

Nem???

De! :) :) :)

 

 

Megosztás a facebookon

Múltkori bejegyzéseimben írtam róla, hogy elvitték a talált kiskutyát. A mi kutyánk vagy két napig depressziós volt e miatt, és hát én is elszontyolodtam. Azon a napon mikor elvitték, akkor azért, mert a szívemhez nőtt, másnap meg azért, mert megosztottak a fészen egy üzenetet. És miről szólt??? Hát az elvitt kiskutya már elkóborolt. Lefotózták, megosztották. Szomorú voltam és mérges. Mérges az új gazdikra. Mérges magamra, hogy miért is adtam oda???

Ezt osztották meg:

Megosztás a facebookon